A Tisza Párt jelöltje Szimon Renáta újságíróra támadt Vácon pár napja. Ezt a malőrt úgy próbálták elfedni Magyar Péter, hogy egy kamu sztorival álltak elő, hogy Rád településen megtámadták szegény Szimon Renátát, fojtogatták, bántották. Ezután hamar kiderült, hogy ebből semmi nem igaz, a helyi szemtanúkat megkérdezték, és egyöntetűen azt mondták,..
Szerdán és csütörtökön rendezték a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőit. A Sopron Basket görögországi mérkőzéséről és Kiss Virág csapatának szerepléséről beszámoltunk. Most következzen a teljes eredménylista. Eredmények Mb Zaglebie Sosnowiec – Panathinaikos A.C 49-76 Movistar Estudiantes – Olympaicos S.F.P 85-86 Lointek Gernika Bizkaia – Ville
Mint ahogyan arról a Szeged365-ön korábban már beszámoltunk, az innovatív SiP paneles technológiát kapcsán itthon úttörőnek számító deszki vállalkozás, a KöltözzMA tavaly Guinness-rekordot jelentő, 3 óra 41 perc alatt egy komplett, könnyűszerkezetes családi házat. A SiP Weekend Show névre keresztelt tavaly augusztusi nyílt napjuk telt házzal ment,
A rendőrök január 15-én, 8 óra 26 perckor egy magyar honosságú személygépkocsit akartak ellenőrzés alá vonni az M5-ös autópályán, de a sofőr megpróbált meglépni. Nem véletlen, hiszen kiderült, hogy migránsokat szállított a kocsiban. Mint a rendőrség friss összefoglalójából kiderült, a gépkocsi vezetője először megpróbált elmenekülni a rendőrök elől
Napok óta találgatják a közösségi médiában, kivel és miről beszélgetett ennyire lelkesen Leonardo DiCaprio a Golden Globe-gálán egy vírusként terjedő videóban. Most maga Teyana Taylor tette helyre a sztorit – és a válasz egyszerűbb (és sokkal cukibb), mint gondolnánk.
A Playboy egyik legismertebb playmate-je néhány év alatt jutott el egy kanadai gyorsétterem pultja mögül Hollywood élvonalába. Pályafutása során azonban komoly magánéleti válsággal küzdött, amely végzetes tragédiához vezetett.
Kevés dolog tud ma olyan gyorsan szétfeszíteni egy családi ebédet, mint egy rosszkor elejtett mondat a "valódi háttérhatalomról". De mit tegyünk, ha a szeretteink terjesztik a fake newst?
A Mercedes-Benz Group 2025-ben 2,16 millió személyautót és kisteherjárművet értékesített világszerte, ami éves összevetésben 10 százalékos visszaesést jelent.
A hétvége több izgalmas rangadót is hoz: új edző mutatkozik be a Manchester Unitednél, a Roma revansot vehet, a Lipcse pedig nehéz meccsre készül Münchenben.
Egy új, nagy horderejű tudományos áttekintés szerint a rendszeres testmozgás sok esetben hasonló mértékben enyhítheti a depresszió tüneteit, mint a pszichoterápia. Az eredmények nem azt sugallják, hogy az egyik módszer kiváltaná a másikat, inkább azt, hogy a mozgás jóval komolyabb szerepet érdemelne a mentális egészség kezelésében, mint amilyet edd
A vastagbélrák sokáig tünetmentesen fejlődik, mégis ez az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Egyre több kutatás mutat rá azonban arra, hogy bizonyos, rendszeresen fogyasztott ételek érdemben befolyásolhatják a kialakulásának kockázatát.
A legújabb Range Rover Sport a modern idők kalandorainak készült, hiszen mesés kényelemben utazhatunk vele, akár tisztán elektromosan is, függetlenül attól, hogy éppen milyen talaj van a kerekek alatt.
Az elmúlt év eseményei és egy váratlan betegség rávilágítottak, hogy mennyire fontos az álmaink megvalósítása. A Cornell Egyetem kutatása szerint hosszú távon azt bánjuk meg leginkább, ha nem törekedtünk az ideális önmagunk felé.
Számos európai légitársaság, mint a Wizz Air, a Lufthansa vagy a British Airways, elkerülik az iráni és iraki légteret – értesült róla a Spabook.net. Helyette Afganisztán és Közép-Ázsia fölött haladó útvonalakat választanak, hogy csökkentsék a térségben…
Az étkezéshez fűződő viszony az elmúlt években látványosan átalakult, a fogyasztók egyre körültekintőbben döntenek arról, mi kerül a kosarukba. Az egyik legnagyobb hazai online szupermarket felmérte, hogyan vásárolunk majd 2026-ban.
A legózás generációkon átívelő élmény. Egy ideig a gyerekszobákhoz kötöttük, majd felnőttként sokan magunk mögött hagytuk – most mégis egyre többek életében kap új szerepet. Ma már nem csak gyerekeknek szól: a legózás az életünk lésőbbi szakaszában is kreatív elfoglaltság, tudatos kikapcsolódás és közös nyelv lehet, amelyben a játék, az alkotás és
A fogyás sokak számára hosszú és frusztráló folyamat, nem csoda, hogy rengetegen nyúlnak különféle étrend-kiegészítőkhöz, amelyek gyors és látványos eredményeket ígérnek. A probléma az, hogy ezek közül sok nemcsak hatástalan, hanem akár a céljainkkal is szembe mehet. Ráadásul az étrend-kiegészítők nagy része nem szigorúan szabályozott, így gyakran
Idegen növényi levelek jelenléte miatt visszahívják a Paleo Centrum Kft. által forgalmazott, 2026. augusztus 31-i lejáratú paleolit morzsolt oregánót, amelyet nem szabad elfogyasztani.
Az alkohol elhagyása után jelentős pozitív változásokat tapasztaltam az egészségemben és az életminőségemben. Az alábbiakban megosztom, milyen hatásai voltak ennek a döntésnek.
Ezer újszülött közül megközelítőleg két gyermek hallásveszteséggel jön világra. Az újszülöttek hallásvizsgálata a rutinszerűen végzett vizsgálatok közé tartozik Magyarországon, ennek ellenére egyes esetekben csak későn derül fény a halláscsökkenésre.
A Prime Video készíti a God of War első élőszereplős adaptációját, amelyben már megvan a lehetséges Kratos‑alakító is – a produkciót nagy várakozás övezi.