Az Európai Unió Bírósága csütörtöki határozatában kimondta, hogy a kedvtelésből tartott állatok nem zárhatók ki a "poggyász" fogalmából, így elvesztésük esetén a légi fuvarozók felelőssége a poggyászokra vonatkozó szabályok szerint áll fenn.
"Egyrészt azért nem szeretek iskolába járni, mert le szoktak engem cigányozni. (...) De szeretek tanulni. (...) Többre szeretném vinni" – kutatás mutatja be, milyen az oktatás az ország északkeleti, leszakadó térségeinek egyes iskoláiban.
Sok esetben okozhat akár az ismert, akár a fel nem ismert diabétesz bőrtünetet, illetve természetesen bármilyen eltérés gyógyulását rontja, főleg, ha nincs egyensúlyban a szénhidrátháztartás.
Különleges ereklye kerül kalapács alá az Egyesült Királyságban: elárvereznek egy szeletet II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg esküvői tortájából, amely 78 éve, 1947-ben készült. A gyümölcsös, alkohollal átitatott édességet eredetileg Cyril Dickman, az udvari háztartás egyik szolgálója kapta ajándékba, aki több mint öt évtizeden át dolgozott a kir
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ilyenkor kiemelt figyelem fordul a betegség korai felismerésére, valamint a szűrővizsgálatokra. Mivel ez az egyik legeredményesebben gyógyítható ráktípus, valóban nem lehet eléggé hangsúlyozni a mielőbbi diagnózis szerepét.
Pénteki nap, gyors ügyek, váratlan apróságok. Ma több jelnél is szerepet kap egy kedves üzenet, egy jól eső dicséret vagy egy előnyös visszajelzés. A nap végén sokan megkönnyebbülten csukják le a laptopot.
A festésre, költészetre, zenélésre vagy épp a stratégiai játékokra gyakran csak hobbiként tekintünk, amelyek segítenek kiszakadni a hétköznapokból. Egy új kutatás szerint azonban ezek az elfoglaltságok sokkal többet jelenthetnek puszta időtöltésnél, ugyanis ezek a kreatív tevékenységek lassíthatják az agy öregedését.
30 ezer állásinterjú és 7 ezer kérdőív tanulsága: a munkahelyi jóllétnek hat alappillére van. Lássuk, hogyan teremthetsz tartós egyensúlyt és motivációt!
Izgalmas kalanddal fűszerezve jelent meg a legújabb Vostok Europe limitált kiadás. A Vostok Europe Expedition kollekció sok újításon ment át az utóbbi években. Megjelent a napelemes Expedition North Pole, és
Ahogy lépsz ki az ajtón 2025. október 17-én, érezni fogod, hogy az ősz lassan átveszi a hatalmat Magyarország felett. A mai időjárás a nyugati szél kis erejével kezdődik, ami frissre hűti a levegőt, de a napsütéstől azért még mindig fázik az ember. Összefoglalva: ma nem lesz meleg, de a nap hozhat egy kis örömöt a búcsúzó szeptembertől.
Minél illatosabb, fűszeresebb, annál többet ér. Magyarországon szigorú szabályok szerint lehet szedni a szarvasgombát: csak vizsgázott kutyával, vizsgázott szedőnek szabad gyűjteni. Aki megszerezte a képesítést, az erdőkezelő gyűjtési hozzájárulását is be kell szerezni. Itthon
Akár komoly, egészségünket fenyegető probléma is húzódhat a rossz alvás vagy épp a horkolás hátterében. Egy alvásvizsgálattal azonban nemcsak az okokra deríthetünk fényt, de újra egyenesbe hozhatjuk éjszakai pihenésünk.
Sokan hajlamosak legyinteni arra, ha éjszaka izzadtan ébrednek. „Túl meleg volt a takaró”, „rosszat álmodtam” – hangzik a magyarázat. Pedig ha a jelenség rendszeressé válik, már nem tekinthető ártalmatlan kellemetlenségnek. Az állandó éjszakai verejtékezés mögött hormonális zavar, fertőzés, alvási apnoe, sőt akár daganatos betegség is meghúzódhat.
A tökéletes köröm nemcsak ápoltságot, hanem stílust is sugároz. Néha elég egy apró csavar a klasszikus mintán, hogy a körmeid egyszerre legyenek elegánsak, trendik és teljesen egyediek.
