2023. május 29. hétfő

máj. 29
7:27
Erdogan nyerte a történelmi jelentőségű elnökválasztást Törökországban (Igényesférfi.hu)
A török Legfelsőbb Választási Tanács elnöke bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
máj. 29
7:57
A mítosz mögött: valóban furcsa, hogy a méhek képesek repülni? (Hamu és Gyémánt)
Egy repülőmérnök arra a következtetésre jutott, hogy egyáltalán nem kéne tudniuk repülni.
máj. 29
7:57
A leggyakoribb tévhitek a fényvédővel kapcsolatban (in.hu)
A nyár beköszöntével egyre erősebb az UV-kitettség, így elengedhetetlen a fényvédő használata. Sokakban azonban jó néhány tévhit él a fényvédővel kapcsolatban. Ezeket gyűjtöttük össze.1. Csak nyáron kell használniA fényvédő nem szezonális, valójában egész évben használni kell. Eső, hó, köd vagy napsütés, mindegy, kenjük be magunkat. Csak azért, mer
máj. 29
8:09
Híd a Balatonra: van, aki viccel vele, de születtek ilyen tervek (Infostart)
Már 1912 augusztusában komolyan gondolkodtak azon, hogy hidat építenek a Balatonon Tihany és Szántód között. Az ötlet egy évig élt, mert 1913-ban már arról szóltak a cikkek, hogy a látvány miatt ez nem volna jó ötlet.
máj. 29
8:15
Ilyen hatással lesz a csillagjegyekre a pünkösdhétfő (Metropol)
Nyitott szemmel érdemes járni, hogy időben észrevegyük az égi jeleket.
máj. 29
8:15
A sarokfájdalom okai és kezelése (WebBeteg)
A sarokfájdalom gyakori probléma, amely sokszor kellemetlen, de csak az esetek egy részében áll mögötte komoly betegség. A sarkak fájdalma általában magától elmúlik, de vannak esetek, amelyeket mindenképpen érdemes orvossal ellenőriztetni. Az okokról és a kezelés lehetőségeiről dr. Bányai Tamás, ortopéd szakorvos, sportorvos beszélt.
máj. 29
8:39
Akkora robbanás történt az űrben, hogy hónapokig láthatjuk az égen (Hamu és Gyémánt)
Az utóbbi évek egyik legközelebbi kozmikus robbanása történt. Egy óriási csillagrobbanást – azaz szupernóvát – regisztrált a Nasa a Szélkerék-galaxisban (M101), ami várhatóan hónapokig lesz látható az égbolton is– írja a Futurism. A csillagászok szerint a kozmikus robbanás egy II. típusú szupernóva volt – egy nagy (a Nap tömegének legalább
máj. 29
8:51
Világutazó nők tanácsai: Ne várj a tökéletes pillanatra, egyedül is nekivághatsz! (WMN)
Z. Kocsis Blankának két olyan nő – Kisgyörgy Éva Travellina és Dobos Csilla – mesélt a kalandjairól és tapasztalatairól, akik gyakran utaznak egyedül egzotikus, távoli helyekre, olykor vadidegenek kanapéján meghúzva magukat.
máj. 29
9:33
Wolf Kati: „Úgy nőttem fel, ahogy minden gyerek megérdemelné” – Az énekesnő szülei emberségét adná tovább (Képmás)
A saját gyerekkoráról is mesél Wolf Kati, aki gyerekeknek is ad koncerteket, sőt külön kiadvánnyal kedveskedik nekik. Az interjúban ellátogatunk a szentendrei patakpartra, a Magyar Rádió egykori legendás büféjébe meg egy kicsit a koncertek kulisszái mögé is, de az énekesnőt kamasz lányairól, anyai ars poeticájáról is kérdezzük. Ki volt a leghangosa
máj. 29
9:35
Pünkösd csodája: valaki felráz lelki bénultságunkból, és alkalmassá tesz a szeretetre (Képmás)
Mi hiányzik a hétköznapjainkból, hogy sokszor olyan fásultak, reményvesztettek, lehangoltak vagyunk? Mi lenne képes kihámozni abból a burokból, amelynek látszatbiztonságában élünk bátortalanságunkkal, gyengeségeinkkel, közönyünkkel? Alighanem valami lüktető életerő, vitalitás, tűz, ami mozgásba hozza elgémberedett tagjainkat, szívizmainkat. Valaki,
máj. 29
9:51
A Cserpesben reggelizhetsz, ebédelhetsz, uzsonnázhatsz! (Metropol)
Terítéken a sonkás szendvicstől a vegán desszertig minden.
