2023. július 9. vasárnap

júl. 9
0:15
Előre szóltak a bűnözők, akik ma megtámadták a hvg.hu-t (Blikk)
Pénteken a Media1.hu ellen is kibertámadás történt, amely során a bűnözők hátra hagytak egy üzenetet: ebben az állt, hogy szombaton a hvg.hu következik és hát, így is lett.
júl. 9
0:15
Napelemes, környezetbarát resort nyílik Fidzsin (AQUA)
A Silent-Resorts a bahamai napelemes kikötő és üdülőhely sikerét követően a Fidzsi-szigeteken nyitja meg második ilyen komplexumát. A vállalat 52 lakást épít az új kikötőjében, exkluzív hozzáférést biztosítva a napenergiával működő komplexumokhoz, motorcsónakokhoz és katamaránokhoz is. „A gyönyörű, érintetlen természeti környezet és a fidzsi embere
júl. 9
3:33
5 kártékony tanács, amikkel többet árthatsz, mint gondolnád (Joy)
Érezted már úgy, hogy nagyon szerettél volna segíteni egy barátodon, de valahogy nem találtad az odaillő szavakat, és nem tudtad megvigasztalni? Vannak mondatok, amiket jobb, ha elfelejtesz – elmondjuk, miket használj helyettük!
júl. 9
3:48
Bulgária idén is nagy sláger úti cél (Utazási Élmények)
A bolgár tengerpart hosszú ideje vonzó célpont  a nyaralni vágyók számára, és idén ismételten jelentős növekedést tapasztalható az utazók számában. A szervezett charterjáratok és a csomagban kínált programok iránti kereslet fokozódása azt jelzi, hogy a bolgár tengerpart idén is az egyik legnépszerűbb úti cél lett az utazók körében.
júl. 9
4:24
Minden eddiginél feltűnőbb G-osztály érkezik, 1000 példány készül belőle (Igényesférfi.hu)
A tekintélyt parancsoló G-osztály megjelenése nem sokat változott az 1979-es bemutatása óta, és még mindig az egyik leglátványosabb (és legnépszerűbb) luxusautó a piacon.
júl. 9
4:27
Ezért ne használjunk nyáron szintetikus parfümöt tartalmazó bőrápolókat! (Vital)
Gőzerővel tombol a nyár, elindult a vízparti nyaralások szezonja és ezzel együtt a napégések száma is arányosan megnő. Pedig egy kis körültekintéssel elkerülhetjük, hogy a bőrünk komolyabb károsodásokat szenvedjen.
júl. 9
4:54
Mesterséges intelligencia dolgozik a Toyota új autóin (Igényesférfi.hu)
A Toyota Kutatási Intézete új, mesterséges intelligencia által támogatott technológiát mutatott be a járműtervezésre.
júl. 9
4:57
Az 5 legfontosabb dolog, amit ne hagyj itthon, ha nyaralni mész! (Vital)
A nyaralás – főleg gyerekekkel – tele van nem várt eseményekkel és fordulatokkal. Csípések, kisebb sérülések, ételek vagy utazás okozta rosszullétek kísérhetik a nyári kalandokat. Ezért nem árt, ha a tervezésénél gondolunk arra is, hogy legyen kéznél kisebb rosszullétek, sérülések ellátásához szükséges eszköz és gyógyszer. Nézzük, mi kerüljön az út
júl. 9
4:57
Hol a határ zaklatás és udvarlás között? (She)
A romantikus filmekben és sorozatokban mindig van egy hősszerelmes, aki kitartóan, látványos gesztusokkal udvarol, és végül diadalt arat, elnyeri az áhított nő szerelmét. De vajon hol a határ a kitartó udvarlás és a zaklatás között?
