2009. október 7. szerda

okt. 7
6:36
Őrizetbe vették a szomáliai védelmi államtitkárt (Kripto Akadémia)
Az ugandai biztonsági erők őrizetbe vették kedden az ország fővárosában Szomália védelmi államtitkárát, és ismeretlen helyre szállították.
okt. 7
6:54
Ideiglenes a hatalom Madagaszkáron (Kripto Akadémia)
A madagaszkári hatalmi csoportok megállapodtak kedden a szigetország fővárosában az átmeneti kormány vezetőinek személyében, akik közül az államfő továbbra is Andry Rajoelina lesz - közölték a tárgyalásokon részt vevő küldöttek.
okt. 7
7:12
Egyszer fent, másszor lent - szerencsejáték miatt rúgnak ki minisztereket (Kripto Akadémia)
Donald Tusk lengyel miniszterelnök valószínűleg leváltja szerdán három miniszterét a szerencsejáték-törvénnyel kapcsolatban kipattant botrány miatt - közölte kedd este a brit hírügynökséggel egy meg nem nevezett kormányzati forrás.
okt. 7
7:14
Hazug áruló? - A túlélésért küzd a palesztin elnök (Kripto Akadémia)
2005 elején történt hivatalba lépése óta először néz szembe a lemondását szorgalmazó követelésekkel és minden irányból érkező durva támadásokkal Mahmúd Abbász palesztin elnök. Hazugnak és bűnösnek tartják Rámalláhban, Ciszjordánia fővárosában, míg a Gázai övezetben élők szemében áruló lett a 74 éves politikus. A legendás Jasszer Arafat utóda ráadásul éppen a napokban szembesült egy déjá vu…
okt. 7
7:30
Magyarországra látogat Kína alelnöke (Kripto Akadémia)
Öt európai országot érintő körútra indult Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök - jelentették be szerdán Pekingben.
okt. 7
8:06
Visszavágtak a nemzetközi csapatok Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Az Afganisztánba állomásozó nemzetközi haderő és az afgán hadsereg egyik közös alakulata felkelők egyik nyugat-afganisztáni támaszpontjára mért csapást, és hat lázadót, köztük három arab állampolgárt megöltek a katonák.
okt. 7
8:08
Erőszak Kolumbiában - egyre rosszabb a helyzet (Kripto Akadémia)
Az elmúlt évek javuló bűnügyi statisztikái után idén ismét növekedésnek indult az emberölések és emberrablások száma Kolumbiában.
okt. 7
8:21
Daniel Cohn-Bendit szónoki díjat kapott (Infostart)
Cicero-díjjal tüntették ki Daniel Cohn-Bendit német-francia zöldpárti politikust, európai parlamenti képviselőt, az 1968-as francia diáklázadások egykori legendás vezéralakját.
okt. 7
8:39
UNICEF-jelentés: Gyereklányok pártában (Infostart)
Már tízéves koruk előtt eljegyzik az indiai, nepáli és pakisztáni gyereklányokat, s így fordulhat elő, hogy a dél-ázsiai térségből kerül ki a világon gyermekként menyasszonnyá lett lányok fele - tárta fel egy UNICEF-jelentés.
okt. 7
9:18
Több ezres kormánypárti megmozdulás Thaiföldön (Kripto Akadémia)
Több ezres kormánypárti megmozdulás volt szerdán a thaiföldi fővárosban.
okt. 7
12:18
Újabb hadjárat a pakisztán tálibok ellen (Kripto Akadémia)
Újabb offenzívát indít az iszlamista tálib lázadók ellen a pakisztáni hadsereg; a szóvivő szerint kemény ellenállásra számítanak.
okt. 7
12:20
Amerikai légvédelmi rakéták Lengyelországban? (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormányzat légvédelmi rakéták telepítését ajánlotta fel Lengyelországnak, cserében azért, hogy lemondott tíz elfogó rakéta telepítéséről lengyel földön egy átfogó európai rakétavédelmi rendszer keretében.
okt. 7
12:51
Mobil rendfenntartókkal az iskolai erőszak ellen (Infostart)
Megkezdték működésüket Franciaországban az első olyan mobil rendfenntartó egységek, amelyek az iskolai erőszakot hivatottak megfékezni. A rendőrségtől független, de azzal együttműködő testület létrehozását még májusban jelentette be Nicolas Sarkozy, azt követően, hogy több francia állami iskolán valóságos erőszakhullám söpört végig. A rendfenntartóknak a legproblémásabb iskolák körüli tereket is…
okt. 7
12:54
Kínát is fenyegeti az al-Kaida (Kripto Akadémia)
A "keresztesek" és a zsidók mellett Kínát is megfenyegette egy szerdán megjelent internetes videoüzenetben az al-Kaida terroristahálózat afganisztáni vezetője.
okt. 7
13:12
Dúlnak a harcok Jemenben! - Több tucat lázadó halt meg egy nap alatt (Kripto Akadémia)
Folytatódnak a harcok Jemen északi részén a kormányerők és a síita zaidita szektához tartozó lázadók között, és 29 lázadó halt meg egy nap alatt - közölte a hadsereg szerda reggel.