máj. 29
10:15
Ezek a magyarok legnagyobb félelmei utazás előtt (Hamu és Gyémánt)
Kevesebbet utazunk a pandémia vége óta, ráadásul sok mindenen aggodalmaskodunk is, ha nem rendszeresen utazunk. A koronavírus-járvány, és az azzal járó karanténidőszak miatt az utazási szokások is megváltoztak az elmúlt években, ami miatt a Cherrisk by Uniqa biztosítási platform megnézte, hogy melyek azok az utazási félelmek az ügyfele köz
máj. 29
10:27
Meglátta az álmában síró társát a golden retriever: amit ezután tett, könnyeket fakaszt (Femcafe)
Lassan egymillió követője lesz a kutyapárnak, friss videójukat szerte a földön megkönnyezik az emberek.
máj. 29
10:33
Ezzel az egyszerű trükkel sokkal könnyebben fog menni a pihenés! (in.hu)
Az NSDR (alvás nélküli mélypihenés) kifejezetten felkapott téma lett mostanság, de mit is takar pontosan ez a jelenség? A gyakorlat az elmúlt hónapokban többször is címlapokra került, miután a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai a Wall Street Journalnak adott interjújában azt mondta, hogy az NSDR az egyik legmegfelelőbb módja a kikapcsolódásnak.
máj. 29
10:57
Miért jó minél többet kihozni önmagunkból? – Nedeczky Júlia pszichológus és hegymászó (egy.hu)
Szenvedély – ez a kulcs nyitja a rejtélyt Nedeczky Júlia magashegyi hegymászó, zenész és pszichológus életéhez: az első magyar nőként ért föl nyolcezer méter fölé Erőss Zsolt oldalán, őt láthattuk a Magasságok és mélységek című filmben, Tankó Erika megformálásában. Miközben Suhajda Szilárd drámáját követtük, többek között arról is beszélgettünk, mi
máj. 29
11:21
Miért jó minél többet kihozni önmagunkból? – Nedeczky Júlia pszichológus és hegymászó (egy.hu)
Szenvedély – ez a kulcs nyitja a rejtélyt Nedeczky Júlia magashegyi hegymászó, zenész és pszichológus életéhez: az első magyar nőként ért föl nyolcezer méter fölé Erőss Zsolt oldalán, őt láthattuk a Magasságok és mélységek című filmben, Tankó Erika megformálásában. Miközben Suhajda Szilárd drámáját követtük, többek között arról is beszélgettünk, mi
máj. 29
11:39
Miért jó minél többet kihozni önmagunkból? – Nedeczky Júlia pszichológus és hegymászó (egy.hu)
Szenvedély – ez a kulcs nyitja a rejtélyt Nedeczky Júlia magashegyi hegymászó, zenész és pszichológus életéhez: az első magyar nőként ért föl nyolcezer méter fölé Erőss Zsolt oldalán, őt láthattuk a Magasságok és mélységek című filmben, Tankó Erika megformálásában. Miközben Suhajda Szilárd drámáját követtük, többek között arról is beszélgettünk, mi
máj. 29
11:57
Rendszeresen takarítod? 8 háztartási cikk, amely piszkosabb, mint egy WC-ülőke (Hamu és Gyémánt)
A legtöbb ember valószínűleg azt gondolná, hogy a WC a legpiszkosabb tárgy az otthonában. Meglepő, de ez messze nem így van. Valójában vannak más, ártalmatlannak tűnő eszközök, amelyen több ezer– - ha nem millió – baktérium tanyázik, és valószínűleg sokkal többet is érintkezünk velük.
máj. 29
12:15
Szereted a banánt? Ezt mindenképp tudnod kell róla (Metropol)
Az egyik legnépszerűbb gyümölcs, ami sokszor a kukába kerül.
