Máig megvan az esküvői csoportkép rólunk: ahogy az óbudai református templom előtt állunk, a két család, jó néhány alig huszonéves haver, a már láthatóan nem józan Botond, és Csilla, aki bájosan és hatalmas pocakkal, de kislányos törékenységét nyugtalanító módon megőrizve, mit sem sejtő mosollyal néz a férjére.
Ez az időszak sokak számára az életmódváltás kezdetét is jelenti, ám akik bele is vágnak valamilyen új és egészséges szokás kialakításába, törvényszerűen belefutnak az önszabotázs egyik legmasszívabb formájába.
Ha elhatározzuk, hogy nap mint nap próbálunk elég időt szánni az alvásra, azzal máris tehetünk egy fontos lépést az egészségünk támogatása érdekében. De jól tudjuk, hogy a kivitelezés sokszor egyáltalán nem olyan egyszerű, már csak azért sem, mert nem mindenkinél működik az a módszer, hogy nyugodtan lefekszünk, becsukjuk a szemünket és pár perc múl
Noha a külső alapján senkiről sem szabad ítélkezni, annyi igaz, hogy a megjelenésed rengeteg dolgot képes elárulni rólad. Nem csak az egészségi állapotodról, de akár a személyiségedről is!
Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a "Girl Boss" fogalom, Sophis Amoruso könyvéből származik és jelentése nagyjából az üzleti életben sikeres nőt jelent. Tükörfordításban csajfőnöknek mondanánk, a könyvben viszont a következő meghatározás szerepel róla: "Olyan nő, akinek sikere annak köszönhető, hogy a férfias üzleti világban az árral szemben
II. Erzsébet királynőt közel egy évtizeden át nem avatták be az egyik legfőbb udvari embere árulása kapcsán – derült ki a nemrégiben nyilvánosságra hozott hivatalos dokumentumokból. 1964-ben Sir Anthony Blunt, neves művészettörténész és a királyi család képfelügyelője végül elismerte, hogy az 1930-as évek óta szovjet ügynök volt.Cambridge-i fiatal
A nagypapa paradoxon az időutazás egyik legnagyobb elméleti akadálya. Egy új kutatásnak azonban sikerült feloldania a rejtélyt, ami megnyithatja az időben való ugrálás elméleti lehetőségét.
A "csóró ezredfordulós" szinte már egyfajta mémmé vált: lakáshitellel, diákhitellel és középszerű fizetésekkel megvert generációm már szinte röhög magán, hogy nem tud egyről a kettőre jutni. Pedig, mint kiderült: gazdagok vagyunk! Legalábbis papíron. A legújabb adatokból ugyanis az derül ki (vagy legalábbis úgy látszik), hogy a generációnak mégiscs
Noha egy kisbaba a születését követő néhány hónapban nem csinál túl sok dolgot, a testében mégis elképesztő fejlődések zajlanak le! Ha kíváncsi vagy, miért töltenek be fontos szerepet egy újszülött gyermek életében a vicces arckifejezések, vagy hogy mit jelent a "lámpás észlelés", olvass tovább!
Bármennyire is pokoli volt a walesi hercegi pár tavalyi éve, az idei év úgy tűnik, sokkal jobb hírekkel indul Vilmos és Katalin számára. A BBC információi szerint ugyanis már nincs nyoma a ráknak a hercegné szervezetében, ennek ellenére jól tudja, hogy a kemoterápiás kezelésnek lehetnek hosszútávú következményei is.
20 éves korunkban még meg vagyunk győződve arról, hogy a felnőttkor majd 30 felett veszi kezdetét. Amikor viszont tíz év szélsebesen elrepül, még mindig nem érezzük magunkon a változást, így hajlamosak vagyunk meggondolatlanul cselekedni, és hibákat elkövetni. Ezzel nincs is semmi baj, de azért arra figyelj oda, hogy az alábbiakat ne tedd meg; ezek
A Ksh és az ingatlan.com adatai szerint 2024 decemberében országosan 1,3, Budapesten 1,0 százalékkal nőttek a kínálati lakbérek az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakához viszonyítva országosan 9,3, Budapesten 9,6 százalékkal voltak magasabbak a decemberi lakbérek.
Sokan nem is gondolnák, de bizony nem minden sajt fogyasztása prolémátlan: van egy olyan különleges és többek számára is gyomorforgató fajta, amit a világ legveszélyesebb sajtjaként emlegetnek, nem véletlenül.
Leveses nemzet vagyunk: előételként és fő fogásként is szeretjük a szerényebb és gazdagabb leveket. Ázsiában sincs ez másként: Kínától Thaiföldig isszák, szürcsölik, kanalazzák, pálcikával eszik a könnyű és akár reggelire fogyasztható, valamint a fajsúlyosabb, egész étkezést kitöltő, tésztás-húsos variációkat. Amióta a ‘90-es években megismerkedtün
Mindenki szép és üde arcra vágyik és ebben a smink a nők nagy segítségére van. Azonban előfordul, hogy valaki úgy festi magát, hogy sminkje nemhogy fiatalítja, hanem egyenesen öregíti. Vannak olyan szarvashibák, amik elkövetésénél még az is jobb lenne, ha az illető egyáltalán nem sminkelne. Természetesen a makeup trendek is változnak évről évre, ah
A kutyák évszázadok óta az ember legjobb barátai, és különböző fajtáikat eltérő célokra tenyésztették, például vadászatra, őrzésre vagy egyszerűen társaságnak. Azonban néhány kutyafajta napjainkban egyre ritkábbá válik, és fennáll a veszélye annak, hogy ezek a fajták eltűnnek.
