2024. szeptember 4. szerda

szept. 4
4:57
Ezt te sem gondoltad volna: ez történik a testeddel, ha teljesen abbahagyod a sófogyasztást (Femcafe)
Sokan összpontosítanak arra, hogy kevesebb sót fogyasszanak, sőt: néhányan teljesen elhagyják az étrendjükből. De biztos jó ötlet?
szept. 4
4:57
Most elmagyarázzuk, mi is ez a TikTokot elárasztó uborkaőrület (in.hu)
Minden hónap más és más virális trendet hoz magával a rövid videókon alapuló közösségi portálon. Az utóbbi heteket épp egy különféle uborkás recepteket bemutató felhasználó, Logan Moffitt nem szokványos receptjei uralták. Alább megmutatjuk, honnan is jön pontosan ez a jelenség.A @logagm néven futó tartalomgyártó idén július óta szinte minden nap fe
szept. 4
5:03
Az iskolai orvosi igazolások ezentúl közvetlenül a Kréta rendszerbe érkeznek (Vital)
A fejlesztések révén idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje
szept. 4
5:21
Drasztikusan hat a pszichés folyamatokra, de a mindennapok része (Igényesférfi.hu)
Ma már mindennapos, hogy okoseszközeinket társas interakcióink, beszélgetéseink közben is használjuk, gyakran megzavarva azok folytonosságát – ezt a jelenséget nevezzük technoferenciának.
szept. 4
5:21
Titánba fordult élénk színes Aikon család (Kronometer)
A nyár sem telt el izgalmak nélkül egyik kategóriában sem. Amíg az órakedvelők nyaraltak, a gyártók belehúztak, és amit nem mutattak be tavasszal a Watches and Wonders-en, azzal megvárták az…
szept. 4
5:21
Van egy országhatár a Földön, ahol három és fél óra időeltolódást lehet egy lépéssel átugrani (Telex)
Ez azzal is jár, hogy arrafelé olykor délelőtt tíz után van napfelkelte.
szept. 4
5:21
Válaszd ki a kedvenc fagyidat és meglepő dolgot tudhatsz meg magadról (Bien)
Az egyik legjobb dolog a nyárban – a nyaralásokon, a napsütésen és a pihenésen kívül – a fagylalt! Ahogy átlépünk az évszakba, mindenkit magával ragad ez a hűsítő finomság, és az biztos, hogy neked is megvan a kedvenc ízvilágod. Az alábbi tesztben összeállíthatod álmaid fagyiját, és kiderítheted, ez mit árul el rólad!
szept. 4
5:27
Burgonyatartás nagymamáink módján: 3 dolog, amire figyelni kell (egy.hu)
Az ősz érkezésével lassan búcsút mondhatunk a korai érésű burgonyafajtáknak. Helyettük azonban megérkeznek a piacok és az áruházak polcaira a közép- és késői érésű fajták, mint például a Red Fantasy, a Marabel és a Julinka. Ezek jellemzőiről és a téli tárolás mikéntjéről kérdeztünk egy szakembert.
szept. 4
5:27
Parádésan támasztotta fel a Vanquish-t az Aston Martin (InStyle Men)
Ahogyan azt kell: egy formás luxus-GT 5,2 literes V12-vel, két turbóval, erősen limitált szériában.
szept. 4
5:33
Leleplezték a hazánkban működő kínai éttermet, sokkoló felvétel került elő a semmiből (Femcafe)
Magyarországon rengeteg kínai étterem működik, de most találtak egyet, ami alaposan felkerült a "fekete listára". Ezek a felvételek téged is ki fognak borítani.
szept. 4
5:39
Szeptemberi shoppinglista: 10 darab, ami szinte kötelező minden stílusos nőnek a hónapban (InStyle)
Itt a szeptember, úgyhogy ideje a megújulásnak! Ehhez gyűjtöttük most össze nektek a hónap legizgalmasabb újdonságait!
