A vitaminok és ásványi anyagok létfontosságú vegyületek a szervezet számára. Nagy részüket táplálékkal vesszük magunkhoz, azonban sok olyan állapot fordul elő életünk során, amikor rásegítésre lehet szükség. Emellett vannak olyan vegyületek is, amiket a szervezet maga nem tud előállítani, így azok beviteléről nekünk kell gondoskodnunk.
A kellemes nyári napokat szívesen töltjük a szabadban, esténként jól esik a teraszon vacsorázni vagy a tábortűz körül ücsörögni. Sajnos az idilli pillanatok hamar elillannak, amikor a karunkhoz kapva felfedezzük azokat a bizonyos viszkető duzzanatokat vagy az égető piros foltokat. Mikor elég a krém és mikor kell orvoshoz fordulni?
Az És egyszer csak… 2. évada az elmúlt hetekben tért vissza a képernyőkre, és annak ellenére, hogy még csak az első három epizódot láttuk, máris ugyanolyan divatosnak bizonyul, mint az előző.A Valentino couture ruháktól kezdve a Hermès Birkin táskákig a sorozat biztosan nem szűkölködik a luxusdizájner darabokban. De gondolnád, hogy az évad egyik le
Az első világháború idején drasztikusan megemelkedett a súlyos arcsérülések száma. Szerencsére hamar érkezett megoldás a problémára, ugyanis Harold Gillies 1917-ben kifejlesztette az archelyreállító műtétek újfajta módszerét, munkájával pedig lefektette a modern plasztikai sebészet alappilléreit.
Edgar Allan Poe a horror nagymestere volt, és sok izgalmas költeménnyel, novellával ajándékozott meg bennünket, de a jelek szerint: egy jóslattal is. Az egyik hátborzongató könyvében történt események megvalósultak 50 évvel később.
„A rabszolgának nincs önrendelkezési joga, azt teszi, amire a gazdája utasítja, és nem rendelkezik a saját magánéletével sem, abba is beleszólhat az ura.” A pedagógusok az ókori Görögországban rabszolgák voltak, a gyerekeket kísérgették. Habár ezt ma már csak kevesen tudják, a tanárokkal való bánásmód megidézi az elfeledett jelentést. A minap elfog
Újabb órával hozza el a 30-as, 40-es évek dizájnját a Vulcain. A nemrég újraélesztett márka továbbra is hű marad történelméhez, legjelentősebb modelljük, a Circket kapott egy limitált kiadást egy kollaborációval…
Egy ideje figyelgettem már a halántékomon időről időre megjelenő, aztán elmúló pattanásszerű kis göböt. Arra gondoltam, hogy majd elmúlik, hiszen a pattanások jönnek, mennek. Azzal sincs baj, hogy sebes, pörkös a teteje olykor, a pattanások már csak ilyenek.
A tihanyi szeizmológiai állomáson szombat este szinte kiakadtak a műszerek. A Balaton Soundon fesztiválozók ismét megmozgatták a talajt. Dimitri Vegas & Like Mike okozta a legnagyobb földrengést – számolt be a szombat estéről a máskor a „természetes” földrengésekről is hírt adó Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet
Az idegenforgalomnak legtöbbször csak a pozitív oldalait látjuk, azonban az utazók óriási károkat tudnak okozni a felbecsülhetetlen értékű természeti kincsekben. Ennek okán 6 olyan helyet szedtünk össze, amit tönkretett a turizmus.
