Hamar sokunk kedvence lett a HBO által megálmodott Fehér Lótusz, melynek harmadik évada jövőre érkezik. Az antológiasorozat második évadának egyik főszereplője Aubrey Plaza volt, aki nemrég egy vicces történetet árult el a széria kapcsán.
Annak ellenére, hogy nők is játsszák, a futballt sokan még mindig a férfiak világának tartják. Ezért is volt nagy visszhangja annak, hogy júniusban egy női edző, Sabrina Wittmann, hosszú távú kinevezést kapott egy profi férfi-futballcsapat élére. Pedig nem ő az első nő, aki férfi-labdarúgóegyüttest irányít!
A francia nők összeállításait nem csak azért érdemes figyelni, mert nagyon stílusosak szoktak lenni. Ők azok, akik kellően merészek ahhoz, hogy előre jelezzék az aktuális trendeket. Az ősz közeledtével egyszerre vagyunk kicsit szomorúak a nyári élményektől való búcsúzás miatt, ugyanakkor várjuk a nyugodt őszi napokat, és persze a közelgő, ünnepi id
A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganat a daganatos elváltozások 2 százalékát teszi ki, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll. A melanoma rendkívül rosszindulatú daganattípus.
Bár még korai a hír, úgy tűnik, lendületet kapott a Warner Bros. által készített következő Ocean's-film: iparági források szerint George Clooney és Brad Pitt visszatérnek a produkcióban, míg a rendezői széket Edward Berger foglalhatja el.
A lakberendezés mindig izgalmas feladat. Stílusok, színek, minták és különböző anyagok találkoznak, aminek csak te szabhatsz határt. Ha jól variálod össze őket, akkor egy olyan stílusos és egyben otthonos lakást alakíthatsz ki, ami akár egy home dekor magazinban is megállná a helyét. Most a világ különböző részeiről hoztunk nektek lakberendezési in
Volt már olyan érzésed, hogy annak ellenére, hogy úgy tűnt, hogy kiváló egészségnek örvendesz, mégis valami nem stimmelt? Fáradékonyság, alvászavarok, emésztési problémák? Ezek mind lehetnek olyan apró jelek, amelyek mögött komolyabb egészségügyi problémák rejtőznek. Ne hagyd figyelmen kívül a tested apró jelzéseit! Ebben a cikkben 7 olyan tünetet
Az olasz kormány szerint a turisták így "felelősségteljesebbé" válnak.A túlturizmus nem csak Olaszországot érintő probléma – csak ebben az évben rengeteg úti cél emelte meg a belépődíjakat.Velencében néhány hónappal ezelőtt vezették be az 5 eurós belépődíjat azon turisták számára, akik mindössze egy napot töltenek a városban. Ezzel Velence lett a v
Bár gyakran hazánkban is találkozunk olyan útszakaszokkal, amelyek megtétele igazi kihívást jelent, a világban akadnak azonban olyanok is, ahol tényleg életveszélynek vagyunk kitéve – ilyenből mutatunk most ötöt.
Marco Rossi, a németek ellen szombat este sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint minden játékosa bizonyítani szeretne, főleg azok után, ami a nyári Európa-bajnokságon történt.
Gyere és nézz most be a füllentések, titkok rejtélyes világába! Olyan könyveket ajánlunk, amelyekből kiderül például az is, hogy tényleg a férfiak hazudnak-e többet és hogy mikre keresünk rá legtöbbször az interneten.
