2023. október 18. szerda

okt. 18
10:12
4+1 koreai sorozat, ha már nagyon várod a Squid Game 2. évadát! (Hamu és Gyémánt)
1,65 milliárd nézett óra – ez a Squid Game teljesítménye alig két hónappal 2021 szeptemberi premierjét követően. A koreai sorozat ezzel beírta magát a történelembe, hiszen a világ legnézettebb szériája lett. A második évada november 22-én debütál a Netflixen. Ennek apropóján összeszedtünk 4+1 olyan Dél-Koreában készített sorozatot, amiket mindenkép
okt. 18
10:12
Megjelentek az első fotók A korona kamasz Vilmos és Harry hercegéről (in.hu)
A Netflix közzétette az első képeket a tizenéves Vilmos hercegről és Harry hercegről A korona című sorozat hamarosan debütáló hatodik és egyben utolsó évada kapcsán. November 16-án érkezik A korona utolsó évadának első néhány része a Netflixre, a második etap pedig 2023. december 14-én lesz látható. Korábban már írtunk róla, hogy a 6. és egyben bef
okt. 18
10:24
Ebben a pillanatban jött! Tóth Gabit ölelgetve üzente meg (Blikk)
Mindketten mosolyognak.
okt. 18
10:42
Ennyi magyar tartózkodik a háború sújtotta gázai övezetben: Szijjártó Péter megszólalt az állapotukról (Femcafe)
A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
okt. 18
10:42
Barcelonában van a világ legjobb bárja az idei rangsor szerint (Telex)
Idén egyetlen londoni hely sem került a legjobb három közé.
okt. 18
10:48
Mire számíthatsz péntektől a benzinkutakon? (Igényesférfi.hu)
A hét második felében is a már jól megszokott átlag árakon tankolhatunk a kutakon, ami a 95-ös benzin esetében 603 Ft/litert, míg a gázolaj esetében 650 Ft/litert jelent.
okt. 18
11:12
Csigolyaösszeroppanás - Okok, tünetek és kezelés (WebBeteg)
Az emberi test vázát a gerincoszlop alkotja a hozzá kapcsolódó csontokkal. A gerincoszlop felépítésében csigolyák és a köztük lévő porckorongok vesznek részt. Amennyiben valamely külső erőbehatásra a csigolyatest állományában törés következik be, és a csigolya magassága csökken, úgy kompressziós csigolya fracturáról vagy kompressziós csigolyaösszer
okt. 18
11:18
Ellepték a lakásodat a poloskák? Ez a növény távol tartja őket – Így szabadulhatsz meg tőlük vegyszerek nélkül! (Femcafe)
Itt az ősz, itt a büdösbogár-invázió – ha te is sokat gondolkodtál már azon, vajon hogyan tarthatnád távol otthonodtól a nem kívánatos betolakodókat, akkor jó helyen jársz, ugyanis szerencsére van néhány házi praktika, amiket bevethetsz ellenük.
okt. 18
11:18
A nagyobb vagy a kisebb kijelző jobb-e a szemünknek? (Rakéta)
Az okos eszközök korában fontos kérdés, hogy a kijelző mérete és a szemünk károsodása között milyen kapcsolat áll fenn. Már ha akad köztük kapcsolat egyáltalán.
okt. 18
11:24
30 napon keresztül csak pizzán élt egy személyi edző: Megdöbbentő, mi lett az eredmény (Femcafe)
30 napig csak pizzát evett a kigyúrt személyi edző, Ryan Mercer. Nem hiszed el, mi történt vele.
okt. 18
11:42
Szuperanyának nevezik a nőt, akinek 12 órát alszik a gyereke éjszaka: Minden anyának tudnia kell róla! (Femcafe)
Sophie Middleton két gyermeke egyaránt 12 órát alszik éjszakánként, és a "szuperanyuka" most megosztotta a titkot, hogyan lehet a gyerekeket mindenféle gond nélkül elaltatni.
okt. 18
11:42
Hamarosan indul a Champagne Week (Hamu és Gyémánt)
Október 20. és 29. között, közel 40 fővárosi és vidéki étterem közreműködésével rendezik meg a Champagne Weeket, amely a nemzetközi Champagne Day kibővített eseménysorozata. A kezdeményezés célja, hogy a champagne fogyasztása és szeretete ne kizárólag az ünnepi alkalmakra korlátozódjon, és egy minél szélesebb közönség számára váljon elérhetővé.
okt. 18
11:48
Bálványból igazi színész: Zac Efron még sok mindent szeretne megmutatni nekünk magából (WMN)
18 évesen elvarázsolta a tinilányokat, 36 évesen pedig szeretné végre megmutatni a színészi tehetségét is.
