2009. október 2. péntek

okt. 2
5:03
Kovalainen nyitott az élen Japánban (F1világ)
Heikki Kovalainen végzett az élen a Japán Nagydíj első szabadedzésén, ahol vizes, ám száradó pálya fogadta a mezőnyt. A McLaren finn pilótáját a hazai színekben köröző Kazuki Nakajima követte a Williamsszel, míg a harmadik Adrian Sutil lett.
okt. 2
6:09
Kobayashi helyettesíti a beteg Glock-ot pénteken (F1világ)
Bár a hét elején még Jarno Trulliért kellett aggódni, aki rendesen megfázott a szingapúri futam után, most csapattársa, Timo Glock betegeskedik, olyannyira, hogy orvosai tanácsára kihagyja a Japán Nagydíj pénteki szabadedzéseit.
okt. 2
6:42
Massa úgy érzi, elrabolták tőle a bajnoki címet (F1világ)
Felipe Massa úgy gondolja, hogy "elrabolták" tőle a tavalyi világbajnoki címet, mert a Renault csalása miatt nem tudott pontot szerezni tavaly Szingapúrban, ahol egy elkapkodott kiállás miatt az első helyről az utolsóban találta magát.
okt. 2
7:48
Schumacher támogatta Alonso szerződtetését (F1világ)
Michael Schumacher elárulta, hogy a kezdetektől fogva tetszett neki egykori nagy riválisa, Fernando Alonso szerződtetésének ötlete, így örül, hogy a spanyol bajnok a következő szezontól csatlakozik a Ferrarihoz.
okt. 2
8:54
Sutil állt az élre a szakadó esőben Japánban (F1világ)
Adrian Sutil végzett az élen a Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén, ahol hatalmas eső fogadta a mezőnyt, így csak az utolsó tíz percben hajtottak ki a pályára a versenyzők. A Force India német pilótája mögött Sebastian Vettel, és Vitantonio Liuzzi végzett.
okt. 2
9:27
A Toyota a Raikkönen-Kubica felállásra hajt (F1világ)
A Toyota F1 elnöke, John Howett nem titkolta, hogy csapata egy jóval erősebb versenyzői felállással szeretné megkezdeni a jövő évet, hogy megszerezhesse első győzelmét az F1-ben. Kimi Raikkönen és Robert Kubica a két kiszemelt.
okt. 2
11:06
Hamiltonnak a lélegzete is elállt Suzukában (F1világ)
A McLaren brit versenyzője, Lewis Hamilton kijelentette, hogy Suzuka a valaha volt legjobb versenypálya, ahol pályafutása során vezetett, miután pénteken megtette első köreit a japán ringen, ahol délelőtt száradó pálya, délután hatalmas esőzés fogadta a mezőnyt.
okt. 2
11:39
Button nem fog trükközni Japánban (F1világ)
Jenson Button kijelentette, hogy esze ágában sincs piszkos trükköket bevetni csak azért, hogy már a hétvégén bezsebelje első világbajnoki címét, mert soha nem tudná megbocsájtani magának, ha csalással érne fel a csúcsra a Forma-1-ben.
okt. 2
13:48
Hamiltont meglepte Massa nyilatkozata (F1világ)
Lewis Hamilton bevallotta, egy kissé meglepte, hogy Felipe Massa úgy érzi, csak azért vesztette el a világbajnoki címet a tavalyi évben, mert a Renault csalt Szingapúrban. A címvédő azonban örül, hogy kollégája jobban van.
okt. 2
14:21
Trulli úgy érzi, jövőre is lesz helye az F1-ben (F1világ)
Jarno Trulli bízik abban, hogy jövőre is rajthoz állhat majd a versenyeken a Forma-1-ben, miután a Toyota vezetése kijelentette: nagyon valószínűtlen, hogy szerződést hosszabbítanak az olasz pilótával.
okt. 2
14:54
Ferrari: Alonsóval könnyebb lesz dolgozni (F1világ)
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonso személyisége sokkal jobban fog illeszkedni csapatához, mint Kimi Raikkönené, aki a szezon végén, egy évvel eredeti szerződése lejárta előtt átadja helyét a spanyolnak.
okt. 2
20:57
Legyél Te az év csapatmenedzsere az F1-ben! (F1világ)
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
okt. 2
22:03
Vettel úgy érzi, jogtalanul büntették meg (F1világ)
Sebastian Vettel azt szeretné, ha az FIA változtat módszerein, és a jövőben másképpen mérné az autók sebességét a boxutcában, mert úgy érzi, hogy jogtalanul kapott büntetést múlt hétvégén Szingapúrban.

Keresés