Ha autóval közlekedsz, biztosan láttad már az útkereszteződésekben, parkolóházakban vagy szűk utcákban kihelyezett hatalmas, gömbölyű tükröket. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nagyobb változatai az otthoni tükröknek, pedig valójában egészen más elven működnek. Sőt, éppen a furcsa formájuk miatt képesek olyasmit megmutatni, amire egy
A Stranger Things után újra együtt forgat Millie Bobby Brown és David Harbour: a két sztár a Netflix és az A24 készülő kémthriller-sorozatában alakít ismét apát és lányát.
Amilyen egyszerű elkészíteni, olyan finom egy jó uborkasaláta. A legjobb nyári köretek azok, amikhez alig kell valami. A nagy kánikulában nem kell sok időt tölteni az alapanyagok beszerzésével és az
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a Széchenyi fürdő felújítási programját, megadta a felhatalmazást a nyílt közbeszerzési eljárás kiírására, így várhatóan augusztus végén elkezdődhetnek a nettó hárommilliárd forintot meghaladó felújítási munkálatok. Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (Bgyh) Zrt. vezérigazgatója elmondta: az első ütemben
Az autógumira hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a világ egyik legunalmasabb, legmagától értetődőbb tárgyára. Fekete, kerek, gumiból van, kész. Pedig a gumik történetében is akadnak meglepően érdekes fordulatok, és az egyik legjobb példa erre pont a színük. Mert bár ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy minden abroncs fekete, ez korántsem
A nagy nyári melegben a kiszáradás gyorsabban kialakulhat, mint gondolnánk. Különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a krónikus betegek és azok, akik hosszabb időt töltenek a napon vagy sokat mozognak. A szervezet azonban már a korai szakaszban figyelmeztet – ha időben felismerjük a jeleket, sokszor néhány egyszerű lépéssel megelőzhet
Mindannyian imádjuk a frissen mosott ruhák illatát és puhaságát, ám a túlzott öblítőhasználat komoly veszélyeket rejt. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy reflexből minden mosáshoz adagolják, miközben bizonyos anyagokat teljesen tönkretesznek vele.
Július egy lassabb kezdéssel indul, de a hónap második felében felgyorsulnak az események. Ismerd meg, mit tartogat számodra a hónap a zodiákusod alapján.
30 évesen 3 gyereket nevel a férjével, 300 ezer ember előtt mondja ki a Tiktokon azt is, ami fáj, ami nem sikerül. Tabuk nem nagyon vannak, a gyermekágyi depressziótól a párkapcsolati elakadásokig és az anyai kiégésig mindenről mesél Petrik Csenge, akinek mégis a boldogsága miatt kell leginkább magyarázkodnia... D. Tóth Kriszta beszélgetett az infl
A bak telihold idén olyan fordulópontot jelez, amely egyszerre mutat rá a külső akadályokra és a belső elakadásokra. Találkozhatsz régi bekövesedett érzelmeiddel és a mögöttük megbúvó nehéz érzésekkel is szembenézhetsz. Ez az időszak nemcsak felismeréseket, hanem valódi lehetőséget is kínál arra, hogy nagyobb rugalmassággal, tudatossággal és önbiza
Bár a kombucha elkészítése otthon elsőre bonyolultnak tűnhet az indítókultúra miatt, valójában csak türelem kell hozzá. Cserébe egy enyhén savanykás, természetesen szénsavas üdítőt kapunk. A kombucha lelke a SCOBY, egy zselés állagú baktérium- és élesztőkultúra. Úgy működik, mint a kovász: édes teával táplálkozik, miközben folyamatosan növekszik. B
A nyár mindig is a szabadságot jelentette számomra, de tíz évvel ezelőtt egy ragyogó júniusi napon gyökeresen megváltozott az életem. Az anyaság egy ismeretlen és kíméletlen valósággal szembesített, amire semmilyen könyv nem készíthetett fel.
A nyári hőségben gyakran halljuk a hőguta, a hősokk és a hőkimerülés kifejezéseket, sokan azonban ugyanazt értik alattuk, pedig nem ugyanarról van szó!
„A tanárok nem értenek minket.” Sok diák mondja ezt. A DIÁKHANG csapata azonban feltett egy másik kérdést is: vajon mi értjük a tanárainkat? Ebből az egyszerű felismerésből született egy olyan kezdeményezés, amely közelebb hozta egymáshoz a két oldalt – és amely ma már nemzetközi döntőbe jutott az UNICEF Rajtad áll a jövőd! programjában. A diákok e
Egy friss kutatás szerint egy paradicsomot és szóját tartalmazó ital már négy hét alatt kedvező változásokat idézhet elő a szervezet gyulladásos folyamataiban. Az étrend tudatos megválasztása hosszú távon is hatással lehet az egészségünkre.
A királyi család nemrég megerősítette, hogy György herceg még ebben az évben megkezdi tanulmányait az Eton College-ban. Egy szakértő szerint Katalin hercegnőnek és Vilmos hercegnek valószínűleg vannak teljesen természetes aggályaik legidősebb fiuk oktatásával és jövőjével kapcsolatban.
