A hazai konyha rengeteg izgalmas, kevésbé ismert ételben bővelkedik, amelyek generációkon keresztül megőrizték a népi hagyományokat. Kvízünkkel olyan klasszikusok népies ételeket ismerhetsz meg, amelyekről eddig talán nem is hallottál. Sokak számára a hagyományos magyar konyha a gulyás, a halászlé vagy a töltött káposzta szentháromságával egyenlő.
Az öregedés “ellenszerét” mindig is kutatta az emberiség, és ugyan csodaszer nem létezik, amelytől örök életűekké válunk, az öregedés folyamatán lassíthatunk, annak jeleit pedig csökkenthetjük.
A Wizz Air, amely elnyerte a CAPA Centre for Aviation díjátadóján az Év Globális Fenntartható Légitársasága címet, bejelentette, hogy az Airbusszal közösen tesztelni kezdi a fenntartható repülőgép-üzemanyaggal (SAF) történő üzemeltetést.…
A világon minden hatodik ember valamilyen fogyatékossággal él, amit azonban kívülállóként nem mindig könnyű észrevenni. A Budapest Airport idén több olyan kezdeményezést indított a repülőtéren, amelynek célja, hogy a rejtett…
Mark Gurman, a Bloomberg szakírója legújabb Power On hírlevelében közölte: az Apple alkalmazottai szerint a techóriás kétéves lemaradásban van a mesterségesintelligencia-fejlesztés terén a piacvezető cégek újdonságaihoz képest.
Súlyos betegségen esett át a közelmúltban Andrej Rubljov orosz teniszező. A férfi tenisz világranglistán hetedik helyen álló játékosa a műtéti beavatkozás után először beszélt állapotáról és azt is elárulta, kis híján elveszítette egyik heréjét
Idén tizedik alkalommal rendez horgászkonferenciát a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 2024. november 15-én Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban gyűlnek össze a horgászegyesületek és horgászszövetségek vezetői.
Számos tanulmány szól a Z generáció és a fiatalabb korosztály szexuális szokásairól, rengeteget olvasunk a poligám kapcsolatokról, vagy éppen arról, hogy hogyan alakította a fiatalok szexuális szokásait a pornó hozzáférhetősége. De mi a helyzet az idősebb korosztállyal?
A különböző gyógynövényeket ősidők óta alkalmazzák természetes orvosságként a különböző betegségek, köztük a vírusfertőzések kezelésére, éppen ezért még a téli időszak kezdete előtt érdemes ezeket beszerezned a lakásodba.
"Az ősz megmutatja, hogy a múló időben is van csodálatos szépség" – vallotta Rainer Maria Rilke, és milyen igaza volt! Nincs is annál meghittebb "énidő", mint amikor az ember le tud heveredni egy kényelmes fotelbe egy jó könyvvel a kezében, az ablakon át nézi a hulló faleveleket, miközben a konyhából árad a mézes-fahéjas sütőtök illata. Az ilyen pi
Akár hosszú, sűrű hajad van, akár kisállatokkal osztod meg az otthonodat, a hajszálak sok problémát okozhatnak. Kivéve, ha bevetsz néhány trükköt, hogy szőrmentesen tartsd a lakást, a bútoraidat és a ruháidat.
Spanyolországban egymást érik azok az intézkedések, amik a turizmus visszaszorítását próbálják meg elérni: egyes városokban elképesztő büntetéseket szabnak ki az utazókra különböző okok miatt, máshol pedig a foglalható szállások számát korlátoznák. A legújabb hírek szerint most az ország negyedik legnagyobb városában is megnehezítenék a turisták sz
A római Trevi-kút az egyik legkedveltebb látványosság. A turisták megszállottan rajonganak a gyönyörűen impozáns kialakításáért és a tiszta kék vízért: az év bármely napján járunk arra, biztos, hogy látogatók tömegei próbálják közelről megcsodálni a műalkotást, és elkapni a tökéletes képet.Ez a szökőkutak Mona Lisája. Annyira népszerű, hogy egyesek
A nefronoftízis (nephronophthisis) egy öröklődő cisztás vesebetegség, amely a korán kialakuló végstádiumú vesebetegség leggyakoribb genetikai oka. Leggyakoribb formáját, az 1-es típust, átlagosan 13 éves korban kialakuló végstádiumú veseelégtelenség jellemzi.
A központi bankok jelentős mértékű vásárlásainak, az amerikai államadósság növekedésének és a dollár potenciális erősödésének köszönhetően ismét szédítő magasságokba emelkedett a sárga nemesfém árfolyama. A szakértők többsége most bizakodva tekint a jövőbe: már azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy 3000 dollárig emelkedhet az arany ára.
A tavaszi Watches and Wonders óta kíváncsian követjük a Bremont új útját, újraindítása utáni lépéseit. Néhány kérdés nyitott maradt, de most bemutattak egy új modellt, ami megér egy kis figyelmet.…
Október 23-án az iskolákban rendszerint megelevenedik a múlt, még ha a diákság lelkesedése nem is mindig ér fel a nagy történelmi pillanathoz. A kötelező versszavalatok és énekkari fellépések műsoridejében igyekeznek a diákok nem elbóbiskolni. Bár a szándék nemes, gyakran úgy tűnik, mintha az ünnepségek leginkább a túlélésről szólnának. Hogy volt..
A legtöbbet kétségtelenül azzal spórolhatsz a sminkelésen, ha nemes egyszerűséggel kihagyod a rutinodból – de természetesen nem erre, hanem a tudatos és odafigyelő sminkelésre biztatunk. A pazarló sminkszokásokkal nem csupán az a baj, hogy rengeteg pénzt kivesznek a zsebeidből: a túlfogyasztás éppúgy káros a környezetedre ezen a területen, mint az
A magyar női tornacsapatot egy elképesztő sikersorozat csúcsán érte az 1956-os forradalom leverésének híre. Londonban (1948) ezüstöt, Helsinkiben (1952) ezüstöt és bronzot, Melbourne-ben pedig (1956) aranyat és ezüstöt nyertek csapatban az egyéniben is sikert sikerre halmozó sportolónők. A magyar csapat 1956-ra utolérte az egyeduralkodó szovjetet,
Mik a neurodiverzitás jelei? Milyen hozadékai vannak a neurodiverzitás különböző formáinak a hétköznapokban, akár tanulás, akár társas kapcsolatok terén? A neurodiverzitás egyre kevésbé tabu téma. Sorra jelennek meg a közösségimédia-felületeken, főleg Instagramon és TikTokon az ezzel foglalkozó anyagok. Ismeretterjesztő és humoros tartalmak, haszno
A korpásodás nem csupán esztétikai probléma, hanem gyakran kellemetlen viszketéssel és irritációval is jár. Sokan próbálnak különféle termékeket, de a makacs korpa olykor visszatér, ami frusztráló lehet. A megfelelő sampon kiválasztása kulcsfontosságú, hiszen egy jól megválasztott termék hosszú távon képes megszüntetni a problémát és egészséges fej
A tojás alakú kerámia grillek hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza. A kiváló hőtartású faszenes grillek újra felfedezése óta rohammal vették be a Bbq és a grill piacot. Lássuk mit tud a hollandok sötét lovagja, a The Bastard!