2007. november 8. csütörtök

nov. 8
12:59
Alonso nem bánja, hogy a McLarenhez igazolt (F1világ)
Fernando Alonso elmondta, ha tehetné sem változtatná meg a múltat, és szép emlékekkel távozik a McLarentől. A spanyol versenyző ugyan szakított csapatával, és még kérdéses, hol folytatja pályafutását, elégedetten nyilatkozott az idei évéről.
nov. 8
13:31
Hamilton örül a kipörgésgátló betiltásának (F1világ)
A McLaren Mercedes brit újonca, Lewis Hamilton már alig várja, hogy kipörgésgátló nélkül versenyezhessen a jövő évben, mikor betiltásra kerülnek a vezetést segítő elektronikai berendezések a Forma-1-ben.
nov. 8
14:10
Massa szívesen segített Raikkönennek (F1világ)
Felipe Massa természetesen szívesebben ünnepelt volna a dobogó legmagasabb fokán hazai közönsége előtt, azonban elmondta, nem volt megterhelő számára segíteni Raikkönennek, aki a Brazil Nagydíjon aratott győzelmével megszerezte a vb-címet.
nov. 8
14:58
Az FIA beidézte a Renault-t a kémügyben (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség beidézte a Renault képviselőit, akiknek még a Motorsport Világtanács decemberi ülése előtt választ kell adniuk a saját kémügyük kapcsán felmerült, eddig még tisztázatlan kérdésekre.
nov. 8
17:47
Nincs hely Alonso számára a Red Bullnál? (F1világ)
Miközben egyes források szerint Fernando Alonso menedzsere szerdán Madridba utazott, hogy találkozzon a Red Bull birodalom fejével, Dietrich Mateschitz úrral, lapunk megkeresésére a csapat sajtószóvivője érdekes kijelentést tett.
nov. 8
18:20
Fisichella már keresi új csapatát (F1világ)
Giancarlo Fisichella más csapatokkal is felvette már a kapcsolatot arra az esetre, ha a Renault leigazolná a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót a következő évre, árulta el az olasz menedzsere.

2007. november 9. péntek

nov. 9
9:41
A Renault nem aggódik az újabb kémügy miatt (F1világ)
A Renault készen áll együttműködni a Nemzetközi Automobil Szövetséggel és a McLarennel, hogy tisztázza magát a legújabb kémügyben. A francia alakulatot azzal vádolják, hogy titkos információkat lopott a wokingiaktól.
nov. 9
10:26
Raikkönen 2009-ben elhagyja a Forma-1-et? (F1világ)
A Forma-1 újdonsült világbajnoka, Kimi Raikkönen sokakat kétségbe ejtett, mikor elárulta, nem tervez hosszú távon a Forma-1-ben, és karrierjét a Ferrarinál fejezi be. A kérdés már csak az, hosszabbít-e az olaszokkal, mert ha nem, már 2009-ben visszavonulhat.
nov. 9
10:55
Phillip Island is bejelentkezett az Ausztrál Nagydíjra (F1világ)
Az ausztrál Phillip Island versenypálya készen áll arra, hogy Forma-1-es futamoknak adjon otthont a jövőben, ha mégis úgy alakulna, elveszik az Ausztrál Nagydíj rendezésének jogát a melbourne-i Albert Parktól, erősítette meg Andrew Fox a pályát üzemeltető cég tulajdonosa.
nov. 9
12:52
Hill: Az újabb kémügy tönkreteheti a Forma-1-et (F1világ)
A Forma-1 egykori világbajnoka, Damon Hill attól tart, hogy a kémügy legújabb fejleményei, és az, hogy a szövetség csalás gyanúja miatt beidézte a Renault illetékeseit, akár tönkre is teheti a sportot.
nov. 9
14:02
A CRB dönt Glock jövőjéről a Forma-1-ben (F1világ)
Timo Glock jövője a Szerződéseket Felügyelő Bizottság (CRB) kezében van, ugyanis mind a BMW Sauber, mind pedig a Toyota Racing azt állítja, érvényes szerződése van a német versenyzővel a 2008-as idényre.
nov. 9
15:56
Kovalainen jövő héten tesztelni fog a Renault-val (F1világ)
Heikki Kovalainen a jövő héten visszatér a versenypályára, hogy megkezdje a Renault téli tesztprogramját a spanyolországi Barcelonában, bár továbbra sem elképzelhetetlen, hogy a McLarennél folytatja versenyzői pályafutását.
nov. 9
17:15
Renault: Nem használtuk fel a McLaren adatait (F1világ)
A Renault vezetése kijelentette, nem használta fel a McLarentől szerzett titkos információkat Forma-1-es autója tervezésénél és építésénél, így nincs mitől tartania a december elején megrendezésre kerülő meghallgatáson.
nov. 9
18:40
Bourdais nem áll félre Alonso miatt (F1világ)
A Champ Car immáron négyszeres világbajnoka, Sebastien Bourdais csak nevet azokon a híreszteléseken, melyek szerint egy évvel elhalasztaná debütálását a Forma-1-ben, csak hogy felszabaduljon egy hely Fernando Alonso számára a Red Bull Racing istállónál.
nov. 9
18:51
A Renault nem használta fel a McLaren adatait (F1világ)
A Renault vezetése kijelentette, nem használta fel a McLarentől szerzett titkos információkat Forma-1-es autója tervezésénél és építésénél, így nincs mitől tartania a december elején megrendezésre kerülő meghallgatáson, ahol választ kell adnia a történtekre.
nov. 9
21:05
A Renault vezetői is tudtak a McLaren adatairól (F1világ)
Legalább tizenöt Renault mérnök tudott a McLaren Mercedes titkos információiról, ami a Forma-1-ben kirobbant legújabb kémügy középpontjában áll, értesült a brit <i>Autosport</i> magazin.

