A Ferrari ismét megerősítette, kissé le vannak maradva a jövő évben bevezetésre kerülő KERS rendszer fejlesztésével, ami már eddig is jóval több pénzt emésztett fel, mint amire korábban számítottak.
A Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) már eddig is rengeteget tett azért, hogy drasztikusan csökkenjenek a kiadások a jövőben, ám most azt a célt tűzte ki maga elé, hogy jobb belátásra bírja Bernie Ecclestone-t, és több pénzt húzzon ki belőle.
Az AT&T Williams csütörtökön kiadott hivatalos közleményében bejelentette, hogy január 19-én, hétfőn teszi meg első köreit vadonatúj versenygépe, az FW31-es a portugál Algarve Motor Parkban.
A Ferrari semmit nem bíz a véletlenre, és felkészül arra az eshetőségre is, ha netán nem készülne el időben a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszerrel.
A Scuderia Toro Rosso francia versenyzője, Sebastien Bourdais elárulta, hogy készen áll visszatérni az Egyesült Államokba, ha netán nem kap versenyzési lehetőséget a jövő évben a Forma-1-ben.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy gondolja, hogy Kimi Raikkönen már maga mögött hagyta az idei évet, és készen áll visszavágni a következő idényben, ugyanis már közölte is a vezetőséggel, hogy célja a vb-cím elhódítása lesz 2009-ben.