A szexualitás témájával kapcsolatban sok szempontból lehetünk különbözők: sokat vagy éppen egyáltalán nem beszélünk róla, a másik nemet szeretjük, vagy a saját nemünkhöz vonzódunk. De mi van azokkal, akik senkihez sem vonzódnak fizikailag? Ők az aszexuálisok.
A mesterséges intelligencia alapú teledermatológiai szolgáltatást március 24. óta vehetik igénybe az érvényes biztosítási jogviszonnyal rendelkezők az ország egész...
Ha ismered a Black Mirror című sorozatot, akkor láttál már hasonlót és tudod, hogy nem kell hozzá más, csak elképesztő mennyiségű adat. A Somnium Space pedig éppen ezen dolgozik!
Hiába az elsöprő siker és a töretlen népszerűség, az Abba tagok élete sem volt mindig fenékig tejfel. Sötét titkok és borzasztó tragédiák árnyékolták be a zenekar életét, amik máig hatással vannak a négytagú banda mindennapjaira.
Ha mértékkel és tudatosan fogyasztjuk, még az elhízástól sem kell félni – csak jól járhatunk vele. A dióval dúsított étrend elengedhetetlen lehet azok számára, akik csökkenteni szeretnék a szívbetegségek és a stroke kockázatát – derül ki a különböző tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog oldaláról. Mint kiderült, a diófélék rendszeres fogy
Hat kölyök jött világra a manuloknál, azaz pusztai macskáknál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állatkert egy videót is mutatott a most nyolchetes jövevényekről, akiket már látogatni is lehet.
Az élénk színvilág, a rikító minták és a pop-art stílusvilága keveredik a Dior új kollekciójában, ahol elsősorban a selyem anyagú ruhákon és a kendőkön van a hangsúly. Az idei nyár legszínesebb kollekcióját most nektek is elhoztunk bemutatni, hogy ti is tudjatok gyönyörködni benne! A mesés darabokat megtekinthetitek a cikk képgalériájában.
Priyanka Choprát és Nick Jonast Los Angeles-ben kapták lencsevégre a lesifotósok. A sztárpár nagyon stílusosan nézett ki, a színésznő Nicket kísérte az edzésére.
A felnőtt magyar lakosság körülbelül negyven százaléka szenved visszérbetegségtől. Az esetek kb. fele elsősorban esztétikai probléma, a másik fele azonban egészségügyi szempontból is kockázatot jelent – mondja dr. Szeberin Zoltán.
Ha ismered a Black Mirror című sorozatot, akkor láttál már hasonlót és tudod, hogy nem kell hozzá más, csak elképesztő mennyiségű adat. A Somnium Space pedig éppen ezen dolgozik!
Amikor megpróbáljuk perspektívába helyezni a történelmi eseményeket, gyakran leegyszerűsítve „régi időkre" és „modern időkre" utalunk. De mi van akkor, ha egyes történelmi tények, amelyeket a modernkorhoz csatolunk sokkal régebbiek, mint gondolnánk, vagy éppenséggel fordítva? Íme, néhány érdekesség, amely garantáltan összekuszálja az időérzékelésed
Bizony, vissza! Mégpedig elég rövid idő alatt, elég hozzá 12 hét. Szinte hihetetlen, pedig ez a francia termék klinikai körülmények között is megállta a helyét.
Az emberek imádták őket, haláluk után számtalan filmben, könyvben és musicalben dolgozták fel a történetüket, és ha ez nem lenne elég, Beyoncét és Jay-Z-t is megihlette Bonnie és Clyde. Jogosan merül fel tehát a kérdés: hogyan lett a gengszterekből popkulturális ikon?
Hacsak nincs nálunk valamilyen varázsital, amely az embert apró méretűre zsugorítja, nem valószínű, hogy bárki is be tudna menni azon az apró „ajtón", amelyet a Nasa a hónap elején szúrt ki a Marson.
