Elintézheted a hétvégi bevásárlást, üzenetet írhatsz az anyukádnak vagy megtudhatod ki volt Norvégia uralkodója 872 és 931 között (I. Széphajú Harald, ha éppen érdekel). De hogy emellett mi mindent lehet még csinálni az interneten, az néha még bennünket is meglep.
Az Orbán-kormány az összes egyetemet fizetőssé akarja tenni, ezért csökken az állami képzési helyek száma – áll a Demokratikus Koalíció január 15-i közleményében.
A professzionális smink használata minden napra ideális, nemcsak különleges alkalmakkor. Azonban jól tudjuk, hogy ez nagymértékben függ az életstílustól és mindegyikőnk preferenciáitól. Amikor professzionális sminkről beszélünk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy azt egy szakember végzi, hanem akár te magad is elkészítheted otthon. Csak a megfelelő
Ilyenkor ősz vége felé elég stresszes, hogy megfelelő helyet találjunk növényeink számára és hogy sikerüljön valahogy "kihúzniuk" a hideg hónapokat. A jó hír az, hogy könnyedén teleltethetjük a citromfát otthonunkban, ha betartunk pár, fontos tanácsot az igényeivel kapcsolatban. Lássuk!
A magas sarkú cipő viselése felesleges terhelést jelent a bokára, térdre, medencére és az egész gerincoszlopra. Nézzük meg részletesen, hogy milyen szerteágazó egészségügyi problémákat okozhat!
Elkezdődött az év, elkezdődött a hajtás, és hol vannak még a nyári szabadságok? Egy hétvégére azonban megéri elszökni valamelyik hazai gyógyfürdőbe, hogy a kellemes melegben pihend ki a téli fáradalmakat.
Az év eleje a legjobb időszak arra, hogy olyan időtálló, jól kihasználható alapdarabokat szerezz be, amelyek nemcsak az aktuális szezonban, hanem hosszú távon is hű társaid lesznek. Ha unod már a reggeli ruhaválogatással járó fejtörést, amikor egy könnyed, de stílusos megjelenésre vágysz, akkor ideje a kapszula gardrób felé fordulnod és megvásároln
Míg néhány praktikus változtatással úgy tűnhet drágábbnak az otthonod, hogy alig költöttél rá, addig akadnak olyan dolgok, amik azonnal lehúzzák a lakásod értékét. Szerencsére ezek többségén nem is olyan nehéz változtatni, időnként tényleg csak a látásmódunkat, hozzáállásunkat kell egy kicsit megreformálni. De vajon mik azok az általános, gyakran j
A legtöbb sztár többnyire foggal-körömmel védi magánéletét, de vannak interjúk, ahol meglepő módon megered a nyelvük. Az alábbi tíz esetben a hírességek önként vallottak szexuális életükről.
Különlegesen izgalmas lesz a 2025-ös Olaszrizling szerintünk kóstoló, mert itt mutatkoznak be az extrém 2024-es évjárat első tételei – mondja Jásdi István, az esemény egyik szervezője. Vince: A 2025. január
Ha túl unalmasnak találod a munkahelyed, és gyakran álmodozol arról, hogy felmondasz, de még nem merted meglépni, akkor érdemes átnézned ezt a listát, és garantáltan pozitívabban tekintesz majd a melódra. Lehet, hogy nem várnak izgalmas kihívások minden héten, de legalább nem vagy halálos veszélynek kitéve, mint a cikkben szereplő munkakörök dolgoz
Különböző statisztikák szerint elképesztő mennyiségű, napi 17 meteorit csapódik a Föld felszínébe. Tekintve, hogy ezeknek a nagy többsége vagy az óceánok környékén vagy pedig lakatlan területeken történik, így szinte sosem sikerül lencsevégre kapni a nem mindennapi jelenséget. Nemrégiben azonban egy kanadai becsapódást sikerült rögzíteni, a felvéte
Krémesek vagy kemények, fűszeresek, vagy éppen orrfacsaró szagúak. A sajtok világában mindenki megtalálhatja a kedvencét, ráadásul a finom tejtermékeket ezerféle módon lehet elkészíteni. Most végre elmondjuk, melyiket érdemes sütni, bundázni, mártogatni vagy csak szeletelni.
