Az adventi időszak épp úgy szól az egymással való kapcsolódásról, mint a lelassulásról és a várakozás öröméről. Mi lenne, ha ennek jegyében idén decemberben nem csak ajándékokat bontogatnátok a pároddal, de egymást is újra felfedeznétek? Mutatunk egy különleges, erotikus naptárat, ami pontosan ebben segít: 24 napos felfedezőútra csábít benneteket a
Forr a levegő a Ryanair körül: az ír diszkont légitársaság az utóbbi időben több európai országgal és repülőtérrel is konfliktusba került a megemelt reptéri adók és költségek miatt. A vállalat vezetése szerint ezek az intézkedések közvetlenül veszélyeztetik a versenyképességet, ezért a társaság drasztikus lépésekre kényszerül. A legfrissebb döntése
Nincs olyan élelmiszer, aminek a fogyasztása önmagában csodaszerként megelőzné a rák kialakulását. A kiegyensúlyozott, tápanyagokban, rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag diéta azonban sokféle daganatos megbetegedés kialakulásának kockázatát csökkentheti. Az Amerikai Rákkutató Intézet (AICR) rámutat arra, hogy sok ásványi anyag, vit
Sok nő éveken át szenved anélkül, hogy tudná: akár endometriózis is állhat a tünetei mögött. A menstruációval kapcsolatos panaszokat komolyan kell venni, hiszen akár egy krónikus betegség is állhat mögöttük.
Ahogy megérkezik a tél első hideg fuvallata, szinte biztos, hogy előbb-utóbb elkapunk valami náthát vagy torokfájást. Ilyenkor az első ötletünk általában a mézes gyógytea, pedig számos más, egyszerűen elkészíthető és nyugtató hatású meleg ital is létezik, ami enyhíti a kaparó torkot. Mutatunk három italreceptet, ami segíteni fog, ha torokfájással v
Amikor az orgazmusról beszélünk, általában az ejakulációra, a hüvelyi orgazmusra és a klitoriális orgazmusra gondolunk. De körülbelül 15 különböző orgazmus létezik, attól függően, hogy az egyén teste hogyan reagál az ingerlésre - mondta a The Guardiannek Tuğçe Balik, tantrikus gyakorló és szexológus, aki éppen az emberi szexualitásból írja a doktor
Egy futás utáni pillanatban hirtelen visszazuhanunk a gyerekkorba, amikor még babók éltek, nem hobbitok, és egy apa a nyelv varázsáról próbálta meggyőzni a lányát. A fordítás, a veszteség és a megértés története ez – arról, hogyan születik meg egy életre szóló szerelem a szavak iránt.
Halloween közeledtével nemcsak a jelmezek, hanem az asztalra kerülő ételek is szörnyen izgalmasak lehetnek. Ha szeretnéd, hogy a gyerekek örömmel falatozzanak, miközben észre sem veszik, hogy egészséges zöldségeket és gyümölcsöket is fogyasztanak, próbáld ki ezeket a megoldásokat!
A hagyma az egyik leggyakrabban használt zöldség a magyar konyhában, de azt csak kevesen tudják, hogy bizonyos elváltozások a felületén nem csupán romlást jeleznek, hanem akár komoly mérgezés forrásai is lehetnek. Egy apró, de jellegzetes jel például figyelmeztethet arra, hogy a hagymát semmiképp sem szabad elfogyasztani.
A hideg, őszi esték remek alkalmat kínálnak arra, hogy egy jó film mellett bekuckózzunk a kanapén. Összegyűjtöttünk néhány klasszikus és különleges alkotást, amelyek tökéletesen megragadják a hangulatot: romantikus, nosztalgikus, misztikus vagy éppen halloweeni történetek.
A fölrajzi nevek helyesírása miatt valószínűleg sokan bosszankodtak iskolai éveik alatt, mert rengeteg különböző szabályt, írásmódot, kivételt kell megtanulni, így könnyű hibázni. Most nem osztályozunk, de kvízünkkel tesztelheted a tudásod!
