2023. szeptember 3. vasárnap

szept. 3
11:12
A tévénézés hatása - Ez történik a gyerekekkel (WebBeteg)
Vitathatatlan, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, rosszabb az olvasási, matematikai és felfogóképességük, mint kortársaiknak.
szept. 3
11:18
Legyél pár órára turista, és fedezd fel a Lánchíd nyújtotta élményt (SzMo)
A szépen felújított hídon jó dolog sétálgatni, kiélvezni mind a két oldalt, mert más-más arcát mutatja, ahogy a róla eléd táruló látvány is. Hiszen Budapest egyik legszebb panorámáját élvezheted a Duna két partja között.
szept. 3
11:24
Segítünk a legcsúcsabb iskolai tízórai összerakásában (Telex)
Sok szendvics van, ami annyira jó, hogy felér egy tál meleg ebéddel, de az uzsonnásdobozba olyan kell, ami szállítható, nem csöpög, csúszik, és még finom is. Ehhez mutatunk pár biztos receptet és ötletet.
szept. 3
11:24
5 őszi divattrend, ami tökéletes 50 év feletti nők számára is (in.hu)
Lassan beköszönt az ősz, előkerülnek a vastagabb felsők és nadrágok a szekrényekből, de van, aki új darabok után néz. Bár sok trend a Z generáció tagjaira koncentrál, az idősebb korosztálynak sem kell aggódnia. Összegyűjtöttük számukra a legfrissebb trendeket. 1. Farmer Midi szoknyák Számos fajtája van ennek az őszi trendnek, a magas hasítékoktól a
szept. 3
12:18
Virágos dekoráció házilag: 4 módszer, ahogy mi őrizzük a múlandó szépséget (egy.hu)
Apró kis csodák teszik széppé az életet. Ezek közé az apró csodák közé tartoznak a virágok, amelyek most bőven virágoznak. Többféle módon is megőrizhetjük szépségüket, hogy akkor is eszünkbe juttassák a nyári kertet, amikor kopár ágak vacognak odakint.
szept. 3
12:30
Eladó egy egymilliárdos ház, amiben márványkádban lakik a papagáj (SzMo)
Saját színháza és tropicariuma is van a hatalmas villának. A tulajdonos a feszített víztükrű medencében frissülhet fel, a hatalmas bárpultot pedig bármelyik vendéglátóhely megirigyelhetné.
szept. 3
12:42
Közkedvelt filmek folytatásával Sir David Attenborough visszatér a képernyőkre (Infostart)
Népszerű BBC-s tévéműsor kap újabb részt.
szept. 3
12:54
Így készítsünk tejhabot, mint a profik (in.hu)
A barista minőségű tejhab készítése otthon is könnyen elvégezhető, és nem igényel különleges felszerelést. Csak kövessük az alábbi lépéseket.A habosított tej szépsége a habosítási folyamat során végbemenő tudományban rejlik: a tejbe levegő kerül, ami könnyű és krémes textúrát ad neki, miközben a hő hatására (a meleg habosított tejben) a laktóz lény
szept. 3
14:42
Miért nem lehet leszállni a repülőgépről, ha a kifutón várakozunk? A szakértő válaszol! (in.hu)
Nagy valószínűséggel már te is találkoztál azzal a problémával, miszerint már rég a repülőn ültél, mégis sok időt kellett várnod a felszállásra. De mégis mi lehet ennek az oka? És miért nem lehet ilyenkor elhagyni a gépet? Az elmúlt napokban nagy vihart kavart a brit légiforgalmi irányító rendszer összeomlása, egyes gépek pedig hosszú órákat várako
szept. 3
15:12
Mozaikcsaládok problémáinak kezelése - tippek és terápia (WebBeteg)
A mozaikcsaládok vagy patchwork-családok különböző kifejezések a vegyes családokra vagy „mostohacsaládokra”. Ez a mára már szintén gyakori családi felállás akkor fordul elő, amikor egy gyermekes személy újraházasodik. Kettő-öt évbe is telhet, amire az új családnak teljesen sikerül alkalmazkodni a vegyes családi dinamikákhoz.
szept. 3
15:18
Hogyan lehet otthonossá tenni azt a lakást, ami nem a miénk? (egy.hu)
Albérletben élek immár tizennégy éve, és nem is ugyanott – volt költözés, volt cuccolás sokszor. Mindig mást tanultam belőle.
