Figyelemzavar, a lázcsillapítás módszerei, a sürgősségi osztályon megjelenő leggyakoribb betegségek, a csecsemők táplálása és annak zavarai, a gyermekkori mozgásfejlődés, a fájdalom és az azzal való megküzdés módszerei. Csak néhány téma, amelyet érintenek a Bethesda Gyermekkórház podcast adásai.
A pajzsmirigy betegségek igen negatív hatással vannak a családalapításra, hiszen mindkét nem esetén olyan folyamatokat generálnak, melyek nagyban rontják a fogamzókészséget.
Egy új tanulmány szerint a mediterrán diéta annyira jótékony hatással van a közérzetre, hogy hasonló egészségügyi előnyökkel jár, mint egy három kilométeres séta. A European Journal of Preventive Cardiology című folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a mediterrán étrend fogyasztása ugyanolyan jótékony hatással lehet az egészségre, mint nap
Szigorúan csak egy csészével reggelente? Esetleg napszakonként legalább egy bögrével? Vajon mennyi kávét iszunk ahhoz, hogy a hatását is érezzük? Egy nemrégiben közzétett kutatás eredményei próbálnak választ adni. ShutterstockIllusztráció.Az Egyesült Államokban működő Onepoll piackutató cég összesen 2050 irodai dolgozót kérdezett meg kávéf
Lesd el velünk Lennie Carter, azaz a TikTok hajtogató királynőjének legjobb trükkjeit, amikkel elképesztő mennyiségű helyet szabadíthatsz fel az otthonodban.
Minden gyártónak vannak favorizált területei. Sportszponzoráció, celebek, gasztronómia, űrhajósok, színészek, autók, különleges autóversenyek és még sorolhatnánk. Az Hublot-nál az egyik kedvelt terület a sportolók és sportesemények mellett a gasztronómia. Hangzatos…
Natalie Portman egy csodálatos ruhakölteményt ölött magára, amely amellett, hogy gyönyörű volt, még egy nagyon különleges darab is. A cikkünkben eláruljuk, hogy miért!
A TikTok a kínai, Douyin névre hallgató belföldi verziójában májusban elindította az OTA jellegű online szállásfoglaló portálját, amely mindössze 4,5% jutalékot kér a szálláshelyektől, szemben a Booking és társai által…
Azért nehéz egyszülős felállásban létezni, mert muszáj megtanulnunk, hogy időnként le kell mondanunk dolgokról, nem fér bele ugyanaz, ami másoknak. Azért Z. Kocsis Blanka hozott pár life hacket, amivel – a kihívások ellenére – mégis mindenki számára kellemes vakációt lehet csapni.
A Harryékhez közelállók szerint a május 16-án történt autós üldözés még mindig kísérti a herceget, mivel több mint 25 éve az édesanyja, Diána hercegné is egy hasonló incidens során hunyt el. A hírek szabályosan záporoztak, miután Harry herceg és felesége, Meghan Markle, illetve a hercegné édesanyja Doria Ragland nemrégiben egy fotósokkal folytatott
A legtöbb ember azt gondolja, hogy az alkohol, a dohányzás, a stressz, a mozgáshiányos életmód, a sok számítógépezés, illetve az egészségtelen táplálkozás az, ami fokozza a memóriaproblémákat és a gondolkodás egyéb nehézségeit ötven év felett. Kevesebben tudják, hogy bizonyos gyógyszerek szintén hozzájárulhatnak ezekhez a folyamatokhoz.
A rákos betegek közel fele szenved a zsír- és vázizomszövetek elvesztése miatti túlzott súlyvesztéstől, vagyis a kachexiától. Ez a progresszív kórkép nemcsak a rákbetegek életminőségét csökkenti, hanem a kezelésre is komoly veszélyt jelent, mivel akadályozza a gyógyszerek hatékony alkalmazását. A folyamat lassítására vagy meggátlására nincs terápia
Selymes és egészséges haj – nemtől és kortól függetlenül vágyunk erre sokan, ám van, akinek nem adatik meg. Nekik vajon mit kellene tenniük? Tegyenek egy próbát esetleg az olívaolajjal? Van, aki erre esküszik!
Vízisport-programokkal várják a keszthelyi, valamint a városba látogató gyermekeket pünkösd vasárnapján, gyereknapon a Balaton-partra. A pünkösd vasárnap 10-kor kezdődő gyermeknapi programon több állomásos vitorláspecsét-gyűjtő játék várja a fiatalokat a Zenepavilon előtti téren. A résztvevők vitorlásszimulátoron, mentőmellénypróbán, csomózófalon,
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megrendezett díjátadón.
Sajnos a repülőgépek nem mindig olyan tiszták, mint ahogy az utasok elképzelik. Egy légiutas-kísérő el is magyarázta, hogy a repülő melyik területe a tartozik a baktériumok melegágyának.
A méltatlanul elfeledett zab manapság kezdi visszanyerni a becsületét a gasztronómiában, amit többnyire a gluténérzékenységnek és a reformkonyhának köszönhetünk. De még mindig keveset tudunk erről az élelmiszerről: pedig minden család asztalán ott lenne a helye! Mutatjuk, miért.
Nem sokkal azután, hogy a Juventus visszakapta a korábban levont tizenöt pontot, a szövetségi fellebbviteli bíróság ismét tízpontos levonással büntette a klubot, amivel a torinóiak visszacsúsztak a Serie A hetedik helyére.
