Egy lesifotó miatt a közvélemény ismét Jennifer Aniston egyik megható jelentéssel bíró tetoválásával kezdett el foglalkozni.A Jóbarátok sztárját, Jennifer Anistont pár nappal ezelőtt egy étterem előtt fotózta le egy paparazzo, a képen pedig jól kivehetően látszik a színésznő lábfején található Norman feliratú tetoválása.Ez is érdekelhet: Erre a sze
Kártérítésért akarja perelni a BBC-t egy férfi, akit több mint másfél évtizeddel ezelőtt véletlenül interjúvoltak meg egy hírműsor élő adásában - számolt be róla az MTI.
A Sajtburgert, a Sajtos McRoyalt és a Big Macet is érinti a változás.1967-es alapítása óta szinte változatlan maradt a McDonald's Sajtburgerének és Big Mac-jének receptje, valamint elkészítési módja, egy fejlesztésnek köszönhetően azonban a marhahúsos szendvicsek, köztük a Sajtburger, a Sajtos McRoyal és maga a Big Mac is megújultak, írja a 24.hu a
És ha már együtt nyeljük be ezt a szükséges rosszat, viselkedjünk úgy, ahogy a jó bajtársak teszik, és hagyjuk békében szenvedni egymást. Nyáry Luca tippjei a konfliktusmentes buszozáshoz.
Az alvás és az étkezés az élet alapfeltételei, mindkettő az alapvető fiziológiás szükségletek közé tartozik. Ha e két alapszükséglet rendbenlétét tudjuk biztosítani életünkben, már jó úton haladunk a kiegyensúlyozott élet felé.
Egy hely, ahol csónakkal járhatod be a lagúnákat, homokos strandon nyújtózhatsz, telieheted magad kagylóval, bármerre fordulsz, megérint a történelem, és bármerre nézel, csak vizet látsz. Csodákkal vár Grado és környéke.
Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szerdán.
Az életben történt nagy változások nem múlnak el nyomtalanul. Különösen igaz ez akkor, ha valaki eleve hajlamos a hangulatzavarra, hiszen ebben az esetben egy-egy rendkívüli esemény elindíthat egy újabb depressziós időszakot. A depresszióra való hajlam egyik fontos tényezője a szervezet belső órájának sérülékenysége.
Mint minden popkulturális ikon, Barbie is mindig mást csinál, mint amire számítanak tőle. Az élőszereplős Barbie film apropóján nézzünk néhány érdekességet Barbara Millicent Roberts különleges életútjáról!
A Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) mozgalom és a Pannon Bormíves Céh idén is egy kihagyhatatlan lehetőséget nyújt a magyar gasztronómia szerelmeseinek.
Szendvicsgenerációnak, más néven X generációnak nevezik a 35-55 éves szülőket, akik a gyermekvállalás kitolódása miatt sokszor még kisgyermekeikről gondoskodnak, emellett pedig az idősödő, betegeskedő szüleik ápolása, a róluk való gondoskodás is rájuk hárul. Dr. Kopacz Erikát a Dr. Rose Magánkórház pszichiáterét kérdeztük a sokakat érintő élethely
Szeptember 23-ától írunk hivatalosan is őszt, és bár nem sietünk elbúcsúzni a nyártól, alig várjuk, hogy kipróbálhassunk néhány új szezonális trendet. Az árnyék frufrutól a juharszirupos körmökig, íme öt szépségápolási trend, ami lázban tarthat majd a hűvösebb hónapokban.Juharszirupos körmök @jauntyjuli Listen here, all y’all Fall haters, turn yo
A prosztata egy dió méretű mirigy, mely a férfiak húgyhólyagja alatt és a végbél előtt helyezkedik el. Feladata, hogy olyan folyadékot állítson elő, mely védi a spermiumokat, míg azok a petesejt felé utaznak.
A here, a mellékhere vagy a prosztata akut gyulladása az egész szervezetet megterheli. Általában magas lázzal, hidegrázással, gyengeséggel, levertséggel, étvágytalansággal jár, és megfelelő kezelés nélkül könnyen krónikussá válik.
A meg nem értettségtől a felszabadító felismerésig, a kínos Tinder-randiktól a szexundorig – négy aszexuális mesél arról, hogyan éli meg a saját identitását egy szexközpontú kultúrában. Volt, aki azt hitte, csak nagyon jó keresztény, más sokáig próbálta megváltoztatni magát, mielőtt rájött, kicsoda.
Az acélkapszulában élte le életét, de elvégezte a jogot, évtizedeken át praktizált, és még egy memoárt is írt. Azonban mindvégig hűvéges maradt "régi vaslovához" az ódon vastüdőhöz, aminél ma már létezik fejlettebb technológia is.
Bár a 2023-as nyárnak hivatalosan búcsút kell intenünk, ez nem jelenti azt, hogy a hétvégéket mostantól otthon kell töltenünk. Szeptember első hétvégéje például tele lesz olyan balaton környéki programmal, amit nem érdemes kihagyni. Táncdalfesztivál? Halászléfőző verseny? Szinte minden megtalálható a repertoárban!
