Augusztus közepe sokak számára eleve egyfajta határvonal: még javában tart a nyár, közben azonban már egyre többször gondolunk arra, mi vár ránk ősszel. A csillagok állása pedig most különösen jól illeszkedik ehhez a kettősséghez. A néhány nappal korábbi Oroszlán újhold és napfogyatkozás asztrológiai értelemben új kezdeteket helyez előtérbe, augusz
A Róma közelében található Palmarola szigetén nincs térerő, sem lakott település: a vadregényes, paradicsomi olasz sziget a tökéletes digitális detox helyszíne.
Köztudott, hogy a csonttömegünk 30 éves korunk körül éri el a csúcsát, ezt követően pedig fokozatosan csökkenni kezd. Bár a biológiai órát nem tekerhetjük vissza, a csontjaink állapota messze nincs kőbe vésve. A csont élő, dinamikusan változó szövet – nagyjából tízévente a teljes vázrendszerünk kicserélődik –, így megfelelő odafigyeléssel bármelyik
Az okostelefonok helymegosztó funkciójának eredeti célja, hogy elveszett készülékeinket könnyebben megtalálhassuk vele. Mégis leginkább a szeretteinket, családtagjainkat követjük nyomon a segítségével. Ez mindaddig rendben van, amíg egy konkrét céllal, például a biztonságukért aggódva tesszük. A gond ott kezdődik, ha az őszinteség és a nyílt kommun
A közhiedelmekkel ellentétben a folyadékpótlás nemcsak az ivással, hanem az evéssel is megoldható. Különösképpen, ha olyan ételeket választasz, amiknek jó része csakis színtiszta víz. Egyes gyümölcsök és zöldségek nemcsak extra egészségesek, finomak és sokoldalúan felhasználhatók, hanem magas víztartalmuknak köszönhetően rendkívüli módon hidratáljá
„Ne sírj, nincs rá okod!” „Siess már, erre igazán nincs időm!” „Nem tudom, mit vársz tőlem, ezt beszéld meg anyuval.” „Mindent megteszek érted, mit szeretnél még?”
Vannak időszakok, amikor az ember egyszerűen nem tud kikapcsolni: a gondolatok pörögnek, a szorongás erősödik, és jól jön valami, ami lefoglalja a figyelmet. Ezek a hobbiötletek nemcsak elterelik a figyelmet, hanem hosszabb távon is segíthetnek abban, hogy az ember visszataláljon a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb állapothoz.
A sárgabarack igazi szupersztár az élelmiszerek között, nyáron pedig rengeteg lehetőségünk van elfogyasztani ezt az édes, zamatos vitaminbombát. A sárgabarack (vagy más néven kajszibarack) tele van értékes antioxidánssal, vitaminjainak köszönhetően pedig nemcsak a szervezetet védi, hanem külsőleg is megszépíti a testünket. Mutatjuk, miért érdemes m
Kíváncsi vagy, miért érzed magad néha kívülállónak vagy éppen meglepően fiatalosnak? A csillagjegyed elárulja, hány éves a lelked valójában. Gondolkodtál már azon, miért van az, hogy egyesek mellett azonnal megnyugszol, mintha egy bölcs nagyszülővel beszélgetnél, míg mások nyolcvanévesen is gyerekes lekesedéssel vetik bele magukat az életbe? A vála
A használt vásárlás sokszor okos és pénztárcabarát döntés, de vannak tárgyak, amelyeknél a spórolás könnyen visszaüthet. Összegyűjtöttük, mely termékeket nem érdemes másodkézből beszerezni, és miért lehetnek kockázatosak a szőnyegek, a háztartási gépek, a gyerekülések vagy éppen az ágyneműk.
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy az alvás nem csupán a pihenés ideje, hanem az egészségünk megőrzésének egyik legfontosabb pillére. Az alváshiány nemcsak a fáradtsághoz és a rossz közérzethez vezet, hanem hosszú távon számos egészségügyi problémát okozhat. Az egyik legmeglepőbb felfedezés az, hogy az alváshiány jelentősen felgyorsíthatja az öreg
Száz évvel ezelőtt született René Goscinny, akinek Astérix és Obelix mellett szekérderéknyi másik figurát köszönhetünk. Hogyan emelkedett a legnépszerűbb európai képregényíróvá, és mivé nőtte ki magát az öröksége?

A testünk bőre sokszor gyorsabban változik, mint az arcunké, mégis alig foglalkozunk vele. A Body Longevity egy új, izgalmas szemlélet, amely segít, hogy tetőtől talpig fittnek és energikusnak látsszunk.

Vegyes hetet zárt a kriptopiac. A bitcoin árfolyama tíz napos mélypontra esett, miközben a kedvező amerikai inflációs adatok sem tudták megfékezni az eladási hullámot. Hétfőn először megpróbált az árfolyam kitörni fölfelé, de 65 400 dollárnál falba ütközött, és hamarosan 63 800 dollárra csúszott vissza. És egész héten ugyanez a minta ismétlődött. M

A teljes vérkép és vizeletvizsgálatot vagy ahogy sokan ismerjük, az általános laborvizsgálatot érdemes évente egyszer kontrollszerűen elvégezni, de az orvosok speciális esetben is kérhetik. Mindig gondban vagy, hogy vajon melyik érték mit jelent? Adunk egy kis segítséget.
Svájc déli részén, a festői Lago Maggiore tóban, közvetlenül az olasz határ közelében találhatók a Brissago-szigetek, ahol egy gazdag és különleges botanikus és történeti kert alakult ki évszázadok alatt.

A Magyar Színházi Társaság üdvözli a Nemzeti Színház átvilágítását, ugyanakkor hangsúlyozza a vizsgálat szakmai és jogi megalapozottságának fontosságát a bizalom helyreállítása érdekében.

Új alapokra helyezték a turizmusirányítás több fontos területét - jelentette be a gazdasági és energetikai miniszter ma este a Facebook-oldalán. Három új vezető neve vált ismertté.

A párkapcsolati konfliktus önmagában természetes, de vannak mondatok, amelyek már nem egyszerű vitát, hanem mélyebb sértettséget és eltávolodást jeleznek. Mutatjuk, mely kifejezésekből látszik leginkább, ha a felek már nem egymással, hanem egymás ellen beszélnek.
Ha Oroszország fokozza a terrort Ukrajna polgári lakossága ellen télen, az orosz olajfinomítók gyakrabban és fényesebben fognak égni – jelentette ki pénteken az ukrán fegyveres erők stratégiai kommunikációs osztálya a Facebookon, számolt be az rbc...