szept. 4
5:45
Itt a garantált megoldás, hogy elkerülje a húgyúti fertőzéseket! (Vital)
A nyár a napsütésről, pihenésről és strandolásról szól, de sajnos a melegebb hónapokban megnövekszik a húgyúti fertőzések kockázata is. A meleg időjárás és a nyári szokások, mint a hosszú ideig viselt nedves fürdőruha vagy a nyilvános vizekben való úszás, kedveznek a baktériumok elszaporodásának, amelyek könnyen húgyúti fertőzést okozhatnak. Ön is
szept. 4
5:47
Jelentős előrelépés a levegőtisztaság kezelésében! (Vital)
Életünk nagyobb részét falak között töltjük, otthonunk levegőjének minősége hatással van az egészségünkre. Aki allergiás, annak óriási megkönnyebbülés, ha tiszta levegő várja otthon, de a légszűrő télen- nyáron jó szolgálatot tesz. Nem csak a polleneket, az állatszőrt, poratkát, port, penészspórákat, a légköri mikroport szűri, hanem például a bakt
szept. 4
5:51
Egyre több fiatal választja életpályának az egészségügyet (Vital)
Egyre több fiatal választja a megújult szakképzést, a rugalmassá alakult rendszerben sok új lehetőség van
szept. 4
5:51
Iskolai szorongás, figyelemzavar, idegrendszeri leterheltség? Mikor és kiknek ajánlott a neurofeedback tréning? (Kölöknet)
A gyermekek figyelemzavara mögött meglehetősen sok tényező állhat, amelyet az iskola sokszor nem képes kideríteni vagy hatékonyan kezelni. Ilyenkor jöhet szóba megoldásként a neurofeedback tréning.
szept. 4
5:51
Minden eddiginél meghökkentőbb terméket dobott piacra a Chanel (Igényesnő.hu)
A Chanel újdonsült találmánya harmonikusan ötvözi az időmérőket, a luxus ékszereket és a technológiát.
szept. 4
5:51
5 stílusos réteges hajvágás, amivel azonnal kihangsúlyozhatod az arcod vonásait (Bien)
Lehetetlen nem észrevenni az érzéki, dús réteges frizurákat, amik mostanában mindenhol felbukkannak. Bármerre nézünk, ezek a hajvágások vezetik a trendeket, a függönyfrufrus megjelenésektől, a ruganyosan beszárított formákon át, a fokozatos arcot keretező változatokig. Következzen 5 gyönyörű réteges hajvágás, amivel azonnal kihangsúlyozhatod az arc
szept. 4
5:57
A legtöbb vonatgázolást egyszerűen meg lehetne előzni (WMN)
Ebben az évben különösen sok vasúti átjárós baleset történt, a cikk megírása alatti héten legalább négy esetben gázolt a vonat. Mi lehet ennek az oka? Mit él át a szemtanú, és az a vasútijármű-vezető, aki pályafutása alatt már többször is gázolt?
szept. 4
5:57
Visszatér a Tuti gimi − ők már biztosan benne lesznek a Netflix rebootjában (in.hu)
Tuti gimi rajongók, mit szólunk a legújabb hírekhez, miszerint újjáélesztik a kultikus sorozatot?Múlt héten számolt be róla a Deadline, hogy Hilarie Burton és Sophia Bush összeálltak, hogy visszahozzák Peyton Sawyert és Brooke Davist a képernyőre egy Tuti gimi "folytatásos sorozatban" a Netflix számára. A sikeres tinidráma eredetileg kilenc évadon
szept. 4
5:57
A vállfájdalom nem játék! – A vállfájdalom kezelését mielőbb el kell kezdeni (Life&Body)
A vállfájdalom sok ember életét megnehezíti, korlátozva a mindennapi tevékenységeket, és csökkentve az életminőséget. Legyen szó sportolóról vagy átlagemberről, a vállízületi problémák gyors felismerése és kezelése elengedhetetlen a teljes felépüléshez. Az elérhető műtéti és műtétmentes megoldások széles skálája áll rendelkezésre, de a megfelelő ke
szept. 4
6:03
Kültéri wellness kiállítás ráadással (Spa Trend Online)
Az ország kiemelten kültéri kikapcsolódásával és wellness terekkel foglalkozó kiállítása és vására szeptember 7-ig ráadást ad! A SpaTrend Expo a legújabb trendekkel és prémium termékekkel várja továbbra is a minőségi kikapcsolódás szerelmeseit, az ország három pontján. A remek programokról és a profi grilleken készült finomságokról még maradtál le,
szept. 4
6:15
Tündérmesébe illő: ezen a csodás birtokon nőtt fel Diana hercegné: fotókon az Althorp ház (Femcafe)
A mesés ingatlan, ahol Diana hercegné a gyermekkorát töltötte, már 500 éve a Spencer család birtokában van. Bár jelenleg is öccse, Charles Spencer és legkisebb lánya lakja, egyes részei a turisták előtt is nyitva állnak.
szept. 4
6:21
10 sztár, aki a szemünk előtt vált felnőtté – és még mai ragyog a csillaga (Bien)
A felnőtté válás nem könnyű, pláne akkor nem, ha az egész világ figyeli az embert. Az alábbi sztárcsemeték a közönség szeme előtt cseperedtek fel.
szept. 4
6:27
Te megnéznél egy Harry Potter-vígjátékot? (InStyle Men)
Mi igen, és már meg is találtuk a legmegfelelőbb színészeket a feladatra! Mostantól a stúdiónál pattog a labda...
