A gyermekek születési hónapja gyakran különleges előfeltételezéseket alakít ki a szülők és környezetük fejében, hiszen az asztrológiától kezdve a pszichológiáig számos területen kutatják a születési dátum hatását az egyén személyiségére. A júliusi babák esetében azonban még különlegesebb vonások is megjelennek, amelyek méltán kelthetik fel érdeklőd
Már-már természetesnek vesszük, hogy van valamilyen betegségünk, vagy éppen a környezetünk úgy gyűjti be a súlyosabbnál súlyosabb kórokat, hogy pusztán egy dolog változik az életükben: öregszenek. Nem muszáj, hogy a korral, vagy az élettel együtt járjanak a különféle súlyos, "civilizációs ártalomnak" titulált betegségek! Az étkezés iszonyúan sokat
A Pink Slip hivatalosan visszatért. Lindsay Lohan nemrég arról beszélt, hogy újra összeáll a Nem férek a bőrödbe zenekarával a 2003-as film folytatásához, a Már megint nem férek a bőrödbe filmhez, és még azt is elhintette, hogy visszatérhet a zenei világba.
A magyar konyha gazdag és sokszínű ízvilága nem véletlenül nyerte el a nemzetközi közönség elismerését. Azonban a nehéz, kalóriadús fogások olykor kihívást jelenthetnek azok számára, akik figyelnek az alakjukra vagy speciális diétát követnek. Szerencsére a kedvenc magyar ételeid bizonyos összetevőinek átalakításával könnyen elérheted a kívánt kalór
Kívül ropogós, belül légiesen puha, és minden harapásban ott a napfényes Itália ígérete – ez a ciabatta, az olaszok ikonikus szendvicskenyere. Megmutatjuk, hogyan készül ez az egyszerre rusztikus és kifinomult pékáru, amely méltán lett világszerte kedvenc.
Valahogy abban a nyugalomban nőttem fel, hogy majd tudni fogom, mit kell csinálni, ha egyszer anya leszek. Mélyen hittem ebben – amíg gyerekem nem született. Figyeltem a szüleimet, összehasonlítottam a barátaim családi szokásait, olvastam egy csomó cikket, később könyveket, hallgattam előadásokat… De most mégis itt állok nyár közepén, egy szemmel l
Ízületi gyulladás esetében még orvos-érintettként is nehézséget okozott a gyors diagnózis felállítása. Most már, nyolc évvel később a doktornő is normális életet él - elmesélte, nála milyen tünetekkel kezdődött a betegség.
Vendégünk, Anna, megosztja velünk tapasztalatait arról, hogyan merültek fel a dilemmák férjével a második gyermek vállalásával kapcsolatban és miképpen birkóztak meg az ellentétes érvek árnyalataival.
Kisebb apróságnak tűnnek, de a várandósság alatt akár komoly következménnyel járhatnak: van három fűszer, amit egyáltalán nem ajánlott használni a babára ártalmas hatások miatt terhesség idején.
A nyár kiváló alkalom arra, hogy leporoljuk a félbehagyott könyveket, amelyek a polcon porosodva várták, hogy befejezzük őket. Ha viszont valami friss és izgalmas olvasmányra vágyunk, érdemes szétnézni az újdonságok között is. Az alábbi listában olyan frissen megjelent szépirodalmi regényeket gyűjtöttünk össze, amelyek elsősorban az utazás és az ön
Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének
Sarah Jessica Parker lerántotta a leplet rövid románcáról Nicholas Cage-dzsel, akivel Az első állomás Las Vegas című film forgatása után alkottak egy párt. A kapcsolat végül váratlanul ért véget, az okokra Cage adott választ nemrégiben.
Róza és Botond az Amazonas ecuadori részére költözött ki Magyarországról – de előtte azért bejárták a fél világot. Meséltek az esőerdőbeli élet mindennapjairól: miért pont Ecuador, ha az a világ második legveszélyesebb országa? Miben különböznek az amazonasi és az andoki magok? Hogyan lett internetük? És miért kell ellenőrizni a csizmát, mielőtt be
Sokan vágyunk arra, hogy egy kicsit magasabbnak tűnjünk, különösen, ha az önbizalmunkat is növelné. Az öltözködés mesterei azonban jól tudják, hogy néhány apró trükkel könnyedén elérhetjük ezt az optikai illúziót. Az alábbiakban bemutatom, hogyan érheted el, hogy magasabbnak és karcsúbbnak tűnj a megfelelő öltözködési technikákkal.
A rajongók most közelről is megcsodálhatják azt az életnagyságú LEGO® F1 autót, amiben George Russell és Kimi Antonelli is pályára gurult a májusi Formula 1® Miami Nagydíjon.
A bolti pesto életmentő, de sajnos ezerszer rosszabb minden házi verziónál, ami viszont kis csalással egy aprítógépre támaszkodva pillanatok alatt elkészül, és már az illata is másik világba helyez. Ráadásul ezerféleképpen variálható.
