A szédülés gyakori tünet, sokszor mégis nehéz eldönteni, hogy neurológust, fül-orr-gégészt, kardiológust, esetleg szemészt vagy pszichológust keressünk fel panaszainkkal. A következőkben a szédülés három típusát, a hirtelen, sok esetben ijesztő tünetekkel jelentkező, belső fül eredetű szédüléseket mutatjuk be dr. Fülöp Györgyi, fül-orr-gégész, audi
Akit a kütyük érdekelnek, vagy kütyüt akar vásárolni, többnyire a processzor teljesítményét nézi meg először. Az ugyanis jó eséllyel megmutatja, hogy mire alkalmas az eszköz, mire lehet számítani tőle a használat során. Ez a laptopokra is érvényes, amelyek azonban alapos fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évtizedekben, és a trendet többnyire a C
Amikor valakit gyakran látunk szelfizni, hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy az illető hiú - valójában azonban önmagunk fotózása jóval mélyebben gyökerezik ennél.
Százból körülbelül 5-15 ember küzd valamilyen személyiségzavarral – ezek közül itthon a nárcisztikus, a borderline és az erős szorongást, félelmet, túlérzékenységet kiváltó, úgynevezett elkerülő személyiségzavar a leggyakoribb. A Képmás magazin Spiritusz című podcast sorozatában pszichológusok és pszichiáterek beszélnek arról, milyen tényezők állha
Nehéz elképzelni, hogy egy több mint 3 milliárd felhasználóval működő platform túlhaladottá válik és csak az öregek homokozójának tekintsék. A statisztikák szerint mégis ez az a helyzet, amelyben a Facebook egyszer csak ott találta magát. Mark Zuckerberg és a platform más vezetői azonban állítják, hogy ez a kép hamis. De a változás szükségességét e
A 150 kilogrammnyi robbanóanyag megtette a hatását. Sikeresen felrobbantották vasárnap Nyugat-Németország egyik autópálya-hídját, amit biztonsági okokból már 17 hónappal ezelőtt lezártak. Ez is érdekelhet: A világ leglátogatottabb országai: két EU-s ország között dől el a verseny A Rahmede-völgyi híd 17 ezer tonnát nyomo
Minden nő életében eljön az a pont, amikor egy kicsit – vagy nagyon – elkezdik érdekelni a természet kincsei, az erdőben gyűjthető, gyógyhatású virágok és füvek, vagy akár a konyhakertben termő fűszerek adta gyógyír. Ilyenkor az ember lánya felkerekedik, és kimegy az erdőbe, összeszedi a fenyőrügyeket, a kökényt és a galagonyát, majd boszorkányként
Egy új kutatás szerint egyszerű és olcsó egészségügyi intézkedésekkel évente több mint egymillió csecsemő halálát lehetne megakadályozni. Egy nemzetközi kutatócsoport becslése szerint a világ csecsemőinek egynegyede koraszülöttként jön a világra, és a szakemberek szerint ezen a területen szinte semmilyen előrelépés nem történik.A The Lancet című sz
Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében.
A magyar modern irodalmi nyelvvé pallérozásának a reformkorban megindult folyamata írói, költői, nyelvészi nemzedékek munkálkodása után a XIX. század hatvanas éveire, a kiegyezés korára ért véget. Lezárását egy monumentális műnek, a Magyar Nyelv Szótárának, a legendás Czuczor–Fogarasinak a megjelenése adta, amellyel az alkotó, Czuczor Gergely bencé
A különféle trendek remek iránymutatásként szolgálhatnak, ha személyes stílusod feldobásához keresel inspirációt. A rengeteg trend közül viszont gyakran nehéz lehet megtalálni a számodra megfelelőt, különösen, ha olyan tartós dolgokról van szó, mint a hajszín.
