Nemrég felfedeztem egy 1994-es könyvet, amelynek segítségével hosszú idő után legyőztem a halogatást, megtanultam tenni a céljaimért, és sikerült az is, hogy mindig legyen időm a legfontosabbakra. Meseszerűen hangzik – és az is! De működik!
Mit adtak nekünk a rómaiak? Az előbbi sorról szinte mindenkinek a Brian élete című film jut az eszébe, ám az egyik legjelentősebb ókori birodalom innovációi nélkül igencsak nehezek lennének a mindennapjaink. Az alábbi cikkben öt olyan ókori római találmányt mutatunk be, amit a mai napig rendszeresen használunk.
Isabella Bertold, a kanadai SailGp Team versenyzője szeptember 12-én hajnalban kerékpárral indult Saint-Tropez-ból Cádizba, a szeptember 24–25-i SailGp-verseny helyszínére. Isabellának 1100 kilométert kellett legyűrnie, ezért hat napon keresztül minden nap 125 és 250 km között tekert, hogy a Saint-Tropez-i Range Rover Nagydíj befejezését követően f
A válogatottól való visszavonulását múlt szerdán bejelentő Szalai Ádám németek elleni találatát választották a labdarúgó Nemzetek Ligája ötödik fordulója legszebb góljának.
Az őszi időszak a bőrápolás változást is el kell hozza, hogy igazodjon a megváltozott időjárási körülményekhez. Igaz ez a nap 24 órájában tevékeny kéz érzékeny bőrére is. Kézmosás, kézfertőtlenítés,mosogatás, szél, hidegés ki tudja még milyen foglalkozásbeli hatás éri őket nap mint nap, amelyek kikezdik a bőrt a kezeken. Ha neked is gyakran száraz,
Rejtett tehetségek felfedezése, új kihívásokhoz legalkalmasabb csapatok felépítése, integrált tehetséggondozási stratégiák felállítása és még sok más HR feladat kap digitális támogatást az SAP SuccessFactors Human Experience Management (HXM) Suite nemrégiben bemutatott új moduljai által.
Az Északi Áramlat gázvezetékrendszert üzemeltető Nord Stream AG közölte, hogy az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 négy tengeri csővezetékéből hármat ugyanazon a napon példátlan károsodás ért, és a helyreállítás ütemezését nem lehet megbecsülni.
Az „első női miniszterelnök” vagy az „első női köztársasági elnök” nem mindig az a nőjogi ikon, akinek elsőre tűnik. Mielőtt ünnepelni kezded, tudd meg, mi az, amit valójában képvisel, és mi történik az országában.
Kosztolányi Dezső mondta egyszer: „Megannyi rossz szó honosodik meg, s megannyi jó szó senyved el”. Mennyire igaza volt. A puszcsi-szercsi-lávcsi korában, az emojiktól és szlengektől sűrűsödő, de közben végletekig kiüresedő kommunikációs térben nemcsak nyelvünk elemei vesznek el, hanem minduntalan saját belső énünk kifejeződései is. Pedig a „magyar
Az Európai Unió országai közül Magyarországon emelkednek a legnagyobb ütemben és mértékben az élelmiszerárak. A Pénzcentrumnak Raskó György agrárközgazdász fejtette ki a jelenség okait, illetve azt is elmondta, hogy szerinte meddig fog tartani ez a nagy mértékű drágulás.
Visszanézted a legújabb TikTok vagy YouTube, netán családi videódat és rájöttél, hogy szörnyen utálod a hangodat? Itt a tudományos válasz arra, ami segíthet megérteni, miért van így!
A 2022-es Európai Cukorbetegség Vizsgálati Társaság (Easd) éves ülésén mutattak be egy új kutatást, ami közel 20 különböző tanulmány adatait vizsgálta, amelyek együttesen több mint egymillió felnőtt adatait vették alapul. A kutatás összefüggést talált a teafogyasztás és a 2-es típusú cukorbetegség alacsonyabb előfordulása között – a hatás azonban e
Ryan Reynolds legfrissebb, közösségi média csatornáin közzétett videójában elmondta, nagyon sajnálja, hogy nem tudott részt venni az éves Disney-rendezvényen és azt is, hogy nyomós oka volt a hiányzásra.
A filmgyártásról, egy sztárszereposztással készülő szuperhős-akciófilmről írt regényt Tom Hanks Oscar-díjas amerikai színész, akinek néhány éve már megjelent egy novelláskötete.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 418 057 fő, közülük 6 204 361 fő a második, 3 897 091 fő a harmadik, 344 798 fő már a negyedik oltását is felvette.