júl. 9
5:00
5 figyelmeztető jel, hogy álmatlanságban szenvedsz (in.hu)
Nem ritka, hogy időnként nehezen alszunk el, de azoknál az embereknél, akiknél ez huzamosabb ideig fennáll, például az inszomnia jele is lehet.Az álmatlanság gyakori alvászavar, amelyet gyakran jellemez elalvási nehézség, alvásmegmaradási nehézség, túl korai ébredés és/vagy nem pihentető/rossz minőségű alvás, mondja Sarah Silverman holisztikus alvá
júl. 9
5:06
Mindent visz ez az egyszerű, de nagyszerű sárgabarackos süti – recept! (Hamu és Gyémánt)
Mi lehet jobb egy finom sütinél? Hát az egyszerűen elkészíthető finom süti! Az alábbi sárgabarackos-marcipános recept recept – előkészülettel és sütéssel együtt – alig egy óra alatt megvan. Tökéletes választás nyárra. Összetevők 320 gramm leveles tészta;250 gramm friss sárgabarack;1 evőkanál mandula;3 evőkanál sárgabaracklekvár;marcipán;tej
júl. 9
5:21
Különböző életkorok jellemző fejfájástípusai (WebBeteg)
A fejfájás diagnosztizálásánál nem árt tisztában lenni azzal, hogy egy adott életkorban mások a jellemző fejfájásformák, jellemzően más betegségek okoznak az éppen aktuális betegnél fejfájós panaszokat.
júl. 9
5:21
Cavalier King Charles spániel: csendes és nyugodt kutya (Háziállat)
A Cavalier King Charles spániel csendes, nyugodt kutya, kis lakásban is remek társ. Szőre ugyan hosszú, de elég heti egy fésülés, nyírni nem kell, sőt, ha kiállításra kerül, tilos.
júl. 9
5:24
Offline élmény az ország 18 pontján: Auchan Korzó (Igényesférfi.hu)
Míg korábban zenés családi programokkal lehetett tömegeket megmozgatni, addig ma a minőségi szolgáltatás és a vásárlási élmény a legfőbb hívószó, különösen a fiatal generáció körében.
júl. 9
5:24
Amerikai kiadású Seiko órák itthon! + Hajózás + Breguet-vel Párizsban I Őszintén: Órákról (Kronometer)
A Seiko a Prospex-Delta Sailing Team AC45-ös katamaránján látott vendégül egy-egy 20 csomós körre, majd a vitorlazz.com hajóján veséztünk ki a Willard és Sumo kollekció USA változatait.  Ezt követően pedig…
júl. 9
5:27
1000 magányos este után robbantál be az életembe... (She)
Szokás szerint egyedül fogyasztottam a vacsorámat egy népszerű étteremben. Körülöttem nyüzsögtek az emberek, mindenki rohant, türelmetlenül várták a megrendelt ételeiket.
júl. 9
5:33
Férfivélemény: Hülye vagy, ha azt hiszed, a nők a rosszfiúkra buknak! (She)
Egy ideje már küzdök a "nők a rosszfiúkra buknak" sztereotípia ellen. Mert szerintem ez az állítás mind a két nemre rossz hatással van. Ha ezt elhisszük és elfogadjuk, akkor mindenki csak megszívja.
júl. 9
5:33
„Hol marad a beleegyezés?” - A pszichológus elárulta, miért fogdossák idegenek a várandós nők pocakját (Joy)
Egy 30 hetes kismama írta meg, milyen érzés, amikor vadidegenek érnek a testéhez.
júl. 9
5:54
Nem a lustaság a halogatás legfőbb oka (Igényesférfi.hu)
Annak ellenére, hogy az általános nézet szerint a lustaság a halogatás legfőbb oka, az esetek többségében nem ez áll a háttérben.
júl. 9
5:57
Nálam minden pasi tiszta lappal indul - naiv vagyok, vagy optimista? (She)
Új nap, új remények - mondogatta Dalma. Péntek volt, a hét utolsó munkanapján mindig hatalmas mosollyal az arcán közlekedett.
