Ha tavaly karácsony környékén vörös papírláncokat láttunk lógni egy barátunk nappalijában, könnyen legyinthettünk: kedves, nosztalgikus ötlet, egy kis visszakacsintás a gyerekkorra. 2025 telére azonban világossá vált, hogy nem egyszeri fellángolásról van szó. A klasszikus papírlánc – az egyszerű, színes papírcsíkokból összefűzött karácsonyi dekorác
Az AVIAREPS elnyerte a World’s Leading Airline GSA címet a 2025-ös World Travel Awards gálán, amelyet december 6-án, Bahreinben adtak át. A díjat a nemzetközi turisztikai és légiközlekedési szakma szavazatai…
Ébredtél már úgy, hogy úgy tűnt, mintha egyetlen percet sem aludtál volna, miközben biztosan emlékeztél, hogy nem így történt? Ez a paradox inszomnia jelensége, amely egyre több kutatás tárgyát képezi.
Felejtsd el a hatezer forintos kenyérlángost és a horroráron adott forró italokat. Az Aldi gondolt egy merészet, és megcsinálta Budapest legjobb ár-érték arányú karácsonyi buliját, ahol a hangulat a régi, az árak viszont a földön maradtak.
A Feelmore vendégházai olyan helyeken várnak minket, ahol a természet, a dizájn és a nyugalom tökéletes egységet alkot. A Sauskával való új közös együttműködésüknek köszönhetően pedig mostantól válogatott tételek is társulnak a felejthetetlen vendégélményhez.
A téli szürkeségben sokan álmodozunk havas tájakról, idilli alpesi faházakról, ahol kipihenhetjük az elmúlt év fáradalmait. A gyógyvizeiről híres Karintia tökéletes hely erre, a Gerlitzen-en pedig kezdő síelők is bátran lécre pattanhatnak. Mozgás után pedig nincs is jobb a helyi specialitásnál, a fűszeres, túróval töltött tésztánál.
A szomorúság elől nem tudunk elfutni, olykor még a legvidámabb személyiségű embert is hatalmába keríti, azonban ború nélkül nem értékelnénk a napsütést sem. Tudd meg, hogy csillagjegyed alapján mi keserít el a legjobban.
Álmodoztál már arról, milyen lenne belépni egy világba, ahol minden csillogó és jégből készült? Most bepillanthatunk ebbe a varázslatos téli birodalomba, ahol jégszobrok és káprázatos installációk várják a látogatót.
A forralt bor sokáig a téli vásárok itala volt: néhol túl édes vagy túl erős, gyakran egyhangú. Pedig megfelelő arányokkal és egy kis türelemmel egészen más arcát képes megmutatni ez az ital. Az alábbi változatban leginkább a fűszeres, citrusos ízjegyek dominálnak – de pontosan csak annyira, ahogyan az ünnepekkor jólesik majd.
A horvát hajózási cég 2026-os menetrendje alkalmazkodik a szigetek egyre növekvő lakosságszámához és az utazási igények változásához. A helyi közösségek és a Tengerparti és Tengeri Közlekedési Ügynökség szoros együttműködése nyomán véglegesítettük a 2026-os új kompmenetrendet, amely tükrözi az utasok változó igényeit, a helyi gazdasági tevékenysége
A 2-es típusú cukorbetegség komoly betegség: kezelése a mindennapokra kiterjedő elkötelezettséget igényel, az orvosi segítség mellett is szükséges életmód alapvető átalakítása. Az erőfeszítés azonban megtérül, a megfelelő kezelés csökkentheti a súlyos szövődmények kialakulását, a betegség karbantartható, sőt korai stádiumban még vissza is fordíthat
Ha minden reggel azzal a gondolattal ébredsz, hogy csak ezt a hetet éld túl, valószínűleg már nem a munkahelyed épít, hanem te tartod életben azt. Íme néhány tény, amit valószínűleg nem akarsz hallani, de jobb, ha szembenézel velük.
Az alábbi tíz esetben egyetlen pillanatra vissza lehet vezetni az illető hanyatlásának kezdetét. 1. A feles A legjobb barátommal voltunk egy buliban. Nem ivott, mert ő vezetett. Hajnalban hazaindultunk és útközben lekapcsoltak minket. Engem nem izgatott egy rutin ellenőrzés, de haver rettegve nézett rám és suttogta, hogy titokban megivott a buliban
Három nap után levették a McDonald’s Hollandia MI-vel készült karácsonyi reklámját. A nézők „kísérteties” képi világot és munkahelyi félelmeket emlegettek.
A hajunk egészsége sokkal érzékenyebb a belső egyensúlyra, mint gondolnánk. Sokszor nem is gyanakszunk rá, de a vitamin- és ásványi anyag-hiányok komolyan befolyásolhatják azt, hogy mennyire erősek, fényesek és dúsak a tincseink.
Kevés ruhadarab mondhatja el magáról, hogy külön rövidítése van, még kevesebb az, amelyik évtizedek óta változatlanul megkerülhetetlen. A kis fekete ruha pontosan ilyen: lehet vékony pántos, selyemruha csipkeszegéllyel, letisztult kötött fazon vagy fodros, ünnepi miniruha: a közös bennük az, hogy szinte bármilyen élethelyzethez alkalmazkodnak. Ha e
A szerelem gyakran egyszerűbb, mint gondolnánk. Ha valaki igazán szeret, annak jelei tisztán láthatók és sokszor saját magunknak bonyolítjuk tovább a dolgokat... De honnan tudhatod biztosan, hogy az a bizonyos szív valóban érted dobog? 1. A jövőtökön gondolkodik Egy igazán szerelmes férfi nem csupán a jelenben akar veled lenni, hanem a jövőjében is
Mennyei karácsonyi ételeket az asztalra tenni a szeretteinknek vagy meglepni velük saját magunkat mindig jó érzés lehet, azonban a legtöbben már megtapasztaltuk, hogy sok stresszel, bosszankodással is együtt járhat. Ahelyett pedig, hogy igazán elmerülnénk az ünnep szépségében, azon kapjuk magunkat, hogy órák óta a konyhában állunk és nem is igazán
Volt már olyan érzésed, hogy a kutyád egyes embereket azonnal imád, másoktól viszont látványosan tartja a távolságot? Sokan ilyenkor „megérzésről” vagy „hatodik érzékről” beszélnek, pedig a háttér ennél jóval összetettebb.