máj. 29
12:15
Időskori változások az emésztőrendszer működésében (WebBeteg)
A gasztrointesztinális rendszer működésének korfüggő változásai alapvetően a keringés - következményesen a szekréció és abszorpció, vagyis a kiválasztás és felszívódás - és a motilitás, vagyis az emésztőrendszer (gasztrointesztinális rendszer) „mozgékonyságának” változásaira vezethetőek vissza.
máj. 29
12:21
A napszemüveg elsősorban nem divatos kiegészítő – elengedhetetlen eszköz a szemünk védelméhez (egy.hu)
Kerek, szögletes, gömbölyű – nem, nem Gombóc Artúr csokijáról van szó, hanem arról, milyen gazdag a napszemüveg-kínálat. Milyen kategóriák vannak, melyik hogyan nyújt védelmet a szemednek? Melyik szín milyen tevékenységekhez és milyen körülmények között a legjobb választás? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
máj. 29
12:57
3 sportcipő, amiket bátran viselhetsz nyári ruhával (in.hu)
A meleg nyári napokon szinte minden nap ruhát viselünk. Ha pedig nyaralni vagyunk a városnézéshez szintén előkerülnek a csinos, ugyanakkor kényelmes ruhácskák, melyekhez a legnagyobb szerencsénkre tökéletesen passzolnak a sportcipők is, amelyek sokkal kényelmesebbek a szandáloknál. Lássuk mely 3 sportcipő illik a legjobban a nyári ruhákhoz!1. Nike
máj. 29
13:15
Rémálma lehetett ennek a polipnak (Hamu és Gyémánt)
Hirtelen idegen helyen találod magad, csupa ismeretlen arc vesz körül. Elkezdődik az üldözés. Futsz amennyire csak bírsz, a tested mégsem képes végrehajtani a kérést, miszerint ne kapjanak el. Majd felriadsz – igen, ez csak egy rémálom volt. Lihegve veszed a levegőt, rájössz, hogy az elmúlt pár percben rúgkapáltál, mert hát az ember így viselkedik
máj. 29
14:21
Friss tavaszi spárga hollandi mártással (Metropol)
Egy jól elkészített spárga mindenkinek bejön.
máj. 29
14:21
Munkahelyi afférról álmodtál? Különös jelentéssel is bírhat ez a zavarba ejtő álom! (Femcafe)
Romantikus kapcsolataink életünk meghatározó részét képezik, mint ahogy munkahelyünk is, hiszen napjaink felét itt töltjük. Nem csoda hát, ha ez a kettő néha egybeforr egy-egy különös álmon keresztül.
máj. 29
15:15
4 júniusban érkező Netflix-sorozat, amit kár lenne kihagyni! (Hamu és Gyémánt)
Újabb hónapfordulóhoz érkezünk hamarosan, ez pedig egyet jelent a streamingcsatornák tartalmainak frissülésével. Mit jelent ez a legnépszerűbb platform tekintetében? Mutatjuk!
máj. 29
15:21
A gyerekeket egyáltalán nem érdekli Ariel bőrszíne, a film viszont kicsit hosszú nekik (WMN)
Újragondolt Ariel, kibővített történet, téves korhatáros besorolás, dögös Triton, és néhol jól, néhol kevésbé jól működő okító szándék – Tóth Flóra egy csapat gyerekkel nézte meg A kis hableány élőszereplős változatát.
máj. 29
15:21
Rántott, töltött kelkáposztalevél (egy.hu)
Hancsik Edit receptje
máj. 29
15:21
Erre és ekkor tilos használni a hívógombot repülés közben (in.hu)
Légiutas-kísérők arra próbálják figyelmeztetni a repülni vágyókat, hogy a hívógomb rossz időben történő megnyomása számos biztonsági kockázatot jelent a stewardessek és az utasok számára is. Ezért elmondták, hogy mikor NE használjuk azt.Sara Nelson, a légiutas-kísérők szövetségének nemzetközi elnöke így fogalmazott:„Ne arra használd a hívógombot, h
máj. 29
16:27
Vallottak a szakértők: elárulták, mennyi a „normális” mennyiségű haj, amely zuhanyzás közben kihullhat (Femcafe)
A zuhanyzás befejeztével a lefolyónál éktelenkedő hajcsomót megpillantani sosem kellemes élmény. Sőt, olykor akár egészen stresszes felfedezés is lehet, milyen sok hajszál hullott ki egyetlen hajmosás alatt. De vajon mennyi a normális? Most kiderült!