Egy új kutatás több mint 25 millió, az elmúlt évszázad során született regényt vizsgált át, hogy kiderítse: mely európai városokról írtak a legtöbbet az írók.
A krémes, citromos lazacos tészta igazi komfortétel, ami egyszerre elegáns és gyorsan elkészíthető. A recept különlegessége, hogy a lazacot nem serpenyőben, hanem a sütő grillfokozatán sütjük meg: így kívül enyhén megpirul, belül pedig szaftos marad, miközben a tűzhely szabadon marad a szósz elkészítéséhez. A tejszínes-mustáros mártás friss citromh
Az intuíció egyfajta belső hang, amely segít a döntéshozatalban anélkül, hogy észérvekkel vagy logikával átgondolnád az adott helyzetet. Teszteld, te mennyire bízol a megérzéseidben!
A kétszeres Oscar-díjas Anthony Hopkins évtizedek óta alkoholmentes életet él, és másokat is erre ösztönöz. Fiatal korában azonban súlyos alkoholproblémákkal küzdött, amelyek kis híján az életébe kerültek.
Krajnyik Cintia a Bárcsak tudtam volna! legújabb részében szakértőkkel beszéli át a mozgásfejlődéssel kapcsolatos legnagyobb tévhiteket, segítenek tisztábban látni, mire kell odafigyelni, és mi az, amit szükségtelenül aggódunk túl.
Különmenni valakivel, akivel együtt terveztétek leélni az életeteket, érzelmileg minden bizonnyal megterhelő dolog. De ha ez valakinek elég indok arra, hogy gyerekes vagdalkozásba kezdjen, akkor nem tudok másra gondolni, mint arra: nyilvánvalóan a házasságra sem volt elég érett az illető.
Kate Hudson mindig képes minket lenyűgözni a ruhaválasztásaival, ám a legutóbb magára öltött kreációjával minden eddigi megjelenését sikerült túlszárnyalnia.
Katy Perry budapesti koncertjén LED-falak és rózsaszín pillangók és robotjelmezek között ünnepelte a szeretet, a szabadság és az örök tinédzserkor eszményét. A közönség pedig boldogan engedte, hogy egy estére újra gyerek lehessen.
Minden arc egyedi, és a vonásaid, arányaid, valamint az arcformád segítenek abban, hogy megtaláld a számodra legelőnyösebb frizurát. Ha hosszúkás az arcod, a texturált és réteges hajviseletek különösen jól működhetnek, mert lágyítják és kiegyensúlyozzák az arcvonásokat. Ezek a stílusok nemcsak keretet adnak az arcnak, hanem volument is biztosítanak
A nyers hús nedves, tápanyagban gazdag felszíne ideális élőhely a baktériumok számára – egy új kutatás szerint ezek a kórokozók nemcsak ételmérgezést, hanem húgyúti fertőzéseket (UTI) is okozhatnak.
Olyan károkat is okozhat, amit nem lehet rendbehozni. Amikor az agyban kezd hiányozni ez a vitamin, az ember egyre fáradtabbnak érzi magát, energiátlannak tűnik, szórakozottá válik.
Pillanatok alatt újra selymes és fényes lesz tőle az addig szöszös haj – és csak egy természetes konyhai alapanyag kell hozzá, amit minden háztartásban megtalál.
Reggeli helyett, edzés előtt, netán este? Nem mindegy, mikor harap bele az almába! A szakértők elárulják, melyik napszakban elfogyasztva indítja be a zsírégetést a népszerű gyümölcs.
Az endokrinológusok szerint súlyos tévhit az, hogy néhány kapszulával mindent megoldhatunk. A táplálékkiegészítők csak akkor következhetnek a sorban, ha azt az egyéni állapotunknak megfelelően orvos javasolta.
Aki mostanában a Kolon-tó környékén jár, nehezen hisz a szemének: a kotort szakaszokon is előbukkan a tófenék, a nádasok lábon száradnak. Az idei év tavaszán már a nádas alatt sem állt víz. Pedig a Kolon-tó története évezredekkel korábbra nyúlik: a Duna holocén kor eleji vízbősége vájta ki a buckák közti mélyedést, ahol a tómeder és