2024. október 27. vasárnap

okt. 27
0:15
Móricz Zsigmond emlékére szervez programsorozatot a Pim (egy.hu)
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum őszi programsorozattal megemlékezik Móricz Zsigmondra, aki idén lenne 145 éves. Vendégeik szubjektív tárlatvezetésekkel új szempontokat hoznak be az időszaki kiállításokba, míg Tóth Krisztina író és Papp Gábor Zsigmond filmrendező a személyességről az alkotásban, naplóírásról,
okt. 27
0:15
Olyan nyelveken is tudunk álmodni, amelyeken nem is beszélünk (Telex)
Néhány elmélet szerint álmunkban még új szavakat is tudunk tanulni.
okt. 27
0:15
Ha ebből a 10 tünetből 5 ismerős, keressen fel egy pszichológust! (EgészségKalauz)
Nem mindig csak a lehangoltság lehet az egyedüli figyelmeztető jele a depressziónak.
okt. 27
0:15
Követési távolság autópályán: ne tapadj a másik hátsójába, az életetek múlik rajta (Hóvége)
Jó néhány súlyosabb baleset történik évente az utakon pusztán azért, mert nem minden autós tudja, hogy mekkora követési távolságot kellene tartania. A KRESZ így fogalmaz: „Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.”
okt. 27
0:19
Sertéstarja bakonyi módra (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
okt. 27
0:19
Cukorbetegség és bélgyulladás - a bélflóra állapotán is múlhat a kialakulásuk (EgészségKalauz)
A bélflóra összetételének megváltozása számos betegségben közrejátszhat.
okt. 27
0:23
Mitől lehet véres a vizelet? Tumor, vesekő vagy fertőzés okozza? (EgészségKalauz)
A véres vizelet annak a jele, hogy valami nem jól működik a vizeletkiválasztó rendszerben, tehát akár látható a vér, akár csak a teszt mutatja ki, feltétlenül orvoshoz kell fordulni az ok felderítése miatt.
okt. 27
0:27
Súlyos bélgyulladás: így okoznak kárt a beleinkben a mikroműanyagok (EgészségKalauz)
A mikorműanyagok nemcsak műanyag palackokból, hanem zöldségekből, gyümölcsökből, ételekből is a szervezetünkbe kerülhetnek, és komoly bélgyulladást okozhatnak.
okt. 27
0:31
Állandóan fáradtnak érzi magát, és kimerült? Ez daganat jele is lehet (EgészségKalauz)
Bizonyos daganattípusok esetében a korai diagnózis óriási különbséget jelenthet a prognózis és a kimenetel szempontjából.
okt. 27
0:35
Ha ilyet tapasztal a szemén, valamint a bőrén, az cukorbetegség jele lehet (EgészségKalauz)
Viszkető bőr, homályos látás, nyugtalan láb szindróma - pár tünet, amelyet a cukorbetegség is okozhat.
okt. 27
0:39
Alacsony fehérvérsejtszám: daganat vagy autoimmun betegség is lehet az oka (EgészségKalauz)
Alacsony fehérvérsejtszámot vírusfertőzések, csontvelő- és autoimmun betegségek, valamint daganatellenes kezelések is okozhatnak.
okt. 27
0:43
Megviseli az óraátállítás? Így készülhet fel rá (EgészségKalauz)
Segítünk felkészülni, hogy könnyebb legyen elviselni az óraátállítást.
okt. 27
0:47
Orvosmeteorológia: az óraátállítás keringési problémákat okozhat sokaknál (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint az óraállítás hatásai sok esetben komoly következményekkel járnak, ezt tegye, ha időjárás-érzékeny!
okt. 27
0:51
Nagy Márton a jogszabályok betartására és a SZÉP-kártya elfogadásának biztosítására kérte a Bookingot (Spabook)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearer-t, a Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét. Az egyeztetésen áttekintették a hazai szálláshelyfoglalás és turizmus aktuális helyzetét – jelentette…
okt. 27
0:51
Isiász: tumor, porckorongsérv és gyulladás is állhat mögötte (EgészségKalauz)
Az isiász olyan kórkép, amit jellemzően nem egy konkrét sérülés okoz, hanem lassan, akár évek alatt fejlődik ki, főként 40 éves kor felett.
okt. 27
0:57
A turizmus jövőjéről egyeztetett az Új-Zélandi és a magyar miniszter (Spabook)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta szerdán Matt Doocey-t Új-Zéland turizmusért és vendéglátásért felelős miniszterét. A felek a találkozó során áttekintették Magyarország és Új-Zéland turisztikai kapcsolatainak aktuális helyzetét és elmélyítésének…
okt. 27
1:27
Barcelonában ezrek tiltakoztak egy nemzetközi vitorlásverseny ellen (Spabook)
A helyi rendőrség közlése szerint kétezer helyi lakos gyűlt össze Barcelonában október 13-án azért, hogy tiltakozzon az egy nappal korábban elrajtoló Amerika Kupa nevű vitorlásverseny ellen. A tüntetést a „Soha többé Amerika Kupa”…
okt. 27
2:09
Vezetőváltás a Miskolci fürdők élén (Spabook)
Jelentős változás történt a Miskolc Holding Zrt. menedzsmentjében, valamint a holding égisze alá tartozó tagvállalatok irányításában, többek között a Miskolci Fürdők Kft. élén is új vezető veszi át a feladatokat…
okt. 27
2:21
Megdöntötte saját rekordját, de megsérült Gulácsi Péter (Igényesférfi.hu)
A Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig hazai pályán hátrányból fordítva 3-1-re nyert a Freiburg ellen a német labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján.
okt. 27
2:27
Mesterséges wellness-sziget épül Dubaj közelében (InStyle Men)
Az Egyesült Arab Emírségek partjainál alakítják ki a luxusszigetet, amely az egészségmegőrzést és -fejlesztést, valamint a feltöltődést szolgálja.
okt. 27
2:51
Cristiano Ronaldo beszállt egy orosz egészségügyi cégbe (Igényesférfi.hu)
Cristiano Ronaldo részesedést szerzett az orosz Bioniq egészségügyi vállalatban, amely személyre szabott táplálékkiegészítőket kínál.
okt. 27
3:27
Kis híján elrabolta Al Pacinót egy megszállott rajongója (InStyle Men)
Az eset még évtizedekkel ezelőtt történt, de most elevenítette fel frissen megjelent önéletrajzi könyve kapcsán.
okt. 27
3:33
10 étel, amit mindenki túl sokáig tárol a spájzban: pedig lejár a szavatossági idejük (Joy)
Van, amit nem feltétlenül érdemes hosszú hónapokig tárolni!

Keresés