júl. 9
6:00
Addig ne használd a naptejet, amíg nem ellenőrizted ezt a dolgot! (in.hu)
Itt a strandszezon, benyúlsz pedig a szekrényed mélyére, vagy átkutatod a strandtáskádat, és találsz egy flakon naptejet a tavalyi nyárról − vagy két nyárral ezelőttről?Mielőtt azonban magadra is kennéd, egy dolgot mindenképpen ellenőrizned kell: a termék lejárati dátumát.A legnagyobb probléma a lejárt szavatosságú naptej használatával az, hogy nem
júl. 9
6:03
Igazi spa élmény otthon egy jakuzzival (Spa Trend Online)
Az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb életre való törekvés mindannyiunk közös célja kellene legyen, de a gyorsuló világban keveseknek adatik meg, hogy minden nap fürdőbe, pihenni vagy sportolni járjanak. Ebben segít egy otthoni masszázsmedence, ami már napi 20 perces használattal segít elérni ezt a célt!
júl. 9
6:18
Hivatalosan is ez a nyár legtrendibb körömszíne (Femcafe)
A legújabb trendszín ezúttal nem az öltözködésünkben tör utat magának, hanem a manikűrünkbe is megéri beépíteni.
júl. 9
6:21
Napi horoszkóp július 9.: a Mérlegek hosszú ideje húzódó ügyet zárhatnak le, a Szüzek segítő szándékkal állnak valaki mellé (Joy)
A csillagok a hét utolsó napjára is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
júl. 9
6:24
Megríkatja a világot, amit az apa mondott a vejének a lánya esküvőjén (Femcafe)
Nemcsak a násznépet, az egész világot meghatják az apa gondolatai.
júl. 9
6:24
Húsz százalék fölött ragadt az infláció (Igényesférfi.hu)
Nem ment 20 százalék alá az infláció az első félév végére, bár a csökkenése júniusban is folytatódott.
júl. 9
6:24
Észak-Olaszország csodái: mit nézzünk meg, ha egyszer négy keréken indulunk útnak? (egy.hu)
Olaszország számos csodát ígér, de sajnos egy rövid nyári szabadság nem elegendő ahhoz, hogy minden kincsét megtaláljuk. Gyűjtésünkből kiderül, hogy mit nem érdemes kihagyni, ha az ország északi tájait fedezzük fel.
júl. 9
6:51
A 29er hajóosztály U17-es 2022-es világbajnokai – Aqua and more Podcast (AQUA)
2023. április 27-én Kis-Szölgyémi Soma és Juhász András Sámuel, valamint edzőjük, Dénes Gábor „Déni” voltak a vendégeink. Hogyan kezdődött a magyar 29er osztály nemzetközi élete? Hogyan indult a srácok vitorlás karrierje? Mikor fordult át a táboros hangulat komoly versenyzésbe? Hogyan lett két egyéni versenyzőből két fős csapat? Mik az erősségeik?
júl. 9
6:57
Nőgyógyászati fertőzések, amiket könnyedén elkaphatsz a strandon (Vital)
Tombol a hőség, ezért aki csak teheti, a vízparton vagy a strandon hűsöl és mártózik meg a frissítő vízben. Bár nyáron valóban ez az egyik legjobb kikapcsolódódás, ugyanakkor fontos odafigyelni az intim higiéniára, mivel ekkor igen könnyű különböző fertőzéséket szerezni. Hogyan lehet ezeket legkönnyebben elkerülni, és hogy milyen tünetek esetén for
júl. 9
6:57
Szupererő vagy átok, ha túl érzékeny vagy? (Joy)
Sok ember számára az érzékenység ajándék, ami által sokkal jobb barátokká, házastársakká, szakemberekké és vezetőkké váltak.
júl. 9
7:00
A szakemberek is meglepődtek: hódot találtak a Bél-kő tetején (Travelo)
Igazi rejtély, mit keresett ott a magasban a Szirteske névre keresztelt állat.