2007. november 10. szombat

nov. 10
13:39
Az FIA kikérte magának Hill alaptalan vádjait (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség visszavágott Damon Hillnek, aki tegnapi nyilatkozatában azt állította, hogy a napokban kirobbant újabb kémbotrány, illetve az irányító testület következetlen ítéletei, akár tönkre is tehetik a Forma-1-et.
nov. 10
14:43
Liuzzi és Klien tesztlehetőséget kap a Force Indiától (F1világ)
A Red Bull egykori versenyzői, Vitantonio Liuzzi és Christian Klien is pályára gördülhet a Force India istálló színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő tesztprogramon a spanyolországi Barcelonában.
nov. 10
15:10
Hamilton beismerte, hogy nem akar adózni (F1világ)
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elismerte, a kedvezőbb adózási feltételek nagyban közrejátszottak abban, hogy úgy döntött, elhagyja Angliát és Svájcba költözik.

2007. november 11. vasárnap

nov. 11
12:35
Button: Hamilton talán soha nem lesz világbajnok (F1világ)
A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button szerint honfitársa, Lewis Hamilton talán soha nem lesz ennyire közel a világbajnoki cím megszerzéséhez, mint az idei évben volt.
nov. 11
13:28
Ecclestone válságértekezletet tartott Londonban (F1világ)
Brit lapértesülések szerint a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone válságértekezletet tartott pénteken Londonban, mert attól tart, hogy a hét elején kirobbant újabb kémügy akár tönkre is teheti a királykategóriát.
nov. 11
14:42
Button ultimátumot adott a Hondának (F1világ)
Jenson Button figyelmeztette a Honda vezetőségét, ha nem lát javulást a következő idényben, szó nélkül elhagyja a brit alakulatot.
nov. 11
16:15
Briatore: A Renault nem tett semmi rosszat (F1világ)
A Renault ügyvezetője, Flavio Briatore biztos benne, hogy csapata nem tett semmi rosszat, és alaptalanok azok a vádak, melyek szerint a francia gárda felhasználta volna a McLarentől szerzett titkos információkat idei autója tervezésénél és fejlesztésénél.

