A karácsony előtti időszak mindig izgalommal és készülődéssel teli, hiszen ilyenkor mindenki igyekszik otthonát a lehető legszebbé varázsolni. A napi rohanás mellett azonban sokszor figyelmen kívül hagyunk bizonyos helyeket a lakásunkban, amelyek könnyen felhalmozhatják a piszkot és a port. Most összegyűjtöttem nektek hét olyan rejtett helyet, amel
Az univerzum tágulása néhol mintha a fényt is lehagyná, de ez még nem jelenti azt, hogy holnap már fénysebességnél gyorsabb űrhajókkal szeljük át a kozmoszt – elmagyarázzuk, hol a trükk.
A karácsony a meghittségről, az együtt töltött időről és az asztal körüli jó hangulatról szól. Néha azonban a kis lakásban vendégséget fogadni igazi kihívás lehet.
2026 januárja különleges időszakot hoz három csillagjegy számára. A cigánykártya szerint ez a hónap a bőség, a szerencse és az érzelmi kiteljesedés jegyében telik majd. Nézzük, miért érdemes figyelni erre az időszakra, és mit tartogat az év első hónapja ezeknek a csillagjegyeknek!
1997. augusztus 13-án, a 7217-es úton, Balatonalmádi és Szentkirályszabadja között felrobbant Molnár Péter autója. A veszprémi alvilág meghatározó szereplője a detonáció során azonnal életét vesztette, míg utasa életveszélyesen megsérült.
Feltehetően a rovarirtáshoz használt foszfin okozta a halálát annak a török-német családnak, amelynek tagjai Isztambulban vesztették életüket – írja a Hvg az MTI-re hivatkozva, amely török sajtóforrások alapján számolt be a boncolási jegyzőkönyvről. A T24 török híroldal és a HALK TV televíziós csatorna úgy tudja, az eljárás során a négy holttest –
Semmi, semmi, csak egy x-ben szenvedő, ex-fakabát igazságosztósdit játszik, néhány hülye meg felül neki a szopórollerre. Csóri kutyabuzi képviselőurat is ez a mx cumiztatta meg, pedig nem volt semmi bűne azon kívül, hogy sikkasztott, lopott, közokiratot hamisított, meg miegymás. Szerencsétlen bajsxx om meg bele is rokkant rendesen, a bohóc „prájvit
Kiszivárgott hangfelvételek borzolják az amerikai politikát: a Bloomberg szerint Donald Trump béketerve valójában egy orosz dokumentum lehetett, amelyet amerikai szereplők sajátjukként próbáltak bemutatni. Kiszivárgott telefonbeszélgetések alapján Vlagyimir Putyin tanácsadói azt tervezték, hogy Steve Witkoff amerikai különmegbízott egy orosz „béket
Manapság egyre többet hallunk az érzelmi intelligenciáról, de vajon a szexuális intelligenciával mennyire vagyunk tisztában? Sokan talán nem is gondolják, hogy ez is ugyanolyan fontos része lehet az életünknek, mint bármelyik másik típusú intelligencia. De mit is jelent szexuálisan intelligensnek lenni, és hogyan ismerhetjük fel magunkban ezen képe
A macska boldogan dorombolva hozzábújik, majd egyetlen pillanat alatt karmot villant vagy beléd harap? A jelenség gyakori, mégis sokan félreértik, és azt hiszik, a cica kiszámíthatatlan, pedig nagyon is vannak előjelei annak, hogy mi fog következni.
Ezen a héten is összegyűjtöttünk tíz olyan alkotást, amely most kerül be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és amellyel érdemes lesz tenni egy próbát.
A Lonely Planet idén is összeállított egy ajánlót, amelyben a világ tíz legjobb januári úti célját gyűjtötte össze. A válogatásban egzotikus szigetek, hófödte hegyvonulatok és különleges kulturális élmények sorakoznak, ráadásul Budapest is felkerült a listára. Íme, hová érdemes útnak indulnunk, ha az év első hónapját felejthetetlenné tennénk.
Sokan vélik úgy, hogy az introvertált személyiségek természetesen vonzóbbak, de vajon miért gondolják így az emberek? Az introvertáltak nemcsak csendesebbek és visszahúzódóbbak, hanem gyakran mélyebbek, érzékenyebbek is, ami sokakat megfog.
A modern élet zajos és túlterhelő, ezért amikor a lélek elfárad és eltávolodunk önmagunktól, eljön az idő, hogy kiszakadjunk a megszokott nyüzsgésből és visszataláljunk a valódi élet szépségéhez.
