2017. május 22. hétfő

máj. 22
16:08
Földön és levegőben: látványos videón egy Morgan és egy kétszárnyú repülő (Auto Pult)
Számos videón láthattunk már olyan megmérettetéseket, például gyorsulási versenyeket, amelyeknek egyik tagja egy autó, a másik pedig egy repülő volt. Ezúttal az igazán különleges sportautókat gyártó brit Morgan jóvoltából készült el egy kisfilm, aminek főszereplője egy gyönyörű Morgan Aero 8 modell és egy kétszárnyú ‘show-repülőgép’.
máj. 22
16:10
Új beszállót kapott a Countryman – minden MINI frissült a nyárra (Auto Pult)
A MINI Countryman alighogy bemutatkozott, máris újabb erőforrással bővül a kínálata, és az új dízel beszálló mellett végre hamarosan megérkezik a konnektoros hibrid változat is. Az angol-német prémiummárka azonban ezeken kívül is készült újdonságokkal a vásárlók számára, melyek nyártól mind elérhetőek lesznek.
máj. 22
16:12
3,29 milliótól elérhető az új Seat Ibiza - sportverzió sajnos nem lesz belőle (Auto Pult)
A Seat Ibiza kívül-belül teljesen megújult, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a spanyolok kisautója még soha nem volt ilyen szép és ilyen jó. Az Ibiza jelentősen megnőtt, a formaterv tekintetében a Leon nagytestvérhez igazodott, utas- és csomagtere igazán tágas lett, technikailag pedig szintén nagyot lépett előre az autó. És az Ibiza immár hazánkba is megérkezett: máris rendelhető nálunk a…
máj. 22
16:42
Három év után új vezért kaphat a Ford (Auto Pult)
A hírek szerint hamarosan nagy változások elé néz a Ford felsővezetői csapata. A mostani vezérigazgató, Mark Fields nemsokára leköszönhet, a helyét pedig egy James P. Hackett veheti majd át, de nem ez lesz az egyetlen változás a vállalat életében.
máj. 22
17:21
A kevesebb egy kicsit több a Countrymannél (Autónavigátor)
Megérkezett a Mini Countryman One kivitele, a belépő szintű SUV gyengébb motorokkal érkezik. Mellette pedig a dizájn is visszafogottabb, így egy kicsit kerekebb az összkép.
máj. 22
18:12
Szerdától ismét drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
A múlt héten mérsékelt drágulást tapasztalhattak az autósok a hazai benzinkutakon (a benzin ára összesen bruttó 4, a gázolajé pedig bruttó 2 forinttal emelkedett), és ezen a héten is folytatódik a tendencia: a MOL ma bejelentette, hogy szerdától további bruttó 2-2 forinttal fog emelkedni a benzin és a gázolaj magyarországi kiskereskedelmi ára. A benzin átlagos ára hazánkban így május 24-től 352,…
máj. 22
19:24
Három év után új vezért kaphat a Ford (Auto Pult)
A hírek szerint hamarosan nagy változások elé néz a Ford felsővezetői csapata. A mostani vezérigazgató, Mark Fields nemsokára leköszönhet, a helyét pedig egy James P. Hackett veheti majd át, de nem ez lesz az egyetlen változás a vállalat életében.
máj. 22
19:26
Szerdától ismét drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
A múlt héten mérsékelt drágulást tapasztalhattak az autósok a hazai benzinkutakon (a benzin ára összesen bruttó 4, a gázolajé pedig bruttó 2 forinttal emelkedett), és ezen a héten is folytatódik a tendencia: a MOL ma bejelentette, hogy szerdától további bruttó 2-2 forinttal fog emelkedni a benzin és a gázolaj magyarországi kiskereskedelmi ára. A benzin átlagos ára hazánkban így május 24-től 352,…
máj. 22
20:18
Kipróbáltuk a francia Opelt: 4,15 millió forinttól startol a Crossland X (Auto Pult)
Az Opel legfrissebb modellje, a Crossland X kis crossover a globalizáció mintapéldája: egy német autó a német márkára jellemző formatervvel megáldva, amit francia alapokra építettek francia technológiák és motorok felhasználásával, és amit Spanyolországban, Zaragozában gyártanak. És aminek a gyáriak a nemzetközi sajtóbemutatóját a változatosság kedvéért egy negyedik országba, egészen pontosan…
máj. 22
20:39
Nagyteljesítményű Hyundai-ok a láthatáron (Autónavigátor)
A BMW M divíziójának egykori főnöke több részletet is elárult a közeljövőben érkező nagy teljesítményű Hyundai modellekről. Lássuk, az i30 mellett miből készülhet N-es változat!
máj. 22
21:45
Változások a Fordnál (Autónavigátor)
A Ford Motor Company ma Jim Hackettet nevezte ki a vállalat új elnök-vezérigazgatójának, további fontos vezetőváltások is említhetők.