A nyári Európa-bajnokságon látottakhoz képest támadóbb felfogású ellenfélre számít Julian Nagelsmann német szövetségi kapitány, akinek tanítványai szombat este Düsseldorfban látják vendégül a magyar válogatottat a labdarúgó Nemzetek Ligája első fordulójában
Péntek este zárás után kigyulladt a Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati részlegének tetőszerkezete, amelyről a lángok átterjedtek a központi fogadóépület tetejére is, amelynek hátsó részén sikerült megállítani a tűz terjedését. Miskolc jelenlegi…
Nem csak a tanév kezdődött el, a Netflix is frissítette a műsorát − idén szeptemberben több tucat új filmmel és sorozattal vár, hogy ledobd magad a kanapéra. Az olyan visszatérő kedvencek, mint a Hollywoodi ingatlanosok és az Emily Párizsban mellett olyan izgalmas új műsorok is érkeznek a hónapban, mint a Nicole Kidman által rendezett A tökéletes p
A csillagászat rengeteg érdekfeszítő űrben lévő jelenséget vizsgál, de talán egyikük sem annyira érdekes, mint a fekete lyukak, amelyekről még ma is csak nagyon keveset tudunk. Egy szimuláció segítségével azonban most megfigyelhettük, mekkora erővel rendelkeznek valójában.
A reggeli rohanásban minden perc számít, hiszen előfordul, hogy bent maradt a füzet, nem jó a kiválasztott ruha, vagy még oviba/suliba menet be kell ugrani valahova. Pont ilyen alkalmakra hozunk 8 frizurát, amit nagyon maximum 5 perc alatt elkészíthetsz a kislányodnak.
Több mint három évtizednyi kutatómunka után kimondták az ítéletet a cukros üdítőkre és a feldolgozott húsokra. Az ultrafeldolgozott ételek fogyasztása 17 százalékkal növeli a szívbetegségek kockázatát.
Természetesen nem csak a csillagjegyedtől függ, mennyire vagy sikeres a párkapcsolataidban. Azonban, ha az alábbiak között magadra ismersz, akkor jó esély van arra, hogy te is záros időn belül tönkreteszed a bimbódzó kapcsolataidat, és csak elvétve jutsz el odáig, hogy néhány hónapnál tovább járj valakivel.
A Tejútrendszer és az Androméda egy új kutatás szerint akár most is összeérhet – egyre nehezebb ugyanis megmondani, hogy valójában hol kezdődik egy galaxis és hol végződik a másik.
A Rossmann akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Rossmann akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A CBA akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a CBA akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A CBA Príma akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a CBA Príma akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Kendall Jennert sokféleképpen láttuk már, de szuper rövid hajjal még sosem. Egészen mostanáig.Legújabb reklámkampányában a modell rövid, bozontos bobot visel, amely éppen a füle alatt végződik, frufruja pedig művészien rendezetlen. Egyértelműen paróka, de legalább el tudjuk képzelni, hogyan nézne ki, ha Kendall valaha is váltana. És úgy nézne ki, m
Az Aldi akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Aldi akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Komoly egészségkárosító hatásuk lehet az interneten árult szemaglutid hatóanyagú szereknek. Állapították meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara és a Kaliforniai Egyetem kutatói a baranyai felsőoktatási intézmény közleménye szerint. A fogyasztó hatása miatt Magyarországon is fokozottan keresett Ozempic injekció sokszor azokhoz
Milyen szavak is lehetnének az ember számára a legkedvesebbek, ha nem azok, amelyek a saját otthonára emlékeztetik? Vas megyében nőttem fel, ahol gyakran hallottam azt a mondást, hogy "Vazs megye vazsvár, ott terem a legvár", és ezzel azt hiszem, el is árultam a Nyugat-dunántúli nyelvjárás egyik legismertebb jellegzetességét, vagyis hogy az "s" han
A megfelelő szemüveg megtalálása nem csak a dioptrián múlik. Befolyásolják szokásaink, hobbink, életkorunk, de személyes preferenciáink is, hogy milyen az ideális szemüveglencse a számunkra.
A fehérjepor az egyik legnépszerűbb étrend-kiegészítő, gyors és egyszerű választás edzés után, vagy épp reggeli helyett. Ám szakértők szerint nem árt óvatosan adagolni, máris megtudhatod, miért!
Az őszi hónapok igazán ideálisak a kirándulásra, akár családdal, akár barátokkal mennél. Hazánk bővelkedik a szebbnél szebb célpontokban, most ezek közül mutatunk be hármat.