Az építőipar világszerte, így hazánkban is komoly kihívással néz szembe: a munkaerő elöregszik, a fiatal generációk (Y és Z) bevonzása pedig egyre nehezebb feladatnak bizonyul. A „piszkos, nehéz és elavult” iparág képe még mindig élénken él a köztudatban, miközben a valóságban a szektor soha nem látott technológiai forradalmon megy keresztül. A ver
Bár az idei, hosszan elhúzódó aszály komoly kihívások elé állította a hazai haltermelőket, az ágazat végül mégis közepes évet zárhat – emiatt pedig áremelkedésre sem kell számítanunk a karácsonyi időszakban.
Amikor összeöltözik a család, olyan divatos ruhákat válasszunk, amelyek tökéletesen működnek együtt – akárcsak a család, akik együtt készülnek a karácsonyra. Ha tehát azon gondolkozunk, hogyan öltözzünk fel mikulásra, válasszuk a Pepco-nál található stílusos darabok egyikét.
A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik – közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (Hun-Ren) tartozó intézet.
Fizetett megjelenés (x) – A közös társasozás már nemcsak szórakozás, hanem tudatos fejlesztés is: egy jól kiválasztott társasjáték egyszerre erősíti a figyelmet, a problémamegoldást, a kreativitást és a szociális készségeket. A különböző korosztályoknak más-más típusú játékokra van szükségük, hiszen egy óvodás még a színekre és formákra koncentrál,
A szülők nehéz válása nemcsak érzelmi, hanem fizikai problémákat is okozhat a gyerekeknél. Az alvászavaroktól a súlyingadozásokig számos egészségügyi kockázat növekedhet, ha a válás nem békésen zajlik.
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban érkezik a Netflixre a Stranger Things 5. évada. Mi már tűkön ülünk, ezért Dián Dóri bedobta: addig is készüljünk együtt egy izgalmas kvízzel, és a 4. évad felidézésével. Gyere, tarts velünk!
Fizetett megjelenés (x) – A játék az egyik legfontosabb tanulási forma a gyermekek életében. A szabad építés, a kísérletezés és az alkotás olyan fejlesztő erővel bír, amely gyakran észrevétlenül támogatja a kognitív, érzelmi és szociális készségek fejlődését.
Fuerteventura déli részén talán a szezon legjobb körülményei várták a mezőnyt, a GeMera magabiztosan győzött, a Nika megtartotta összetett vezető pozícióját. A GeMera Racing a következetesség mintaképe volt ezen a héten, a 10 hajós flottában nem volt ötödiknél rosszabb helyük (az Rc44 versenyeken nincs kiejtő futam). A záró napon ráadásul mind a há
A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) csodaszép virágaival az ünnepi időszak egyik kedvelt dísze, ám sokszor előfordul, hogy a növény nem hoz virágot, vagy csak néhány bimbót nevel.
Ahogy beköszönt az adventi időszak, mindannyian szeretünk elmerülni a fények káprázatos világában, ami az ünnepi hangulat elengedhetetlen része. Azonban, ahogy a túlzott dekorációval és megvilágítással járó fényszennyezés problémája egyre inkább előtérbe kerül, érdemes tudatosan odafigyelnünk ezek minimalizálására. Gondolj csak bele, milyen kelleme
Egy Van Eyck-mestermű apró részletei gyakran rejtenek meglepetéseket. A Rolin kancellár Madonnáján felbukkanó két nyúl haláltusáját szinte senki sem veszi észre elsőre – csak azok, akik igazán figyelnek a reneszánsz festmény finom részleteire. Ez a kis titok jól példázza, milyen mesterien kombinálta Van Eyck a realizmust és a szimbolikát. De vajon
Elképesztő ütemben fejlődik Vietnám, gomba módra szaporodnak a hotelek, s nemcsak a turisták által eddig előszeretettel választott híres üdülőközpontokban, mint a Ha Long öböl, Da Nang vagy Saigon. A befektetők főleg kínaiak, thaiföldiek és szingapúriak, a célcsoportba pedig bekerültek a hölgyek.
A játékélmény már messze túlmutat a grafikai teljesítményen: a részletes térhang, a pontos pozícionálás és a hosszú távon is kényelmes viselet mind olyan kulcselemek, amelyek meghatározzák, mennyire tudunk elmélyülni egy virtuális világban. Egy jó gamer fejhallgató nem csupán hangot közvetít, hanem versenyelőnyt is ad, és hibátlan kommunikációt biz