A Finn hajóosztály idei világbajnokságán száztíz versenyző indult, a harmadik helyen végző Németh Domonkos U23-as kategóriában első lett – 2021 után ismét. A széltelenség miatt nehezen indult a regatta, csak május 18-án, szerdán lehetett először futamot rendezni – igaz, akkor mindjárt hármat. A 10-14 csomós déli szélben Rob McMillan (Aus), Oskari M
Szeretek mosni, mert ma már ez az egyik legkönnyebb háztartási munka. De nem volt mindig az, és ugyan számomra is hihetetlen, de volt olyan korszaka az életemnek, amikor magam is kézzel mostam.
Dr. Hilary szerint a számok ugyan nem tűnnek soknak, de a jelenség arra utal, hogy a betegség átvihetőbbé vált. Bár a betegség nem súlyos, de egy százalékos a halandóság.
Kő kövön nem maradna, ha a Földnek ütközne az impozáns méretekkel rendelkező kisbolygó. Erre jelenleg nincs sok esély, csillagászati szempontból viszont közel jár majd a bolygónkhoz.
Pár nappal ezelőtt egy 18 éves fiú úgy döntött, véget vet az életének. Egy másik fiatal fiúnak köszönhetően végül sikerült megelőzni a tragédiát, amíg viszont biztonságba került, voltak, akik egyetlen dolgot tettek: öngyilkosságra biztatták a bajban lévő fiatalt. Mózes Zsófi jegyzete:
A komolyabb műgyűjtők szinte bármit megtesznek azért, hogy megszerezzenek egy-egy kincset. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Claude Monet 1908-ban készült, Le Grand Canal et Santa Maria della Salute című festményét,– amelyet a Sotheby's New York-i aukcióján állítottak ki – 56,6 millió dollárért adták el.
A követelőző, istenkomplexusos felnőtteknek valójában sem valódi önbizalma, sem kifejlett énképe nincsen. Ez azonban azokra is érvényes lehet, akik kiszolgálják őket.
A majomhimlő május elején ütötte fel a fejét Európában, a betegség már Bécsben is terjed, így joggal vetődik fel a kérdés: készülhetünk egy újabb koronavírus-járványra? Kemenesi Gábor virológus a Facebook-oldalán fejtette ki a véleményét a témával kapcsolatosan.
A Doctor Strange az őrület multiverzumában három hétvége után stabilan tartja magát a kasszasikerlista élén. Megőrizte első helyét az észak-amerikai mozikban az új Doctor Strange-film, amely 31,6 millió dollárt (11 milliárd forint) hozott a tengerentúlon a múlt héten, így Észak-Amerikában összesen 342 millió dollárt (122 milliárd forint)
Nem veszi el a magyarok utazási kedvét az általánosan tapasztalható áremelkedés, de korlátozza a lehetőségeket – mondta a turisztikai szakértő. Íme a leggyorsabban felfutó országok és hazai országrészek.
A véreredmények szerint a most terjedő májgyulladást nem az eddig ismert hepatitisz A, B, C, D és E vírusok okozzák. A szakemberek szerint akár a koronavírus-fertőzéshez is lehet köze.
George Miller a Mad Max: A harag útja című filmje után ismét visszatért Cannes-ba, ahol versenyen kívül mutatták be legújabb, Three Thousand Years of Longing alkotását Tilda Swinton és Idris Elba főszereplésével.
A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, és átvette a vezetést az összetettben, miután az eddigi első Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt kiesett.
A fűszernövények termesztése nem igényel különösebb tapasztalatot, sőt, még kertre sincs szükségünk hozzájuk, mégis sokan inkább a szárított változatokat választják. Pedig a friss, üde levelek teszik igazán különlegessé és autentikussá az ételeinket, termesztésük pedig már jóval kreatívabb módon is történhet, mint a balkonládába vagy a szabadföldbe
Ismét bővült a lista, amelyen azoknak az Oroszország által nemkívánatos személynek minősített emberek nevei szerepelnek, akik nem léphetnek be az országba.
A Bundesligában az első négybe kerülést és az ezzel kivívott BL-szereplést Gulácsi hatalmas eredménynek nevezte, különösen annak tükrében, hogy a télen a 11-12. helyen álltak.
A francia szupersztár, Kylian Mbappé úgy döntött, hogy a Real Madrid helyett marad a Paris Saint-Germain csapatánál, ezzel pedig véget vetett a futball idei legnagyobb átigazolási történetének.