2025. november 3. hétfő

nov. 3
6:00
Milyen konkrét lépéseket tehetünk pedagógushiány esetén? Szülői jogok és lehetőségek (Kölöknet)
A pedagógushiány továbbra is óriási probléma, és előfordul, hogy a tanévkezdés után több héttel sem sikerül megoldani az iskolának vagy óvodának a pedagógushiányt. Fontos, hogy szülőként ismerjük meg jogainkat és lehetőségeinket.
nov. 3
6:00
Ma, 2025. november 3. Hubert és Huberta névnapja van – ünnepeljünk! (Bien)
Ma, 2025. november 3-án a magyar naptár szerint a következő neveket ünnepeljük: Hubert, Huberta és Hubertusz. Ezen a napon a hagyományok szerint Szent Hubertusz, a vadászok és erdészek védőszentje áll a középpontban, így ma sok helyen tartanak Hubertusz-misét és Hubertusz-lovaglást, és a természet tiszteletére, a vadak iránti felelős gondoskodásra
nov. 3
6:06
A zöldség, amiből már naponta egyetlen falat véd a megfázás ellen (Vince)
Évszázadok óta az egyik legerősebb természetes antibiotikumként tartjuk számon. Ahogy beköszönt a hideg, a szervezetünknek extra támogatásra van szüksége, hogy ellenálljon a vírusos megbetegedéseknek és az általános fáradtságnak. Szerencsére nem kell
nov. 3
6:06
Új lehetőség a napelemeseknek: az aggregátorokkal akár többszörös bevétel is elérhető (Zöld Trend)
Jelentős bevételre tehetnek szert azok a napelemesek, akik aggregátorszolgáltatást választanak.
nov. 3
6:06
Szezonnyitó: fenntartható síelési tippek (Green)
November közeledtével indul a síelési szezon, amikor a havas lejtők, a fenyők illata és
nov. 3
6:12
Ezek a szépségkezeléseket kimondottan télen érdemes megcsináltatni (Vital)
Vannak olyan esztétikai problémák, amelyeket télen könnyebben lehet palástolni és vannak olyan kezelések is, amelyekre éppen a fénytelenebb, téli hónapok a legideálisabbak.
nov. 3
6:12
A legnépszerűbb jakuzzi vízkezelő újra elérhető Black Friday csomagajánlatban (Spa Trend Online)
A jakuzzi vízkezelésének problémáját veszi le a válladról az AquaFinesse méltán népszerű adalékanyaga, amit a felhasználók közel 98%-a ajánlana barátainak is. Most Black Friday kedvezménnyel beszerezheted a téli adagot!
nov. 3
6:18
"A betyár helyett aztat is mondhattam volna, hogy…" – Mennyire ismered a Bëlga dalszövegeket? (Player)
Készülj fel a hangulatra, jön az új Bëlga-klippremier! Addig pedig mutasd meg, mennyire ismered a kultikus slágereket!
nov. 3
6:18
Kinek éri meg a Babakötvény és az életkezdési támogatás? Ennyi pénzhez juthat a fiatal 18 évesen (Hóvége)
Az életkezdési támogatás összege 18 év után sok szülőt érdekel, hiszen ez a lehetőség minden magyar gyermek számára automatikusan elérhető. Bár az induló támogatás összege nem tűnik magasnak, tudatos kiegészítéssel és befektetéssel komoly pénzügyi alapot jelenthet a fiatal felnőttkorra.
nov. 3
6:24
Kiderült, a magyarok kedvenc itala forrón sokkal egészségtelenebb, mint hidegen (Vince)
10 éven át közel félmillió embert vizsgálva jutottak a kutatók meglepő eredményre. Egy friss, közel félmillió embert vizsgáló kutatás eredménye komoly figyelmeztetést jelenthet azok számára, akik reggelente forrón isszák a
nov. 3
6:30
Mivel előzheted meg könnyen a ráncokat? (Vital)
Azért érdemes már időben felvenni a kesztyűt a ráncok ellen, mert az idő előrehaladtával már egyre nehezebbé válik a küzdelem. Arról, hogy évről évre hogyan változik az arcunk, itt írtunk korábban, most azonban azt vizsgáljuk meg, pontosan hogyan is alakulnak ki a nem sok jóval kecsegtető ráncok.
