Sokak szerint a hetedik év vízválasztó egy házasságban, s a szakemberek szerint is gyakori, hogy egy tartós kapcsolat ennyi év után ér nehezebb szakaszba. Úgy tűnik azonban, Steiner Kristófnak és a férjének, Nimródnak nem kell ezzel megküzdenie. Az író, tévés a közösségi oldalán áradozott arról, hogy hét év házasság után is mennyire erős a kapcsola
A héten Budapest hat kerületében, a Csepel-szigeten, Sopronban és környékén, valamint a Szigetköz több településén várható szúnyoggyérítés - jelentette be a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Hétfőn mintegy 528 ezer általános iskolás és 214 ezer középiskolás diák kezdte meg a tanévet Szlovákiában. A szlovák oktatási miniszter szerint az új tanév a "bársonyos forradalom" éve lesz a szlovák közoktatásban, amelyből a tanév elején mintegy 1500 pedagógus hiányzik az álláskereső portálok szerint. A magyar állam 100 ezer forintos támogatását s
Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. több mint két évtizede tartó házasságuk során megőrizték a köztük lévő szerelmet, amit legutóbb egy közös fotóval is megünnepeltek. A színészpár a Tudom, mit tettél tavaly nyáron forgatásán ismerkedett meg, ám eleinte nem kedvelték egymást, s a barátságuk csak később fordult szerelembe. Közös életük és fi
Olyanra készül a Volkswagen, ami még sosem történt a cég 87 éves történetében: költségcsökkentési okokból két németországi gyárát is bezárná, egy nagy autógyárat és egy alkatrészelőállító üzemet.
Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban úgy döntöttek, lemondanak hercegi kötelezettségeikről és Amerikába költöznek, hogy amennyire lehet, normális életet éljenek. Egy valamivel azonban Harry nem számolt: azzal, hogy egy fontos szempontból ugyanúgy fogja érezni magát a felesége mellett, mint bátyja, Vilmos herceg mellett.
Az Opel kivételével az összes német autómárka 9 és 19 százalék közötti pluszt szedett magára egy évtized alatt. Az új kocsik átlagos súlya mintegy 1,7 tonna, ennek megfelelően nő a hosszuk és a szélességük is. Meddig lehet még hízni?
Ma már nem csak az állami szektor, de a Vosz tagvállalkozásainak nagyobb része komoly pénzügyi problémákkal küzd az egészségügyben is – mondta a Portfoliónak adott interjúban dr. Fábián Lajos Károly, a Vosz Egészségügyi Tagozatának elnöke.
Radikális, tanácstalan és abszurd megoldásokkal is lehet találkozni, miután életbe lépett az iskolai okoseszközök használatát korlátozó rendelet. Van, ahol a diákoknak otthon kell hagyniuk a mobilt, máshol csak a táskájukban tarthatják, és van, ahol pénzt szednek a szülőktől az értékmegőrzőkre. De olyan iskola is van, ahol digitális szigeteket épít
Második világháborús szovjet gyújtóbomba került elő Debrecenben egy ipari parkban, építési munkák közben - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje hétfő délután az MTI-vel.
A hazai piacon újdonságnak számító Yepp, teljesen digitális előfizetést eredetileg a fiatal közönségnek alkotta meg a Yettel, de az első két hónap eredményei alapján világosan látszik: az előfizetők között ugyanolyan arányban megtalálható a 18-35 éves korosztály, mint az idősebb, 36-55 év közötti előfizetők, azaz a kényelemre való igény átível a ge
Mivel a szójabab még szárítva is csak világosbarnás, mindig is érdekelt, hogyan lesz egy babból készült szósz ennyire sötét. A témát tovább bonyolítja, hogy korántsem minden szójaszósz barna, éppen nemrégiben találkoztam teljesen átlátszó szójaszósszal is. Ha végigkövetjük a szójaszósz egyébként nem is egyszerű elkészülését, mindenre választ kapunk
A szegedi Móra Ferenc Múzeum Munkácsy, a festőzseni című kiállítása az eddigi egyik legnagyobb volumenű hazai tárlat, amely a 19. század legismertebb és legsokoldalúbb festőművészének életét és munkásságát mutatja be.
Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma júliusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint.
A bob hajtrend megannyi változata sorakozott fel év eleje óta, sikere töretlen, és talán nem árulunk el nagy titkot: továbbra is velünk marad. Ősszel ugyanis nemcsak divatos választás, de praktikus is. A nagy meleg után előkerülnek a szekrény mélyéről a közkedvelt garbók és sálak, aminek tökéletes kiegészítője a vállig érő frizura. Az őszi szezon b
A techguru szándékosan választotta a szeptemberi fekete dátumot: a péntek 13-mal San Franciscót emlékezteti a napra, amikor a vállalat elhagyja az általa gyűlölt várost.
Izgalmas versenyeket vár Tardos János, az Ibsa Judo elnöke, a Nemzetközi Judo Szövetség sportbizottságának tagja, a 2024-es párizsi paralimpiai játékok technikai delegáltja.
Akárcsak egy éve, ezúttal is Varga Barnabást, a Ferencváros támadóját választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az Nb I-ben a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (Hlsz) szavazásán.
Tegnap este elstartolt A Kísértés, a párok próbája a TV2-n. Már az első adásból kiderült, hogy a kísértők egy kicsit sem szégyenlősek és mindent megtesznek majd a siker érdekében. Ma este a lányok akcióba lendülnek, amivel nem várt lavinát indítanak el.