Az elektromos autókról szinte kivétel nélkül minden esetben a környezetvédelem, a zéró kibocsátás jut eszünkbe, a versenysport vagy a magas szintű vezetési élmény pedig vajmi ritkán, pedig a Tesla Roadster is megmutatta, hogy a villanyautóknak is lehet keresnivalójuk a rázókövekkel tarkított aszfaltcsíkokon. Ezúttal a Nismo felkészítette Nissan Leaf borzolja a kedélyeket – néma csendben.
Néhány nappal az ízelítő és a hivatalos bejelentés után már a Citroën sem bírt magával: leleplezte különleges modellcsaládjának legújabb tagját, a DS5-öt.
Néhány nappal az ízelítő és a hivatalos bejelentés után már a Citroën sem bírt magával: leleplezte különleges modellcsaládjának legújabb tagját, a DS5-öt. Az újdonság már első ránézésre is rokonságban áll a
Bár egy hetet megúsztunk az előző, nagy emelés óta, szerdától értesüléseink szerint ismét drágábban tankolhatunk benzint a töltőállomásokon; a gázolaj ára viszont továbbra is változatlan marad.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo kerek perec kijelentette, hogy azonnali javulást követel csapatától, miután az olasz gárda egyelőre messze alulmúlja a várakozásokat.
A Land Rover piackutatási eredményei alapján a haszonterepjárók szegmense éves szinten 3,25 millió darab értékesített járművel büszkélkedik, s elemzések szerint ez a szám a 2017-es esztendőre további 25 százalékkal emelkedik majd.
Nem vár gyors megoldást a Ferrari problémáira a csapatot irányító Stefano Domenicali, aki szerint azonban minden tudásukat latba kell vetniük ahhoz, hogy csökkentsék lemaradásukat.
Noha a legtöbben komikusnak tartják Jenson Button Kínai Nagydíjon elkövetett hibáját, a Red Bull vezető szerelője szerint a McLaren-Mercedes csalni próbált akkor, amikor a brit versenyző az energiaital-gyárosok garázsa elé parkolt le bokszkiállása során.
Történetünk főszereplője több mint hét évtizede, egészen pontosan 73 éve indult hódító útjára. A sokat megélt „bogárhátú” első generációjából 21,5 millió, a tizenhárom évet élt New Beetle-ből 1 millió példány talált gazdára 1938 óta, a New Yorki Autószalonon debütált harmadik generáció pedig újult erővel szerezne még több rajongót a kultusznak.
Főként autója egykörös tempóján javítana a McLaren-Mercedes alakulata, Martin Whitmarsh csapatfőnök elmondása szerint ugyanis szeretnének minden egyes nagydíjhétvégén az első rajtkockáért harcba szállni.
London. A brit főváros soha sem alszik – jól tudják ezt lakó is, akik valószínűleg az évek során hozzászoktak már a lármásabb környékhez. De ilyen nemes hangorkánt még ők sem tapasztalnak minden nap. A forrás: egy Ferrari 599 GTO hatliteres, 670 lóerős V12-es motorja. A 619 Nm bámulatos könnyedséggel utalja a 315 mm széles hátsó gumikat füstös fogyókúrára. Hangerőt fel, indul a nap:
A kínai Geely neve először akkor kezdett beégni a köztudatba, amikor váratlanul a Volvo potenciális vásárlójaként tűnt fel. A köztiszteletben álló, és elismert európai gyártó tulajdonosaként már nagyobb figyelem irányítódik az anyacég logójával ellátott típusok felé is, s láthatóan a minőségi fejlődés sem várat már magára.
Minden idők legjobb forma-1-es vívmányának titulálta a légellenállást csökkentő rendszert (DRS) a Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg, aki szerint a versenyek egyértelműen izgalmasabbá váltak az új szabályoknak köszönhetően.
A Genfi Autószalonon találkozhattunk első ízben a formás Mazda Minagi tanulmánnyal, ám akkor még csak sejthettük, hogy a típus majd CX-5 néven kerülhet a forgalomba. Nos, a mai naptól hivatalossá vált ez az információ, hiszen a japánok egy sajtóközleményben adták hírül, hogy a 2012-ben piacra lépő újdonság átesett a keresztségen. A „CX” betűjelzés a Mazda összkerekes szabadidőautós kínálatára…
Beköszöntött a tavasz, nyílnak a virágok, és a kátyúkat sem takarja már hó: látják őket a közútkezelő munkatársai is - kezdik is a felújítási munkákat - mégsem örülünk neki felhőtlenül, hiszen egyből beugrik a kép, ahogy az útlezárások miatt dugóban izzadunk. Ám, mint minden folyamatot, ezt is lehet optimalizálni. Nézzük végig, hogy a közúti munkák magas színvonalú lebonyolításában milyen érdekes…
Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke úgy véli, a forma-1-es csapatoknak a jövőben alaposan át kell gondolniuk, milyen munkamódszerrel vágnak neki a következő szezonnak, könnyen lehet ugyanis, hogy a Mercedes előzőleg helyesnek vélt taktikája hatalmas baklövésnek bizonyul.