nov. 3
6:30
10 erősítő gyakorlat, amit akár az irodában is megcsinálhatsz (Igényesférfi.hu)
A testünk mozgásra tervezett, mégis sokan töltik az egész napot ülve. A megoldás nem feltétlenül hosszú edzésekben rejlik: néhány perces mikromozgásokkal is javítható az erőnlét, a tartás és az energiaszint. Ehhez nincs szükség átöltözésre – elég egy fal, egy asztal, pár lépcsőfok és egy kis tudatosság.
nov. 3
6:30
Beton három szinten, mégis élhető ez a villaház (Roadster)
Réz, acél és fa is jutott azért, meg rengeteg extra megoldás.
nov. 3
6:30
Ezt hozza 2025. november 3. a numerológia szerint – szabadság, váratlan fordulatok, játékos megújulás, flört (Bien)
Ezt hozza 2025. november 3. a numerológia szerint – a változás, a könnyedség és a bátor lépések napja
nov. 3
6:32
Ha az alábbi 6 dolog közül 1 is igaz rátok, toxikus a barátságotok (Bien)
Ha visszatekintesz az elmúlt néhány évre, te is ki tudnál emelni olyan "barátokat", akik utólag nem is voltak olyan jók hozzád? Amikor benne vagyunk egy ilyen szituációban, nehéz tisztán látni, épp ezért fontos tudnod, hogy ha csak egy is igaz a lenti állítások közül egy számodra fontos személyre, a barátságotok toxikus!
nov. 3
6:36
Miért fekszik a macska a földön hagyott zacskóra? A különös szokás mögött több van, mint hinnéd (Háziállat)
Ha a macskád azonnal elfoglalja a padlón heverő papírzacskót, vagy belebújik egy üres dobozba, ne gondold, hogy csak bohóckodik. Ez a viselkedés nem véletlen!
nov. 3
6:42
Gyászolnak a mentősök: 3 siófoki mentődolgozó halt meg egy hónapon belül (EgészségKalauz)
Három mentős veszítette életét a siófoki mentőállomáson – mindannyian ugyananaz az esetkocsin dolgoztak éveken át. A tragédiákról a Országos Mentőszolgálat is megemlékezett.
nov. 3
7:00
A tököli börtön egykori szülésznője: "Itt nemcsak neve, ruhája sem volt a vajúdó nőknek" (WMN)
A fiatal nő végignevette a saját szülését. A szülésznő nem értette, miért. Mi lehet az, ami a legerősebb fájdalmat is boldogsággá tudja átírni. Akkor még nem tudta, hogy Annának ez volt az első szülése, amikor biztonságban volt.
nov. 3
7:00
Egy fontos dolog, amit mindig meg kell tenned repülés előtt (Roadster)
A bőrgyógyászok szerint.
nov. 3
7:00
Heti horoszkóp 2025. november 3.: mélyülés, tisztázódó érzések és finom újrakezdések (Bien)
A Skorpió-időszak hozza a fókuszt és a finom részletek iránti érzékenységet: kapcsolatok, pénzügyek és régi terveink is új fényt kaphatnak. A hét eleje csendesebb, a vége oldottabb, izgalmas helyzetekkel és váratlan felismerésekkel.
nov. 3
7:02
"A férjem nem akarja, hogy az egész személyisége az apaság legyen." – Amikor csak a nő akar még egy gyereket (Bien)
A gyermekvállalás fontos kérdés a házasságban, és nem mindig van egyetértés a házastársak között. Hogyan lehet megoldani az eltérő vágyakat a családtervezésben?
nov. 3
7:06
Bicsérdy Béla száz évvel előzte meg a korát – növényi étkezés, böjt a hosszú egészség titka (Nőiváltó)
Bicsérdy Béla a nyers vegetáriánus táplálkozást és az egészséges életmódot népszerűsítő izomkolosszus volt. Nevét az 1920-as évek derekán már milliók ismerték.
nov. 3
7:06
Csizma kisokos 2025 – így válaszd ki a testalkatodhoz és stílusodhoz legjobban illő trendi fazont (Life&Body)
Ahogy novemberben a sárgás faleveleket lassan felváltja a szürke ég és a hűvös szél, elérkezik az idő, amikor a cipők helyét átveszik a csizmák. De valljuk be, a tökéletes csizma megtalálása legalább olyan kihívás, mint a tökéletes farmeré. Nem mindegy a szárhossz, a sarok, az anyag és persze az sem, hogyan illeszkedik a testalkatunkhoz. Ez a
nov. 3
7:12
Jön a tihanyi Garda fesztivál (AQUA)
November 14–16. között rendezik a Xxiii. Tihanyi Gardáliát, amelynek az eredeti célja, hogy emléket állítson Tihany évszázados halászmúltjának. Annak a halászati módszernek, ami a tihanyiak specialitásává vált. A program (a rendezvény díszvendége Baja városa) November 14., péntek18.00 Pro Tihany díjak átadása a Magtárban November 15., szombatTihany
nov. 3
7:12
Novemberi horoszkóp: komoly fordulóponthoz érkezünk az életünkben (Babanet)
Novemberben három bolygó is irányt vált. Ezzel párhuzamosan a saját életünkben is könnyen tapasztalhatunk fordulatokat, akár egy tervünkről, érzelmünkről, bejáratott szokásunkról legyen szó.
