A társaival való jó viszony fenntartásának érdekében Hilda inkább hagyta, hogy kihasználják, megírta mások házi feladatát, próbálta állni a bántalmazást, és megtanult maszkolni, vagyis egy elképzelt társadalmi norma szerint viselkedni. Chripkó Lili fotóriportja.
Már egy ideje tervben volt, hogy összekötik az elektronikus egészségügyi rendszert a Krétával azért, hogy az orvosi igazolásokat a tanárok is rögtön elérjék. 2024 szeptemberétől ez meg is valósul: az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek.
Számtalan – mentális és fizikai – oka lehet annak, hogy miért érezzük magunkat stresszesnek. Ilyenkor érdemes egy kicsit lelassítani, még akkor is, hogyha idő szűkében vagyunk, kezdetnek 5 perc is elég. Ha mostanában azt érzed, hogy fel kell töltened magadat, mert elfáradtál, nem bírod, már a tartalék energiáidat használod, akkor most mutatunk néhá
Diana hercegné legendás stílusérzéke még ma is emlékezetes és inspiráló. Az esküvői ruhája ikonikus volt, a mintás pulóverei pedig még mindig divatot diktálnak. Még a sportosan elegáns stílust is előre látta, ami most nagyon népszerű. A pöttyös minták és feltűnő gallérok mellett, egyik kedvence a blézer volt. Mindig elegáns volt, akár hivatalos ese
Az autizmus spektrumzavar (ASD), olyan fejlődési probléma, amely befolyásolja az emberek kommunikációs, viselkedési és másokkal való interakciós képességét. Számos jele megmutatkozhat már kisgyerekkorban is, ahogy felnőttkorban is vannak árulkodó viselkedésminták − ezekből gyűjtöttünk most össze párat.A világon mintegy 70 millió ember autista vagy
A Govinda étteremlánc egyik étkezdéje, Szombathely egyik tisztán növényi alapokon működő étterme szeptembertől már nem fogad vendégeket. A hely üzemeltetői a döntést „gazdasági és személyi” okokkal magyarázták. Nyár elején számoltunk be arról, hogy a bezárás mellett döntöttek egy növényi alapú ételeket kínáló budapesti étterem, az Édeni Vegán tulaj
Újraélesztették, majd 2 napig mesterséges kómában tartották azt a fiút, aki dezodort lélegzett be csak ezért, hogy kipróbálja a közösségi médiában terjedő életveszélyes trendet. Kishíján az életébe került.
A fekélyes vastagbélgyulladás, más néven colitis ulcerosa, a vastagbél krónikusan fennálló gyulladt állapota, mely a nyálkahártya, és a közvetlenül alatta található réteg fekélyesedésével, felszínes elhalásokkal jár.
A grillezés az egyik legkedveltebb nyári szabadidős tevékenység, de ez még nem jelenti azt, hogy a hűvösebb napok beköszöntével le kellene mondanod róla. Ha éppen nem esik az eső vagy fúj a szél, és vastag kabátot sem kell felvenned, nyugodtan grillezhetsz az őszi hónapban is, és az olyan finomságok mellett, mint a hamburgerhús, a csirkemell szelet
Idén is listába szedte Európa leggazdagabb országait a WorldAtlas gazdasági portál, amely elsősorban azt a szempontot vette figyelembe, hogy mekkora az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP). Mutatjuk, mely országok kerültek az élvonalba. A WordAtlas listája alapján úgy tűnik, hogy Európa leggazdagabb országa Luxemburg, mely életszínvonal
Daniel Craig, akit leginkább James Bond szerepéről ismerhetünk, árverésre bocsát két exkluzív motorkerékpárt, a bevételt a mentőszolgálatnak ajánlja fel. A #003/250 Scrambler 1200 Bond Edition és a #001/250 Tiger 900 Bond Edition a 25. James Bond-filmben (Nincs idő meghalni) szereplő motorok mintájára készült. Ezek a limitált szériás motorkerékpáro
Rengeteg ember már messziről felméri, hogy van-e vízfolt a járdán, amit érdemes elkerülni, hiszen a házak falára rögzített légkondícionáló berendezésekből származó folyadék könnyen a fejükre csöpöghet.
