Egy állampapír megvásárlása akár öt-nyolc év elköteleződést is jelenthet, ám azok is megtalálhatják a számításukat, akik csak egy évre fektetnék be a pénzüket. A money.hu szakértője összegyűjtötte, mennyi kamatot lehet keresni állampapírokkal egy év alatt.
Csütörtökön és pénteken a budapesti Magyar Zene Házában csaknem kétszáz előadó várja az érdeklődőket, és olyan érdekes, fontos témákat tárgyalnak ki, mint például az orosz–ukrán háború, az eutanázia, az iskolai mobiltilalom, a kannabiszfogyasztás legalizálása, a sneaker kultúra vagy a mesterséges intelligencia fejlődése. A rendezvény alapítója, Bös
Duplázik az Iron Maiden jövőre a magyar fővárosban. A világhírű angol rockcsapat a nagy érdeklődésre tekintettel egy második koncertet is meghirdetett.
Több mint száz vállalat írta alá a mesterséges intelligenciáról szóló, augusztus elsején érvénybe lépett uniós paktum vállalásait a megbízható és biztonságos mesterséges intelligencia-fejlesztés előmozdítása érdekében.
Juraj Blanár szlovák külügyminiszter kedden este az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülésén az ukrajnai konfliktus békés megoldására szólította fel a világhatalmakat. Rámutatott, hogy még két és fél évvel az ukrajnai háború kitörése után sem jelent meg a nagyhatalmak elkötelezettsége a békefolyamat mellett.
Bár a Sztárbox idei évada már javában zajlik, arról eddig nem érkezett információ, hogy a másik versenyben pontosan mikor és kikkel csapnak majd össze a magyar hírességek. Most lehullt a lepel arról, mikor startol el a HELL Boxing Kings, ahol többek között a Sztárbox női könnyűsúlyú kategóriájának tavalyi győztesét, Berki Mazsit, valamint Brasch Be
A belga rekorderbajnok RSC Anderlecht ellen kezdi meg ma este a Ferencváros a szereplését az Európa-liga 2024-es főtábláján. A brüsszeli csapat hetek óta nyeretlen, új edzővel várja a magyar bajnokot. Az ottani lapok sűrűn emlegetik a két csapat 1995-ös párharcát – mi, magyarok biztosan kiegyeznénk hasonló eredménnyel.
Lement az évtized árvize, és bár alacsonyabban tetőzött a Duna a vártnál, azért még jó ideig eltart, mire minden visszatér a normális kerékvágásba. Szentendrén jártunk.
A kiscicák nagyon szeretnek játszani, de fontos, hogy ne kerüljön a mancsuk ügyébe akármi. Csak olyan dolgokat adj oda neki játék céljából, ami nem okozhat bajt, akár magad is elkészítheted négylábú barátod kedvenc játékait.
Mike Johnson republikánus képviselőházi elnök is azt mondta, "nem biztos" abban, hogy csütörtöki amerikai látogatása során találkozik az ukrán elnökkel.
A nyáriasan meleg napok után a hétvégén egy hullámzó front alakítja az időjárást, ennek hatására a hétvégén sokfelé valószínű csapadék, és vasárnap a hőmérséklet jelentősen, nagyjából 10 Celsius-fokkal vissza fog esni - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.
Ezentúl hagyományos fegyverrel végrehajtott támadásra is válaszolhatnak atommal, ha a támadót atomhatalom támogatja – ismertette Putyin egy nappal a Zelenszkij-Biden találkozó előtt.
A hajrában emberelőnyben futballozott, ennek ellenére 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencváros az Anderlecht otthonában az Európa-liga alapszakaszának első fordulójában.
A belgák egy távoli lövéssel, majd tizenegyesből vették be a magyar bajnok kapuját, aztán egy kiállítás után felcsillant a remény, de az egyenlítésre semmi esély nem volt.
Kinézetre megtévesztően olyan, mint egy jó vadas. Ízében viszont köze sincs hozzá. Ebben az ételben a sütőtök zamata a hangsúlyos, ami rendkívül jól passzol a karajhoz.
Nagy felháborodás lett Petr Fiala keddi bejelentéséből a Kalózpárt tagságában, hétfőn szavaznak arról, kilépjenek-e. Vezetőjük szerint ez fog történni.
Az előző szezonoknál több pénzt kereshet a Ferencváros a mostani labdarúgó Európa-liga-szerepléssel, ráadásul az átalakított csoportkör négy hazai meccséből komoly jegybevétellel is számolhat – mondta az InfoRádióban Szabados Gábor sportközgazdász az Anderlecht elleni szerdai mérkőzés előtt.
December 16-án nyílik meg a Párizs és Berlin közötti nagysebességű vasútvonal, a nyolcórás útra egy jegy ára 59,99 euróba kerül másodosztályon - jelentette be a francia SNCF Voyageurs és német Deutsche Bahn. A vonatok naponta közlekednek majd a németországi Frankfurt és Karlsruhe, valamint a franciaországi Strasbourg érintésével.
Győr leendő polgármestere, akinek viharos utolsó közgyűlésen csorbították a jogköreit, azt írja, mostantól a polgármester jogait az ún. Frakcióvezetők Értekezlete gyakorolja, "ezzel a Fidesz frakcióvezetőjével az élen folytathatják a város teljes körű leuralását, a kassza kiürítését".
David Foster tizenhatszoros Grammy díjas kanadai lemezproducer, filmzeneszerző és zenei vezető eddig olyan gigasztároknak készített lemezeket, mint Michael Jackson, Whitney Houston, Beyoncé, Céline Dion, Michael Bublé, Barbra Streisand. Azt azonban kevesen tudják, hogy remek viszonyt ápol a kiváló magyar zongoravirtuózzal, Péter Bencével is, akit g
Robert Wilkie veteránügyi miniszter volt Donald Trump kormányában. A magyar és az amerikai jobboldal kapcsolatairól és a republikánus elnökjelölt nézeteiről beszélgettünk vele.
A platformot egy 23 éves, a szüleivel élő ausztrál férfi fejlesztette, kilenc év alatt lett a globális bűnözés egyik kedvenc online játszótere, ahol bármit kibeszélhettek, akár még gyilkosságokat is. Az Europol és az ausztrál hatóságok ötvenegy bűnözőt kapcsoltak le. A fejlesztőt is bíróság elé állíthatják.