Sikerült feloldani a feszültséget a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) és a Rudas fürdő törzsvendégei között – értesült a Spabook. A kompromisszumos megoldás nyomán november 18-tól újra lesznek…
Újabb furcsa csavar a 3I/Atlas körül: a csillagközi üstökös kékbe váltott, miközben a mérések számottevő nem gravitációs gyorsulást jeleznek — csóvát viszont továbbra sem látni.
A C/2025 K1 (Atlas) túlélte a napközeli áthaladást, és most különleges, vöröses–arany ragyogással tündököl; november 25-én lesz a legközelebb a Földhöz.
A bőrbiopszia egyszerű, mégis nélkülözhetetlen diagnosztikai eszköz. Egy néhány milliméteres minta segítségével az orvos pontos képet kaphat a szervezetben zajló folyamatokról, és időben megkezdheti a megfelelő kezelést. Bár az eljárás elsőre ijesztőnek tűnhet, a legtöbb beteg számára fájdalommentes és gyors, a kockázata pedig minimális.
A századfordulón a nagypolgári, sőt a középosztálybeli családok élete is elképzelhetetlen volt fizetett háztartási segítők nélkül. A paraszti származású fiatal lányok a kelengyéhez szükséges pénz összegyűjtésének reményével álltak cselédnek a fővárosban, hogy aztán néhány év múlva szülőfalujukba visszatérve családot alapíthassanak. Bár sokan jártak
A magyar történelem számos bátor hőst adott nekünk, akik életüket is készek voltak föláldozni a zsarnokság ellen, egy jó ügy érdekében. Szenes Hanna is közéjük tartozik, bár a nevét sokan talán most hallják először. A fiatal lány a zsidóüldözések elől elmenekült Magyarországról, ám csatlakozva a brit hadsereghez ejtőernyősként visszatért Magyarorsz
Üdítően friss színt kapott az Hermés monopusher kronográfja. Nincs könnyű dolga a hobbi órakedvelőnek, amikor egy nagy divatmárka órájával találkozik, mert jogosan, reflexből tartjuk ezeket elutasítandónak, mégis vannak kivételek. Egy
A szívelégtelenség prognózisa szempontjából kiemelten fontos a korai felismerés és a kezelés megkezdése. A tüneteket és életkilátásokat javítja, ha a beteg korán orvoshoz kerül és megkezdődik a gyógyszeres terápia.
A monarchia évszázados történetében példátlan botrány van kibontakozóban a Windsor-házban: III. Károly hivatalosan is megfosztotta öccsét, Andrást minden címétől, rangjától és kiváltságától. A lépésre a Buckingham-palota közleménye szerint azért került sor, mert a herceget érintő botrányok már tarthatatlanná váltak. Az ügy politikai súlya is jelent
Fedezze fel a vörösfény-terápia tudományos alapjait és előnyeit, amelyek segítenek a sportteljesítmény, az izom- és ízületi regeneráció fokozásában, valamint az aktív, hosszú élet megőrzésében. Ismerje meg, hogyan támogathatja ez a modern, nem invazív módszer a testmozgás hatékonyságát és a gyorsabb felépülést, különösen az idősebb korosztály számá
Könnyed, mégis sűrű péntek: kisebb meglepetések, intimebb beszélgetések és néhány hasznos felismerés a munkában és a kapcsolatokban. Nézd meg, mire számíthatsz ma, és hogyan hozhatod ki a legtöbbet a napból.
A melatonin sokak számára az álmatlanság elleni "természetes" csodaszer, ám egy friss, nagyszabású kutatás szerint a tartós használata komoly veszélyeket rejthet.
Sok embernek, különböző okokból (életkor, betegség stb.) nehezére esik a lépcsőn közlekedés. Nekik ajánljuk a Stannah lépcsőlifteket, amelyek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére, lakásba, családi házba, akár több emeletes társasházba, kertbe, vagy közintézményekbe is.
Óvodákban, iskolákban, könyvtárakban, de családok körében is egyre népszerűbb itthon a Papírszínház, amelyben fakeret mögé bújva elevenednek meg a Grimm testvérek vagy éppen hazai kortárs szerzők és illusztrátorok legszebb meséi. Itthon a Csimota Könyvkiadó csaknem húsz évvel ezelőtt ismerte fel, hogy a Papírszínház segítségével sok fontos témáról
Sokáig a szegényebb rétegek ették, de aztán a séfek is felfedezték maguknak. Manapság egyre több olyan étellel találkozhatunk, amely – bár újragondolt formában – a régi idők egyszerűbb, szegényebb rétegeinek
A farmer sosem megy ki a divatból – de minden szezonban új arcát mutatja. 2025 őszén és telén a klasszikus darabok új életre kelnek: rétegezve, színekben gazdagon, váratlan textúrákkal és korszakidéző szabásokkal kombinálva. Elfelejtheted a megszokott farmer–pulóver duót, mert most a hangsúly a kreatív párosításokon, az anyagok játékán és az apró s
Az Amerikába emigrált olasz családok nem mondtak le az otthon megszokott élelmiszereikről, így az articsókáról sem. A maffia felismerte benne a nagy üzletet, termelőket, kereskedőket terrorizáltak, végül a New York-i polgármester a betiltásban látta a kiutat.