okt. 18
11:54
Megfőztük a hétfogásos ebédmenüt, ami megrengette az MSZP-t (Telex)
Egy 2003-as menü 1983 stílusában, boltban nem beszerezhető alapanyagokból, a fényűzésérzet és a hagyománytisztelet furcsa kombinációjával. Küzdelmeink halak, őzgerincformák és borjúsültek között.
okt. 18
11:54
Az ablak mellett ülők elsőbbségi beszállást kapnak egy légitársaságnál (in.hu)
Az ablak melletti utasok mostantól elsőbbségi beszállást kapnak a United Airlines-on.A United Airlines megváltoztatta a turistaosztályon utazók beszállási folyamatát, attól függően, hol ülünk, meghatározhatja, hogy mikor szállhatunk fel a gépre.A CN Traveler cikkében azt írja, hogy egy belső feljegyzés szerint a légitársaság olyan beszállási rendsz
okt. 18
12:00
A bikavért ünneplik most tíz napig Egerben (Infostart)
Október 18. és 28. között rendezik az Egri Bikavér Ünnepi Napokat, amelyen bemutatják a Gárdonyi 100 bort, lesz képzőművészeti kiállítás, pincetúra és nagykóstoló is.
okt. 18
12:12
Miért tesznek egyes turisták post-it-et az útlevelükbe? (Roadster)
Aki sokat utazik, annak érdemes előrelátóan gondolkodnia.
okt. 18
12:18
Ez nem műanyag: Blancpain Fifty Fathoms 70th Anniversary Act 3 (Kronometer)
Ünnepi hangulatban telik 2023 a Blancpainnnál, ahogy korábban már beszámoltunk róla, két évfordulós modell is megjelent már az idén, de a most bemutatott, harmadik az ami a legnagyobbat szól. Az…
okt. 18
12:30
A jövő robotraktárosa 16 órát dolgozik folyamatosan, és óránként akár 800 dobozt is képes elpakolni (Rakéta)
A Boston Dynamics 2021-ben mutatta be először kifejezetten raktári munkára szánt, Stretch elnevezésű robotját, ami azóta jelentős eredményeket ért el. A gép 2023 januárja óta dolgozik a világ számos raktárában, és a gyártó honlapján közzétett bejegyzés szerint idén augusztusig nem kevesebb, mint 1 millió dobozt mozgatott meg. Stretch nagy teljesítm
okt. 18
12:42
Az univerzum emlékeztet, erre ügyelj a horoszkópod alapján! (Metropol)
Rengeteg a küzdelem és a felelősség?
okt. 18
12:48
"A gyerek már mindenhol járt, lovagolni, úszni, akupunktúrán, de a logopédusnál még nem" - Mikor forduljunk logopédus szakemberhez? (Kölöknet)
Gyermekkori logopédia és nyelvi fejlődés kapcsán olvasóinktól a legtöbb kérdés azzal kapcsolatban érkezik, hogy hogyan ismerhető fel „egy mezei szülő" számára, hogy gyermekével logopédushoz kell fordulnia? Melyek azok az intő jelek, amelyek egyértelműen jelzik, hogy gyermekének szüksége van logopédiai megsegítésre? Mivel a kérdés sokakat fogla
okt. 18
12:54
Nemcsak a tánccal foglalkozik Krausz Gábor és Mikes Anna! Ezt árulták el a stábtagok (Blikk)
Mindent belead Krausz Gábor, válófélben lévő felesége, Tóth Gabi most megnézheti, hogy kislánya édesapja is jól táncol.
okt. 18
12:54
Ismét bebizonyították, hogy a stressz és a depresszió demenciához vezethet (Hamu és Gyémánt)
Egy svéd tanulmány szerint a krónikus stressz és a depresszió összefüggésbe hozható a demencia leggyakoribb formájának, az Alzheimer-kórnak kialakulásával. Korábban már több másik kutatás is hasonló eredményekkel zárult. A kutatók olyan alanyokat vizsgáltak, akiket 2012 és 2013 között krónikus stresszel, depresszióval vagy mindkettővel dia
okt. 18
12:54
3 szépségtrend, ami uralja majd 2024 tavaszát (in.hu)
Ha vetünk egy pár pillantást az őszi divathét kifutóira, akkor abból már könnyen megjósolhatjuk a következő szezon nagy dobásait. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi az, ami ismétlődik a kifutón és ebből elkezdhetjük a felkészülést a tavaszra. Lássuk, milyen szépségtrendek uralják majd a 2024-es évet.1. Piros szín A Barbie-rózsaszínt leváltja a piros, ahog
okt. 18
13:06
Véssey Miklós: Csak egy kis nátha – Apa, kezdődik! (Képmás)
Én úgy döntöttem, mondja az egyik anyuka a játszótéren, miközben a lánya orrát törli, hogy mi meggyógyultunk, mert egyszerűen nem bírtam már a bezártságot. A fiunk fél órája a beteg kislányával játszik. Szó nélkül összenézünk a feleségemmel, mindketten pontosan ugyanarra gondolunk.