szept. 3
16:00
5 film, amit mindenképp érdemes megnézned 2023 őszén (Hamu és Gyémánt)
A hollywoodi sztrájkok miatt az őszi filmes program állandóan változik. Különösen amiatt, hogy a sztrájkoló színészek (néhány kivételtől eltekintve) nem tudják népszerűsíteni munkájukat. Néhány produkció, mint például a Zendaya főszereplésével készült Dűne: Második rész és a Challengers, 2024-re tolódott, de aggodalomra semmi ok, hiszen továbbra is
szept. 3
16:00
Szegeden már az utcán is szembejön az óriás ázsiai imádkozó sáska (Telex)
A klímaváltozás és a globalizáció sodorta a Dél-Alföldre, de egyelőre még nem tudni, hogy hasznos vagy éppen ártalmas.
szept. 3
16:18
Mindent tudsz a Jóbarátokról? Biztos? – Tíz dolog, amit lehet, hogy mégsem (WMN)
És ti tudtátok, hogy Rachelt Danielle Steelnek köszönhetjük?
szept. 3
16:36
A franciák átlagosan 8 éjszakára utaztak nyaralni idén nyáron (Spabook)
Franciaország 2023-ban is a világ elsőszámú, legnépszerűbb turisztikai célpontja. Az idei nyári szezon az infláció és az áremelkedések ellenére is sikeresebb, mint a tavalyi, bár kompromisszumokra késztették a hazai turistákat…
szept. 3
16:54
A franciák átlagosan 8 éjszakára utaztak nyaralni idén nyáron (Spabook)
Franciaország 2023-ban is a világ elsőszámú, legnépszerűbb turisztikai célpontja. Az idei nyári szezon az infláció és az áremelkedések ellenére is sikeresebb, mint a tavalyi, bár kompromisszumokra késztették a hazai turistákat…
szept. 3
17:18
Az anyák gyerekkorban átélt traumája meglepő hatással lehet a csecsemőikre (WMN)
Új kutatások szerint nemcsak az anyák terhesség alatt átélt stressze, de már a gyerekkorukban elszenvedett bántalmazás is jelentősen befolyásolhatja kisbabájuk egészségét, érzelmi állapotát, de még az alvását is.
szept. 3
17:54
Keserédes pénz 51 hatoslottó-szelvényre - nyerőszámok, nyeremények (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. közzétette a 35. héten megtartott hatos lottó számsorsolás eredményét.
szept. 3
17:54
Így derítsd ki, milyen bőrtípusod van (in.hu)
Nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.Számos különböző bőrtípus létezik, és annak ismerete, hogy mi melyikbe tartozunk, kulcsfontosságú annak ápolása szempontjából. A bőrtípus meghatározása azonban nem mindig olyan egyszerű. Egyes napokon meg vagyunk győződve arról, hogy zsíros a bőrünk, más napokon meg nem vagyunk biztosak benne. Mutatjuk, hogyan le
szept. 3
18:18
Reneszánszukat élik a teherszállító vitorlás hajók (AQUA)
Jorne Langelaan egy 1912-ben épült, hagyományos, kétárbócos holland vitorlás bárkával bonyolít kereskedelmi utakat. Langelaan nagyapja a hajós iparágban dolgozott, ő maga gyermekkora óta a hajózás szerelmese, az elmúlt két évet pedig hajója, a De Tukker felújításával töltötte azzal a céllal, hogy az újra régi szerepében, a teherszállításban tündökö
szept. 3
18:18
Így lett az X az ismeretlen, a veszély és a csók szimbóluma – Portré a kedvenc betűmről (és rólam) (WMN)
X-akták, Xmas, X-sugár és XoXo Domi elöljáróban csak annyit mond: mindennek oka van!
szept. 3
18:18
Paradicsom helyett barack? A legújabb szendvicsőrületet te is imádni fogod! (Hamu és Gyémánt)
Az bizonyára senki számára nem újdonság, hogy a sós és édes dolgok kifejezetten jól működnek együtt. Azon viszont sokan meglepődnénk, ha kedvenc kávézónk kedvenc szendvicsében a paradicsomot hirtelen lecserélnék őszibarackra. Még az is lehet, hogy visszaküldenénk az ételt, jelezvén, hogy valami félreértés történt – ez pedig az egyik legnagyobb hiba
szept. 3
18:18
Túrós lepény (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
szept. 3
18:42
Az elektronikus vízum felpörgette a turizmust Oroszországban (Spabook)
Úgy tűnik, hogy az augusztus elsején bevezetett új elektronikus vízumrendszernek köszönhetően július hónaphoz képest 25%-kal, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig 40%-kal emelkedett a külföldi turisták szállásfoglalása Oroszországban. A…
szept. 3
19:18
Végre felvihetjük majd az italunkat a repülőre (Spabook)
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két éven belül eltörölhetik a folyadékkorlátozást és onnantól kezdve felvihetjük a fedélzetre az italunkat, vagy más egyéb folyadékot, például ajándékba szánt lekvárokat, esetleg Tokaji Aszút…
szept. 3
19:24
Új lakossági aggodalmak a háztartási gépek miatt (Infostart)
Egy felmérés világított rá a családok egy újkeletű gondjára.