nov. 3
7:18
Dohányzás: így könnyítse meg a leszokást (Hóvége)
Nagyon nehéz lehet a leszokás a dohányzásról, meg kell küzdeni a sóvárgással és új szokásokat kell kialakítani.
nov. 3
7:30
Egy hely Budapesten, ahol a prémium életérzés tökéletes munkafeltételekkel találkozik (Roadster)
Dolgozóként és bérlőként is rengeteg elvárásunk van egy modern irodával szemben. De már vannak, amelyek mindegyikhez felnőnek.
nov. 3
7:30
Mitől remeghet a kéz? 5 ok, amit érdemes komolyan venni (EgészségKalauz)
Időnként mindenkivel előfordul, hogy remeg a keze – például erős stressz, fáradtság vagy izgalom hatására. Ilyenkor nincs ok aggodalomra, a jelenség általában ártalmatlan és átmeneti. Ha azonban a kézremegés rendszeresen jelentkezik, esetleg nyugalmi állapotban is tapasztalható, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben.
nov. 3
7:36
Inflációs csoda Franciaországban: mi áll a káprázatos számok mögött? (Igényesférfi.hu)
Ősszel tovább csökkent az infláció az eurózóna második legnagyobb gazdaságában, főként az energia- és élelmiszerárak mérséklődése miatt.
nov. 3
7:54
Ennyi esélye van Norrisnak, Piastrinak és Verstappenek az idei világbajnoki címre (Player)
És papíron még George Russell is világbajnok lehet.
nov. 3
7:54
A 3I/Atlas nem-gravitációs gyorsulásával kapcsolatban újabb kirakósdarab került a helyére (Rakéta)
A lencsehatás is szerepet (még ha csak kis szerepet is) játszhat a dolgok alakulásában.
nov. 3
7:56
Célfotó döntött a világ egyik leghíresebb maratonversenyén (Player)
42 195 méter után centiméterek döntöttek New Yorkban.
nov. 3
7:58
Egy nap alatt tették tönkre, ami a Bugatti egykori gyárából megmaradt (Player)
Minden autórajongó számára különleges hely Campogalliano, ahol a Bugatti első szupersportautója, az Eb110 készült. A gyár már három évtizede üresen áll, de egészen eddig sikerült megőrizni az érintetlenségét, hogy aztán egy éjszaka alatt tegyék tönkre.
nov. 3
8:00
3 szokás, amely ronthatja az önbizalmad – a pszichiáter szerint (Bien)
Dr. Yoon Hong Gyun pszichiáter szerint bizonyos szokások elhagyásával újra feltöltheted az önbizalmad. Íme három szokás, amelyek alááshatják az önértékelésed.
nov. 3
8:00
Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva (Prove)
Ha imádtad a hagyományos madártejet, de már növényi étrendet követsz, ez a datolyakaramellel megspékelt vegán madártej visszahozza a klasszikus ízeket – habos, krémes és teljesen növényi alapú. Emlékszel még arra, mikor a vasárnapi ebéd után a hűtőből előkerült a madártej? Az egész család áhítattal figyelte a vaníliatenger tetején lebegő hófehér ha
nov. 3
8:06
Az arcápolási rutin nem csak nőknek szól! Ezekkel a termékekkel óvd arcbőrödet ősszel (Igényesférfi.hu)
Az arcápolás nem csak női kiváltság – a modern férfi számára is a tudatos önápolás és önbecsülés része. Nem hóbort, hanem az igényes megjelenés és a saját jólét iránti felelősség jele.
nov. 3
8:12
A konyhád legpiszkosabb helye nem a hűtő alatt van (in.hu)
Ha meg kellene tippelnünk, hogy mi a konyha legpiszkosabb pontja, valószínűleg a hűtő alja lenne az egyik első válaszunk. Csak gondoljunk bele, mennyi morzsa, por és szösz gyűlhet össze ott. Ez azonban tévedés, a legtöbb kosz a konyha egy egészen másik részén lapul.