A magyarok többsége elutasítja az Európai Unió szankciós politikáját és elégedetlen Eu jelenlegi vezetésével - derül ki a Szent István Intézet reprezentatív kutatásából, amelyet a május 9-i Európa-nap alkalmából készítettek - a Nézőpont Intézet megbízásával - a magyar emberek Európai Unióval kapcsolatos véleményéről és a kereszténység Európa kapcsá
Óriási kudarcba fulladt nemrégiben egy 28 éves férfi terve: a szerelemtől ittas srác épp meg akarta kérni barátnője kezét, amikor is egy olyan nem várt dolog történt, ami teljesen összetörte a házasodni vágyó Reddit-felhasználó szívét, aki a fórumon mesélte el a teljes, sokkoló történetet.
Több mint 7 órán keresztül zajló előadások, 4 kiemelt előadó a Budapesti Kongresszusi Központ 6 termében – ezek várják mindazokat, akik jegyet váltanak dr. Máté Gábor első, egész napos hazai rendezvényére, amelyen az előadások mellett workshopok, könyvvásár és filmvetítés is segít abban, hogy lépjünk egyet a testi-lelki egészség felé. M
A kutatók közel 700 ember önszabotáló viselkedését vizsgálták, és felfedeztek néhány mélyebb okot, amiért ezt tesszük.A romantikus önszabotázs olyan önpusztító viselkedésminták mintája a kapcsolatokban, amelyek akadályozzák az egészséges kapcsolatot és indokolják a szakítást. Gyakran viszont pont azért szabotáljuk a kapcsolatainkat, hogy megvédjük
Van, hogy jogi lépések nyomán kerül sor árverésre, de egyes tulajdonosok a licitálási formát a „hagyományos módszer” izgalmas alternatívájának tekintik. Cikksorozatunkban azt a kilenc (plusz egy) szuperjachtot vesszük sorra, amelyekért a legtöbbet fizették árverésen – íme a második adag. Illusion (néhai Galactica Star) | 65 mA Galactica Star 2019-b
A címben szereplő állítás nem az egyetlen erős mondat ebben a beszélgetésben. De hát mit is várhat az ember egy olyan podcasttól, amelyben négy határozott nő szerepel? Érdemes őket meghallgatni: a Mindent bele! podcast műsorvezetője ezúttal D. Tóth Kriszta, vendégei Oltai Kata művészettörténész, Balázsi Katalin anyagtudós és Zakariás Fruzsina közga
Érezzük, nyilván érezzük, hogy az életünk felgyorsult, és a digitális technológia eszközei révén sokfelől bombáznak az ingerek, illetve az app-értesítések. Olyan ez, mint a vízben fővő béka esete, lassan alakult ki ez a helyzet, és nem vesszük észre, mekkora a kontraszt a mostani hétköznapok, illetve a régebbi idők között. Csak akkor derül ez ki, h
Újabb lépést jelent majd a nők elleni erőszak felszámolása felé, ha lezárul az Európai Unió csatlakozási folyamata az isztambuli egyezményhez - jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris vitáján.
Életének hetvenegyedik évében elhunyt Németh Tamás Széchenyi-díjas agrokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az MTA volt főtitkára, a talaj nitrogénhatásainak neves kutatója – tudatta az MTA kedden.
Mind tudjuk, hogy a hírességek, még a legnagyobbak is, akik innen Magyarországról teljesen elérhetetlenek, szóval, ők is csak emberek, de azért mégis meglepő, mikor szinte "civilben" látjuk őket.
A megfelelően működő anyagcsere valamennyi testi sejtet ellát mindennel, amire szüksége van, a salakanyagokat kiűzi a testből, lassan, de biztosan leépíti a fölösleges kilókat és a könnyedség érzését hagyja hátra.
Elment egy évre, hazajött, de lélekben csak lassan tudott visszaszokni, és egy új életet építeni magának. Mára úgy érzi, sínen van, ezért most elmeséli, mi változott benne, és hogyan áll ezentúl a dolgokhoz. Mivel nemrég elnyerte a legjobb női alakításért a tévékritikusok díját A király című sorozatban játszott szerepéért, láthattuk egy új magyar a
A koffein rendkívüli élénkítő ereje mellett rengeteg jótékony hatással bír. Amellett, hogy a reggeli kávé képes bármely napot bearanyozni, a koffein a szépségápolásban is használatos csodaszer - nem véletlenül.
