Az űróráról szinte minden órakedvelőnek azok az órák jutnak eszébe, amik jártak a Holdon, de mind közül elsősorban az Omega Speedmaster. Pedig ott van az űrórák között még a Bulova…
Az ifjú Beckham és Nicola Peltz múlt hónap elején mondták ki egymásnak a boldogító igent, a luxuskörülmények között megrendezett ceremóniáról azonban csak most szivárogtak ki az első hivatalos fotók.
A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a Ii. Dunakanyari hajós felvonuláson Szob és Verőce között. A dunakanyari hajós felvonulásra 98 hajó regisztrált, és a Mahart Budapest nevű felvezető hajója mellett csatlakozott a rendezvényhez a Dunaújváros aknamentesítő, a vízügy Luppa kitűzőhajója, a katasztrófavédelem Foka hajója és
Sokféle válástörténetet hallottam már, de ez utóbbi, amivel nem olyan régen szembesültem, igazán meglepett. Létezik, hogy két egymást szerető ember azért váljon el, mert az öregedés előbb érte utol egyiket, mint a másikat? Igaz lehet ez a megközelítés, vagy valami egészen más áll egy-egy ilyen magyarázat mögött?
Ezen a nyáron újra megrendezik a Debreceni Virágkarnevált, amely idén több szempontból is újdonságokat tartogat, még zöldebbnek és virágosabbnak ígérkezik, mint valaha.
A repülő őshüllők új nemét fedezték fel az argentin szakemberek. Még ők maguk is beleborzongtak az állat látványába, mely 20 millió évvel a dinoszauruszok kihalását okozó aszteroida becsapódása előtt élhetett.
A francia napilap hétfőn közölte, hogy a bajnoki címét megvédő fővárosi alakulat katari vezetése a nyári átigazolási időszakban kíván megválni a harmincéves csatártól.
A Lonestar Data Holdings nevű startup cég a Hold felszínén található üreges lávacsövekben lévő adatközpontokban akarja tárolni az információkat. A misszió célja pedig az, hogy segítsenek a jövőbeli holdi küldetések során – és akár megőrizzék az emberi tudást a Föld pusztulása után.
A Villarreal hazai pályán 2-0-ra legyőzte az FC Barcelona csapatát. A Camp Nouban elszenvedett újabb kínos vereség ismét rávilágított arra, hogy a következő szezon előtt nagyobb szükség van erősítésre, mint valaha.
A Nasa által követett objektumok 99 százalékánál nagyobb aszteroida közelíti meg a Földet. Az Empire State Buildingnél négyszer nagyobb aszteroida tart a Föld felé, ami legközelebb május 27-én lesz a bolygónkhoz – írja a ScienceAlert a Nasa Földközeli Objektumokat Vizsgáló Központja (Cneos) közlése alapján. Félni azonban nem kell
A jó alvás kulcsfontosságú az egészség és a mentális jóllét szempontjából. A globális felmelegedés azonban még gyorsabban növeli az éjszakai hőmérsékletet, mint a nappalit, ami megnehezíti az alvást.
Habár Tom Cruise számára több mint 25 éve nem létezik lehetetlen küldetés, a Mission: Impossible hetedik részének forgatása komoly kihívások elé állította a stábot.
A tudósok legújabb munkájának köszönhetően most már pontosabb elképzelésünk van arról, hogy milyen hangja van a vörös bolygónak. A Perseverance rover hangfelvételeket készített a SuperCam mikrofonjával és egy második, alvázára szerelt mikrofonnal. Egy csapat ezután elemezte ezeket a felvételeket, és az eredményeket a Nature folyóiratban te
A görög szárazföldtől keletre fekvő Szpórádok szigetcsoporthoz tartozó Szkopelosz partjait az Égei-tenger habjai nyaldossák, de a buja növényzettel rendelkező gyönyörű sziget nemcsak erről nevezetes: itt forgatták ugyanis a fülbemászó ABBA-slágerekkel fűszerezett, nagysikerű „Mamma Mia” című filmet is.
A szülési-születési trauma sokszor ismétlődik a családokban generációkon át. És ennek erős társadalomformáló hatása lehet. Mit lehet tenni megelőzésképp? Olvassátok el Szabó Anna Eszter írását a Perinatus Alapítványról!
Természetesnek vesszük, hogy otthonunk a kényelmünket szolgálja és ennek megfelelően alakítjuk a tereket, majd rendezzük be a helyiségeket. A terasszal pedig megkoronázzuk az egészet, hiszen itt végre lehetőségünk nyílik egy sor olyan tevékenységre, melyek a zárt terekben nem, vagy csak korlátozottan végezhetők. A SpaTrend Teraszpályázatának munkái
Ma már a legtöbb helyen tiltva van a beltéri dohányzás. Ilyen New Jersey állam is, egyetlen kivétellel: Atlantic City kaszinói hosszú idő óta kivételt képeznek a tilalom alól. A kaszinók alkalmazottai azonban szeretnék elérni, hogy ők is füstmentes munkahelyen dolgozhassanak.
