Akinek hosszú haja van, az pontosan tudja, hogy a hajmosás nem 10 perces mutatvány – főleg, ha a hajszárító, vasaló is előkerül. Vannak olyan napok, amikor egyszerűen nem fér bele az időbe ez a rutin, bár én inkább az edzések miatt szoktam csúsztatni egy-egy nappal a hajmosást: nem sok értelme van gondosan elkészíteni a frizurám, amikor tudom, hogy
Ha te vagy az, aki mindig túlórázik, mindent megold, mégis más aratja le a babérokat, ez a film neked szól. A Segítség! egyszerre sötét humorú túlélőtörténet és munkahelyi látlelet – Rachel McAdams egyik legizgalmasabb szerepével.
Alig vártam, hogy végre kertészkedhessek, de már a tervezgetésnél tudtam, hogy ebben az élethelyzetben nem lesz túl sok időm a növények gondozására. Emiatt több olyan kertrendező tippet is betartottam, amikkel megkönnyítettem a helyzetemet – mindezt anélkül, hogy a látványról le kellett volna mondanom. Mutatom, hogy milyen kertrendező tippeket érde
Egymilliárd forint felett már a sportautók legszűkebb elitjébe tartozó modellek közül lehet válogatni. Ilyen az Apollo Automobil legújabb hiperautója, az Apollo Evo is: mindössze tíz darab készül belőle, a teljesítménye extrém, az ára pedig nettó hárommillió euró, ami nagyjából 1,16 milliárd forintnak felel meg – írja a Haszon.
A filmtörténet tele van lenyűgöző átalakulásokkal, amikor a színészek szó szerint új emberré válnak a szerep kedvéért. Gyakran smink, jelmez vagy különböző protézisek segítségével válnak teljesen felismerhetetlenné, hogy hitelesen keltsenek életre egy-egy karaktert. Ebben a cikkben hat olyan színészt mutatunk be, akik átlépték a határaikat, és leny
A mesterséges intelligencia egyre több dologra képes, és mint sokaknak másoknak, nekem is vannak ezzel kapcsolatban fenntartásaim. Ugyanakkor az is tény, hogy vannak területei az életnek, amiken nagyon sokat segíthet, ha kreatívan használjuk az AI-t. Én például az alábbi helyzetekben vetem be a ChatGPT tudását.
A Cyberpunk 2077 története olyan, mint egy jól megírt dráma, tele reménnyel, drámával, feszültséggel, a végére pedig jött a jól megérdemelt katarzis, amivel igazából mindenki jól járt – gémer és kiadó egyaránt.
A menstruációs ciklus rendszertelensége sokkal gyakoribb jelenség, mint azt a legtöbben gondolnák, és nemcsak a fiatalabb korosztályt érinti. Ezeket az eltéréseket sokan hajlamosak stressznek, életmódbeli tényezőknek vagy „alkati sajátosságnak” tulajdonítani, miközben a szervezet már ekkor is jelez. A rendszertelen ciklushoz gyakran társul általáno
Ilyenkor februárban az ablakpárkányunkon vitamindús és gyógyhatású hajtásokat nevelhetünk, mint pl. a kerti zsálya, retek és lucerna. Az elvetett paradicsom-, uborka- és paprikamagok is remekül érzik magukat, szépen csíráznak a fűtőtest fölötti párkányon.
Egy friss kutatás szerint a Mars gravitációs "piszkálódása" a Milankovics-ciklusokon keresztül belenyúlhat a Föld hosszú távú klímaritmusába, akár a jégkorszakok ütemébe is.
Majdnem feledésbe merült, de most újra a toplisták élén áll: a Gucci Guilty ismét a nők kedvence lett. A szakértők szerint ez az elegáns és csábító illat a hideg téli napok tökéletes kiegészítője.
A szívtranszplantáció napjainkban az egyik legösszetettebb és legnagyobb szakmai kihívást jelentő orvosi beavatkozás. Olyan betegek számára nyújthat életmentő megoldást, akiknél a szív végstádiumú betegsége miatt minden egyéb kezelés kimerült, és a szív már nem képes a szervezet megfelelő vérellátására.
Ha valaki heteken át, vagy vissza-visszatérően küzd az orrdugulással, esetleg az akár komoly fájdalmat okozó arcüreggyulladással, érdemes keresni a háttérben meghúzó kiváltó okot. Az ismétlődő arcüreggyulladás ugyanis sok esetben csak tünet, valamilyen mögöttes probléma, gyulladás következménye.
A kapcsolatokban kisebb fordulatok várhatók, a munkában pedig az apró, következetes lépések hoznak eredményt. Nézd meg, mit ígér a csütörtök a csillagjegyednek.
Az elmúlt ötezer évben Kelet-Afrika jelentősen kiszáradt, aminek egy friss kutatás szerint nemcsak környezeti, hanem földtani következményei is vannak. A tudósok úgy gondolják, hogy ez a folyamat felgyorsíthatja a kontinens kettészakadását is.
Január elején rendkívül informatív és magas színvonalú szakmai napon vehettek részt mindazok, akik ellátogattak a Prima Medica EgészségHálózat eseményére, amelyen a szakma jelentős képviselői osztották meg tudásukat, tapasztalataikat jogi kérdésekről és a mesterséges intelligencia egészségügyi vonatkozásairól.
Időjárás Magyarországon – 2026. január 29., csütörtök: sokfelé szürke, ködös reggel indul, hidegfront miatt a hőmérséklet kissé visszaesik és csapadék is valószínűsíthető.
5500 tojás, közel 1000 kilogramm liszt és körülbelül 2000 liter viz kerül a palacsintasütőkbe. Győrvár község február 14-én 50 ezer palacsinta elkészítésével kíván Guinness– és magyar rekordot dönteni a Xiii.
Ahány autómárka, annyiféle garancia jár az új autókhoz, ezért érdemes alaposan utánajárni vásárlás előtt, hogy hány évig járhatsz szervizköltség miatti aggodalom nélkül az autóddal. Most ezekre kérdezünk rá ebben a kvízben.
Az önmagunkkal folytatott belső párbeszéd tipikusan emberi dolognak tűnik, egy friss kutatás szerint azonban a mesterséges intelligenciának (MI) is kifejezetten jót tesz.
Ha gáz a Hot Wheels és a Burago kollekció, amikor átjön hozzád valaki, akkor a Louis Vuitton Camionette lesz a te asztali órád. Már megszoktuk, hogy a Louis Vuitton és
Sokan elkövetik ezt a hibát, így pedig oda a tökéletes halászlé! Hosszú időkre nyúlik vissza a vita Baja és Szeged között, a kérdés pedig így hangzik: melyikük halászléje a finomabb.