Bár a manapság a Halloween már inkább az édességgyűjtésről, a bulikról és a kreatív jelmezekről szól, az ünnep és legikonikusabb jelképe, a vigyorgó töklámpás eredetileg egészen más jelentést hordozott.
Sok utazó tisztában van a kézipoggyász méretkorlátozásaival és azzal, hogy bizonyos ételeket vagy italokat nem vihet magával a fedélzetre. Van azonban egy kevésbé ismert biztonsági szabály, amely még a tapasztalt utasokat is kellemetlenül érintheti. Az elektronikai eszközökre vonatkozó előírások ismerete elegedhetetlen ahhoz, hogy zavartalan repülő
Meg kell mosni a tojást? Hűtőben vagy spájzban tároljuk-e a tojásokat? Miért nem ajánlott kisgyermekeknek, várandós kismamáknak tiramisut készíteni? Meddig kell sütni a tojást, hogy a lehetséges kórokozók elpusztuljanak? Szakértői tanácsok.
Ma, október 31-én a magyar névnaposok között a főszerepben a Farkas áll, és vele együtt sok helyen a név német megfelelője, a Wolfgang is ünnepel. Ha ma tartod a névnapodat, sok szeretettel köszöntelek! Érdekesség, hogy ezen a napon ma van a reformáció emléknapja is, és a nemzetközi szokások szerint Halloween, míg holnap Mindenszentek, holnapután p
A savanyú káposzta évszázadok óta a magyar konyha egyik alapköve – akár köretként, akár főételként kerül az asztalra. Nem véletlen, hogy 2014-ben a Hungarikum Bizottság a Magyar Értéktárba is felvette mint kiemelkedő nemzeti értéket, a töltött káposzta pedig 2021-ben egy országos szavazáson bekerült a 10 legkedveltebb magyar étel közé.
Az őszi hónapok szeszélyes időjárása miatt a kint töltött idő jelentősen csökken, ezért talán nem most a legjobb ötlet kerti bútort venni. Vagy mégis? A minőségi kültéri bútorok, napernyők és kiegészítők nem kizárólag egy szezonosak, bírják a zord időjárást és melegséget visznek az otthonodba. Ha mégis bizonytalan vagy, akkor mondunk három okot, am
Szerencsére néhány tudatosan megválasztott étellel nemcsak a testünket, hanem a lelkünket is feltölthetjük energiával és jókedvvel a borongós őszi napokon.
A legtöbben a tejhez kötik a kalciumot, pedig néhány hétköznapi ételben meglepően sok található belőle – néha még több is, mint a jól ismert fehér italban.
A hónap utolsó napján, mielőtt átadod magad a hétvégének, előtte mindenképp érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok mára is számos izgalmas kalandot tartogatnak!
Az emberek évszázadok óta kutatják, mi rejlik a csillagokban, hogyan befolyásolhatják a személyiségüket a születési csillagjegyek, de az sem elhanyagolható, hogy mely hónapban születtünk. Minden hónaphoz különleges erő társul, amelyek alakítják életünket és mindennapjainkat. És bár néha nem vesszük észre, ezek a spirituális erők mélyen gyökereznek
A Webuild olasz építőipari vállalat megkezdte a munkaerő-toborzást a világ leghosszabb függőhídjának építéséhez, amely Szicíliát fogja összekötni a szárazfölddel. A Webuild vezette Eurolink konzorcium által kivitelezendő infrastrukturális projekt egy 3,3 kilométer hosszú függőhíd, 40 kilométernyi közúti és vasúti összeköttetés, három új vasútállomá
A fényűzés ma már nem aranyozott részletekben vagy márványburkolatokban rejlik. A mikroluxus trend az apró, letisztult eleganciát hozza el a hétköznapi otthonokba.
Kulturális programok, pincetúrák, gasztronómiai események és családi programok is megvalósultak Eger történelmi belvárosában, éttermeiben és az Egri borvidék borászataiban. Az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat október 16-26. között számos eseménnyel
Az affér utáni időszak sokszor fájdalmas és nehéz, de néha új lehetőségeket is hozhat a házasságok számára. A következő történetek bemutatják, hogyan küzdöttek meg párok a hűtlenség utáni helyzettel.