júl. 9
7:00
„Én sem vágom ki a Mona Lisa száját, hogy eladjam sajátomként” (WMN)
Grafikusokat kérdeztünk arról, hogyan látják a mesterséges intelligencia térnyerését, kell-e szakmaváltásban gondolkodniuk, hogyan lehetne az AI használatot szabályozni, és mi a különbség a humán és a mesterséges alkotók között.
júl. 9
7:36
A James Webb egy rekorddöntő fekete lyukra bukkant, de valami nem stimmel vele (Hamu és Gyémánt)
A James Webb-űrteleszkóp folyamatosan túlszárnyalja a legnagyobb űrfelfedezéseket, most például a valaha észlelt legtávolabbi szupermasszív fekete lyukra bukkant rá.
júl. 9
7:42
Így tudsz a legjobban aludni a nyári kánikulákban a kutatók szerint (Hamu és Gyémánt)
Kánikulában pihentetően aludni szinte lehetetlen. A legegyszerűbb megoldásnak az tűnhet, ha ledobjuk magunkról a takarót, ám bizonyos hőmérséklet felett ez sem hatásos már. De vajon akkor mit lehet tenni? Elmondjuk!
júl. 9
7:45
Heti horoszkóp július 10-16.: a Bikákat átjárja az elégedettség érzése, az Oroszlánok helyzetét komoly buktatók nehezíthetik meg (Joy)
A csillagok az előtted álló hétre is tartogatnak némi izgalmat, érdemes tehát néhány percet a horoszkópodra szánnod!
júl. 9
7:54
Vidrákkal kel, pumákkal fekszik – a magyar Mauglival beszélgettünk (egy.hu)
Éppen Zanzibárban menti az állatokat egy rezervátumban, de bejárta már a fél világot, New Yorkban tanult zoológiát, dolgozott magyar és görög állatkertben is. Bronxban nevezték el egyszer magyar Mauglinak, mert még a legvadabb állatokat is képes megszelídíteni. A munkája nem veszélytelen: a gondozás mellett azért is ő felel, hogy a vadállatok elvis
júl. 9
7:57
Durva meleg jön! Így tudod kibírni (Vital)
A szervezetünk folyamatosan változik és alkalmazkodik az évszakok időjárási viszonyaihoz. A nyári kánikula felboríthatja a szervezet egyensúlyát, legyen szó a bőrünk állapotáról, a folyadékigényünkről, az emésztésünkről vagy a fizikai terhelhetőségünkről. Ezért is fontos, hogy ilyenkor még jobban figyeljünk a testünk jelzéseire.
júl. 9
8:00
5 jel, hogy túlgondolod a dolgokat (in.hu)
Ha naponta több kisebb döntésed előtt is megtorpansz és hosszan töprengsz, valószínűleg túlgondolod a dolgokat. Az alábbi jelek legalábbis erre utalnak.1. Nem tudsz aludni éjszaka, ha rossz döntést hozolMindegy, miről van szó, a megfelelő samponról, sütiről vagy éppen pólóról, minden választás létfontosságúnak tűnik. Valójában semmi sem fog történ
júl. 9
8:21
Erre a csillagjegyre fantasztikus meglepetés vár vasárnap (Metropol)
Az Oroszlánoknak is kedvező a hét utolsó napja.
júl. 9
8:21
Hogyan kell magunkhoz szoktatni egy lovat? (Háziállat)
A ló tényleges alapkiképzése akkor kezdődhet meg, ha már nem zavarja a hátára vett lovas. A ló lassan azt is megtanulja, hogy megértse és kövesse a lovas utasításait.
júl. 9
8:24
Albérletet akart kivenni, de ami fogadta, arra nem számított (Femcafe)
Katie magának és két barátjának keresett lakást, amikor az ingatlanügynök elvitte, hogy megmutassa neki az egyiket, a 24 éves lány maga sem hitte, hogy ilyen látvány fogadja majd.