2017. május 23. kedd

máj. 23
0:12
Kipróbáltuk a francia Opelt: 4,15 millió forinttól startol a Crossland X (Auto Pult)
Az Opel legfrissebb modellje, a Crossland X kis crossover a globalizáció mintapéldája: egy német autó a német márkára jellemző formatervvel megáldva, amit francia alapokra építettek francia technológiák és motorok felhasználásával, és amit Spanyolországban, Zaragozában gyártanak. És aminek a gyáriak a nemzetközi sajtóbemutatóját a változatosság kedvéért egy negyedik országba, egészen pontosan…
máj. 23
6:33
Van kedvenc filmes autód? Ezekből már válogathatsz! (Autónavigátor)
Biztos van olyan autós film, ami már téged is autóvásárlásra ihletett. Esetleg belebújnál Semir bőrébe, és egy ezüst 3-assal rónád a várost? James Bond lennél, vagy Michael Knight?
máj. 23
8:36
Új belépő motorokat fejleszt a Mercedes-Benz (Auto Pult)
Hamarosan új fejezet nyílik a Mercedes-Benz kompakt modellpalettájának történelmében. Az új generációs A-osztály érkezésével minden eddiginél erősebb modelloffenzívát indít az elérhetőbb kategóriákban a márka – ehhez pedig új erőforrások is dukálnak.
máj. 23
8:54

9:12
Sportverziót kap a Hyundai Tucson? (Auto Pult)
A Hyundai ’N’ almárkája az i30 hamisítatlan sportkompakt kiadásának érkezésével úgy tűnik, révbe ér. Így érthető, hogy a friss sportrészleg kapcsán felmerül a kérdés: mi lesz a következő modell, amelyet kezelésbe vesznek? A legfrissebb pletykák váratlan választ hoznak.
máj. 23
9:30

9:51
Aki egyszer villanyautót vett, az legközelebb is azt fog (Autónavigátor)
Bár a magas vételár és a töltőpontok hiánya gátolja a villanyautók gyors terjedését, aki egyszer elcsábult, az többnyire nem tágít az e-autóktól.
máj. 23
10:06
Hamarosan bemutatkozik az új Bentley Continental GT - erre számíthatunk (Auto Pult)
A brit márka olyan roadster tanulmánnyal készült a Genfi Autószalonra, melynek láttán az ügyfelek valószínűleg rögtön elkezdik majd aláírni a különböző vásárlási szándéknyilatkozatokat. Erre szerencsére nincs szükség: már tudjuk, hogy az EXP 12 Speed 6e koncepció formákban a Continental GT új generációját vetíti előre, amely már csak a Porsche alapoknak köszönhetően is 'a minden idők…
máj. 23
10:24