A Tőzsdecápákban és A Wall Street farkasában feltűrt ingujjban kiabáló férfiak, na meg a társadalmi és családi közegünk olyan erős sztereotípiákat masszíroznak belénk, hogy sok lány ezért nem meri (vagy akarja) a pénzügyi szakma befektetési területeit választani. Most bemutatunk egyet, aki szembement ezzel. D. Tóth Kriszta beszélgetett Kun-Welsz Ed
Szinte minden kapcsolatban eljön az a pont, amikor aktíva(bba)n kell dolgozni azért, hogy az működőképes maradjon.Vanessa Marin amerikai szex-, család- és házasságterapeuta szerint sok hosszú távú kapcsolatban megjelenik az úgynevezett sörtereakció (Bristle Reaction), amikor a mézeshetek szakaszának pillangóhatása elröppen. Ez az az érzés, amikor a
A 29 évvel ezelőtt, az akkori Népstadionban mintegy százezer néző előtt megtartott Hungária koncertet követően újra összeáll és feltehetően utoljára lép fel minden idők egyik legsikeresebb magyar zenekara a nemzeti stadionban, a Puskás Arénában.
Az emberiség évezredek óta csodálja a Betelgeuse élénken ragyogó csillagát. Az Orion csillagkép egyik égköve a legkülönlegesebb csillagok között van, mert olyan óriási, amire alig találni példát az ismert világegyetemben. Éppen ez a hatalmas felfúvódottság jelzi, hogy közel számára a vég. Ha megtörténik, az olyan látványos lesz, hogy „azonnal” tudu
A kutatók szerint az első dokumentált csók 4500 évvel ezelőtti Mezopotámiába vezethető vissza, ám más szakértők úgy vélik, hogy ez már jóval korábban megtörtént.
Jude Law vér-, fekália- és verejtékszagú parfümöt készített, hogy a lehető leghitelesebben játssza el VIII. Henrik király szerepét a Firebrand című filmben.
A háromgyermekes édesanya furcsállta, hogy a volt partnere nála felejtett néhány winchestert. Szerencsétlenségére úrrá lett rajta a kíváncsiság, és megtekintette a külső merevlemezek tartalmát.
A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi – Dining Guide Év étterme díjat a hétfő este Budapesten megrendezett díjátadón.
Egy népszerű elmélet szerint, három típusú italnak kell mindig a birtokodban lennie. De mégis mi értelme van a „háromital -elméletnek”? Sophia Wilson Pelton influenszer és humorista 2021-ben posztolt a koncepcióról a Twitteren, majd videót készített róla a TikTokra, melynek a hangfájlja több mint 12 000 videóban került felhasználásra. A kreátor sze
Andy Warhol, a popkulturális képzőművészet örökké fénylő csillaga számos olyan műalkotást készített, amelyek alapját egy fotó képezte. Megdolgozta kicsit például az ugyancsak néhai popzenei ikon, Prince portréját is. A bírák úgy döntöttek, Warhol munkája nem volt eléggé „átalakító” ahhoz, hogy megakadályozza egy fotós szerzői jogi igényét.
Az UV-sugárzás hatalmas veszélyt jelent szemünkre. Szürke hályogot, makuladegenerációt (az éleslátást érintő elváltozás), valamint a szem körüli bőr korai ráncosodását okozhatja.
Talán furcsa kombinációnak tűnik, de az eszpresszó és a tonik nagyon jól működik együtt. A nyár közepén a jeges ital remek frissítő, a narancslével pedig kap egy plusz csavart. A hangsúly azonban a tonikon van. Az egy enyhén kesernyés, szénsavas ital, azért passzol a kávéhoz, mert kiegyensúlyozza az eszpresszó merészségét, miközben pont a
Bizonyos ételek fogyasztását követően allergiás panaszok jelentkezhetnek. A bőrtünetek közül is kimagasló, a lakosság közel 20 százalékát érintő probléma a csalánkiütés - más néven urticaria -, mely a bőr felsőbb rétegeinek duzzanatával járó tünetegyüttes.
Az Európai Vegyianyag Ügynökség (Echa) rendelete nyomán megváltozott a metaldehid hatóanyag európai uniós toxikológiai besorolása, emiatt szigorítanak több csigaölő szer használatán.
A természeti katasztrófák gyakorisága és intenzitása az éghajlatváltozás miatt folyamatosan növekszik. Az árvizek az emberek biztonságát és megélhetését fenyegető legfőbb éghajlati veszélyek közé tartoznak, és becslések szerint évente több mint 250 millió embert érintenek világszerte, mintegy 10 milliárd dollárnyi gazdasági kárt okozva.
A görögdinnye termesztéséhez nagy helyre, sok napra, vízre és tápanyagra van szükség. Ezeknek a dinnyéknek mohó, kúszó indáik vannak, akárcsak a tökfélék családjába tartozó többi más növénynek is (cukkini, tök, uborka).
Azoknak, akik látáskorrekciós eszközt viselnek, nem egyszerű védekezni a napsugarakkal szemben. Ám ez mégis szükséges, hiszen az UV-sugárzás számos szembetegéget okozhat. Mi is lenne az ő esetükben a jó megoldás?
A nőnek terápiára volt szüksége, miután megtudta, hogy az a két ember, akivel a legszorosabb viszonyt ápolta élete során, a legaljasabb módon árulta el.
Egy új kutatás érdekes dologra világított rá a pezsgőben található buborékokkal kapcsolatban. Egy nemrégiben készült kutatás során a tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy vajon mitől olyan egyediek a pezsgők buborékjai.Nagyon úgy tűnik, hogy a Brown Egyetem és a franciaországi Toulouse-i Egyetem fizikusai rájöttek a trükkre. A szakemberek szerint a