2007. november 12. hétfő

nov. 12
0:39
Szépség- és Hasonmásverseny: Három nap a kezdésig (F1világ)
Az F1világ.hu első Szépség- és hasonmásversenyének előregisztációs ideje hamarosan lejár, és szerda este kezdetét veszi a szavazás. Addig is szabad a jelentkezés, mi pedig számos újítással készülünk, hogy még kezelhetőbbé tegyük a felületet.
nov. 12
1:11
Nyerj velünk: Te mivel büntetnéd a Renault-t? (F1világ)
Ugyan még nem jött el a karácsony, az F1világ.hu már most kedveskedni szeretne olvasóinak, akik ha jól időzítik válaszukat kérdésünkre, egy teljesen egyedi 2008-as Forma-1-es versenynaptárral lehetnek gazdagabbak.
nov. 12
10:12
Hamilton: Én veszem át Alonso helyét a McLarennél (F1világ)
Annak ellenére, hogy még fogalma nincs arról, ki lesz a csapattársa a következő idényben, Lewis Hamilton magabiztosan várja a 2008-as szezont, mikor elmondása szerint ő lesz majd a McLaren elsőszámú versenyzője.
nov. 12
11:11
Ross Brawn lesz a Honda csapatfőnöke? (F1világ)
Brit lapértesülések szerint a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a Honda Racing csapatfőnöke a 2008-as idényben. Bár egyelőre mindenki csak találgat, a hírek szerint még a mai nap folyamán bejelentést tesz a japán gárda.
nov. 12
12:27
Hivatalos: Ross Brawn a Honda csapatvezetője! (F1világ)
Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing vezetősége hivatalosan is megerősítette, hogy a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője a 2008-as idényben.
nov. 12
12:32
Hivatalos: Ross Brawn lesz a Honda csapatvezetője! (F1világ)
Ahogy arra számítani is lehetett, a Honda Racing vezetősége hétfőn kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy a Ferrari egykori műszaki igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője a jövőben.
nov. 12
13:15
A Ferrari bejelentette új technikai struktúráját (F1világ)
Azt követően, hogy a Honda hivatalos közleményében megerősítette, a Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn lesz a japán gárda csapatvezetője, az olaszok is nyilvánosságra hozták új strukturális felépítésüket.
nov. 12
13:42
Kérdezz tőlünk: Mennyire utálják egymást a csapattársak? (F1világ)
Mint azt kedves olvasóink észrevehették, a múlt héten elindítottuk olvasói rovatunkat, melynek keretén belül az F1világ.hu magazin munkatársa, Érsek Zsolt minden héten válaszol az olvasók kérdéseire. A kérdésekre adott válaszokat minden héten tesszük közzé.
nov. 12
13:47
Kérdezz tőlünk: Valóban utálják egymást a csapattársak? (F1világ)
Mint azt kedves olvasóink észrevehették, a múlt héten elindítottuk olvasói rovatunkat, melynek keretén belül az F1világ.hu magazin munkatársa, Érsek Zsolt minden héten válaszol az olvasók kérdéseire.
nov. 12
15:40
Az egykori versenyzők odamondták Schumachernek (F1világ)
Niki Lauda és Alain Prost egykori Forma-1-es versenyzők egyszerűen nem értik, miért van szükség arra, hogy a sport hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher visszatérjen a pályára a héten megrendezésre kerülő barcelonai teszteken.
nov. 12
15:46
Az expilóták keményen odamondták Schumachernek (F1világ)
Niki Lauda és Jean Alesi egykori Forma-1-es versenyzők egyszerűen nem értik, miért van szükség arra, hogy a sport hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher visszatérjen a pályára a héten megrendezésre kerülő barcelonai teszteken.
nov. 12
18:53
Brawn elárulta, miért igazolt a Hondához (F1világ)
Ross Brawn hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, azért nem tért vissza egykori csapatához és vállalt csapatvezetői állást a Hondánál, mert jóval nagyobb kihívást keresett, mint amit a Ferrari kínálni tudott volna neki a következő idényben.
nov. 12
18:59
Te mivel büntetnéd a Renault-t? (F1világ)
Ugyan még nem jött el a karácsony, az F1világ.hu már most kedveskedni szeretne olvasóinak, akik ha jól időzítik válaszukat kérdésünkre, egy teljesen egyedi 2008-as Forma-1-es versenynaptárral lehetnek gazdagabbak.