szept. 3
19:24
Mennyi lehet éjszaka a vérnyomásom? Így tudhatja meg (WebBeteg)
A vérnyomás értéke a nap folyamán változó értékeket mutat, mely normálisnak tekinthető. Megfigyelhető ugyanis kisebb napszaki ingadozás ugyanúgy, mint edzés közben vagy stresszes helyzetekben.
szept. 3
19:24
Nádudvari Péter: Az életmentő cigarettatárca (WMN)
A nagyszülők (egyik) világnapján szerzőnk a saját felmenőiről mesél, akik nagyon sokat jelentettek számára, és történetük kibogozhatatlanul összefonódott a XX. század kataklizmáival:
szept. 3
19:30
A Gyulai Várfürdő ősztől fejlesztésekbe kezd (Spabook)
A nyári szezon végeztével már látható, hogy a 2023-as év jól indult a vendégforgalmat tekintve a Gyulai Várfürdőben. Januártól április végéig kiemelkedő időszakot zártak, viszont a május és a június…
szept. 3
20:24
Mit viselj, hogy az előnyös testrészeidet emeld ki? (Femcafe)
.
szept. 3
20:30
Miért nem lenne jó ötlet embert küldeni a Szaturnuszra? (Hamu és Gyémánt)
A számtalan távoli űrmisszió között soha nem szerepel az a terv, hogy űrhajósokat juttassanak a Szaturnuszra. Az indok pedig nem túl bonyolult.
szept. 3
20:30
Harry és Meghan ezeket a titkos jeleket használják a nyilvánosság előtt (in.hu)
Egy testbeszéd-szakértő szerint Harry és Meghan folyamatosan különböző titkos jeleket küldenek egymásnak. Szeptember elején a sussexi pár minden bizonnyal újra feltűnik a nyilvánosság előtt, ugyanis mindketten részt vesznek a Düsseldorfban megrendezett Invictus Games-en.Harryék már egy jó ideje nem vettek részt semmilyen programon, amibe az is könn
szept. 3
21:30
Illeszd egymáshoz a tenyereid: összefut ez a két vonal? Ha igen, akkor ezt mindenképp tudnod kell! (Femcafe)
Most eláruljuk, hogy mit jelent, ha a szívvonalad azonos vagy épp pont nem az a két tenyereden.
szept. 3
22:24
Miért számít jó ötletnek egy őszi út Tunéziába? (Utazási Élmények)
Tunézia egy gyönyörű ország, amely minden évszakban gyönyörű. Az őszi hónapok ideálisak azok számára, akik meleg időjárást, kevésbé zsúfoltságot és olcsó árakat szeretnének élvezni.

2023. szeptember 4. hétfő

szept. 4
0:06
Fogyni akarsz? Alvás közben is lehet! Mutatunk 5 hatékony trükköt (Blikk)
Az alváshiány bizonyítottan összefügg az elhízással, tehát ha nem alszik eleget, ne csodálkozzon, ha nem sikerül lefogynia. De sokkal többet tehetsz azért, hogy alvás közben fogyj, mint hogy napi 6-8 alszol. Íme 5 hatékony trükk, ami segíti a zsírégetést alvás közben.
szept. 4
0:10
Mutatunk 3 módszert, amellyel végre megszabadulhatsz a múlt sebeitől (Blikk)
Nincs olyan ember, akit ne ért volna életében valami nagy lelki fájdalom. A szerencsések túl tudnak jutni ezen, és idővel felszabadulnak. A kevésbé szerencsések viszont hurcolják magukkal a tragédia sebeit, ami újra meg újra felszakad.
szept. 4
4:24
Csak kevesen eszik ezt a furcsa ízű növényt, pedig ideje lenne megszeretni: felsorolni is nehéz a jótékony hatásait (Femcafe)
Elsőre csak kevesen szeretnek bele ebbe a növénybe, keserű íze ugyanis szokatlan lehet. Érdemes azonban még egy esélyt adnunk neki, idővel igen finomnak fogjuk találni, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy rendkívül egészséges.