11:18
Az új Leaf után elektromos crossoverrel támad a Nissan (Auto Pult)
Alig pár napja érkezett meg az első ízelítő fotó a Nissan Leaf legkésőbb szeptemberben bemutatkozó új generációjáról, máris bepillantást kapunk a japánok elektromos modelljeinek távolabbi jövőjébe. A kristálygömbben pedig a népszerű villanyos kompakt után egy crossover modell körvonalai kezdenek felsejleni.
máj. 23
12:03
Frissítették a piac legkisebb hétszemélyesét (Autónavigátor)
A Fiat szerint 40%-ban újult meg az 500L modellcsalád minden egyes tagja. Motorpalettájuk változatlan, a külső még különlegesebb lett.
máj. 23
12:48
Az új Leaf után elektromos crossoverrel támad a Nissan (Auto Pult)
Alig pár napja érkezett meg az első ízelítő fotó a Nissan Leaf legkésőbb szeptemberben bemutatkozó új generációjáról, máris bepillantást kapunk a japánok elektromos modelljeinek távolabbi jövőjébe. A kristálygömbben pedig a népszerű villanyos kompakt után egy crossover modell körvonalai kezdenek felsejleni.
máj. 23
13:06
40 százalékban új – megérkezett a Fiat 500L modellfrissítése (Auto Pult)
Nem kapkodták el a dolgot: már két esztendő eltelt a Fiat 500 modellfrissítése óta, de végre megérkezett az egyterű nagytestvér ráncfelvarrása. Az 500L a márka elmondása szerint 40 százalékban megújult, de a változásokat inkább apróbb lépések sorozatában kell keresnünk.
máj. 23
14:15
Újabb rendőrautók érkeznek, szolid 45 milliárdért (Autónavigátor)
Legutóbb zömében Audikat, Mercedeseket, Skodákat vásárolt az állam - csakis turbós benzinmotorral. Most újabb 45 milliárdos vásárlás következik.
máj. 23
16:24
9,73 millió forinttól elérhető az új Jeep Compass (Auto Pult)
A Genfi Autószalonra a Jeep is nagy újdonsággal készült és bemutatta a Compass új generációját. A Renegade és a Cherokee közé pozícionált modellre nem kellett sokat várni: a különlegesen gazdag alapfelszereltséget nyújtó Opening Edition kiadások már hazánkban is elérhetőek.
máj. 23
17:18
Jelszó: divat és kényelem – Citroёn C3 BlueHDi 100 (2017) teszt (Auto Pult)
Akárcsak az összes kategóriában, úgy a kisautók között is rengeteg szempont alapján lehet válogatni, azonban itt annyiból nehezebb dolguk van a gyártóknak, hogy jóval kisebb összegből kell olyan autót összehozniuk, ami több igényt is ki tud elégíteni. A Citroёn a vadonatúj C3-assal a divatot és a kényelmet vette célba elsődlegesen, a kisautó így pedig igazi egyéniség lett – ezúttal a csúcsdízellel…
máj. 23
17:33
Jövőre elkészülhet a Mercedes új akkumulátorgyára (Autónavigátor)
Egy 500 millió eurós fejlesztés keretében bővül a Daimler kamenzi akkumulátorüzeme. 2018-ban kezdődhet az így már megnégyszerezett gyártás.
máj. 23
19:45
Vajon melyik modell a legkevésbé környezetpusztító? (Autónavigátor)
Az amerikai összeállítás szerint a 12 legkevésbé környezetpusztító modell listáján csakis hibrid és elektromos modellek sorakoznak. Dobogós a hibrid Toyota Prius.
máj. 23
22:24
40 százalékban új – megérkezett a Fiat 500L modellfrissítése (Auto Pult)
Nem kapkodták el a dolgot: már két esztendő eltelt a Fiat 500 modellfrissítése óta, de végre megérkezett az egyterű nagytestvér ráncfelvarrása. Az 500L a márka elmondása szerint 40 százalékban megújult, de a változásokat inkább apróbb lépések sorozatában kell keresnünk.
máj. 23
22:26
9,73 millió forinttól elérhető az új Jeep Compass (Auto Pult)
A Genfi Autószalonra a Jeep is nagy újdonsággal készült és bemutatta a Compass új generációját. A Renegade és a Cherokee közé pozícionált modellre nem kellett sokat várni: a különlegesen gazdag alapfelszereltséget nyújtó Opening Edition kiadások már hazánkban is elérhetőek.
máj. 23
22:28
Jelszó: divat és kényelem – Citroёn C3 BlueHDi 100 (2017) teszt (Auto Pult)
Akárcsak az összes kategóriában, úgy a kisautók között is rengeteg szempont alapján lehet válogatni, azonban itt annyiból nehezebb dolguk van a gyártóknak, hogy jóval kisebb összegből kell olyan autót összehozniuk, ami több igényt is ki tud elégíteni. A Citroёn a vadonatúj C3-assal a divatot és a kényelmet vette célba elsődlegesen, a kisautó így pedig igazi egyéniség lett – ezúttal a csúcsdízellel…

