Ritka alkalom, hogy tuning szerepel hasábjainkon, azonban vannak olyan, különleges darabok, amelyek mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. Ilyen például a Wimmer Rennsporttechnik garázsában nevelkedett Volkswagen Polo R WRC Street – a kisautót olyan erősre építették meg, hogy a hamarosan érkező csúcs-Golf is csak hátulról ismerheti fel.
Régóta tudjuk már, hogy az autógyártók – kiváltképp a luxusautókkal foglalkozó márkák – szeretnek más területeken is hallatni magukról, már csak a marketing miatt is. A Mercedes-Benznek ráadásul egy külön részlege foglalkozik ezzel a témával, ami a Style utónevet viseli. A németek csapata pedig nemrég nagy fába vágta fejszéjét, hiszen egy hajókoncepciót készítettek el.
Immár három éve, hogy a Lexus bemutatta prémium középkategóriásának jelenlegi generációját, és mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent a mai világban – ideje a frissítésnek! A japánok nem is szöszöltek sokat, hiszen a hamarosan kezdődő Pekingi Autószalonon le is rántják a leplet a ráncfelvarrott IS-ről, amiről már egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
A méregdrága luxus- és sportautókat gyártó márkák általában tengernyi opciót kínálnak négykerekűikhez, hogy az ügyfelek teljes mértékben személyre szabhassák azokat. Néha azonban ez sem elég – ilyenkor kerülnek képbe a különleges igények kielégítésére specializálódott részlegek. A Ferrarinál ez a csapat a Tailor Made névre hallgat, és nemrég meg is mutatták, mire képesek.
„Das beste oder nichts”, vagyis magyarra fordítva „A legjobbat, vagy semmit”, szól a Mercedes-Benz szlogenje, amely a vadonatúj E-osztály kapcsán (is) maximálisan értelmet nyer. A Csillagos prémiumgyártó ugyanis olyan magas kvalitású autóval rukkolt elő, ami talán minden várakozást felülmúl, márpedig egy új generációs E-osztállyal szemben, amely talán a Mercedes-Benz legfontosabb modellje és a…

Már régóta tudjuk, hogy a brit JLR (Jaguar Land Rover) konszern mérnökei már évek óta gőzerővel dolgoznak egy új motorcsalád kifejlesztésén. Az új, szupermodern Ingenium család első erőforrása a 2-literes négyhengeres egyturbós dízel, amit mi már két ízben is próbára tettünk az új Jaguar XE-ben és XF-ben.
Az autóipar, valamint ezzel párhuzamosan a részvénypiac a Volkswagen óriási dízelbotránya óta rendkívül érzékenyen reagál a fogyasztással illetve az emissziókkal kapcsolatos csalásokra. Ezúttal a Mitsubishi került bele a slamasztikába, miután kiderült, hogy a gyártó Japánban, egy fontos belpiacos autójánál csalt a fogyasztásmérés során.
A Ford az elmúlt időszakban igencsak beerősített a sportmodellek tekintetében, vagyis valóban beigazolódni látszanak a márka korábbi ígéretei, amelyek értelmében a Ford sportrészlege, a Ford Performance globális szinten számos újdonsággal lép elő, tovább fokozva a márka sportos imázsát.
A BMW már korábban beígérte, hogy 100. születésnapja alkalmából a nemrégiben bemutatott 7-es sorozat kap egy különleges szériát. A bajorok most be is mutatták az egyedi zászlóshajót, amely minden szempontból a gyáriak tudásának legjavát nyújtja, miközben mindössze 100 darab készül majd el belőle – nézzük is, hogy mit tud a születésnapi 7-es.
Az Európában elérhető négykerekűek biztonságát vizsgáló Euro NCAP különböző tesztjeivel igyekszik lépést tartani az autóipar villámgyors fejlődésével. A szervezetnél pedig jól végzik munkájukat, hiszen mára már a gyalogosfelismerő és vészfékrendszerek is az értékelés részét képezik – persze a módszereikkel lehet vitatkozni, de kétségtelen, hogy átfogó képet nyújtanak az autók képességeivel…