júl. 9
8:27
Nem is gondolná, milyen egyszerű! Így lehet egész nyáron feszes és hidratált a bőre! (Vital)
Nyáron az arcbőrünk még gondosabb ápolást igényel. Ebben az időszakban a ránctalanítás és hidratálás mellett meg kell óvnunk bőrünket a nap káros sugaraitól is. A svájci Labo Suisse által fejlesztett Fillerina termékcsalád mindezt a legmagasabb színvonalon biztosítja minden használója számára.
júl. 9
8:30
Kimerít a nyaralás? Próbáld ki másképp! (Travelo)
Hódít a zöldturizmus.
júl. 9
8:30
Sütőtökös-mandulás a 2023-as év fagylaltja (Balatonica)
Megvannak az Év fagylaltja verseny idei díjazottjai. A győztes Somodi János, a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó fagylaltmesterének Sütőtökös mandula fagylaltja dió variációkkal lett az idén. Az aktuális sláger máskülönben a tejföl volt, valamint sokakat megihletett a tejbegríz is, mint alapíz.
júl. 9
8:33
Költségkímélő tippek, hogy az autója sokkal tovább bírja szusszal (Blikk)
Az öt év alatti használt autók szinte újnak számítanak, és ez az árszinvonalon is meglátszik. A second hand választék az elmúlt három évben jelentős mértékben megdrágult. Érdemes tehát minél tovább vigyázni jelenlegi autójára, ehhez gyűjtöttünk össze pár hasznos tippet.
júl. 9
8:45
Ránézésre olyanok, mint az egypetéjű ikrek, pedig nem is testvérek: kiderült az ok (Joy)
Nem mindennapi történetet mesélt el a TikTok-on két srác, akik mindketten a Peter nevet viselik és teljesen egyformák!
júl. 9
9:00
Wilson Luca: Nem vagyok beteg, radikális eszmék rabja, vagy börtönből szabadult, mégis kopasz lettem (WMN)
Vállig érő haját négy milliméteresre vágatta a múlt héten Luca, azóta antropológusként a női kopaszság (pop)kulturális jelentésein gondolkodik. Miért van az, hogy míg egy férfinak szinte sosem, addig egy nőnek szinte mindig meg kell indokolni, miért lett extra rövid a haja?
júl. 9
9:30
Július végén vár a 198. Anna-bál és a XI. Anna-fesztivál (Balatonica)
A július 24-30. közötti Anna-fesztivál csúcspontja az Anna-bál lesz. A rendezvény új színfoltjaként a kávéházi cigányzene hagyományai elevenednek fel, valamint a város vendéglátóhelyeinek teraszán játszanak majd a zenészek.
júl. 9
10:00
Ezért nem lehet mosolyogni az útlevélképen (in.hu)
Kevesen dicsekedhetünk azzal, hogy jó útlevélképünk van. A világítás nem ideális, és az sem segít, hogy nem a legjobb, boldog arcunkat mutathatjuk meg. De miért nem lehet mosolyogni?Az útlevélkép készítésekor biztos, hogy szólnak egyszer amiatt, hogy ne mosolyogjunk annyira. Nem kérdés, milyen lesz így a végeredmény. Hogy miért nem mosolyoghatunk a
júl. 9
10:06
„Legyen meg a Te akaratod!” – ennyit tudtam mondani, miután százezrekkel károsítottak meg az internetes csalók (Képmás)
Az egész a porszívóval kezdődött. Pedig én semmi mást nem akartam, csak eladni a közösségi oldalam internetes piacterén a jó állapotban lévő vezeték nélküli porszívómat. Hogy sikerült-e? Nem. Ellenben a bankszámlámhoz tartozó bankkártyám adatainak felhasználásával kettő perc leforgása alatt lopta el valaki a pénzem – hatjegyű összeget – egy, a Mold

Keresés