A Red Bull Racing istálló csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, Mark Webber önbizalmának nagyon jót tett az elmúlt hétvégi kiváló szereplés, amikor is Kínában a mezőny végéről rajtolva felállhatott a dobogóra.
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa úgy véli, csapatának nagyon keményen kell dolgoznia a következő három hétben, hiszen jelen pillanatban a Mercedes versenyautói jobban teljesítenek az időmérőn, mint az olasz gyártóé.
A Renault egykori vezére, Flavio Briatore szerint sikerült végre olyan szabályokat alkotni, amik valóban izgalmassá és érdekessé teszik a versenyeket, ugyanis elmondása szerint nagyon régen élvezte ennyire a futamnézést.
Tökéletes hétvégére van szüksége a Lotus Renault GP csapatának ahhoz, hogy ismét felálljon a dobogóra – véli az alakulatot irányító Eric Boullier, aki szerint Kínában túlságosan konzervatív stratégiával küldték versenybe pilótáikat.
Alig egy évvel a Cayenne második generációjának bemutatkozása után a Porsche már némileg át is dolgozta SUV-ját: a legnagyobb újdonságot a dízelmotor erősödése, néhány új és továbbfejlesztett opció valamint a csúcsmodellhez kínált teljesítménycsomag jelenti.
Eredményes folytatásban bízik a Lotus Renault GP orosz versenyzője, Vitaly Petrov, aki számára a múlt hétvégi Kínai Nagydíj nem úgy alakult, ahogy szerette volna.
Érthető módon nem máshol, mint a luxusautók legnagyobb új piacán, Kínában érhető tetten a legújabb Rolls-Royce premier: a Sanghaji Autószalon újdonsága a Ghost hosszított tengelytávú változata.
A CL és a CLS AMG kiadásából is ismerős új, 5,5 literes kétturbós V8-as beköltözik az E-osztály motorházteteje alá is, búcsúztatva az eddig szolgálatot teljesítő 6,2 literes szívó egységet.
Hogy mi a különlegessége a kipróbált fehér Avensisnek? Valójában semmi; ezúttal szó sincs új modellről, vagy modellközi frissítésről. Na jó, elárulom: egy hívogató felszereltség-csomag miatt került hozzánk a már jól ismert típus. Ehhez jön még, hogy az Autó Pultnak eddig még nem volt szerencséje a több mint 3 éve kapható típushoz, így most végre le tudtunk csapni egy tesztautóra.
Az Audi kínálatában manapság egyre kívánatosabb modellek tűnnek fel, az öthengeresek csábítása mellett azonban a jövőre és a környezetkímélő üzemre is fordítani kell. Az ingolstadti gyártó ez utóbbi, nemes cél érdekében a Genfi Autószalonon bemutatott szedánforma A3-ba építette be konnektorról is tölthető hibrid hajtásláncát.
Hamarosan elhagyhatja a Santa Corona Kórházat a februárban elszenvedett súlyos sérüléséből lábadozó Robert Kubica – jelentették lengyel hírügynökségek.
A Subaru jövőjét megalapozó új Imprezával már több esetben is találkozhattunk, azonban a japánok kicsit tovább merészkedtek és a közönség pozitív fogadtatását élvező modell ötajtós változatát megemelvén crossoverben is gondolkodnak.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint tárgyalásban állna Rupert Murdoch News Corp cégével a sportág eladásáról.
Összességében kielégítőnek értékeli a szezon első három versenyét a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Jenson Button, aki szerint a téli felkészülést követően csak álmodhattak a jó eredményekről.
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug elismerően beszélt a Force India újonc versenyzőjéről, Paul di Restáról, aki elmondása szerint fantasztikusan teljesített az eddigi három versenyen a Forma-1-ben.
Csodát tettek, azonban továbbra is keményen kell dolgozniuk annak érdekében, hogy Európában is harcolni tudjanak a Red Bull Racing alakulatával – véli a McLaren-Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton, aki szerint a csata még csak most kezdődik az F1-es világbajnokságban.
