2014. április 24. csütörtök

ápr. 24
9:12
Beerősít az új Mercedes C-osztály – érkezhet a C 450 AMG Sport kivitel (Auto Pult)
Nem kérdés, hogy a vadonatúj Mercedes-Benz C-osztály amint megjelent, rögvest a prémium középkategória élére ugrott – a formái alapján kis S-osztálynak is becézett csillagos típus mind kívül, mind pedig belül gyönyörűre sikeredett, modern technológiái pedig szintén a legmagasabb szintet képviselik. Egyedül a motorkínálata szűkös kissé az autónak, ugyanis egyelőre mindössze 3 motorral, 2…
ápr. 24
9:30

11:00
Sivatagi oroszlán - itt a Peugeot 2008 DKR versenyautó (Auto Pult)
Messze van még a következő viadal, de a Peugeot már most, a Pekingi Autószalonon felfedte a 2015-ös Dakar Rallyra elkészített szörnyetegét. A francia márka 25 év után először tér vissza a sivatagi futamra, méghozzá a 2008 DKR-rel.
ápr. 24
12:12

15:12
A Volkswagen borsot törne a Mercedes CLA orra alá? - íme az NMC tanulmány (Auto Pult)
Nemrég beszámoltunk róla, hogy érkezik a Volkswagen legújabb dobása, az NMC, ami nem más, mint a Golf alapjaira épülő négyajtós-kupé tanulmány. A Pekingi Autószalonon már be is mutatták az újdonságot, így most még több adattal és fényképekkel tudunk szolgálni a Mercedes-Benz CLA állítólagos kihívójáról.
ápr. 24
15:30

18:48
Automata élvezet - Renault Clio Grandtour 1.5 dCi EDC teszt (Auto Pult)
Ha Szabó kolléga az előző tesztben azt állította, hogy néhány centiméter gyarapodás és egy puttony nem túl izgalmas indok egy teszt megírásához, akkor én most valóban bajban vagyok, hiszen nem elég, hogy az általam tesztre fogott Renault Clio Grandtour hajtáslánca mindössze a hatsebességes, duplakuplungos EDC automataváltóban tér el az előző delikvensétől, de gyakorlatilag még a két kombi kisautó…
ápr. 24
19:42

21:12
A Lexus is beáll a sorba: négyhengeres turbómotor kerül az IS-be (Auto Pult)
Bár a Toyota és a Lexus komoly ellenállást igyekszik mutatni a turbófeltöltésű motorok ellen (legalábbis eleddig ezt tapasztalhattuk a japánok háza táján), úgy néz ki, hogy csak eddig lehetett az árral szemben evezni és most beadják a derekukat: a közeljövőben a Lexus palettáján – és minden bizonnyal a Toyotáén is – egyre több kényszerlélegeztetéssel megáldott közvetlen befecskendezésű turbós…
ápr. 24
21:30

Keresés