A demencia a tévhittel ellentétben nem egy konkrét betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amely olyan tüneteket foglal magába, melyek hátterében különböző betegségek állhatnak.
A napszúrást (insolatio) sokan csak apró kellemetlenségnek tartják, pedig komoly egészségügyi probléma lehet, akár az életet veszélyeztető állapot is kialakulhat.
Egészen lenyűgöző jelenség amikor nyári éjszakákon egy mesterséges fényektől távoli helyen állunk az eget bámulva, körülöttünk pedig semmi más nincs csak az éjszaka csendes sötétsége. A csillaghullás a jelenségét a augusztusban, tiszta időben lehet a legjobban megfigyelni, amikor a hullócsillagok több mint 100 kilométeres magasságban fényes csí
Bizonyítékokkal alátámasztott tény, hogy az emberek maguk is képesek csökkenteni a stroke, a szívinfarktus vagy a szellemi leépülés kockázatát azzal, hogy odafigyelnek az étkezési szokásaikra. A tudatos táplálkozás azonban nem csak a megelőzésre alkalmas, nagy szerepet játszik ugyanis a stroke-ot követő rehabilitáció során is.
SZPONZORÁLT TARTALOMÉletünk során mindannyian találkozunk hegekkel. Bizonyos életkor után mindenkinek vannak hegei, jellemzően egyre több. Cikkünkben érdekességeket gyűjtöttünk össze a hegekről és a heggyógyulásról, valamint a hegek megszépítéséről.
Az egyik exemtől kaptam ajándékba a macskámat. A srác ment, Bibike jött, így hamar egyedülálló „anyuka" lett belőlem. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szeretetet leszek képes érezni egy állat iránt és azt sem, hogy problémát jelent majd a társkeresés során.
Egy jól sikerült balatoni nyaralás után elemi vágyunk, hogy valamiképpen konzerváljuk az ott szerzett élményeket. Kicsit megőrizzünk valamit a lelassult tempóból, a teljessé tett étkezésekből, a tudatosan választott vakáció-rutinból azokra a napokra, amikor újra a megszokott hétköznapokat éljük. Ebben segít egy-egy tárgy, amely hordozza a Balaton e
Nem egy férfival volt már dolgom életem során. Legyen szó barátról vagy ismerősről, kollégáról vagy rokonról, egyéjszakás kalandról vagy nagybetűs szerelemről, majdnem mindegyik igazolta a nagy, általános péniszigazságot: a méret határozza meg a férfi személyiségét.
Randizni kezdtél valakivel, akiről kiderült, hogy gyereke van, de te még nem akarsz családot? Menekülnél, de már totál belezúgtál, nem tudod, mit tegyél, menj vagy maradj? Nagy dilemma, nehéz helyzet, még nehezebb döntés, de mindenképpen meg kell hoznod. Ebben próbálok most - tapasztalatból - segíteni neked.
Grillkiegészítők széles tárháza áll a rendelkezésre a hobbi és profi sütőgetők számára is. A nagy bőségben nehéz eldönteni, hogy melyek az igazán hasznos darabok, de egy biztos: az öntöttvas grill lap nem hiányozhat!
Régi vágyam volt végigvonatozni Svájcon. Annyi pénzem talán sosem lesz, hogy 8 napon át zakatoljak – vagy inkább suhanjak – hegyen-völgyön, gleccserek, hegyi legelők és zord sziklaormok közt, de most hátizsákkal, egy kurta, low-budget utazás keretében csak sikerült kapni belőle egy kis ízelítőt.
A Balatont nehezen lehet elképzelni csaták színhelyének, pedig egykor hadihajók portyáztak itt török és magyar harcosokkal a fedélzetükön. A hódoltság idején a tó volt a határvonal a magyar és török területek között. Mivel akkoriban a Balaton kiterjedése jóval nagyobb volt – a Kis-Balaton területe például még majdnem teljes egészében hajózható volt
Egy amerikai tanulmány azt vizsgálta, hogy a vallásos (vagy legalábbis magukat annak mondó) családok gyerekei hogyan válnak ateistává, ez pedig felidézte Krajnyik Cintia saját, Istenhez fűződő emlékeit.
Balkezesnek lenni jó. Én legalább is mindig valamilyen különleges szuperképességként gondoltam rá (annak ellenére, hogy egy kicsit inkább kétkezes vagyok). A balkezes hírességek listáját végignézve talán van is ebben valami igazság... Erről kutakodtam augusztus 13-ára, a balkezesek világnapjára készülve!