Vannak növények, amelyek az utóbbi időben utálatos gyomból kedvelt vadnövénnyé szelídültek. Ilyen a tyúkhúr, a gyermekláncfű és nyáron a kövér porcsin is.
A megfelelő hidratálás nemcsak a folyadék mennyiségéről szól, hanem arról is, hogy a szervezet az elveszített ásványi anyagokat és elektrolitokat is pótolni tudja.
A feng shui szerint a konyha energiái nagyban befolyásolják az otthon harmóniáját, ezért nem mindegy, milyen tárgyakat tárolunk ebben a fontos élettérben.
Életének 60. évében elhunyt Gazsi Zoltán, a hazai menedzser-társadalom egyik legmeghatározóbb és legkedveltebb személyisége, az Eisberg vállalat korábbi ügyvezető igazgatója. A szomorú hírt a Forbes közölte, mély tisztelettel adózva a szakmában és a közösségi médiában csak "Gazsizoli"-ként ismert vezető életműve előtt.
Idén nyáron a rekordokat döntögető kánikula mellé komoly környezeti kihívások is társulnak. A tartós szárazság miatt egyre több településen rendelnek el locsolási tilalmat, és tiltják meg a hagyományos kerti medencék feltöltését. Hogyan élvezhetjük a hűsítő, frissítő wellnessélményt a saját kertünkben anélkül, hogy pazarolnánk a vizet? A válasz egy
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A Nav arra figyelmeztet: a mulasztásnak komoly következményei lehetnek.
Hetek óta keringnek a hírek arról, hogy Taylor Swift és Travis Kelce július 3-án a New York-i Madison Square Gardenben tartják esküvőjüket. Bár a sztárpár hivatalosan továbbra sem erősítette meg az értesüléseket, az elmúlt napokban több olyan információ is napvilágot látott, amely tovább erősíti a találgatásokat.
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet kap-e, hanem az is, hogyan és milyen módszerrel gondozzuk a legforróbb napokon.
Bár a drunkorexia nem hivatalos orvosi diagnózis, a jelenség valós: az alkoholfogyasztás és az evés tudatos korlátozásának összekapcsolása komoly egészségügyi kockázatokat hordoz. A háttérben gyakran testképzavar, társas nyomás és pszichológiai tényezők állnak.
A fiatal munkavállalók közül egyre többen építenek több jövedelemforrásra, vállalnak mellékállást vagy gondolkodnak vállalkozás indításában, miközben a mesterséges intelligencia térnyerését is karrierjük egyik meghatározó alakító tényezőjének tekintik.
Az esküvő minden pár életében különleges esemény, amelyet szeretnének igazán tökéletesen megélni. A sikeres házaspárok ezt a hét dolgot meg is teszik ezen a napon.
Millie Bobby Brown és David Harbour a Stranger Things után ismét együtt tér vissza a Netflixre. A streamingplatform bejelentette, hogy a két színész főszereplőként és executive producerként is részt vesz egy egyelőre cím nélküli kémsorozatban, amelyet az A24 készít.
Egy magyar nő döbbenten szembesült azzal, hogy olyan hivatalos irat érkezett a nevére, amelyre egyáltalán nem számított. Az ügy kivizsgálása során olyan részletek derültek ki, amelyek teljesen új megvilágításba helyezték a történteket, és végül büntetőeljárás lett belőle.
Louis Theroux dokumentumfilmje, 'A manoszféra belsejében', felfedi a toxikus férfiasság eredetét. A nőgyűlölő megmondóemberek világába merülve bemutatja, hogyan hat a patriarchátus a fiatal férfiakra.
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a szív-érrendszeri állapottal, hiszen ez a szerv rendkívül érzékenyen reagál a hosszú távú terhelésekre.
Nagyságrendileg 36 ezer autót érint a plug-in hibrid járművek zöld rendszámának cseréje, de 2024. szeptember 1-je óta csupán 862 rendszámot cseréltek fehérre – közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az MTI-vel. A közlekedési tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy az érintett autótulajdonosoknak nem érdemes az utolsó pillanatig halogatniuk
Nemrég Graham Norton műsorában tűnt fel Madonna, akinek hamarosan új albuma, a Confessions II is megjelenik. A közel egyórás beszélgetésben az énekesnő mélyen belement magánéleti és karrierbeli témákba is. Szóba hozta lányával közös dalát, néhai testvérét, Christopher Cicconét, egy húsz évvel ezelőtti féltékenységét, sőt arra is utalt, hogy akár a
Magyarországon több százezer ember él cukorbetegséggel, és sokan még csak nem is tudnak róla. Pedig a szervezet már a korai szakaszban is küldhet olyan figyelmeztető jeleket, amelyeket érdemes komolyan venni, mert az időben megkezdett kezelés segíthet megelőzni a súlyos szövődményeket.