szept. 4
6:33
Tűzveszélyes lehet az egyik elektromos kisautó (Infostart)
Globális visszahívást rendeltek el rá.
szept. 4
6:33
Kukoricatörés, avagy egy őszi kihívás a határban, ami élni tanított (egy.hu)
Gyerekként jó párszor vettem részt kukoricatörésen. Nem könnyű munka ez, de annál jobb móka – szívből ajánlom csapatépítő tréningnek is. Részben azért, mert az én életemre mai napig hatással van, hogy negyven éve miképp dolgoztam a földeken.
szept. 4
6:33
Szeptemberi horoszkóp: Ez lesz a 6 legszerencsésebb csillagjegy a hónapban (InStyle)
A viharos nyár után ideje lassítani, ám van 6 csillagjegy, akinél most pörögnek csak fel igazán a dolgok, hiszen igazán szerencsés lesz nekik a szeptember! Te köztük vagy?
szept. 4
6:39
Vadnyugati állapotok uralkodnak egy isztriai strandon (AQUA)
A gyönyörű isztriai strandnak rengeteg problémája van, a helyi hatóságok gyakran az egész partvidék legproblémásabb területeként emlegetik. Naponta több száz sziklaugró, úszó, kajakos, csónakázó és más adrenalinvadász özönlik a Galebove stijene (Sirálysziklák) vagy Golubove stijene (Galambok sziklái) neveken ismert partszakaszra, ám ezzel van némi
szept. 4
6:39
Tuti, hogy eddig te is rosszul vágtad fel a paradicsomot: videón a legjobb és leggyorsabb mód (Femcafe)
Kockákra, szeletekre, cikkelyekre? Íme, a legjobb paradicsom szeletelő módszer, amit valaha láttál.
szept. 4
6:39
Újabb furcsa rádióköröket fedeztek fel galaxisunk közepén (Hamu és Gyémánt)
Furcsa rádiókörök – így nevezték el a kutatók azokat a különleges égi jelenségeket, amelyeket először 2019-ben fedeztek fel. A Live Science most arról számol be, hogy nemrégiben csillagászok egy újabb ilyen körre bukkantak, ami – még a nevéhez képest is – minden eddiginél különlegesebb.
szept. 4
6:51
Ilyen veszélyes lehet a szakértők szerint, ha túl sok tojást eszel (Bien)
A tojás sokunk egyik legalapvetőbb élelmiszere, amelyből akár nap mint nap is készítünk különféle ínycsiklandó reggeliket, de rengeteg sütemény és egyéb étel elkészítéséhez is nagyszerű segítség. Mégis még napjainkban is rendkívül megosztónak számít, ugyanis továbbra is nagy a tábora azoknak, akik úgy vélik, a tojás nem egészséges. A tudomány jelen
szept. 4
7:21
Kirúgták az osztrák orvost, aki hagyta a 13 éves lányának, hogy lyukat fúrjon egy beteg fejébe (EgészségKalauz)
Még csak nem is egy „vigye el a gyerekét a munkahelyére" nap volt.
szept. 4
7:21
Így tedd el télire a paradicsomokat. Most van a főszezon! (Bien)
Az idén sokkal több paradicsomot ültettem, mint korábban, aminek meg is lett az eredménye: nem győzöm félretenni a hideg hónapokra.
szept. 4
7:27
Miért rajongunk a kémfilmekért? (Igényesférfi.hu)
Mi a kémthrillerek valódi szexepilje? Hogyan lehetséges az, hogy a műfaj hosszú évtizedek óta rabul ejti a cinephile-eket? A titok nyitja a nyaktörő akciókban, a csavaros bűnügyi történetekben, esetleg az egzotikus tárgyi világban keresendő?
szept. 4
7:39
Az elhízás tényleg növeli a rák veszélyét? Téged is meg fog rendíteni a magyar kutatók válasza (Femcafe)
Az elhízás által eredményezett, hosszan tartó, alacsony fokú gyulladásos állapot és a cukorbetegség, illetve több daganattípus kialakulása közötti összefüggéseket vizsgálták a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói.
szept. 4
7:39
Hajmeresztő: betegségek, rossz szokások, amitől kihullhat a hajunk (EgészségKalauz)
A hajunk sokat elárul az egészségünkről, esetleges betegségeinkről, de arról is, hogy hol lehetne javítani az életmódunkon.
szept. 4
7:51
Világsztárokkal tér vissza a Jurassic World (Hamu és Gyémánt)
A Jurassic Park 1993-as bemutatása óta összesen hat különböző, a dinoszauruszok és az ember kapcsolatát feszegető filmmel örvendeztette meg a rajongókat, hamarosan pedig egy újabb rész érkezik a mozikba. Összeszedtünk mindent, amit a 2025-ben debütáló alkotásról tudni érdemes!