Érdekes oldalról közelítették meg a kérdést, de a lényeg, hogy eredményre jutottak. Az Eth Zürich svájci egyetem Jan Vermant professzor által vezetett kutatócsoportja nem kevesebb, mint hét éven át vizsgálta
Egy gyakran kidobott növényi rész állíthatja helyre a bélflórádat, derül ki egy új tanulmányból. Ha eddig a reteknek csak a gyökerét hasznosítottad, mutatjuk, miért edd meg mostantól a leveleit is! A tudósok arra kérnek, hogy vess egy pillantást a szemetesre: lehet, hogy épp ott lapul egy olyan alapanyag, ami ugyanazokat az előnyöket kínálja, mint
A túlturizmus egyre komolyabb kihívást jelent Európa legnépszerűbb úti céljain, és a helyi hatóságok egyre szigorúbb szabályokkal próbálják megfékezni a felelőtlen utazói viselkedést. Portugáliában most új rendeletek léptek életbe, amelyek megszegéséért akár 300 ezer forintos bírság is járhat.
Nem volt zökkenőmentes az eredeti Alien-filmek forgatása – legalábbis Sigourney Weaver szerint. A színésznő most elárulta, hogyan próbálta elsimítani a konfliktust James Cameron és a stáb között, akik kezdetben nem nézték jó szemmel a fiatal rendező instrulcióit.
Mindig is foglalkoztatott a Bermuda-háromször rejtélye vagy a Holdjárók működése? Szeretnéd tudni, milyen egy versenyautó-szimulátor belülről vagy tesztelnéd bátorságodat az óriás rovarok birodalmában, esetleg két méter magasban bicikliznél? A tudomány a gyerekek számára akár szórakoztató is lehet, ha interaktív játékokon, látványos kísérleteken és
Ma, október 17-én Magyarországon több névnek van névnapja, de a legfontosabbak között van a Hedvig, Ignác, és Rudolf. Ezek a nevek különösen érdekesek, mivel gazdag történelmi és kultúrális háttérrel rendelkeznek.
A Swatten a Sieyuan Electric közüzemi szintű megbízhatóságát hozza el a lakossági energiatárolás világába, segítve a háztartásokat az energiafüggetlenség és a hatékonyság elérésében.
Az ősz beköszöntével eljött a Freeflow masszázsmedencék ideje! A kiváló minőségű, strapabíró családi jakuzzikat páratlan kedvezményekkel vásárolhatod meg. De miért érdemes őket választani?
Lassú a net, pedig alig vagy online? Lehet, hogy nem te vagy az egyetlen, aki a hálózatodra csatlakozik. Mutatjuk, hogyan derítheted ki pillanatok alatt, ha valaki titokban használja a wifidet.
Tovább fokozhatjuk a gyümölcs jótékony hatásait, ehhez csak egy szabályt kell betartani. A világ legmagasabb fajlagos C-vitamin tartalmú gyümölcse a csipkebogyó. A csipkebogyó C-vitamin-tartalma akár a 400–800 mg-ot is elérheti (100
Debrecentől 35 kilométerre található Földes nagyközség. Itt az 1960-as évek óta működik egy termálstrand, ami Hajdú-Bihar legolcsóbb gyógyvizes fürdőjének számít, de valószínűleg országos szinten is az egyik legkedvezőbb jegyárat biztosítják a gyógyvízzel ellátott termálfürdők közül. A fürdőnek három szabadtéri medencéje van: egy úszómedence és két
Egy régi, kedves konyhai részlet újra hódít – tele bájjal, meghittséggel és reggeli fényekkel. A lakberendezési trend, amit évekig elfeledtünk, most visszatér, és újra a nap legjobb pillanatává varázsolja a reggeleket.
A BRCA pozitivitás súlyos lelki terhet jelenthet akkor is, ha nincs diagnosztizált daganat. Érintettek történetein keresztül, onkopszichológus segítségével mutatjuk be, hogyan lehet megküzdeni ezzel.
Az elmúlt évek kutatásai azt vizsgálják, hogy a vércsoportunk befolyásolhatja-e életünk hosszát és egészségét. Kiderült, hogy a genetika csak egy része az egészségünk kirakósának.
Unod már a makacs vízkővel vívott örökös harcot? Egy apró, természetes eszköz segítségével percek alatt ragyogóvá varázsolhatod a fürdőszobád felületeit!