Ahogy egyre inkább kitárul a világ, azt is észreveszem, hogy bizony nagyon sok dologra nem tanítottak meg bennünket. Az élet és az azt megalapozó természet egy csodálatos rendszer, amiben a legkisebb beavatkozás, a legkisebb helytelen tett is komoly károkat okozhat. Fontos tehát tisztában lennünk azzal, hogy mit, mikor és hogyan tehetünk, mik azok
Alain Leboeuf, a Saem Vendée elnöke bemutatta a 2022-es Vendée Arctique – Les Sables d’Olonne indulóit. Ez az első verseny, amelyen a hajósok kvalifikálhatják magukat a 2024-es Vendée Globe-ra. A Vendée Arctique rajtja június 12-én, vasárnap, helyi idő szerint 17 órakor lesz Les Sables d’Olonne-ban. Az indulóknak 3500 mérföldes távot kell teljesíte
Orbán Viktor kedden az Alaptörvény 10. módosításának elfogadása után jelentette be, hogy háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány. Éjfélkor hatályba is lépett a jogszabály.
A mű 2004-ben tűnt el, és úgy gondolták, hogy Svájcba vitték, de egy remek tanáncsnak köszönhetően alapján az olasz hatóságok egy műhelyhez jutottak el Piemontban, Asti térségében.
Az USA-ban a szeptember 11-i terrortámadás utáni pánikban 100 millió vakcinát is felhalmozhattak. A virológus szerint ezek jók a himlős megbetegedések ellen is.
Dubaj minden korosztály számára izgalmas látnivalókat kínál, de különösen igaz ez a gyermekkel utazókra. Családbarát szállodák, éttermek, vidám- és víziparkok sora várja a Dubajba látogatókat!
Több európai országban is javul a humán papillomavírus megértésének és az ezzel kapcsolatos tudatosságnak szintje a szülők körében. A kutatás ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a HPV-vel és a méhnyakrákkal kapcsolatban még mindig vannak félreértések.
Amikor Walt Disney egy évszázaddal ezelőtt megalapította cégét, még nem sejthette, hogy ötletei, filmjei milyen erős hatást gyakorolnak majd a nézőközönségére. Egy zseni volt, aki felismerte, hogy mindannyian szeretünk álmodni, elveszni egy nem létező fantáziavilágban. Generációk nőttek fel a Walt Disney-mozikon, a főszereplők pedig sokszor példaké
A legújabb nyári hajtrend egy nagyon friss, modern megjelenést kölcsönöz. Egészen egyszerű elkészíteni ez a frizurát, és szinte biztos, hogy rengeteg bókot kapsz majd, ha kipróbálod.
A Dörgicse és Mencshely között emelkedő Halom-hegy egykor vulkánként magasodott a magyar tenger partján, és immár fél évszázad óta kedvelt célpontja a Balaton-felvidéken kiránduló turistáknak.
A visszérbetegség Magyarországon nagyon gyakori, szinte minden ötödik embert érint ez a probléma. Cikkünkben összeírtuk a négy legfontosabb tanácsot, melyek betartásával késleltethetjük a visszerek megjelenését, illetve biztosíthatjuk, hogy a meglévők állapota ne romoljon tovább.
A Magyar Kerékpáros Klub által szervezett Bringás reggeli eseményen – amely során a kerékpárral munkába, iskolába, egyéb ügyet intézni igyekvők a forgalmasabb közlekedési csomópontokban felállított helyszíneken kaphatnak gyümölcsöt, péksüteményt, üdítőt
Zendaya haját nagyon sokan elfogadnánk, szinte minden megjelenése alkalmával változtat kicsit a stílusán. Egy biztos, hogy minden nagyon jól áll neki, és most a cannes-i filmfesztivált kihagyva új filmjének forgatásán bemutatta legújabb frizuráját.
Ha kipróbáltál mindenféle diétát, ha érzelmi evő vagy, ha titokban vagy nem is olyan titokban folyamatosan gyűlölöd a testedet, ha problémás az étkezéshez és az önmagadhoz való viszonyod, ha soha nem tudsz kiélvezni egy evést anélkül, hogy bűntudatod ne lenne utána, akkor tudom, min mész keresztül. Az intuitív evés viszont visszavezethet téged egy
Különleges hullócsillag kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én hajnalban, de csak ha a csillagászati előrejelzések beválnak. A csillagászok szerint ez egy mindent vagy semmit játék: vagy életünk egyik legcsodálatosabb hullócsillagraját láthatjuk hamarosan, vagy semmit.