szept. 4
7:51
Mikor éri meg, és mikor pénzkidobás étrend-kiegészítőkre költeni? (EgészségKalauz)
Egy kutatás szerint az egészséges emberek feleslegesen költenek étrendkiegészítőkre, ugyanis nincs rájuk szükségük.
szept. 4
7:57
60 éve nem volt ilyen meleg Horvátországban (Igényesférfi.hu)
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint ősszel sem várható lehűlés Horvátországban, a szeptember bizonyosan melegebb lesz a szokásosnál nemcsak a tengerparton, hanem az ország középső részén is, és várhatóan októberben és novemberben is az átlagosnál melegebb idő lesz.
szept. 4
7:57
A válás után eltűnő szülő életre szóló sebet ejt a gyereken (WMN)
Azokat a külön élő szülőket nevezzük szellemszülőknek, akik a válás kimondása után azonnal vagy fokozatosan, a kapcsolattartás (látszólagos) igénye nélkül eltűnnek a gyerekeik életéből. Azt pedig, hogy még élnek, már csak onnan tudja a másik fél, hogy a gyerektartás havi összege továbbra is rendre megérkezik. Legalábbis szerencsésebb esetben.
szept. 4
7:57
5 jel, hogy az elméd gyorsabban működik, mint az átlagnak (in.hu)
Az intelligencia egy spektrumon helyezkedik el, és sokféleképpen megmutatkozhat. Vannak, akik érzelmileg intelligensek, és erős, szoros emberi kapcsolatokat ápolnak. Mások műveltek, és olyan automatikusan tanulják meg az új információkat, mint a légzés. Mégis van pár egyértelmű jel, ami arra utalhat, hogy a te elméd is gyorsan pörög.Bár az agy műkö
szept. 4
8:03
Felfedezték a legnehezebb hipermagot, miközben az univerzum első pillanatainak körülményeit szimulálták (Rakéta)
Az antihiper-hidrogén-4 felfedezése az antianyag-kutatások újabb fontos lépését jelenti.
szept. 4
8:05
Hat forradalmi újítás, amivel a Tesla már jövőre átformálhatja a világot (Rakéta)
Elon Musk eddig is nagyon komoly hatást gyakorolt a technológiai innovációra, ám ha az Electrec által összegyűjtött, meglehetősen ambiciózus ígéreteinek csak egy része is valósággá válik, akkor 2025 eddig nem látott áttörést hozhat az autóiparban - és a robotikában.
szept. 4
8:09
Rossz a vérnyomása, magas a koleszterinje? Egyen több étcsokit (EgészségKalauz)
Ha szereti az étcsokit, ennek a hírnek nagyon fog örülni!
szept. 4
8:15
Életbevágó felhívás érkezett, nem bánja meg, aki meghallja (Infostart)
Az Országos Vérellátó Szolgálat idén szeptemberben immár 16. alkalommal rendezi meg hagyományos "Retró véradását" az ország 29 helyszínén.
szept. 4
8:15
Vásárlók ezrei esküsznek rá! Az Emily Párizsban sorozat sztárja is ennek a most kedvezményes fiatalító szérumnak köszönheti ragyogó arcbőrét (InStyle)
A 35 éves színészésznő nála sokkal fiatalabb karaktert alakít az Emily Párizsban sorozatban, ezért nagyon fontos, hogy fiatalosan tartsa arcbőrét. Mutatjuk Lily Collins kedvenc fiatalító szérumát!
szept. 4
8:21
Ezek a világ legmisztikusabb úti céljai (Roadster)
Kész varázslat!
szept. 4
8:21
Szédül, zsibbad, gyengének érzi magát? Nagy baj lehet belőle, ha csak a melegre fogja (EgészségKalauz)
Hirtelen rosszullét, szédülés zsibbadás - nem csupán a hőségtől lehet.
szept. 4
8:21
Őszi tudatos gardrób: így újítsd meg fenntartható módon a gardróbodat (Bien)
Motorzaj helyett madárdal, zajos klíma helyett friss levegő és letargia helyett mozgás. Ha reggel egyenesen felpattansz a kerékpárodra, ahelyett, hogy kényelmesen A-ból B-be vezetnél autóval, akkor nemcsak élénken és fitten kezded a napot, hanem jó példát is mutatsz. Mert a fenntarthatóság olyan dolog, aminek jobban jelen kellene lennie a mindennap
szept. 4
8:23
„A magyarok a leggyakrabban halottakkal álmodnak” (Roadster)
Kiderült, mit álmodnak leggyakrabban az emberek a világ különböző tájain.

Keresés