máj. 29
17:15
Orrsövényferdülés tünetei, kezelése (WebBeteg)
Az orrsövény egy olyan fedett, az orrüreg középvonalában húzódó, porcból és csontból álló lemez, ami elválasztja a bal és jobb oldali orrüreget egymástól. Meglehetősen gyakori azonban, hogy az orr szilárd váza egyenetlenül fejlődik, az orrsövény növekedése pedig gyorsabb, mint az orr alapjáé és oldalsó részéé.
máj. 29
17:15
Fontos, hogy így fogaszd a tengeri ételeket, máskülönben bajod lehet! (Hamu és Gyémánt)
Bár elkerülnünk nem kell őket, azzal jobb, ha tisztában vagyunk: némely tengeri étel hemzseghet a különböző élősködőktől és baktériumoktól. Hogy miképp fogyaszthatjuk őket? Egy TikTok-videóban kaphatjuk meg a választ a kérdésre!
máj. 29
17:15
Így találd meg a lelki békét, amikor a meditáció nem elég (in.hu)
A mindfulnessnek szuper előnyei vannak, főleg a meditációval kombinálva.Lehet, hogy egyesek rendszeres meditációs gyakorlattal rendelkeznek, de mégis úgy érzik, hogy többre van szükségük, mert éppen stresszesebb időszakon mennek keresztül. Ettől függetlenül, a meditációs gyakorlat kiegészítése a mindfulness-szel segíthet abban, hogy jobban érezzük
máj. 29
17:21
Vadonatúj őrület hódít: ezt a menő körömtrendet egyszerűen imádni fogod! (Femcafe)
Ha nyomon követed a közösségi média világában felbukkanó legújabb trendeket, valószínűleg már te is találkoztál a körömtetoválással.
máj. 29
17:27
Egy félistennel kevesebb jár a földön – Két éve halt meg Jankovics Marcell (WMN)
Emlékezzünk mindannyiunk gyerekkorának egy fontos szereplőjére – arra az emberre, aki megmutatta nekünk a legszebb meséket.
máj. 29
17:39
Talán a te kedvenced is köztük van: íme a meglepő szuperélelmiszerek listája, melyek segítenek megőrizni mindennapi egészséged (Femcafe)
Nem is gondolnánk, milyen sok betegséget lehet megelőzni az egészséges táplálkozással. Van néhány élelmiszer, ami pedig különösen nélkülözhetetlen egészségünk megőrzése szempontjából.
máj. 29
17:51
Nagyon cuki gazella született Budapesten (Infostart)
A vadonban már kihalt mhorr gazella született a Fővárosi Állatkertben, és a veszélyeztetett tarvarjaknál is több fióka cseperedik.
máj. 29
18:03
Vaskarikának nem, az űrben viszont kiváló: fából építene műholdat Japán (Blikk)
A japán Kiotói Egyetem vezetésével egy nemzetközi tudóscsoport sikeresen tesztelte a fát mint építőanyagot a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén.
máj. 29
18:21
Mentsd meg a háborús hős motorost! (AQUA)
A 24,3 méter hosszú Conidaw immár 84 éves, és tagja a történelmi jelentőségű „dunkerque-i kis hajók” flottájának. Most lehet, hogy szétbontják. A Conidaw sokadik éve áll a franciaországi La Ciotat-ban található Classic Works hajógyárban, és mostanra olyan helyzetbe és állapotba került, hogy leselejtezhetik. Pedig tagja annak a mintegy 850 magántula
máj. 29
18:21
7 illatos növény a kertbe – jókedvre derítenek (egy.hu)
Jó pár hete kénytelen voltam visszacsípni a rézsűt terülő borókás hajtásait, amelyek a mai napig ontják magukból a borókára jellemző kellemes illatot. Elég csak elsétálnom a mellette, és máris jobb kedvem lesz. Hiába, a kertünk a legváltozatosabb formákban hálálja meg a gondoskodást. Ezúttal az illatosabb lakókból mutatunk be párat.