A biológia tudományának egyik alapvető tézise, az evolúciós elmélet a fajok időbeli változásait tárja elénk, melyek generációkon keresztül formálják az élőlények jellemzőit és képességeit. Charles Darwin forradalmi elmélete, amely a természetszelekció mechanizmusára épül, azóta is meghatározza a biológiai kutatások irányát. Azonban a 21. század új
Alig aludtál valamit, és most zombiként próbálsz túlélni egy egész napot? Ne aggódj, nem vagy egyedül – és szerencsére van megoldás. Alvásszakértők segítenek abban, hogyan hozd ki a legtöbbet a napodból akkor is, ha az éjszaka totális kudarc volt. Egyszerű, de hatékony tippekkel segítenek visszatalálni az egyensúlyhoz – a hangulatodnak, az energiád
A nyár már javában zajlik, és ilyenkor általában mindannyian a legtrendibb divatirányzatokra koncentrálunk. Van azonban egy másik nyári szépségápolási alapelem is, amely meghatározza a nyári stílusunkat: a manikűr. Összegyűjtöttük a legtrendibb körömlakkszíneket a nyárra!
Megesik, hogy – bár nagyon rövid ideig, de – rám tör az érzés: milyen jó lenne, ha lenne még egy gyerekem. Amikor a lányom szeretetteljes gondoskodással fordul egy nála kisebbhez, vagy amikor felbukkan egy emlék a telefonomon, rajta a legcukibb kisbaba és én, a boldog-büszke anyuka...
Minden ember ízlése egyedi és különleges, de mégis, a csillagok szerint lehet rá mód, hogy a horoszkópod segítségével jobban megértsd, miért pont azt a nasit választod, amit. A zodiákus jelek ugyan sok mindent elárulhatnak rólunk, köztük azt is, hogy milyen ízek és állagok ragadják meg leginkább a lelkünket. Merüljünk el a csillagjegyek ízvilágában
A nyálmirigyek tumoros elváltozásai ritkák, ám mint minden szervben, itt is előfordulhatnak rosszindulatú és jóindulatú elváltozások is. Mik lehetnek a gyanút keltő tünetek, amik észlelésekor minél előbb orvoshoz kell fordulni?
Még a legnyugodtabb és legkiegyensúlyozottabb kutyák élete is lehet stresszes olykor, ami megnehezítheti életüket, és kihívások elé állíthatja a gazdikat is. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a jelekkel, amelyek arra utalhatnak, hogy négylábú társunk szorong, hiszen így nyújthatunk számára megfelelő segítséget.
Amikor célunk az, hogy minél kevesebb holmival utazzunk, akkor érdemes néhány ilyen tárgyról lemondani, hogy helyet és súlyt spóroljunk, illetve megkíméljük magunkat a felesleges stressztől az utazás során.
Megvan az az érzés, amikor tudod, hogy "valami készül"? Mintha a levegőben ott lenne a változás szele – feszültség, bizonytalanság, izgatottság… Lehet, hogy már erősen ott motoszkál benned a kérdés: mit kellene másképp csinálnom?
Új-Zéland továbbra is a világ legjobb országának számít a The Telegraph 2025-ös Travel Awards felmérése szerint, amelyet több mint 20 ezer olvasó töltött ki. A szigetország megelőzte a Dél-afrikai Köztársaságot is, amely 2023-ban fosztotta meg az aranyéremtől. A lista első tíz helyezettje között csupán egy európai országot találunk.
Az új tabletta blokkolja a spermiumképződést, de nem okoz hangulatingadozást vagy libidócsökkenést. A kutatás szerint azért is eredményes az új fogamzásgátlási módszer, mert a férfiak jelenleg egyetlen lehetősége az óvszer használata.
Az ízületeink védelmére már fiatal középkortól érdemes gondolni, hogy egészségük minél tovább megmaradjon. Legyen szó akár hobbi-, akár versenysportolókról, ülőmunkát vagy intenzív fizikai munkát végző emberekről, az ízületek egészsége mindenki számára fontos.
Az uborka nem csupán a nyári hőség egyik kedvenc hűsítője, hanem kiváló társ lehet a fogyókúrában is. Köszönhetően annak, hogy nagy mennyiségben tartalmaz vizet és ásványi anyagokat, az uborka segíti a szervezet méregtelenítését, támogatja az anyagcserét, és előmozdítja a bőr, haj és köröm egészségét. Bár ez a zöldség önmagában is rendkívül hasznos
Mindannyian hallottunk már fehér vagy fekete homokos, sőt kavicsos vagy sziklás strandokról, de ilyenről talán még nem: Spanyolország egy strandját popcornszerű "homok" borítja. Ha ellátogatunk a Fuerteventura északi partján található Playa del Bajo de la Burra-ba, a Kanári-szigetek második legnagyobb szigetére, akkor személyesen is megtapasztalhat
Egy cserkésztáborba tartottak, amikor eltévedett egy 49 éves anya és 9 éves fia egy kaliforniai erdőben. Az út szélén hagytt cetlik mentéttek meg őket.
Azonban egy biztos: a tej, ellentétben a nemespenészes sajttal, a kora előrehaladtával nem válik értékesebbé. Sőt, egyenesen veszélyessé alakulhat át, ha nem figyelünk oda megfelelően az eltarthatóságára.