okt. 7
13:27
Szegényednek a német gazdagok (Infostart)
A pénzügyi válság erősen megtépázta a német gazdagokat is, mert a Manager Magazin most közzétett felmérése szerint az egy milliárd eurót meghaladó vagyonnal rendelkező magánszemélyek vagy családok száma egy év alatt 122-ről 99-re zsugorodott.
okt. 7
13:48
Több ezres kormányellenes tüntetés! (Kripto Akadémia)
A hatóságok szerint mintegy 8 ezer, a szervezők szerint 15 ezer közalkalmazott gyűlt össze a román kormány épülete előtt szerdán azon a szakszervezeti tüntetésen, amelyen a közszférában dolgozók magasabb béreket, munkahelyeket és tisztességes nyugdíjakat követelnek.
okt. 7
14:42
Lisszaboni szerződés: lesz cseh ratifikáció (Kripto Akadémia)
Nem kérdéses, hogy a Cseh Köztársaság részéről is hivatalosan meg fog történni a lisszaboni szerződés ratifikációja, csak azt nem tudni egyelőre, hogy pontosan mikor - mondta Jan Fischer cseh miniszterelnök szerdán, Prágából hangösszeköttetéssel bekapcsolódva az EU vezetőinek brüsszeli sajtótájékoztatójába.
okt. 7
14:57
Németország is küzd az államháztartási hiánnyal (Infostart)
Újabb kilenc uniós tagállam, köztük Németország ellen indít eljárást az Európai Bizottság az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt. A brüsszeli testület döntésével a 27 uniós ország közül így már 20 ellen folyik eljárás a GDP-hez mért 3 százaléknál magasabb deficit miatt.
okt. 7
16:09
"Az NDK-ban még a nyelvüket is megváltoztatták, hogy különbözzenek" (Infostart)
Hatvan éve alakult meg az Német Demokratikus Köztársaság: azután, hogy 1949. október 7-én kikiáltották Német Szövetségi Köztársaságot, a szovjet befolyású, szocialista ország is önálló államot alapított. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a keletnémetek saját identitást akartak maguknak, ezért még a német nyelv átalakítására is hajlandók…
okt. 7
16:12
Az SNS ismét kezdeményezte a Magyar Koalíció Pártjának betiltását (Kripto Akadémia)
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerdán ismét kezdeményezte a főügyészségen a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) betiltását.
okt. 7
16:27
Lézerpisztollyal tartják sakkban a pilótákat Berlinben (Infostart)
Berlinben a közelmúltban elszaporodtak a lézerpisztollyal elkövetett merényletkísérletek a leszálló repülőgépek ellen. Lézerpisztolyt bárki vásárolhat és ha ezt egy pilótára irányítja, a kibocsátott fénysugár átmenetileg úgy elvakíthatja, hogy ennek következtében képtelenné válik az általa irányított repülőgép sikeres leszállásának biztosítására.
okt. 7
16:45
A lengyel légitársaság is leépít (Infostart)
Lengyelországban jövő márciusig több mint 10 százalékkal csökkenti 3500 fős dolgozói létszámát a LOT légitársaság. A pénzügyi problémákkal küzdő cég vezetése erről most állapodott meg a szakszervezetekkel.
okt. 7
17:57
Szájer: Politikai kulturálatlanság, ha az ellenzék nélkül dönt a kormány (Infostart)
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint egyelőre semmilyen szocialista párti fórumon és a kormányon belül sem született döntés arról, kit jelölnek az Európai Bizottság magyar tagjának. Szájer József, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának alelnöke az InfoRádiónak azt mondta: politikai kulturálatlanság lenne, ha fél évvel a választások előtt a kormányzat az ellenzék egyetértése…
okt. 7
18:51
Dániában leszállítják a büntethetőségi korhatárt (Infostart)
A liberális-konzervatív dán kormány azt tervezi, hogy tizenötről tizennégy évre szállítja le a büntetőjogi felelősség korhatárát, és elektronikus bilinccsel tartja kordában a 12 éves bűnözőket. Az intézkedések célja a fiatalkorúak bűnözésének megfékezése.
okt. 7
20:21
A szerencsejátékok menthetik meg Szerbiát (Infostart)
A szerencsejátékok az egyetlen gazdasági ágazat, amely biztos jövedelmet hoz Szerbiának. Tavalyi összbevétele meghaladta a 15 milliárd forintnak megfelelő összeget. Miközben a gyárakat és üzemeket egymás után zárják be, a játékbarlangok és játékkaszinók száma meghaladja a kétezret Szerbiában.
okt. 7
20:57
Tiltakoznak Hollandiában a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen (Infostart)
Tiltakozó akciókat tartottak Hollandiában szerdán az ellen, hogy a kormány 65-ről 67 évre tervezi megemelni a nyugdíjkorhatárt.
okt. 7
21:33
Kérdőjelek és kételyek Malina Hedvig ügyében (Infostart)
Malina Hedvig ügyében rengeteg a hazugság és a csúsztatás - derült ki a Markíza szlovák televízió oknyomozó riportfilmjéből.
okt. 7
21:51
Rajtaütésben több mint 50 tonna kábítószert foglaltak le (Infostart)
Több mint 50 tonna ópiumot és 1,8 tonna heroint foglaltak le egy közös akcióban az amerikai és az afgán erők a dél-afganisztáni Hilmend tartományban szerdán - jelentette be az afgán védelmi minisztérium.

Keresés