máj. 29
18:27
„Ne szégyelljetek semmit” – Útravaló kamaszoknak a szerelemhez (és egy kicsit a szüleiknek is) (WMN)
Egy apa, aki fontosnak tartja, hogy beszélgessen fiaival a szerelemről. Hogy kezdjen bele? Vesz egy nagy levegőt, és előtúrja saját serdülőkori naplóját, felidézi, nekik miket tanácsolt anno P. bácsi, a neves nőgyógyász. Mi érvényes ma ebből? Kolozsi László írásából kiderül:
máj. 29
18:33
Miért nem szeretem a spenótot? – Az evolúció és a családi hozzáállás is befolyásolhatja, hogy mit nem eszik meg a gyerek (Képmás)
„Anya, te spenótot csináltál? Undi” – mondja kislányom, miközben jókora kanállal merek a tányéromra a zöld főzelékből. „Nyugi, neked van krumpli, de azért szívesen adnék belőle, hogy legalább megkóstold” – válaszolom neki, miközben asztalhoz ülünk. Kislányom arca elfintorodik, ahogy a számhoz emelem a kanalat. Performanszában öklendező hangokat ad
máj. 29
18:51
Fodor Erika konyhájából: mákgolyó, méghozzá mentesen – Csak ínyenceknek! (Metropol)
Mákgolyó: se keksz, se vaj, se tej, se cukor.
máj. 29
19:09
Egyszer már megkísértette: Martin Scorsese ismét Jézusról készít filmet (Hamu és Gyémánt)
A legendás rendező, Martin Scorsese elárulta, hogy hamarosan új filmet fog készíteni Jézusról – bejelentése pedig közvetlenül azután történt, hogy Ferenc pápával találkozott a Vatikánban.
máj. 29
19:21
Nyílt lapokkal: a szellemek vidéken laknak (WMN)
Hámori Gabriella – saját elmondása szerint kiskutyapisis nadrágban – vitte a házigazdai szerepet a Nyílt lapokkal e heti adásában, és ezzel a gyors vallomással megalapozta a hangulatot: Bajomi Nagy György, Kókai Tünde és Polgár Csaba mind nagyon őszintén meséltek, vicces és komoly témákban is.
máj. 29
20:39
Így hozd ki a legtöbbet a legapróbb hálószobákból is (Femcafe)
Hálószobánk berendezése és dekorálása sosem egyszerű feladat, pláne, ha nagyon szűkös kis tér áll rendelkezésünkre.
máj. 29
20:57
Ezek a leggyakoribb hibák, amiket sminkelésnél elkövetünk - az egész összhatás múlhat rajtuk (Femcafe)
Talán te is töprengtél már azon, mit kellene másképp csinálnod, hogy a sminked olyan sima és tökéletes hatást keltsen, akár egy filter. Jó hírünk van: ez nem lehetetlen!
máj. 29
22:09
Így előzd meg a bőr kipattogzását gyantázás után (in.hu)
A gyantázás nem a legkellemesebb dolog, főleg, ha utána még ki is pattogzik a bőrünk. Elég gyakori, hogy a gyantázás után egy kis bőrpír és dudorodás, esetleg kipattogzás jelentkezik, különösen azért, mert minden egyes szőrszálnak saját véredénye volt, amely a növekedést vérrel látja el. Ez a fajta bőrpír és a gyantázás utáni dudor vagy folt általá

2023. május 30. kedd

máj. 30
0:15
Újabb mérföldkő Lionel Messi és Cristiano Ronaldo rivalizálásában (Igényesférfi.hu)
Miközben a Paris Saint-Germain megszerezte 11. bajnoki címét, az európai top ligákban szerzett 496. góljával Lionel Messi is újabb mérföldkövet könyvelhetett el, miután megdöntötte Cristiano Ronaldo 495 gólos rekordját.
máj. 30
0:19
Megnyitott a Louis Vuitton első reptéri várója Katarban (Igényesférfi.hu)
Megnyílt a világ első Louis Vuitton reptéri várója a Hamad Nemzetközi Repülőtéren (HIA), az ország fővárosában, Dohában.

Keresés