Élvezd a nyár ízét ezzel a szuper egyszerű, mindössze néhány hozzávalóból készült fügelekvár recepttel! Hozzávalók:500 g füge250 g cukor2 dl vízkét evőkanálnyi citromlé2 db fahéjrúd1 db vanília Shutterstock Elkészítése:A fügét mossuk meg, majd vágjuk fel és tegyük egy edénybe. Ezt követően öntsük fel hideg vízzel, adjuk h
Augusztus második felében már érdemes megkezdeni a gyermek felkészítését az iskolára. Számos olyan dolog van, amivel hangulatában és ismereteiben is készülhet a gyerek, ezekről beszélt a gyermekpszichológus.
Harminckét éves vagyok. Amikor körülnézek magam körül, mit látok? Mindenki mutatja, hogy mije van. Csodás párkapcsolatok a Facebookon, "kicsimmel nyaralunk", "párommal főzünk". Mindezt együtt, hesteg földöntúli boldogság.
Meghatározza egy nő értékét, hogy hány férfival feküdt le életében, vagy hogy milyen hamar adja oda magát? A közvélekedés szerint a férfiakra általánosságban jellemző, hogy szeretik a szexet, és szívesen belemennek az alkalmi kapcsolatokba, vagy éppen szeretőt tartanak.
Bekapta a legyet. Így mondják feléjük, ha valaki teherbe esik. Neki összejött. Most már minden rendben lesz. Pasi van, gyerek lesz, esküvő lesz, boldogság lesz. Ekkora faszságot...
- Azt sem tudom, hogyan hozzam fel a témát. Mit mondjak neki? - teszi fel Zsuzsa a kérdést. - Csak vágjak rögtön a közepébe? "Figyu, Laci én szeretlek, csak a péniszed nagyon kicsi, és ezzel nem tudok mit kezdeni."
Nálunk már megvolt a kis családi nyaralás, írtam róla nyár elején. Most töltjük a Nagy Családi Nyaralást, csupa nagybetűvel, mert több év után a külföldön élő nővérünk is velünk van a családjával együtt. Olyanok vagyunk, mint egy cirkuszi karaván: változnak a helyszínek, mindig máshol ébrednek a gyerekek és jönnek-mennek a nagymamák, nagypapák, mik
Gondolnád, hogy egy balkezesnek kihívás a konzervnyitás, a kézfogás, körültekintően kell mérőpoharat választania, és a balkezes ollót sokszor nehezebb kezelni, mint a simát? A balkezesek világnapján Tóth Flóra összeszedte, hogy neki mi okoz nehézséget, és milyen trükkökkel, esetleg tárgyakkal könnyíti meg a dolgát.
Európa első digitális nomád falujának alapítója Brazíliába viszi a koncepcióját, amit a kontinens első teljes körű nomád közössége is lesz. A falu november 1-jén nyílik meg a Rio Grande do Norte államban található Pipában, és a tervek szerint legalább 2023. április 30-ig fog működni.
SZPONZORÁLT TARTALOMProblémás hegről akkor beszélünk, ha a heggyógyulás folyamata komplikálódik. Milyen problémás hegeket különböztetnek meg az orvosok? A problémás heg gondos, türelmes otthoni kezelésével nagyon szép eredményt érhetünk el, a következőképpen.
A te fejedben is megfordult már az a hajmeresztő gondolat, hogy: "ezt már átéltem egyszer". Igen, ez a jól ismert déjá vu érzés. De vajon mi okozhatja és mi a déjá vu titok nyitja?
Egy rosszul kivitelezett fogyókúra, egy koplalásra vagy bizonyos tápanyagok, élelmiszertípusok teljes megvonására épített diéta számos kellemetlen tünettel, negatív következménnyel járhat. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa és Szarka Dorottya, dietetikus ezekre és az egészséges életmódra váltás jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Sajnos jellemző, hogy sokan már nyugdíj előtt elhanyagolják a napi mozgást a munka mellett. Különösen igaz ez a nőkre, akik a családot is ellátják a mindennapokban. Pedig mozogni éppen azért lenne lényeges, hogy még nyugdíjasként is aktívan tudjuk élvezni az életet.
Természetesen rengeteg házi praktika kering az interneten arról, hogyan növesszük meg gyorsan a szempillánkat, azonban ezeket jobb, ha nem próbáljuk ki. Írnak a citromlé használatáról, a szempillák vazelinnel való bevonásáról és a szempillavonal „masszírozásáról”. A helyzet az, hogy ezek a módszerek nem bizonyítottan hatékonyak – és még károsíthatj
A barlangászok világnapja alkalmából lenyűgöző (ismert és kevésbé ismert) hazai barlangokat ajánlunk a figyelmedbe – olyanokat is, amiknek a története is elképesztő.