2009. október 7. szerda

okt. 7
8:36
Williams örömmel fogadta Massa f1-es tesztjét (F1világ)
Sir Frank Williams örül annak, hogy Felipe Massa hamarosan ismét forma-1-es autóba ülhet, ami azt bizonyítja, hogy egyre jobban van július végi súlyos balesete óta, és még az sem kizárt, hogy a szezonzárón rajthoz állhat.
okt. 7
9:39
Brawn nem aggódik a jövő évi fejlesztések miatt (F1világ)
Bár az idei év a legjobb bizonyítéka annak, hogy az elhúzódó vb-harc még az élcsapatokat is komoly hátrányba sodorhatja a következő szezonban, Ross Brawn nem aggódik emiatt, mert úgy érzi, az idei fejlesztéseket jövőre is használni tudják majd.
okt. 7
10:45
A Ferrari tudja a Brawn sikerének titkát (F1világ)
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali szerint nincs semmi varázslat abban, hogy a Brawn szinte a semmiből bajnoki esélyessé lépett elő az idei évben, ugyanis az, hogy már korán átcsoportosította erőforrásait jelenlegi modelljére, ennyit jelentett.
okt. 7
14:36
Hivatalos: Kubica váltja Alonsót a Renault-nál (F1világ)
A Renault szerdán kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy Robert Kubica veszi át Fernando Alonso év végén megüresedő helyét a következő idényben. A lengyel pilóta csapattársáról később döntenek.
okt. 7
15:42
Massa hat órát tesztelt a szimulátorban (F1világ)
Felipe Massa hat teljes órán át rótta a kilométereket a Ferrari főhadiszállásán lévő szimulátorban, hogy minél jobban felkészülhessen jövő héten esedékes forma-1-es tesztprogramjára.
okt. 7
16:48
Trulli csak szórakozásból tesztel a NASCAR-ban (F1világ)
Jarno Trulli tiszta vizet öntött a pohárba, és jelezte, hogy csak szórakozásból fog tesztelni az amerikai szériában, és továbbra is teljes erőbedobással arra koncentrál, hogy jövőre is a forma-1-es mezőnyt erősíthesse.
okt. 7
17:54
A BMW köszönetet mondott Kubicának (F1világ)
A BMW Sauber vezetése köszönetet mondott Robert Kubicának mindazért, amit a csapatért tett az elmúlt három évben, miután hivatalossá vált, hogy a Renault-nál folytatja versenyzői pályafutását a jövő évben.
okt. 7
21:12
Mégsem igazol amerikai versenyzőt az US F1? (F1világ)
Bár úgy indult, hogy biztosan két amerikai pilótával mutatkozik be a Forma-1-ben, a Team US F1 vezetése most már azzal is elégedett lenne, ha legalább az egyik autóba hazai versenyzőt ültethetne, mert az idő szűke, és a gyér felhozatal miatt nincs könnyű helyzetben.
okt. 7
22:18
Újabb csapás vár Briatorére? (F1világ)
Azt követően, hogy a Renault szingapúri csalásügyében való aktív részvétele miatt élete végéig száműzték a nemzetközi motorsportoktól, Flavio Briatore a futball világában is nemkívánatos személy lehet, erről dönt csütörtökön az angol bíróság.

Keresés