nov. 3
8:24
Megsúgták a csillagok: a múlt ma bekopoghat ennek a csillagjegynek az ajtaján (Metropol)
Ezt tartogatják mára a csillagok.
nov. 3
8:24
Mit tegyünk halloween után a tökökkel? (Édenkert)
Elmúlt a halloween. Ilyenkor felmerülhet bennünk mit tegyünk a tökökkel.
nov. 3
8:30
"Jobb fej vagy, ha iszol" – Ezt neveletlenség mondani annak, aki nem iszik alkoholt (Bien)
Aki nem piál, az görcsös, nem akar élni, tiltja a vallása, vagy egyszerűen hazudik – gondolják azok, akik az életüket el sem tudják poharazgatás nélkül képzelni. Összegyűjtöttük, melyek azok a mondatok, amelyeket az absztinensek nem szeretnek hallani…
nov. 3
8:36
Így ébredhet frissen reggel – 5 bevált tipp a jó napkezdéshez (EgészségKalauz)
Ha reggelente nehezen kel fel, és az első gondolata az, hogy „csak még öt percet”, nincs egyedül. Néhány apró változtatással azonban elérheti, hogy kipihenten, energikusan és jókedvűen induljon a nap – még akkor is, ha nem kávéval kezdi.
nov. 3
9:00
A pasik szerint ezekben a téli ruhadarabokban nem vagyunk nőiesek (Bien)
Egyáltalán nem lebeszélni szeretnénk róluk, hiszen télen a leges-legfontosabb szempont, hogy amit viselsz, az meleg és kényelmes legyen – arról nem is beszélve, hogy az öltözködés sokkal inkább az egyéniséged kifejezéséről szól, mint a tetszeni akarásról.
nov. 3
9:12
Olcsóbb mint gondolnánk: ezek a városok lesznek a legmegfizethetőbbek 2026-ban (Hamu és Gyémánt)
Sokan már most a következő nyaralásukat tervezgetik, ám a repülőjegyek és szállások drágulása miatt egyre fontosabb szempont, hogy hová érdemes utazni – és persze mennyiért. Egy utazási szakértő friss adatok alapján összeállította, mely városok lehetnek 2026-ban a legkedvezőbb ár-érték arányú úti célok.
nov. 3
9:30
Két hét múlva lilába borul az ország – közeleg a koraszülöttek világnapja (EgészségKalauz)
November 17-én az idő előtt született babákra és szeretteikre figyel az ország.
nov. 3
9:30
7 nyugis, kistermetű kutyafajta idősebb emberek mellé (Bien)
Amikor egy idősebb személy választ magának kutyát, fontos figyelembe venni, hogy mennyire energikus fajtát szeretne.
nov. 3
9:48
Meghan Markle édes halloweeni kosztümje Lilibethez és Archie-hoz igazodott (in.hu)
A sussexi hercegi pár idén is követte a a halloweeni hagyományt, ezúttal gyermekeikkel, Archie-val és Lilibettel közösen. Meghan Markle és Harry herceg Montecitóban, kaliforniai otthonuk környékén indultak el édességet gyűjteni a gyerekekkel – természetesen jelmezben.
nov. 3
9:54
Kilátástalan a helyzet Kupjanszkban, az ukrán katonák tömegesen adják meg magukat (Igényesférfi.hu)
Egy fogoly beszámolója szerint élelem- és utánpótláshiány, valamint a kimerültség kényszeríti őket a menekülésre.
nov. 3
9:56
A bíróság bejegyezte az új HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot (Igényesférfi.hu)
Az új HUN-REN önállósága révén egységesebb keretek között zajlik az erőforrások és a fejlesztések tervezése.
nov. 3
9:58
Ezért károsak a macskákra az embereknek készült termékek (Igényesférfi.hu)
Állandó témánk, hogy egyes emberi fogyasztásra és használatra készült termékek miért nem alkalmasak kedvenceink számára. Legyen szó kozmetikumról, étrend-kiegészítőről vagy gyógyszerről, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy hatalmas károkat okozhatnak négylábú társaink egészségében és jóllétében.
nov. 3
10:00
Tovább estek a vezető európai indexek pénteken (Igényesférfi.hu)
A mértékadó európai tőzsdék negyedik egymást követő napja estek pénteken, amikor a befektetők a gyorsjelentési szezon számait és az eurózóna októberi inflációs adati értékelték.

Keresés