Ahogyan a nyarat és a jó időt felváltja az ősz és a borongósabb, sötétebb napok, úgy jön meg a kedve sokunknak, hogy újra több időt töltsünk filmezéssel, akár immáron bekuckózva, egy bögre forró tea vagy egy mennyei pumpkin spice latte társaságában. Ha pedig azon gondolkozol, hogy milyen filmeket nézz meg elsőként, nos, akkor a Netflix új filmjei k
Miután tavaly májusban, az ötödik évad első felének bemutatása után a Paramount Network bejelentette, hogy vége a Yellowstone sorozatnak, keserédes volt a várakozás a rajongók számára, hogy viszontláthassák a Dutton családot.
Az amerikai és ausztrál tudósok által, a tengerentúli Notre Dame Egyetem közreműködésével kifejlesztett innováció forradalmasíthatja a rákdiagnosztikát.
A világ első felhőkarcolója csak tíz emelet magas volt, ma már külön kategóriába soroljuk a szupermagas és megamagas épületeket. És az sem véletlen, hogy szeptember 3-án ünnepeljük őket.
A szerb sportlap jelentései szerint megszületett a megállapodás a Ferencváros és a Partizan Beograd között Matheus Saldanha szerződéséről, a brazil csatárt mintegy 3 millió euróért igazolhatta le a Fradi labdarúgócsapata.
A Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (Cnrs) új tanulmánya arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi lehetett a világegyetem kezdetének számító ősrobbanás előtt. Ha a kutatás álltal létrejött elmélet a gyakorlatban is igaznak bizonyul, az rengeteg kérdésre adhat választ az univerzum legrejtélyesebb elemeivel, a sötét energiával és a fekete
A vezércsel és a Furiosa: Történet a Mad Maxből színésznője elárulta, mi lenne álmai Disney- vagy musicalszerepe.Ha a Disney belevág a Jégvarázs élőszereplős változatának elkészítésébe, Anya Taylor-Joy szívesen bejelentkezne Elza hercegnő szerepére.A színésznő a Vogue Hong Kongnak adott interjújában elmondta, hogy testvérei gyerekeinek szeretné azt
Cukkini, padlizsán, patisszon, lopótök – bonyolult népség, ráadásul bár mind gyümölcs, mégis zöldségként tartjuk őket számon. A családban oldalágról ráadásul ott találjuk az uborkát és a görögdinnyét is… Itt az ősz, talán nem árt rendet vágni tök-téren!
Sokan kénytelen most újra átgondolni, mivel is szeretnének foglalkozni a jövőben, és bizony többen lesznek olyanok, akik egészen más területen próbálják ki magukat, mint ahol eddig dolgoztak.
Ha úgy döntenél, hogy 500 méter mélyre szeretnél merülni a víz felszíne alá, már nem kell aggódnod, hogy hogyan fogod tudni megmondani a pontos időt. A Panerai ismét újat mutat a búvárórák innovációja terén, ugyanis legújabb nem akárhogy világít: maga az óra generálja mechanikusan a lumineszcenciát.
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line Semmi furfang, semmi finesz, a végeredmény mégis különleges. Kezdők és haladók egyaránt imádni fogják ezt a finomságot!
Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek azok a nyaralások, amelyeket az ősz elejére ütemeznek az utazók. Ez több szempontból is jó döntés lehet: egyrészt az időjárás is kegyesebb ilyenkor, másrészt pedig ebben az időszakban a főszezonra jellemző tömeget is könnyebb elkerülni. A Drive most összegyűjtött négy olyan úti célt, ahol garantálan feltöltőd
Az intim folyás sok esetben teljesen természetes a nők életében. Olykor azonban, ha a folyás mennyisége és színe, esetleg szaga eltér a szokásostól, gyanakodhatunk valamilyen problémára, hiszen számos tényező meghúzódhat a háttérben.
A nyári pihenés - szerencsés esetben - felüdíti és energetizálja az embert, ám az őszi munkába állás sokszor még így is ezernyi nehézséget rejt magában. Azonnal eláruljuk, hogyan tudod gyorsan és hatékonyan leküzdeni e bosszantó akadályokat.
Meglepően sikeres lett Oslo hirdetése, amin egy savanyú figura végig morog a városra. A vírusvideó tökéletes görbe tükör a tömegturizmusból kiábránduló Európában, és a legjobb időzítéssel rezonál a változóban lévő utazási trendekre.
Ahogy az idő egyre hűvösebbre fordul, a lakásban is több időt töltünk. De ha ilyen hívogató és marasztaló a hangulat, mint amilyen ezekkel a dekorokkal lehet, akkor mi ezt egy cseppet sem bánjuk.