A Renault elképesztő megújuláson ment keresztül az utóbbi időben, és legújabb modelljeikkel, mint a Mégane és a Talisman, bizonyították, hogy jó irányba indultak el – még ha nem is hiba nélkül. A franciák pedig nem állnak le, hiszen érkezik a Koleos utódja, mely egy teljesen más filozófia mentén, a nagyobb SUV-k között kíván harcba szállni. A gyáriak már meg is osztottak velünk egy kedvcsináló…
Mostanra már szinte biztossá vált, hogy az Apple boszorkánykonyhájában egy autó van készülőben, ami a vállalat filozófiáját ismerve valamilyen szempontból biztosan képes lesz majd világújdonsággal szolgálni – legyen az technológia, kezelhetőség, formavilág vagy éppen kapcsolatteremtés. A cégen belül az állítólag Project Titan névre hallgató tervről időről időre érdekes pletykák röppennek fel – így…
Az Aston Martin nem komolytalanodik, a brit márka igazi prémium szolgáltatást és élményt nyújt luxusmodelljei mellé. Ezúttal a V8 Vantage S Blades Edition tulajdonosai örvendhetnek a különleges körítésnek: a gyártó az öt darablimitált különkiadás vevőit VIP bánásmódban részesíti, mégpedig a különkiadást ihlető repüléshez kapcsolódó légiakrobatikával.
Rég éreztem ilyet… a radikálistól biztonságos távolságban autózom, mégis adrenalinnal dúsul a vérem, amely akár kék színben is csörgedezhetne ereimben alkalmi partneremhez idomulva. A Megane GT elkapja és megragadja a pillanatot, elcsavarja a fejet és szorosan magához öleli a szívet, engedni pedig később sem akar. Garantált a tartós románc.

Nem kell bemutatni olvasóinknak, hogy autó vásárlásakor adók formájában milyen summát kell becsorgatni az állam kasszájába, azonban – ahogy az már több ízben felmerült – ennek elengedésével bizonyos típusok esetében vonzó ajánlat jelenik meg a vásárlók számára. Az elektromos autók adómentessége ezúttal Németországban érvényesülhet.
Azt hiszem, mostanra már senki nem vitatkozik azzal a ténnyel, hogy az elektromos, vagy legalábbis hibrid autóké a jövő – esetleg az lehet még kérdés, hogy hidrogénnel működő üzemanyagcellás, vagy normál akkumulátoros megoldással fognak-e működni. A villanyos négykerekűekkel a Volvónak is nagy tervei vannak, hiszen a legfrissebb hírek szerint 2025-re egymillió elektromotorral szerelt modellt…
A Ferrarival kapcsolatban már régóta hallani, hogy az olaszok felélesztenék a Dino nevet, ám eddig semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem találhattunk a belépő középmotoros modell fejlesztésére – néhány láthatóan átszabott 488 prototípuson kívül. Ezúttal azonban leplezetlenül kaptak lencsevégre egy eddig sosem látott Ferrari típust, ami bőven okot adhat a találgatásokra.
A Porsche már többször bizonyította, hogy a veterán modellek tulajdonosait is nagy becsben tartja – elég csak a klasszikus 911-esekhez tervezett navigációs rendszerre gondolnunk. A németek pedig ezúttal sem okoztak csalódást, hiszen az öregebb modelleken olykor veszélyessé váló gumiabroncsok helyett ezúttal vadonatúj, modern technológiával elkészített, mégis korhű gumiabroncsokat kínálnak…

Mindenekelőtt nem győzzük kifejezni hálánkat a Fordnak, hogy az aktuális Mustangot több mint 50 év után végre globális modellnek tervezte, ezáltal pedig olyan országok polgárainak is lehetővé tette a Mustang-életérzés hivatalos úton történő megvásárolhatóságát, akik eddig csak álmodozni tudtak a vágtató vadlóról, netalántán számos nehézség árán – ami a behozatalt leszámítva főképp a szervizelésre…