okt. 18
13:54
Új áttörés az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosítása terén (Rakéta)
Svéd kutatók olyan újrahasznosítási módszert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi az elektromos autók használt akkumulátoraiban lévő alumínium 100 százalékának és a lítium 98 százalékának visszanyerését. Az eljáráshoz ráadásul nincs szükség drága vagy káros vegyi anyagok használatára sem, ugyanakkor minimálisra csökken az elvesztett értékes nyers
okt. 18
13:54
High couture koktélokkal kényeztet a világ legjobb bárja (Roadster)
Idén másodszor nyerte el egy spanyol bár a zsűri tetszését.
okt. 18
14:18
Most jött az Rtl hatalmas bejelentése: 4 új tévécsatorna indul, nem is akármilyen (Blikk)
Itt aztán lesz választék, mutatjuk a műsort!
okt. 18
14:36
Britney Spears könyvében arról is beszél, hogy Justin Timberlake-kel gyerekük lett volna (in.hu)
Britney Spears nemsokára megjelenő memoárjában, a Woman in Me (A nő bennem) című könyvében sok olyan dolgot is elárul, amelyekről eddig nem beszélt.Többek között azt is, hogy amíg Justin Timberlake-kel járt, teherbe esett, majd elvetette gyermekét, mert Timberlake nem állt készen arra, hogy apa legyen.A People közölt egy részletet az október 24-én
okt. 18
14:48
Döbbenetes: ez alapjaiban fogja megváltoztatni a sétálási szokásodat (Metropol)
Ha eddig így sétáltál, akkor lehet, hogy érdemes lenne váltanod.
okt. 18
15:00
Az X évi 1 dollárába fog kerülni minden új felhasználónak, de egyelőre csak két országban (Rakéta)
Az X-hez – korábbi nevén Twitterhez – való csatlakozás évente 1 dollárba fog kerülni az új-zélandi és Fülöp-szigeteki felhasználók számára. Elon Musk szerint ez az egyetlen módja annak, hogy csökkentsék a botok általi manipuláció, illetve spammelés mértékét a közösségi oldalon.
okt. 18
15:12
Egyre többen eszik, jól teszik? A zab szervezetre gyakorolt hatása (WebBeteg)
A zab és a zabkása több országban rendkívül elterjedt, például az Egyesült Államokban az emberek jelentős része rendszeresen fogyasztja, elsősorban reggelire. Hazánk étkezési szokásait figyelembe véve érdemes lenne növelni az étrendben betöltött súlyát, mivel rendkívül egészséges, és rendszeres fogyasztása számos hosszú távú előnnyel jár. Ezeket te
okt. 18
15:18
Múltidéző képek a balatoni holtszezonról (Balatonica)
Boglár, Zamárdi és Mindszentkálla után most a fővárosba költözik a Magyar Tenger Társasüdülő képzőművészeti projekt. Weiler Péter és Bartha Dorka közös kiállításán balatoni fotók és az azok alapján készült képzőművészeti alkotások láthatók.
okt. 18
15:48
Halloween-tök faragása - így állj neki, hogy biztosan szép legyen! (Édenkert)
A Halloween ünnepére a mulatságos töklámpások elkészítéséhez az egyik legfontosabb lépés a kezdet, vagyis a megfelelő tök kiválasztása. Ugyanis nem mindegy, milyen és mekkora tököt választunk a remekművünkhöz. A régi hagyományt szórakoztató folytatni, arról nem is beszélve, hogy mennyire várják és szeretik a kicsik és mi nagyok is.
okt. 18
15:50
Így csíráztassuk a citrommagot házilag (Édenkert)
Citrommagot otthon is lehet csíráztatni. Mutatjuk, mire kell figyelni!