Charlie Dalin bő kilenc napot faragott a verseny eddigi rekordjából, és a második Yoann Richomme is bőven alulmúlta a korábbi 74 napos időt. Január 14-ei befutójával Charlie Dalin (Macif Santé Prévoyance) feltette a koronát eddig vitorlás-pályafutására, egyúttal igazolta, hogy nem véletlenül futott be elsőként négy évvel ezelőtt sem (igaz, akkor Ya
Az alvás közbeni beszéd előfordulása meglehetősen gyakori formája az alvászavaroknak, ám általában nem tekinthető orvosi problémának és ritkán ad okot aggodalomra.
Opatija izgatottan készül az év legvidámabb időszakára, a farsangi szezonra, amely csaknem hét héten át tartó, felejthetetlen élményeket ígér. A karneváli eseménysorozat csúcsai, a Balinjerada és a Gyermek Karneváli Felvonulás,…
Sokak számára a reggeli szent, de néhányan szimplán kihagyják, vagy súlyosan egészséges dolgokat esznek, ami bizony megugraszthatja a rák kockázatát is.
Tóth Andit gyönyörű énekhanggal, remek tánctudással, valamint kiváló színészi tehetséggel áldotta meg a sors, emellett azt is elmondhatja magáról, hogy párját ritkító stílusérzéke magasan kiemeli őt a hazai hírességek közül.
Tudjuk, hogy a szépség szubjektív, de az "ideális női test" fogalmáról mégis évtizedek óta vitatkozunk. Hol Marilyn Monroe idomai, hol Kate Moss légies alkata volt meghatározó, de vajon mit gondoltak a centikben mért szépségről közel 100 évvel ezelőtt?
Képzelj el egy helyet, ahol a futurista felhőkarcolók az azúrkék tenger fölé magasodnak, ahol a sivatag aranyló homokdűnéi a csillagos égbolttal érnek össze, és ahol a keleti vendégszeretet a modern luxussal párosul. Ez Dubai és Ras al Khaimah, két lenyűgöző emírség, melyek felejthetetlen élményeket ígérnek.
A béta generáció tagjai azok, akik 2025 és 2039 között jönnek világra, 2040-től pedig már a gammák következnek (róluk majd 15 év múlva írunk bővebben, addig is: maradjatok velünk!). De vajon milyen lesz az a nemzedék, amelynek tagjai 2035-re a világ népességének 16 százalékát teszik majd ki? Mire számíthatnak a milleniálok és a Z generáció gyermeke
Új év, új Adidas kollab. A kedvelt sportruházati márka ezúttal egy virágos kollekciót mutatott be, amit a londoni Libertyvel közösen tervezett.Eddig eseménydúsan indult a 2025-ös év, legalábbis a divat terén. Először jött a Louis Vuitton Takashi Murakami kollekciójának újrakiadása, majd a Loewe egy újabb elegáns kollabot dobott piacra az On-nal. A
Nyolc nő vádolja szexuális erőszakkal az Amerikai istenek és a Sandman világhírű íróját. Neil Gaiman elutasítja a vádakat, és kitart amellett, hogy világéletében konszenzuálisan szexelt. Nőkkel, akik anyagilag függtek tőle, és a fiatal rajongói voltak.
Biztos te is szembesültél már vele, hogy az együttélés különféle kisebb-nagyobb megpróbáltatásokkal jár, különösen, ha egy ágyon osztoztok a pároddal. Valószínűleg ezért is robbant be a TikTok-on a skandináv alvásmódszer, melynek lényege, hogy egyszerűen át kell alakítani az ágyneműt, hogy visszakapjuk a vágyott zen-t.Általánosságban elmondható, ho
A gyerekvállalás elmaradása sok érintett életének legnagyobb vesztesége, mégis láthatatlan. Mikor válik lelki értelemben is véglegessé, hogy nem lesz gyerekünk? El lehet-e egyáltalán gyászolni teljesen, vagy időről időre felfakadhat a seb? Sajnos még mindig keveset beszélünk azokról az egzisztenciális kérdésekről, amelyek az akaratlan és végleges g