Immár 30 év eltelt azóta, hogy az első BMW M5 premierjével létrejött a nagyteljesítményű felső-középkategóriás szedánok szegmense. Ezt a bajor gyártó egy „30 Jahre M5” limitált modellsorozattal ünnepli, amely 600 lóerős teljesítménnyel állít emléket a kerek évfordulónak.

Az Alfa Romeo az utóbbi években jóformán szundikált, azonban a márka tulajdonosa, a Fiat érzi, hogy muszáj lesz az emocionális modellekről ismert márkát felébreszteni csipkerózsika álmából. Épp ezért a következő négy évre tervet dolgoztak ki az olaszok, amelynek célja az Alfa vérének alapos felfrissítése.
A Maserati Alfieri tanulmányautó különösebb beharangozók és felhajtás nélkül jelent meg a Genfi Autószalonon márciusban, ám annál nagyobb sikereket aratott. Amíg azt hittük, hogy a koncepcióban a GranTurismo utódját tisztelhetjük, most hivatalosan is kiderült, hogy a sportkupé bizony a nagyobb GT alá érkezik majd a kínálatba 2016-ban.

A Fiat sem rest, s az eddig mutatott, relatíve visszafogott offenzíva helyett újabb támadásra készül, méghozzá Európában. Az olaszok ezúttal úgy vélik, hogy a piacot a Dacia modelljeihez hasonló, olcsó kínálatokkal, valamint egy sportos típus életre keltésével hódíthatják meg.

Ismét jó hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára: a hét elején már egy ízben jelenthettünk a szerdai árcsökkenésről, s ezúttal ismét az árak apadásáról számolhatunk be. A benzin és a gázolaj ára egyaránt 3 forinttal esik a hét végétől kezdődően.