A Sauber istálló névadó tulajdonosa, Peter Sauber a svájci médiának adott nyilatkozatában nemrégiben elárulta, jelenleg is dolgoznak egy, a Red Bulléhoz hasonló kipufogórendszeren, melyet várhatóan a Török Nagydíjon pályára is visznek.
Akár a leggyorsabb szériagyártású Corsa kitüntető címére is pályázhatna a napokban bemutatkozott Nürburgring Edition modell, amely az OPC szellemiségét még erősebb pályaautózásra való alkalmatossággal erősíti.
FR-S concept néven, enyhe változtatásokkal, de a fiataloknak szóló Scion márkanév alatt is bemutatkozik a Toyota-Subaru hamarosan érkező hátsókerekes kupéja, az FT-86.
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva nemrégiben elárulta, biztos abban, amennyiben csapata tartani tudja a fejlesztési versenyt legfőbb riválisaival, képes lesz elhódítani a világbajnoki címet a szezon végén.
A svéd márka termékeit korábban sok kritika érte a már-már túlságosan homogén megjelenés miatt. Persze a modellpaletta pozitív megítélése talán éppen a visszafogott stílusnak köszönhető, de a napokban a Shanghaji Autószalonon bemutatott Universe tanulmány mégis új utakat hivatott keresni.
Nehezen indult… szó szerint és átvitt értelemben is. 75 éve szerelték először személygépkocsiba a dízelmotort, amely történetének hajnalán ebben a kategóriában meglehetősen mellőzött megoldásnak számított, a hosszú évtizedek során azonban méltó versenytársa lett a benzinmotornak, amelyet bizony néha le is taszít a trónról. Nézzük, hogy alakult a jubiláló öngyulladós sorsa!
Annak ellenére, hogy hatalmas lehetőséget dobott el magától és végül lecsúszott a dobogóról, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Mercedesnek pozitívan kell visszagondolnia a hétvégi Kínai Nagydíjra, ahol a vártnál eredményesebbek voltak.
Három éve különc formáival nagy port kavart a Kis Soul, de épp rendhagyósága miatt gyorsan háttérbe került. Ezt most orvosolhatja a frissítés, amely izgalmas motorokat hozott számára.
Igaz, a Chevrolet már bemutatta a középkategória népes táborába készülő modelljét a pofás Malibu személyében, részleteket még nem közölt róla. Ezúttal ezt pótalja a gyártó, mostantól minden lényeges információ adott a Sanghaji Autószalonon bemutatkozó középkategóriásról.
Újonc versenyzőjét, Sergio Perezt dicsérte a minap egy interjúban a Sauber istálló névadó csapatfőnöke, Peter Sauber, aki szerint a fiatal tehetség eddig teljes mértékben megfelelt az elvárásoknak.
A Williams istállónak mindene megvan ahhoz, hogy fordítson a helyzeten, és sikeresen teljesítsen az idei évben, amint választ kap arra, miért nem tudta átmenteni az első versenyekre a téli teszteken mutatott formáját.
A Renault lengyel versenyzője, Robert Kubica hosszú hónapok óta először adott életjelet magáról, és a csapat által kiadott közleményben mesélt állapotáról, illetve köszönte meg mindenkinek az eddigi támogatást.
Az autózás modernkori történelmében talán nem is találunk olyan szegmenst, amely nagyobbat fejlődött volna, mint az alsó-középkategória. Ez első pillantásra tetten érhető már csupán a méretgyarapodáson is, amit persze az árcédulák hízása is tükröz; de így is egyértelmű: egy átlagos igényekkel megáldott családot tökéletesen kiszolgál egy ilyen modell – pláne, ha puttony is jár hozzá.
A Mercedes GP német versenyzője, Nico Rosberg az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva nemrégiben elárulta, teljes mértékben elkötelezett jelenlegi csapata iránt, és biztos abban, hogy hamarosan sikereket érnek el együtt.
A helyszínünk ezúttal New York, ahol az éppen tomboló kiállítás lázában a Jaguar két meglepetéssel is előállt, hiszen a britek az XF és az XK ráncfelvarrott változatairól rántották le a leplet.
A Forma-1 korábbi világbajnoka, Mika Häkkinen az Autosport című brit szaklapnak adott exkluzív interjújában nemrégiben elárulta, meggyőződése, hogy a bajnoki címvédő Sebastian Vettel idén sokkal magabiztosabban versenyezhet, hiszen óriási teher került le a válláról.
Nem rendeznek forma-1-es futamot 2012-ben Isztambulban, miután a királykategória kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nak nézeteltérései támadtak a helyi tisztségviselőkkel.