A BMW azon autógyártók közé sorolandó, akik a sport, a sportosság iránt különösen elkötelezettek – az M divízió az alapesetben is dinamikusabbra hangolt modellekből igazán éles sportmodelleket varázsol. A család legújabb tagja a kis kétajtós M2, amely 370 lóerejével az egyik legélménydúsabb idei újdonságnak számít – debütálásához a gyártó egy hasonlóan izgalmas kétkerekűt is bemutatott.

Hazánk fia, az Audi TT eddig sem volt rossz erőben, hiszen az S verzió 2-literes TFSI turbómotorja nem kevesebb, mint 310 lóerőt bocsát a sofőr rendelkezésére. Pekingben azonban megérkezett az RS variáns, ami nem meglepő módon minden idők leggyorsabb és legerősebb TT-je lett – de sajnos immár kizárólag automataváltóval érhető el.
A Porsche érdekes módon Pekingben leplezte le legfrissebb sportmodelljét, a vadonatúj 718 Cayman-t, amely az eddigi ’sima’ Cayman sorozatot váltja és természetesen a nemrégiben leleplezett 718 Boxster ikertestvére. A recept ugyanaz, mint a 718 Boxster esetében volt, vagyis egy ráncfelvarrásról van szó, azonban mivel a teljes motorpalettát lecserélte a Porsche, ennél többről beszélhetünk.
A múlt héten egy kedvcsináló fotón már felsejlett előttünk a Lexus IS frissített verziója, azonban a Pekingi Autószalon mai megnyitóján teljes valójában leleplezték a japánok a prémium középkategóriás ráncfelvarrott változatát. A mérnökök nem alkalmaztak radikális megoldásokat, de így sem kell nagyítóval vizsgálgatnunk az autót a különbségek felleléséhez – legalábbis szemből.
A Smart bemutatta minden idők legerősebb szériagyártású Smart modelljeit, mégpedig az új Brabus változatok képében. Bár a Brabus alapvetően a(z egyik) leghíresebb, főleg Mercedesekre specializálódott tuningműhely – vagy ha úgy jobban tetszik, autónemesítő műhely –, nem pedig egy olyan gyári részleg, mint például a márkánál maradva az AMG, a Daimler konszern azonban a Smart esetében immár régóta…
A kategóriát ugró, vadonatúj Renault Koleosról ugyan nemrégiben már láthattunk egy fotót, a Pekingi Autószalon mai megnyitója alkalmából végre megtörtént a teljes leleplezés is. A franciák büszkék legújabb crossoverükre, mely a Talismánnal közösen foglalja majd el a márka zászlóshajójának járó címet – a két modellben pedig természetesen nem csak ez lesz a közös.
A Mazda hivatalos sajtóoldaláról épp ma értesültünk, hogy a japánok kis roadstere, az MX-5 gyártásának 1989. áprilisi kezdete után szinte napra pontosan 27 évvel, 2016. április 22-én elérte az egymillió darabos gyártási számot.
Pontosan egy hete emelte utoljára az üzemanyagárakat a MOL, ma pedig újabb áremelést tett közzé: most szerdától, vagyis április 27-től 4 forinttal emelkedik a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára. A benzin ezúttal nem drágul, ami azt jelenti, hogy a két üzemanyagfajta közötti árkülönbség csökken.
Lassan elszabadulni látszanak az indulatok a dízelmotorokkal kapcsolatos botrányban: noha a kezdetekben még csupán a Volkswagen TDI erőforrásait illetően merült fel az előírásoknál nagyobb mértékű kibocsátás, ezúttal egy tanulmány sokkal drámaibb képet fest az autóipar vásznára: a dízelmotorok mintegy 97%-a bocsát ki többet a megengedettnél.