Az Airbnb szigorú szabályozást vezetett be Los Angeles és Ventura megyékben, hogy megakadályozza a szállásadók túlzott áremeléseit a január 7-én kezdődött tűzvész idején. Ennek megfelelően a szállásadók nem emelhetik áraikat…
Ha nem lakik a közelben olyan személy, akit nyugodt szívvel megkérnél, hogy időnként ugorjon be hozzád, akkor az alábbi módszereket érdemes alkalmaznod.
A vörösvértestek (vvt) a vöröscsontvelőben képződő alakos elemek. Feladatuk a vérben az oxigén szállítása. Általában közel egyforma méretű és alakú sejtek, átmérőjük kb. 6-8 mikrométer, azonban egyes kórképekben előfordul, hogy változatos méretben és alakban lesznek jelen a vérkeringésben.
Szeretem az olyan ősrégi gyógyító rendszereket tanulmányozni, mint a TCM. Bámulatos és tiszteletre méltó az a tudás, amivel akkortájt rendelkeztek a gyógyítók. Nagyon összeszedett elmélet, ami még arra vonatkozólag is ad tanácsokat, hogy az év során melyik hónapban melyik szervünknek válik különösen hasznára a támogatás.
Ideje áttérni a háborús gondolkodásmódra, ami azt jelenti, hogy további beruházások által még erősebbé kell tenni a szövetség védekező- és ellenállóképességét - jelentette ki a Nato-főtitkár Brüsszelben szerdán.
Jelentős fejlesztések kezdődtek a Ceglédi Strand- és Gyógyfürdő területén, amelyek tovább erősítik a fürdő turisztikai vonzerejét – írja a magyaepitok.hu. Az új gyógyászati szárny – amiről korábban a Spabook.net is…
A hibátlan és elegáns megjelenés nem lehet teljes egy szép rúzs nélkül. Egy jól megválasztott szín feldobja az egész öltözéked és magabiztosságot kölcsönöz. Azonban a rúzs viselése mögött több van, minthogy szimplán fogunk egyet és magunkra kenjük. Nézzük, mik azok a tipikus hibák, amiket rendszeresen elkövetünk rúzsozáskor és hogyan kerüljük el ők
Mi a húgyúti fertőzés, milyen tünetei és típusai vannak? Mik a húgyúti fertőzés leggyakoribb okai és mit lehet tenni ellene? Kiket érint leggyakrabban a húgyúti fertőzés? Videós előadásában Dr. Vecsei Anna urológus beszél a témáról.
Januárban a bolygók és a csillagok is arra ösztönöznek, hogy tiszta lapot nyiss: itt az idő, hogy magad mögött hagyd a múltat – beleértve azt az exet is, akivel valószínűleg nem véletlenül igyekszel pontot tenni a történtek végére…
Hihetetlen pénzeső vár erre a 4 csillagjegyre. – Pénzhoroszkóp. Az elmúlt években rengeteg nehéz és fájdalmas akadállyal kellett szembenézned. Kihívások sora nehezített a mindennapjaidat, alig győzted kapkodni a fejed, annyi gond zúdult a nyakadba. A felmerült nehézségek azonban nem visszalöktek, nem megállítottak, hanem éppen ellenkezőleg. Óriási
A szeptemberi dunai árvíz védekezési munkálatai során segédkező leányfalusi önkénteseket különleges gesztussal ajándékozza meg a helyi termálfürdő, ugyanis január 18-án, szombaton ingyenes belépést biztosít azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a település…
Nem tudom, más hogy van vele, én bizony nem őrizgetem évekig azokat a ruhadarabokat vagy háztartási textileket, amelyek a "megunt" kategóriába tartoznak. Sok textil is tönkremegy egy háztartásban, és sajnálnék kidobni egy egész paplanhuzatot, mert egy része már elszakadt. De mit lehet kezdeni régi abroszokkal, függönyökkel és kötött pulcsikkal, ha
Egy házasságban igen fontos és sarkalatos pont a hűség. Még akkor is lényegesnek tartjuk, ha lazábban gondolkodunk és a féltékenység nem igazán része az életünknek. Elvárjuk, hogy a partnerünk hűséges legyen, és a megcsalás a legtöbbünknek nem fér bele egy házasságba. Sokan azonban tovább mennek és nyitott házasságban élnek. Megkérdeztem öt olyan p
Mit vár a cégvezető attól, hogy kidobatta a tamponokat a férfivécékből, és megengedte, hogy mostantól háztartási eszközöknek nevezzék a nőket a Facebookon?