Dr. Schill Beáta évtizedek óta dolgozik a koraszülött-ellátás frontvonalában. Tapasztalatai szerint a szülés körüli veszteségek feldolgozását nemcsak a szülők, hanem az egészségügyi rendszer is tanulja még. Szerinte a méltó búcsú, az empatikus kísérés és a gyászt segítő emlékek lehetősége életre szóló hatással bír – és ennek minden kórházi képzés r
Sokan nem tudják, hogy végrendelet hiányában a törvény szabja meg, ki örököl utánuk. De vajon a házastárs, az élettárs vagy az állam lesz az örökös? Részletesen elmagyarázzuk, mi történik, ha nincs végintézkedésed, és hogyan kerülheted el a jogi buktatókat – dr. Boros Brigitta ügyvéd írása. Magyarországon jelenleg csak kétféle módon lehet örökölni
A Skorpió szezon mélyre ásó energiája novemberben finom, mégis határozott változásokat érlel, majd a hónap végi Nyilas-hangulat friss lendületet hoz. Több jegynél kapcsolati dinamika és értékrend-tisztázás kerül fókuszba, máshol munka, tanulás vagy pénzügyek kapnak új megvilágítást.
A téli hónapok több szempontból is kihívást jelentenek az emberi szervezet számára, különösen a krónikus betegségekkel élőknek. A hideg okozta megpróbáltatások azonban megfelelő stratégiákkal nemcsak kezelhetők, de akár előnyösek is lehetnek az egészség szempontjából – mutat rá dr. Varga Péter, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének igazgatój
Sokan küzdünk fáradtsággal, alvászavarral vagy fejfájással, és gyakran csak a stresszre, a rohanó életmódra vagy a kevés alvásra fogjuk, pedig a háttérben hiányállapot is állhat.
Vilmos herceg annak idején édesanyja, Diána hercegné ikonikus zafír- és gyémántgyűrűjével kérte meg Katalin kezét, amelyet ma is visel, egyszerű walesi aranyból készült karikagyűrűvel kiegészítve. Az évek során a walesi hercegné további gyémántgyűrűket is hozzáadott a gyűrűsorához – férje, Vilmos bal kezén viszont máig nincs jegygyűrű.
Sokan nehezen értik, hogyan lehetséges az, hogy valaki, aki gyermeket nevel, mégis szenvedélyesen kiáll az abortuszjogok mellett. Számomra azonban éppen az anyaság csak még jobban megerősítette azt, amiben addig is hittem: minden nőnek joga van szabadon rendelkezni a saját teste fölött.
Tavaly ezen a napon, 53 éves korában hunyt el Hadas Kriszta újságíró, szerkesztő, riporter, egyetemi oktató, vagy ahogy sokan ismertük és szerettük őt: a Hadas. D. Tóth Kriszta korábbi cikkével emlékezünk rá.
A színész úgy döntött, decemberben egy olyan életmentő lépést tesz, amely ritkaságszámba megy: élő donor lesz, és nem közeli családtagjának, hanem egy idegennek ajánlja fel az egyik veséjét.
Sokan hajlamosak vagyunk túlzottan elgondolkodni mindenen, a legapróbb döntéseinkre is rengeteg energiát pazarolva. Ez a szokás, bár elsőre talán hasznosnak tűnik, hosszú távon súlyosan megterheli a pszichénket. Amikor minden kis részletet górcső alá veszünk, elveszítjük a gyors döntések képességét, ami stresszhez vezet. A folyamatos stressz pedig
Sokan mai napig nem tudják, hogy pontosan mikor mit ünneplünk, és mitől más a mindenszentek, mint a halottak napja, vagy az országunkban már egyre nagyobb népszerűségnek örvendő halloween. Az alábbiakban ennek jártunk utána.
Képzeld el, hogy az emberek gyakran ridegnek látnak, mintha egy vastag páncélt hordoznál magad körül. Az igazság az, hogy sok esetben ezek az emberek nem vérteznek fel magukat szándékosan, egyszerűen csak megtanultak túlélni a nehéz körülmények között. A múltbéli sebek, sérelmek és csalódások kényszerítették őket arra, hogy egy lelki pajzsot alakít
A fiatalabb generációról sokan gondolják, hogy két kézzel szórja a pénzt – pedig pont a Z generáció az, amelyik meglepően tudatosan bánik vele. Számukra a spórolás nem önmegtartóztatást, hanem okos döntéseket jelent: a technológiát használják a pénzügyek követésére, megválogatják, mit és kitől vásárolnak, és hisznek az újrahasznosításban. A pénzügy
Bár senki sem kívánkozik vissza a koronavírus-járvány időszakába, most kicsit engedjünk a múlt csábításának, és idézzünk fel egy mérhetetlenül szórakoztató történetet a pandémia hajnaláról!