Egy lány, három szívdöglesztő férfi, és csak rajtad áll, ki lesz a befutó a végén: ezt az alaphelyzetet kínálja a Netflix legújabb interaktív filmje, ami filmnek kevés, de játéknak igen szórakoztató:
A szájhigiénia sokkal többet jelent a száj, a fogak és a fogíny egészségénél. A szájüreg rossz egészségi állapotának negatív következményei lehetnek a teljes szervezetre nézve. A fájó fogak, a vérző fogíny és a rossz lehelet mind olyan jelek, amik a száj rossz egészségi állapotára utalnak.
Míg régen, amikor több generáció élt együtt, természetes volt, addig ma már éles vita van arról, vajon jót teszünk-e, ha a szülői ágyba is beengedjük a gyerekeket – tudósok szerint nem feltétlenül rossz az együtt alvás.
Újabb egykori náci lágerőr ellen emeltek vádat Németországban, a giesseni ügyészség pénteki közleménye szerint ezúttal egy 98 éves férfit állítanak bíróság elé.
A kanapén összebújva párunkkal, gyerekeinkkel egy remek film és egy kis rágcsálnivaló társaságában igazán minőségi időt tudunk eltölteni. A filmválasztás viszont mindig nehéz művelet, így mi ajánlunk 4 klasszikus remekművet, amik az alkalomhoz tökéletesen illenek.Shrek (2001)Shrek és Fiona kapcsolatának kibontakozása ez a másfél órás csoda, amit má
Brunszvik Teréznek saját gyereke nem született, mégis gyerekek ezreit vette mégis szárnyai alá. Ismerjétek meg a magyar óvodarendszer úttörőjének izgalmas életét!
Nem először próbálták meg elpusztítani a csopaki strand tavaly elfűrészelt öreg tölgyfáját, de a szakértők szerint már van remény, hogy a fa ezt is túléli. Tavaly november egy éjszaka valaki elfűrészelte a csopaki strand egyik legidősebb tölgyfáját. A teljesen érthetetlen tett indítékát csak találgatni lehet, a legvalószínűbb feltételezés, hogy val
Némi finomhangolásra azért szükség van, de úgy tűnik, az építőipar a jövőben felhasználhatja a kávézaccot. Az ausztrál Rmit Egyetem kutatói felfedezték, hogy közel 30 százalékkal erősebbé tehető a beton, ha a homokot részben kávézaccal helyettesítik – számol be a Futurism a Journal of Cleaner Production című folyóiratban megjelent kutatás
Az Air New Zealand gépein utazó sportrajongók hamarosan 33 000 méteres magasságból szurkolhatnak kedvenc csapatuknak, hiszen a légitársaság a 787-es és a 777-es repülőgépein fokozatosan elérhetővé teszi az élő sportközvetítést,…
Miley Cyrus nagyon fiatalon vált világhírűvé, mindezért azonban óriási árat kellett fizetnie.Miley az új kislemeze apropóján egy TikTok-videósorozatot jelentetett meg, amiről a Hannah Montana-korszaktól kezdve az édesapjával való viszonyáig sok mindenről mesélt.Az egyik epizódban a sztár arra emlékezett vissza, milyen szigorú és kőkemény napirendet
Dubai egy izgalmas és változatos úti cél, ami minden korosztály számára kínál valamit. Ha egy felejthetetlen utazást keresel, Dubai a tökéletes úti cél, ahová remek áron utazhatunk el az idei szezonban is.
Az eredeti sorozat tavaly fejeződött be, ám a The Walking Dead-univerzum a jövőben egyre csak tágulni fog: küszöbön áll a Daryl Dixon (Norman Reedus) kalandjait megéneklő spin-off széria bemutatója, és bár sokan lélegzetvisszafojtva várják a premiert, felmerült a gyanú, hogy az alkotók nem saját kútfőből merítették az alapötletet. Daryl Dixon a 11
„Milyen messze van a repülőtér?", „Milyen szállodában aludjunk?", „Mennyibe kerül egy sör?" – olyan dolgok, amelyeket figyelembe veszünk, amikor a következő utunkat foglaljuk. De van egy tényező, amire talán nem gondolunk: a légszennyezés.
Egyre több a bizonyíték arra, hogy a cukorbetegség a szervezet minden rendszerére hatással van, és pusztítást végez, ha nem kezelik megfelelően. 1. Magas vérnyomás és koleszterinszintHa 2-es típusú cukorbetegségben szenvedünk, szervezetünk nem tudja megfelelően felhasználni a vércukorszintet szabályozó hormont, az inzulint. Ennek következtében csök
Úgy emlékszünk még a MoonSwatch megjelenésére, mintha csak tegnap történt volna. Előtte egy óra sem érte el, hogy százak álljanak sorban egy bolt előtt, órákon keresztül, néha összeverekedve. Azóta a…
Ha nincs elég időd önmagadra és ettől nem meglepő módon stresszes vagy, akkor csak egyetlen dolgot tehetsz: beleállsz és megteremted a neked is járó énidőt.
Végre itt az ősz, ami a nyár hektikusságával ellentétben egyszerűbben tervezhető időszak. Ilyenkor könnyebb összehívni a családot és a barátok egy kerti partira, hogy a begyújthasd kedvenc grilledet és együtt élvezzétek az ínycsiklandó falatokat valamint a szuper társaságot! Ha még nincs grilled vagy szeretnél egy autentikus ízekkel kecsegtető kivá