2007. november 13. kedd

nov. 13
9:47
Schumacher nem gondolkozik a visszatérésen (F1világ)
Annak ellenére, hogy kedden visszatér a versenypályára, és a Ferrari színeiben megkezdi a tesztelést Barcelonában, Michael Schumacher kijelentette, döntése végleges volt tavaly Olaszországban, és nem fontolgatja visszatérését a Forma-1-be.
nov. 13
10:19
Brawn: Könnyebb dolgom lesz, mint anno a Ferrarinál (F1világ)
Bár ennél gyengébben már nem is teljesíthetett volna a Honda az idei évben, a Ferrari egykori technikai igazgatója, Ross Brawn biztos benne, hogy sokkal könnyebb lesz a dolga, mint mikor először a Ferrarihoz csatlakozott.
nov. 13
10:51
Felbőgtek a motorok az első tesztnap Barcelonában (F1világ)
A Forma-1-es csapatok vakációja befejeződött, és a mai nappal kezdetét vette az első téli tesztprogram a spanyolországi Barcelonában, ahol három napon át folyik majd a munka. A mezőny összes résztvevője jelezte részvételi szándékát.
nov. 13
11:39
Felbőgtek a motorok az első tesztnapon Barcelonában (F1világ)
A Forma-1-es csapatok vakációja befejeződött, és a mai nappal kezdetét vette az első téli tesztprogram a spanyolországi Barcelonában, ahol három napon át folyik majd a munka. A mezőny összes résztvevője jelezte részvételi szándékát.
nov. 13
12:59
A Super Aguri a 2007-es Hondával tesztel (F1világ)
A Forma-1-es csapatok kivétel nélkül megkezdték a tesztelést a spanyolországi Barcelonában, ahol keddtől csütörtökig folyik majd a munka. A mezőnyben ketten is új festéssel rukkoltak elő, és a Honda odaadta idei autóját az Agurinak.
nov. 13
13:36
Sebastian Loeb kipróbálhatja magát az F1-ben (F1világ)
A rali háromszoros világbajnoka, Sebastian Loeb a jövő hónapban kipróbálhatja magát a Forma-1-ben, ugyanis a Renault vezetése bejelentette, tesztlehetőséget biztosít a francia versenyző számára.
nov. 13
14:14
Londonban tárgyaláják a McLaren fellebbezését (F1világ)
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság november 15-én tárgyalja a McLaren fellebbezését, melyet a brazil sportfelügyelők döntése ellen nyújtott be még a szezonzárót követően.
nov. 13
14:57
A Force India bemutatta új logóját (F1világ)
A Force India Forma-1-es versenyistálló a mai nap bemutatta új emblémáját a spanyolországi Barcelonában.
nov. 13
16:11
Exkluzív interjú Kittka Andrással, az idei e-Reporterrel (F1világ)
Büszkék lehetünk honfitársunkra, Kittka Andrásra, aki nemzetközi szinten is hatalmas dolgot vitt véghez a motorsportban, ugyanis ő lett a Bridgestone által szervezett e-Reporter verseny idei győztese, mi pedig interjút készítettünk vele…
nov. 13
16:21
Interjú Kittka Andrással, az idei e-Reporterrel (F1világ)
Büszkék lehetünk honfitársunkra, Kittka Andrásra, aki nemzetközi szinten is hatalmas dolgot vitt véghez a motorsportban, ugyanis ő lett a Bridgestone által szervezett e-Reporter verseny idei győztese, mi pedig interjút készítettünk vele…
nov. 13
17:35
Brawn számára nem volt vonzó a Ferrari (F1világ)
Azt követően, hogy a Honda kinevezte csapatvezetőjének, Ross Brawn ellátogatott a japán gárda brackley-i főhadiszállására, ahol elárulta, mi vezérelte abban, hogy egy olyan csapathoz igazoljon, amely borzalmasan zárta az idei évet.
nov. 13
17:50
Schumacher elverte a mezőnyt Barcelonában (F1világ)
A téli tesztek első napján a Ferrari diktálta a tempót. Michael Schumacher hétszeres világbajnokhoz méltóan tért vissza a pályára, és mindenkit maga mögé utasítva az élen végzett. A második az olaszok tesztelője, Luca Badoer lett, akit de la Rosa követett a McLarennel.

2007. november 14. szerda

nov. 14
10:03
Kovalainen: Élvezet vezetni a kipörgésgátló nélkül (F1világ)
A Renault istálló finn versenyzője, Heikki Kovalainen a téli tesztek első napját követően elmondta, véleménye szerint sokkal élvezetesebb a vezetés a kipörgésgátló használata nélkül, és biztos benne, hogy a jövő évben sokkal látványosabb lesz a sport.
nov. 14
10:29
Ecclestone visszavonulással fenyeget (F1világ)
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone kijelentette, ha a Fellebbviteli Bíróság csütörtöki meghallgatásán elveszik Kimi Raikkönen idei világbajnoki címét, akkor komolyan elgondolkodik visszavonulásán.

Keresés