A Zsoucsiamo vagy Rou Jia Mo (肉夹馍) közvetlen fordítása „hús zsemlében", és ez az étel lényegében egy kínai hamburger, ami azonban nagyon sok mindenben különbözik az amerikai testvérétől, például abban, hogy több mint 2000 évvel ezelőtt találták fel.Mostanra köztudottá vált, hogy a kínaiak már i. e. 221 és 206 között, a Qin-dinasztia idején ettek ke
A svéd haláltakarítás módszere bizonyos elemeiben hasonlít Marie Kondo rendszerezési technikájára, de más ideológia áll mögötte.A svéd haláltakarítás a svéd és skandináv kultúrában jól ismert fogalom, melynek célja, hogy felszámoljuk otthonunkban a felesleges tárgyakat annak érdekében, hogy ne terheljük szeretteinket azok lomtalanításával a halálun
A Földközi-tenger partján Spanyolországban, a Costa Blanca legnépszerűbb üdűlőparadicsoma Benidorm, ami Valenciától 140km-re Alicantétól 50km-re található. A hatalmas toronyházairól elhíresült Benidorm, amit Európa Manhattan-nek hivnak vagy ahogyan mi nevezzük BeniYork.
A súlyos pattanásosság olyan betegség, amelyet komolyan kell venni, hiszen jelentős önbizalom romboló hatása lehet, akár a szorongás, depresszió kialakulásához is hozzájárulhat. Dr. Borbola Kinga, bőrgyógyász, klinikai onkológus szerint még a makacs esetekben is jelentősen javítható a bőr állapota, de szakszerű kezelés és kitartás is szükséges hozz
A farkastól genetikailag távolabb álló, modern kutyafajták relatív agymérete nagyobb, mint az ősi, többezer éves fajtáké. Az agyméret növekedése nem köthető a fajták szerepéhez, sem életmenet-jellemzőkhöz, ezért feltehetően a városiasodó, komplexebb társas környezet hatása - derül ki egy magyar kutatásból, amelyről az Eötvös Loránd Tudományegyetem
A visszérbetegség Magyarországon nagyon gyakori, szinte minden ötödik embert érint ez a probléma. Cikkünkben összeírtuk a négy legfontosabb tanácsot, melyek betartásával késleltethetjük a visszerek megjelenését, illetve biztosíthatjuk, hogy a meglévők állapota ne romoljon tovább.
Ha te is kipörgetted már a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet minisorozatot a Netflixen, valószínűleg a te szemed sem maradt szárazon. De mi lesz ezután?
Ezek a tünetek az 50 év alattiak esetében a korai bélrák nagyobb kockázatát jelezhetik.A St. Louis-i Washington University School of Medicine kutatói úgy vélik, hogy négy tünet segíthet a korai felismerésben és diagnózis felállításában a fiatalabb felnőttek körében.Az alábbi tüneteket a betegek valószínűleg három hónap és két év között tapasztalnak
A rubeola egy könnyen terjedő, igen fertőző betegség, mely a test egész felületén megjelenő kiütésekkel és különböző súlyosságú szövődményekkel jár. A jellegzetes bőrtünetek alapján rózsahimlő néven is ismert. A betegség ellen kötelező kombinált védőoltás, az MMR (kanyaró, mumpsz, rubeola) nyújt védelmet.
A mottó továbbra is: „Nem azért kellene lefogyni, hogy szebbek legyünk, hanem egészségesebbek. A probléma az, hogy addig nem tudunk érdemben lefogyni, míg nem vagyunk egészségesek!”
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről - közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
A Spotify több tízezer dalt távolított el a Boomy nevű mesterséges intelligenciával működő zenei startup cég listájáról, egyben fokozta a platformja ellenőrzését, miközben a csalásokról és a streamingszolgáltatások összezavarásáról szóló panaszokkal kell megküzdenie.