A kínai hatóságok újabb jelentős aranylelőhelyet azonosítottak, amely méretében és gazdasági jelentőségében is kiemelkedik a korábbi évek felfedezései közül. A mostani bejelentés ideális időszakban érkezett: a világpiaci aranyárak történelmi csúcs közelében járnak, és a globális kereslet is folyamatosan emelkedik.
A 90-es évek végén Tom Cruise és Nicole Kidman volt Hollywood első számú álompárja. Amikor 2001-ben szakítottak, mindenki egy bizonyos fotóról beszélt, amin Kidman diadalittasan feltartja a karját. Mint utólag kiderült, ez a kép nem pontosan azt jelenti, mint amit akkor gondoltunk.
Az év vége, amikor az ünnepi készülődés és az évzáró hajrá feszültsége felerősödik, különösen fontos lehetőség, hogy megálljunk és kicsit magunkra figyeljünk. Ebben az időszakban mindenkinek megvan a maga egyéni módszere a testi-lelki regenerálódásra, amely nagyban függ az asztrológiai jegyünktől is. Nézzük meg, kinek mi adhatja vissza az egyensúly
A statisztikák szerint a Földön évente nagyjából egymilliárd gyermeket ér szexuális, érzelmi vagy fizikai erőszak, s közülük 40 ezren válnak emberölés áldozatává. A gyermekbántalmazások többsége sajnos felderítetlen marad, vagyis rendszeresen megismétlődhet.
Minden kapcsolatnak megvannak a maga hullámvölgyei, de vannak olyan jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a házasság csendesen halad egy krízis felé. Gyakran észre sem vesszük ezeket a figyelmeztető jeleket, amíg már szinte késő. Pedig időben felismerve a problémát, még lehetőség van arra, hogy közösen dolgozzunk a megoldáson és újraépítsük az elves
A karácsony sokak számára giccses és túlzó lehet, de számomra idén különösen fontos, hogy megadjam a bennem élő gyereknek azt az ünnepet, amit sosem kaphatott meg.
Lehet, hogy irigylésre méltó rutint halmoztál már fel autóvezetőként, de így is nagy az esély arra, hogy nem ismernéd fel ezt a közúti táblát, ha hirtelen találkoznál vele.
Az üveg amellett, hogy elegáns anyag, a térformálás eszköze is. Fényt vezet, mélységet teremt és egy leheletnyi finomságot csempész az enteriőrbe. E heti hírlevelünkben olyan darabokat gyűjtöttünk össze, amelyek különféle módokon játszanak ezzel a finom anyaggal.
Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a vadon élő állatok egyre nagyobb számban jelenne meg városaink és falvaink közvetlen közelében. Sőt, bizonyos esetekben még a forgalmas közterületeken is felbukkanhatnak.
Advent első napján kezdj egy rövid meditációval. A Bika jegy szülöttei hajlamosak elmerülni a mindennapi rohanásban, ezért fontos, hogy megtalálják a belső békéjüket. Kapcsold ki a világot egy pár percre, gyújts egy gyertyát, és csak lélegezz mélyeket.
December közepén szokott befutni az internet legnagyobb pornóoldalának, a Pornhubnak az éves összefoglalója, amiből könnyen le lehet szűrni a globális trendeket, de idén az Erotik.com nevű német szájt elsőzte a témát, és lehozott egy tanulmányt arról, mire gerjednek a németek, az osztrákok és Svájc lakossága.
Az Omega Seamaster Planet Ocean negyedik generációja szinte mindent megváltoztatott a 20 éve ismert órán. 1948-ban jelent meg az első Omega Seamaster, akkor még egy vízálló hétköznapi óraként, majd 1957-ben
A fekete hunyor, más néven karácsonyi rózsa, az egyik legkorábban virágzó évelő növényünk, amely akár tél közepén is gyönyörű fehér virágokkal díszíti a kertet. Télálló, hosszú életű és viszonylag igénytelen növény, azonban csak akkor marad egészséges, ha megfelelő környezetbe kerül.
A régi időkben az emberek nem nagyon tudtak másra hagyatkozni az időjárás előrejelzését illetően, mint a saját tapasztalataikra, megfigyeléseikre. Mit ígér idén a két asszonyság?
Isztambul azon városok közé tartozik, amelyeknél nincs szükség hosszas magyarázatra, nem kell térképet böngészned, útleírásokat olvasgatnod: elég egy fotó, egy illatfoszlány, és tudod, hogy menned kell. A friss utazási listák szerint 2026 egyik leginspirálóbb úti célja lesz, és könnyű megérteni, miért. Isztambul energiája természetesen talál utat h
Az advent időszaka a várakozás és a készülődés csodálatos időszaka, amikor otthonainkba varázsolhatjuk azt a meghitt és ünnepi hangulatot, amely az ünnepi időszak sajátja. Sokan ilyenkor a lakásdekorációra is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy az otthonunk is tükrözze ezt a különleges hangulatot. Ebben a cikkben bemutatunk 8 olyan dekorációs hack-et, a
A Ralph Lauren karácsonyi dekoráció stílusát a puhaság, sötét színek és vintage elegancia jellemzi. Mutatjuk, hogyan hozhatod létre ezt az ikonikus megjelenést otthonodban.