Tombol a hőség, ezért aki csak teheti, a vízparton vagy a strandon hűsöl és mártózik meg a frissítő vízben. Bár nyáron valóban ez az egyik legjobb kikapcsolódódás, ugyanakkor fontos odafigyelni az intim higiéniára, mivel ekkor igen könnyű különböző fertőzéséket szerezni. Hogyan lehet ezeket legkönnyebben elkerülni, és hogy milyen tünetek esetén for
Nemrég még a tejes manikűrök voltak reflektorfényben, majd a zöld lett a tavasz legkeresettebb körömszíne, de mi a helyzet az idei nyárral? A szakértők szerint van egy árnyalat, ami uralni fogja a következő hónapokat.Dua Lipa, Lizzo, Hailey Bieber, Zendaya és Sofia Richie is imádja, így máris a babakék köröm lett a 2023-as nyár főszereplője.De nem
Elég a világsztárok arcát meglátnunk, s máris tudjuk, kikről van szó. Na, de neveik leírásakor már akadhatnak gondok. Vagy mégsem? Legújabb kvízünkben ezt a tudásodat tesztelheted: tíz mindenki által ismert ember és az ahhoz tartozó bonyolult név. Mennyit találsz el?
Félmeztelen fotók a reklámokban, bármikor, bárki számára elérhető pornó, elmaradhatatlan szexrovat a női magazinokban, szexuális forradalom. Ez az egyik oldal. És mi van a másik oldalon? Kék folyadék a menstruáció szimbolizálására, szexuális edukációs tartalmak letiltása a közösségi oldalakon, szoptatást támogató profilok felfüggesztése, cenzúrázot
Bár alapvetően jó dolog, ha valakinek van testvére, de tudjuk, hogy a helyzet nem ilyen könnyű. A rokonság még nem jelenti a felhőtlen kapcsolatot, és sajnos van úgy, hogy pont egy családtag viselkedése káros. Az alábbi öt jel arra utalhat, hogy mérgező a testvérünk.1. Neki kell, hogy igaza legyenMindenről megvan a véleménye, rosszat gondol a célja
A globális átlaghőmérséklet hétfőn elérte a 17,01 Celsius-fokot, ami a legmagasabb érték 1979 óta, amióta az Egyesült Államok Nemzeti Környezetvédelmi Központja regisztrálja az adatokat.
A szülészet feladata, hogy szakmai és érzelmi biztonságot teremtsen a kismamáknak, véli Pop Andrea szülész-nőgyógyász, akit arról kérdeztünk, vajon miért nem valósul ez meg mindenhol, és miért ilyen sok a császáros szülés Magyarországon. Arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy a magánegészségügyet választja az államival szemben.
Az évek során több híres gondolkodó is megpróbálta meghatározni a felnőtté válás szakaszait, amelyeken minden ember átesik. Freud maga is megpróbálkozott az emberi fejlődés öt szakaszával. A modern korban azonban alternatív modellekkel is találkozhatunk.
A Meta hivatalosan is elindította a Threads nevű üzenetküldő alkalmazást, amellyel a vállalat nem titkolt célja, hogy alternatívát kínáljon a Twitter helyett.
Sokak számára nem könnyű a fogyás, de úgy tűnik, van, ami felgyorsíthatja azt.Egy új, egerekkel végzett tanulmányban a kutatók olyan hormonjelátviteli útvonalat találtak elmondásuk szerint, amely segíthet a könnyebb kalóriaégetésben. A jelzési utak olyanok, mint a testben zajló biokémiai láncreakciók, és bizonyos kiváltó tényezők (például gyógyszer
Margot Robbie a kezdetektől fogva nagy szerepet játszott abban, hogy a legendás Mattel-baba története a mozivászonra kerüljön. De úgy tűnik, filmbéli partnerét Ryan Goslingot – aki Kent alakítja – sokáig győzködni kellett, hogy csatlakozzon a projekthez.
A Tourette-szindróma tünetei legtöbbször a kívülálló számára is nyilvánvalóak: akaratlan mozgások és irányíthatatlan hangadások jellemzik a betegeket, melyeket tic-nek neveznek.
