A jelek szerint az Audi sem ölbe tett kézzel várja a Párizsi Autószalont: a nagy premierek sorát a Q5 új generációja folytatja. Bár a teljes leleplezésre még várni kell, mindez a héten meg fog történni - addig is újabb ízelítő képeket kaptunk a négykarikásoktól.
Úgy tűnik a Kia nem lassít: azok után, hogy múlt héten már hazánkban is kipróbálhattuk három újdonságukat, Párizsra is keményen készülnek a koreaiak. A vadonatúj Rio mellett a Soul és a Carens sem marad érintetlenül – igaz esetükben csak egy frissítésről van szó. Ezúttal nézzük, hogy mi változott a gyáriak egyterűjén a ráncfelvarrásnak köszönhetően.
A német prémium trió egy egészen újszerű területen, az információközlés terén fog együttműködni a jövőben – a járművek által sugárzott, a környezetre jellemző adatokat a navigációs rendszeréről ismert Here fogja majd össze, aki úgyszintén részese a történetnek. A cél persze nem más, mint az autonóm közlekedés előkészítése.
Nemrég számoltunk be róla, hogy a vadonatúj Rio mellett a Carens frissített verziója is tiszteletét teszi a Párizsi Autószalonon. Ezzel azonban még mindig nincs vége a Kia újdonságdömpingjének, ugyanis a koreaiak a Soul ráncfelvarrott verzióját is elhozzák a francia fővárosba, és az egyterűvel ellentétben a kis crossoverben a lemezek alatt is találunk majd újdonságot – méghozzá egy izmos, turbós…
Hiába volt a Suzuki nagy crossoveres megújulásának úttörője, mégis hatalmas árnyék vetődik az SX4 S-Crossra. A hazai piac legsikeresebb autója - a Vitara - mellett ugyanis nehéz labdába rúgni, főleg, ha a típus nagyjából ugyanazt kínálja megosztóbb külsővel és kövérebb árcédulával. Ezen hivatott frissíteni az erőteljes ráncfelvarrás – mi pedig a volán mögött, első kézből vizsgáltuk meg, hogy…