okt. 18
16:00
A Wizz Air különjáratot indít a foci EB selejtezőre Szófiába (Spabook)
A Wizz Air légitársasága bejelentette, hogy két különjáratot indít a magyar futballválogatott szurkolói számára a labdarúgó Európa-bajnokság következő, Szófiában tartott selejtezője alkalmából. A november 16-i sporteseményen a házigazda Bulgáriával mérkőzik meg…
okt. 18
16:00
Fotogén úti célok? Íme Európa 5 legtöbbet fényképezett városa! (Hamu és Gyémánt)
Egy utazási oldal több mint 100 európai úti célhoz kapcsolódó Instagram-adat alapján összeállított egy listát, amely alapján megtudhatjuk, mely városok jöhetnek velünk szembe leggyakrabban a közösségi médiában. Bár hazánk fővárosa elég erősen jelen van a különböző internetes platformokon, a listára sajnos nem került fel. 5. Madrid Fotó: Flo
okt. 18
16:00
Kiderült, hogyan juthatnak el a legkönnyebben a futballszurkolók Bulgáriába, az Eb-selejtezőre (Roadster)
És haza is hozzák őket.
okt. 18
16:06
Az Emirates így segíti a neurodivergens gyermekek utazását (Spabook)
Az Emirates nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden utasának magas minőségű utazási élményben legyen része. A repülőutakon a légitársaság kiemelt figyelmet fordít a neurodivergens gyermekek megfelelő támogatására. Egy konkrét történeten…
okt. 18
16:12
A legtöbb nő harcol vele, a bőrgyógyászok most elárulták, mi használ igazán a tág pórusok ellen (Joy)
A tág pórusok sok mindenkit zavarnak, azonban van rájuk megoldás.
okt. 18
16:18
A "toxikus" szó ma már annyi mindent jelent, hogy olykor nem jelent semmit sem (WMN)
Vigyázat! Nemcsak a pénzünk inflálódik, hanem a szavaink is.
okt. 18
17:00
Hungarikum lett a székelykapu (Femcafe)
A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében hungarikum lett a székelykapu – írja az MTI az Agrárminisztérium. A székelykapu mellett kedden a lángost is beválasztották a Hungarikumok Gyűjteményébe.
okt. 18
17:12
Romantika eltérésekkel? Izzasztó teszt fedi fel, ha zseni vagy! (Metropol)
Észreveszed az eltéréseket egy látszólag ugyanolyan képen?
okt. 18
17:12
A sztárok már imádják! Meghódította 2023 őszét a pumpkin spice makeup: így készítheted el te is (Joy)
Különleges, finom, barátságos és nőies megjelenés: ezt biztosítja a pumpkin spice makeup a viselőjének!
okt. 18
17:12
Budapesten is látható lesz az Aeron installációja (Hamu és Gyémánt)
Először lesz látható Magyarországon az Art Market Budapest keretein belül az Aeron magával ragadó installációja, amit a magyar márka idén nyáron mutatott be a koppenhágai divathét nyitónapján.
okt. 18
17:18
"Amikor az ember otthon sem elég, akkor hogyan szeresse önmagát?" – interjú dr. Fekete Andrea orvos-kutatóval (WMN)
Dr. Fekete Andrea nemrégiben az első női professzor lett a Gyermekgyógyászati Klinika több mint 180 éves történetében! Olvassátok el korábbi, tabuk nélküli, megrendítően őszinte interjúnkat a sikeres magyar kutatóval:
okt. 18
17:18
Gyógynövény napok a gyenesdiási malomban (Balatonica)
A tematikus gyógynövény napok az őszi időszakban is folytatódnak a Festetics Fűszerkert és Herbáriumban. Az érdeklődők fantasztikus gyógynövényekkel ismerkedhetnek meg Wágenhoferné Pohl Magdolna természetgyógyász-fitoterapeuta vezetésével.
okt. 18
17:48
Ez a 7 legegészségesebb gyümölcs a világon (in.hu)
Egy tanulmány megvizsgálta a legegészségesebb, növényi alapú élelmiszereket, a meglepő eredmény pedig azt mutatta, hogy gyümölcsök nem szerepelnek a győztesek között, kizárólag csak zöldségek. A világ legegészségesebb gyümölcse a lista 28. helyén kapott helyett. A legegészségesebb gyümölcsök a világonA tanulmányból kiderül, hogy összesen csak hat m
okt. 18
18:06
Zalakaros, Hévíz és Hajdúszoboszló a legkedveltebb az október 23-i hosszú hétvégén (Spabook)
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a lefoglalt vendégéjszakák 65%-a hotelekbe szól az október 20-23. közötti hosszú hétvégére. A belföldi vendégek közel háromnegyede, míg a külföldi turisták valamivel több…
okt. 18
18:18
Jordán Tamás: Az én Istenem az egy liberális isten – Elviszlek magammal (WMN)
Ebben a műsorban nagyon gyakran kerül fénybe a vendégek esendő emberi arca. De olyan elképesztően őszinte önszembenézéssel nagyon ritkán találkoztunk az elmúlt több mint nyolc évben, mint a Jordán Tamással készült beszélgetésben. Szánjatok időt az e heti Elviszlekre, érdemes.

Keresés