„Mosolyog a nap, felhőtlen az ég, alul a világ olvadt vaníliashake” – dúdolgatom magamban Péterfy Bori & Love Band slágerét, miközben gumipapucsban slattyogok a drogéria felé. A talpamat szinte perzseli a beton, de nem aggaszt a hőség, inkább nagyot szippantok a forró nyári levegőbe, és élvezem, hogy az esős évszakok után végre fürdőzhetek a napsug
Egy hosszú, fekete hajú lány és egy magas, fiatal férfi, akik mindketten őszinte elhivatottsággal épp arról tettek tanúságot, hogy a párkapcsolatot csakis hármasban éri meg élni – Istennel. Akkor én még csak kiskamaszként hallgattam őket, de belém ivódtak szavaik, és máig kísérnek. Azóta életük számtalanszor bizonyította, hogy ez a hármas fogat szi
Nem múló torokpanaszokkal kereste fel az orvosokat egy férfi. A szakemberek is lefagytak, amikor ráébredtek, mi is okozza a beteg nyugtalanító tüneteit.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tényt, hogy egy-egy daganatos elváltozás korai észlelése és a korai szakaszban adott orvosi kezelés jelentősen megnöveli a túlélési esélyeket. Ennek tükrében igen fontos, hogy bizonyos önvizsgálatokat havi rendszerességgel mindenki végezzen el. Milyen önvizsgálatok ajánlottak?
Hotelben fogsz megszállni a nyaralásodon? A légiutas-kísérők szerint semmiképp se hagyd otthon a zuhanysapkát.Laren Loois légiutas-kísérő a TikTok-on osztott meg egy felbecsülhetetlen értékű bőrönd-hacket a következő nyaraláshoz.Hajlamosak vagyunk mindent kimosni, mielőtt bepakolnánk a ruhákat a bőröndbe. A legtöbbször azonban elfelejtjük megtisztí
A legszebb éveink – mondják az egyetemen eltöltött időre főként azok, akik már nem egyetemisták. Nem véletlenül. Ők már tudják, hogy nemcsak a bulik és az ekkor szövődő barátságok, szerelmek miatt meghatározó időszak ez, hanem a diákmunka miatt is.
Olyan, mint egy piskóta, de túró van benne, ezért hivatalosan felfújt – de mindenekfelett a legjobb nyári válasz arra, ha a kertiparti-meghívóhoz ránk osztják az édesség feladatát.
Közel három évtized után az Ariane-5 rakéta szolgálata a végállomáshoz érkezett azzal, hogy tegnap este elstartolt a Francia Guyana-i európai űrrepülőtérről. Az Ariane-5 rakéta majdnem annyi ideig repült, mint a NASA Space Shuttle-je. Az utolsó indítást követően Európa legalább egy évig garantált űrkapcsolat nélkül marad.
Honnan tudod felismerni, hogy csak idődet vesztegeted egy olyan kapcsolatban, amely kimerít mentálisan és érzelmileg egyaránt? Mutatunk pár felismerhető jelet!Úgy érzed, hogy érzelmileg beleteszel a kapcsolatba? Ha a másik fél nem hajlandó erőfeszítéseket tenni a valódi elköteleződés érdekében, és a kapcsolatot előre vinni, itt az ideje, hogy kiszá
A népszerű kisállat-médium, Nancy Mello azt állítja, tud beszélni és kommunikálni az állatokkal, legyen szó élőkről vagy épp holtakról, így azt is pontosan tudja, milyen gondolatok kavarognak házi kedvenceink fejében, mielőtt örökre lehunynák a szemüket.
Az uborkakoktélok igazán frissítők, és különösen illenek a nyári kerti partikhoz. Jó hír, hogy a friss zöldség számos italhoz remekül passzol, így jó néhány koktélvariációt elkészíthetünk belőle. Martinivel?
„A csók egy gyönyörű trükk, amit a természet a beszéd megállítására tervezett, ha a szavak feleslegessé válnak” – mondta Ingrid Bergman , és ennél szebb gondolattal mi sem indíthatnánk a csók világnapját ünneplő cikkünket. Patinásabbal még esetleg, például az egyik legkorábbi írásos emlékkel egy csókról, amely az i.e. 1900–1595 közötti időszakból m
Július 3-tól új parkolási rend lépett érvénybe a Palotanegyedben, mely szerint az 1180 parkolóhelyből 332-t este 6 és reggel 7 óra között csak a környéken lakók használhatnak.