szept. 4
4:48
10 étel, ami tényleg felveszi a harcot a narancsbőrrel (in.hu)
Sokan szenvednek a narancsbőrtől, mely kialakulásában sok tényező játszik szerepet. Bizonyos élelmiszerekkel azonban felvehetjük a harcot ellene.A cellulit, más néven adiposis edematosa, a bőr alatti zsírlerakódásokra utal, amelyek a kötőszövetnek nyomódnak. Az okok a következők lehetnek:hormonális változásokkiegyensúlyozatlan étrendéletmódbeli dön
szept. 4
5:00
Alzheimer-kór: így változnak az emberi kapcsolatok (Vital)
Akár házastársunkról, akár más szerettünkről gondoskodunk, a demencia előrehaladtával óhatatlanul változik a kapcsolatunk. Ne feledjük azonban, hogy az újfajta kacsolódások is lehetnek igen gazdagok és kielégítőek, ha megtanuljuk, hogyan is tudunk érzelmi meghittséget teremteni kettőnk közt.
szept. 4
5:12
Fogkrém-allergia - Ezek lehetnek a tünetek (WebBeteg)
A fogkrémekben található fluorid allergén tulajdonságain kívül a fogkrém ízét biztosító egyéb összetevők is gyakran okozhatnak allergiás reakciót. Ezek közül a leggyakoribbak a fahéj, fodormenta, borsmenta, karvon és anetol. Mindezen kívül a fogkrémben található adalékanyagok és parabén is vezethet fogkrém-allergiához.
szept. 4
5:12
A légiutas-kísérő 4 egyszerű szállodai trükkje, amit akár te is bevethetsz legközelebb (Hamu és Gyémánt)
Vajon hogyan éli mindennapjait egy légiutas-kísérő? Vannak bevált szállodai trükkjei? Vannak bizony! A KLM légitársaság egyik munkatársa meg is osztottak TikTok-követőivel ezeket a praktikákat – természetesen azzal a céllal, hogy ezzel másokon is segítsen. Mutatjuk a legérdekesebbeket!
szept. 4
5:30
Újabb fegyvert vetettek be az ittas sofőrökkel szemben (Infostart)
Az ötlet Texasban talált meghallgatásra.
szept. 4
5:48
Tojástörés gyerekfejen: aki holnap is szülőnek akarja nevezni magát, az ne csináljon ilyet! (WMN)
Amitől a gyerekjogász gyógyszere elgurul.
szept. 4
5:54
Különleges megjelenésű kültéri kanapék nyár végi akciója (Spa Trend Online)
Egy jól kiválasztott kanapé könnyen a kert vagy terasz központi elemévé válhat, ami meghatározza az egész tér hangulatát és pozitív atmoszférát teremt. A kényelem és időjárásállóság mellett ezért fontos a bútor külső megjelenése. Ha egy elegáns, minőségi, de megkapó kanapét keresel, akkor ez az összeállítás neked szól!
szept. 4
5:54
Így lehet kiszűrni, melyik utassal lesz a legtöbb gond a repülőn (in.hu)
A repülőgépen való utazás során a mellettünk ülő nem megfelelő viselkedése rendkívül zavaró lehet, a szakértőknek azonban van pár érdekes tippjük, ami hasznos lehet.Amennyiben egyedül utazunk a repülőn, számolnunk kell azzal a kockázattal, hogy egy olyan embert ültethetnek mellénk, akivel nem feltétlenül szeretnénk sok időt eltölteni. Na de meg leh
szept. 4
6:00
Ételek, melyek mellé nem ajánlott tejet inni (Infostart)
Ha alapvetően nem vagyunk érzékenyek a tejre, akkor is érdemes odafigyelni, milyen ételt eszünk mellé.
szept. 4
6:00
Őszi divattrendek, melyeket óriási hiba lenne kihagyni! (Femcafe)
Talán téged is elkapott már a vágy, hogy kissé felújítsd őszi ruhatárad, mutatjuk, mely trendeket érdemes figyelembe venned, mielőtt vásárolni indulsz!
szept. 4
6:06
Itt készülnek a legjobb Instagram fotók: interaktív múzeum nyílt Budapesten (Femcafe)
Egy tárlat, ahol a látogató a főszereplő, ahol eggyé válhat a művészettel. A madridi, barcelonai és római sikerek után az Ikono most Budapest belvárosában nyitotta meg legújabb élménygalériáját, több mint 10 immerzív és interaktív teremmel.
szept. 4
6:18
Porsche és Zagato a csuklódon – MB&F; HM8 Mark 2 (Kronometer)
Fogd meg a söröm! Mondta Maximilian Büsser, megint. Nem tudok még egy olyan márkát, aminek minden egyes megjelenése olyan lenyűgöző és olykor valószínűtlen lenne, mint az MB&F. Mindegy mit hoznak…
szept. 4
6:18
Nekem ez jött be az óvodai beszoktatáskor (megkérdőjelezhető, de működő tippek) (egy.hu)
Két kis trükk, amit bevetve könny nélkül zajlottak az első óvodai napok.

Keresés