Az utolsó pillanatok múlnak lassan el novemberben, amikor még orgonát ültethetsz a kertbe. Akár már májusban lesheted, mikor nyílnak ki illatos virágai.
A Vermiglio egyszerre gyönyörű, szívszorító és felkavaró film a háborúból hazatérő férfiakról, az apai hatalomról és nők generációkon át öröklődő terheiről.
Sok szülő számára az, hogy a gyermekük nem szeret puszit vagy ölelést adni és kapni, kihívást jelenthet, különösen, mert a felnőttek gyakran ezzel a szeretetnyelvvel fejezik ki érzéseiket. Puszit adni vagy megölelni valakit sokunk számára természetes dolog, ám nem minden gyermek igényli vagy élvezi ezt. A pszichológusok szerint azonban meg kell ért
Richard Linklater Nouvelle Vague című filmje izgalmas bepillantást nyújt a Kifulladásig című film kulisszái mögé – abba az alkotásba, amely máig a filmtörténet egyik legikonikusabb darabja. Jean-Luc Godard rendezése egy szökésben lévő bűnözőt és egy amerikai újságírót követ, és a francia új hullám kezdő korszakának egyik legismertebb műve.
Már most megkezdődött a felkészülés a karácsonyi forgalomra a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén. A tapasztalatok szerint decemberben torlódások, parkolóhiány és műszaki gondok is nehezíthetik az utazást.
Ahogy az év vége közeledik, gyakran elgondolkodunk, hogyan zárhatnánk le a évünket a lehető legjobban. Az asztrológia mindig is segített abban, hogy útmutatást adjon, mire érdemes odafigyelni, miként használhatjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket. Most decemberben a csillagok különös energiákat hoznak, amelyek lehetőséget adhatnak arra, hogy új irá
A legtöbb szülő – még azok is, akik maguk dohányoznak – tisztában a cigizés káros hatásaival, ezért valószínűleg szeretné gyermekét eltántorítani attól, hogy rászokjon. De vajon a tiltás a legjobb taktika? Érintett anyákat és apákat kérdeztünk, hogyan igyekeznek motiválni a kamasz gyerekeiket, hogy leszokjanak vagy jobb esetben rá se szokjanak a ci
Amit sokáig a toszkán életérzés szerves részének tartottunk – a kávézás reggeli napfényben, a vacsora egy nyüzsgő piazza szélén, a turisták és helyiek kavargása a trattoriák előtt – mostanra sok firenzei számára inkább átokká vált.
Erdélyben, a Hátszegi-medencében egy kivételesen gazdag dinoszaurusz-lelőhelyet fedeztek fel, ahol négyzetméterenként több mint száz gerincesmaradvány található.
És ha olvasunk is, akkor sem azt, amit "kellene"? Ma is rengeteget olvasunk, csak épp az interneten: ott követjük a híreket, bukkanunk rá érdekes kutatásokra, akár disszertáció hosszúságú Facebook-bejegyzésekre. Mégis ott motoszkál bennünk a kellemetlen érzés, hogy olvasni "igazán" csak könyvet lehet – és akkor is csak nagy klasszikusokat.
A témában folytatott legfrissebb vizsgálatok szerint a csókolózás eredete jóval régebbre nyúlik vissza, mint eddig gondoltuk: egy legalább 21 millió éves viselkedésformáról van szó, amely már a korai emberszabásúak életének is része lehetett.
Jövőre április 8–12. között lesz a Dubaji Nemzetközi Hajókiállítás ismét a világ leglátványosabb jachtjainak színpadává varázsolja a dubaji kikötőt. A jövőre harminckettedik alkalommal megrendezendő esemény öt napon át vonultatja majd fel a nemzetközi hajógyárakat és luxusmárkákat, valamint ezek rajongóit és a téma iránt érdeklődőket. 2025-ben reko
Képzeld el: odakint finoman hull a hó, a konyhában fahéj és sült alma illata keveredik, a gyertyafény táncol az ablaküvegen, te pedig nyugodtan kortyolod a kedvenc teádat. Idén ez lesz a te karácsonyod.
A számmisztika és az ezotéria szorosan összefügg egymással, nem meglepő tehát, ha azt is közelebbről lehet elemezni, milyen személyiségjegyeket örököltünk a születési hónapunktól. Természetesen nem csak ez az egy szempont formálja az egyéniségünket, de a te önismeretedhez is hozzátehet, ha megtudod, a számmisztika szerint milyen vagy.