"Olyan volt, mint egy rémálom vagy egy horrorfilm, még mindig sokk hatása alatt vagyok. Hallottam, hogy a kétéves fiam sír az ágyában - és amikor bejöttem, csupa vér volt!"
A növényi alapú étkezés egyre népszerűbb ugyan, de természetesen a vörös húsok is részei lehetnek a kiegyensúlyozott étrendnek, ha mértékkel fogyasztjuk őket. Nem minden hús egyforma, és egy adott hús tápanyagtartalma (különösen zsírtartalma és feldolgozottsága) határozza meg, hogy mennyire egészséges a mindennapi fogyasztása. De milyen hatással va
Először végeztek beavatkozásokat a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikán egy újonnan beszerzett cholangioszkópos rendszer, az ún. Spy-scope segítségével.
Palotaszerű kaliforniai álomotthonba költözött a sussexi hercegi pár. A Montecito-i birtokuk olyan hírességek otthonával szomszédos, mint Gwyneth Paltrow, Ariana Grande vagy Oprah Winfrey.
Tévedés, hogy csak antibiotikus kúra után érdemes a bélflórát prebiotikus hatású élőflórával pótolni! Szükséges végre egy világos magyarázat! A vastagbélflóra kihat a vastagbél állapotára, ezáltal az immunrendszered működésére és az anyagcserére is.
Vajon akkor segít a szülő a gyermekének, ha – időt, energiát és pénzt nem sajnálva – egyik különóráról a másikra viszi, vagy ha hagyja játszani? A szakértő válaszol.
Amióta a demencia nemcsak a gerontológiai kutatók körében, de a sajtóban is gyakran előkerülő téma lett, unos-untalan felmerülnek olyan „terápiák”, amelyek hamar népszerűek lesznek, de aztán – mivel valójában semmilyen hatásuk nincsen – elmerülnek a feledés homályában. Ilyen a kakaóbomba-szenzáció is, amely arról szól, hogy a rendszeres kakaóivás s
A gyógyszerminőségű standardizált növényi kivonatokat tartalmazó készítményeknek ugyanúgy meg kell felelniük a kémiai hatóanyagot tartalmazó gyógyszerekkel szemben állított legszigorúbb követelményeknek.
Felmérések szerint az egy és öt év közötti gyerekek 5%-a szenved krónikus székrekedéstől. Hogyan kezelhetjük életmódbeli változtatásokkal a problémát? Milyen természetes és biztos megoldás áll rendelkezésünkre, ha már "semmi nem segített"?
A brit székhelyű ár-összehasonlító weboldal, a Comparethemarket, megnézte, hogy az internetes keresések alapján melyek a világ legnépszerűbb útvonalai, ha autós kalandról van szó. Az elemzésből kiderült, hogy az USA és Ausztrália ad otthont a világ legtöbbet keresett útjainak. Nem meglepő módon az amerikai Route 66 a világ legtöbbet kerese
Ezért alakul ki csontritkulás A csontszövet fiatalabb és idősebb korban is folyamatosan épül és lebomlik. Ez a megújulás természetes folyamat, a probléma akkor...
Mit jelent a sikeres öregedés és hogyan valósítható meg? Az egészséges, önálló időskor titka a megfelelő életmód. Norvég kutatók egy több, mint 22 éves...
A krónikus fájdalommal élő gyermekek és családjaik megsegítésére jött létre, németországi tapasztalatokból merítve, a Bethesda Gyermekkórház Fájdalomterápiás...
A reggel elfogyasztott ételek meghatározzák az egész napi étkezési szokásainkat, és mi lehetne jobb módja annak, hogy felkeljünk és ragyogjunk, mint egy szuper reggeli, amely energiával tölt fel minket?
A cékla legalább annyiféleképpen felhasználható, mint a burgonya: önállóan is finom, levesként, köretként szintén, de illik süteménybe, egytálételbe is. Az íze sokkal karakteresebb a krumplinál, viszont kevés benne a kalória. Sokféle hozzávalóval tud érdekes kombinációt alkotni: képzeljük el például kéksajttal és fehér borral vagy sötét kakaóval és
Diána évekig tartott a tűszúrástól, a vérvételtől – most mégis akár hetente önként jár el vérplazma adásra, mert tudja, hogy ezzel segíthet, akár beteg édesanyján is. Elkísértük őt a BioLife központjába egy vérplazma donációra.
Az érzékeny embereket sokszor "túl érzékenynek" titulálják és gyakran éri őket az a kritika, hogy túlreagálják a dolgokat. Egy új tanulmány azonban megállapította, hogy az érzékenységük mögött rejlenek különleges személyiségjegyek.