A sörfőzde büszkesége a sör, ami nem mindenhol arat osztatlan sikert. Az Egyesült Államokban államonként mást mond a törvény arról, mekkora lehet egy ital alkoholtartalma ahhoz, hogy még „sör”-nek nevezhessék,
A Fejér vármegyei Besnyőn állatvédők érkeztek egy házhoz, ahol kutyákat, sertéseket, lovakat és egy szarvasmarhát találtak elhanyagolt, súlyosan leromlott állapotban. Az udvaron egy használaton kívüli platón pedig tetemekre bukkantak. A hatóság eljárást indított az ügyben. A Fejér vármegyei Besnyő főútja mentén álló egyik házhoz érkeztek ki a héten
A bőrápolás ma már nemcsak a hidratálásról szól. A modern nők olyan megoldásokat keresnek, amelyek nemcsak pillanatnyi komfortérzetet adnak, hanem valóban fiatalítják, erősítik és regenerálják a bőrt. A tudomány és a természet együttműködése révén megszületett az a generációs váltás, amely a bőr mélyebb rétegeiben fejti ki hatását – hosszú távon, l
A válogatott szünet előtti utolsó bajnoki forduló izgalmas rangadókat és kiesési csatákat is tartogat – összegyűjtöttünk 5 különösen figyelemre méltó hétvégi mérkőzést.
Kevés étel van, ami annyira megosztó lenne, mint a brit klasszikus, a beans on toast, vagyis a babos pirítós. A magyar ízlés számára talán szokatlan ez a kombináció, mégis több mint egy évszázada az angol reggelik egyik legnépszerűbb fogásáról van szó. Egyszerű, gyors és meglepően laktató – ráadásul mindössze három alapanyag kell hozzá.
2026 decemberig kötelező lesz bevezetni a mesterséges intelligencia (MI) oktatását az iskolákban – jelent meg a Magyar Közlönyben a Kormány 1405/2025. (XI. 4.) határozata, vagyis jövő év végéig minden iskolában meg kell jelennie a mesterséges intelligenciával kapcsolatos oktatási tartalmaknak. A Kölöknet oktatási szakértőit kérdeztük.
Nálatok is igazi slágerfogás a krumplipüré? Akkor ezt a kevésbé ismert konyhai trükköt érdemes megismerned, mert garantáltan tarolni fogsz vele a családod körében!
Bár hivatalosan november még őszi évszak, a karácsonyi hangulat már ilyenkor beköltözik Európa legszebb városaiba. Az utcák fényárban úsznak, a tereken pedig egymás után nyítják meg kapuikat a karácsonyi vásárok, ahol forralt bor illata, gyertyafény és ünnepi dallamok varázsolnak meghitt hangulatot. Cikkünkben hat olyan európai úti célt gyűjtüttönk
Prémium kerti bútorokkal igazi felüdülés a kinti pihenés. A legnagyobb kényelemben, aggodalom nélkül lazíthatsz, anélkül, hogy a fakulás, az eső vagy szövetek nehézkes takarítása miatt fájna a fejed. A legkiválóbb anyagokat felhasználó bútorcsaládok ízléses kialakítása öltözteti a külteret, hangulatos és relaxáló életteret varázsolva a teraszból. H
A Suzuki is belépett a villanyautók piacára. Nem volt egyszerű döntés, hiszen a japán márka eddig inkább a józan ész és a tartós benzinmotorok nagykövete volt, mintsem az elektromos forradalom élharcosa. Működik-e a Suzuki-koncepció, ha elektromos a hajtás?
A magyar konyha egyik igazi klasszikusának novemberben van a szezonja. A Márton-nap a magyar gasztronómia egyik legkedvesebb és legízletesebb ünnepe – a hagyomány szerint ekkor mindenképpen liba kerül az asztalra,
Az elmúlt években a bőrfiatalító hatóanyagok világa látványosan megújult. A klasszikus retinol és hialuronsav mellé új, természetes eredetű összetevők érkeztek, amelyek nemcsak a ráncokat célozzák, hanem a bőr mélyebb regenerálódását is elősegítik. Az egyik legígéretesebb közülük a lazacikra kivonat, amely a bőrmegújítás biológiai folyamatain keres
A parketta évtizedekig megkérdőjelezhetetlen király volt. Most azonban egy új burkolat tör elő, ami nemcsak tartósabb és praktikusabb, de látványra is megtévesztően természetes.