2017. május 24. szerda

máj. 24
6:45
Melyik jobb a családnak? Suzuki vagy Lada? (Autónavigátor)
Egy időben járt náluk az oroszok és a japánok két újdonsága. Méretben ugyan különböznek, ennek ellenére megnéztük, hogy melyik éri meg jobban, ha családi célra akarunk autót venni.
máj. 24
8:57
Elhagyott rendszámok a tegnapi áradásban (Autónavigátor)
A tegnapi özönvízszerű esőzésben számos autós hagyta el a rendszámát, mutatjuk őket, lehetséges, hogy a sajátod is közte van.
máj. 24
9:48
25 millió forint a Dodge 840 lóerős pokolgépe - de nem nálunk (Auto Pult)
0-100: 2,4 másodperc, negyed mérföld: 9,65 másodperc – szédületes adatokkal érkezett meg a világ első sorozatgyártású, utcai gyorsulásra tervezett autója, amelynek a Dodge Challenger adja az alapot. A Demon a 840 lóerős teljesítményéhez képest barátságos árcédulát kapott a tengerentúlon - ám mindez jócskán megemelkedik, ha szürkeimportból behoznánk egyet magunknak.
máj. 24
10:24
Az év végén érkezik az új Audi A7 (Auto Pult)
Sokat kellett várni rá, de úgy tűnik, végre megkezdődik az Audi modellpalettájának felső részén is a modellváltás. Az A8 új generációjáról néhány hónapon belül lerántják a leplet, majd a sort az új A7 folytatja: a legfrissebb információk szerint a decemberi Los Angeles-i Autószalon ad otthont a premiernek.
máj. 24
11:09
Videón az új Nürburgring-rekord, igazinak tűnik (Autónavigátor)
Belsőkamerás felvételen bizonyítja igazát a kínai gyár, így döntötte meg a Nio EP9 elektromos hiperautó a Nordschleife körrekordját.
máj. 24
11:18
Merész különkiadással búcsúzik a Bentley Continental GT (Auto Pult)
Már csak hónapok vannak az új Continental GT premierjéig, így nem csoda, hogy a Bentley igyekszik mindent kihozni a sportos modell jelenlegi változatából. Erre bizonyíték a „24” utónévvel érkező különleges kiadás, amely a Supersports alapjain kínál kissé túl merész egyediséget.
máj. 24
12:12
Papírforma - Európa legnépszerűbb sportautója lett a Ford Mustang (Auto Pult)
Az ár/érték arány kiemelkedően fontos egy autó sikeressége szempontjából, ezt pedig már több modell is bizonyította az évek során. Ezúttal a Ford Mustang állt be ebbe a sorba, hiszen az amerikaiak izomautója lett Európa legnépszerűbb sportautója 2016-ban. Ez pedig nem lep meg minket, hiszen a típus tesztjeinken is bizonyította, hogy jutányos ára mellett kiváló képességekkel rendelkezik – és…
máj. 24
13:06
Két különleges Golffal készült a Volkswagen a Wörthersee-re (Auto Pult)
Ismét megnyitotta kapuit a Wörthersee névre hallgató rendezvény, mely a Volkswagen konszern rajongói számára az év fénypontját jelenti. Tudják ezt a gyáriak is, és már hosszú évek óta minden alkalommal készülnek izgalmas prototípusokkal, tanulmányautókkal vagy éppen különkiadásokkal a seregszemlére, és természetesen idén sem lesz ez másként. Ezúttal két egyedi Golfot mutattak be a németek,…
máj. 24
14:27
Kínai kézbe került a Lotus (Autónavigátor)
A Volvót is birtokló Geely újabb nagy befektetésbe vetette magát. Felvásárolták a Lotust, méghozzá a malajziai tulajdonostól, ahol további komoly tervekről tárgyalnak.
máj. 24
15:48
Remek hír: kínai pénzből éled újjá a Lotus (Auto Pult)
Kínát az autóipar tekintetében az ottani gyártók új, tapasztalatlan mivolta, illetve a silány minőség miatt szokás hátra sorolni, azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kínai tőke nélkül már több nagy márka is bajban volna. A keletiek ezúttal is defibrillátor szerepet töltenek be, hiszen egy márka újjáélesztése van porondon, ráadásul nem is akármilyen márkáé: a Lotus a pénzinjekciónak…
máj. 24
17:18
Hágójáró – Alfa Romeo Stelvio menetpróba (Auto Pult)
Családbarát méretek, kiváló vezethetőség, prémium igényesség és jó ár-érték arány – erős ütőkártyákkal indul útnak az Alfa Romeo történelmének első SUV modellje, a Stelvio. Még ezt tudván is tudott meglepetéseket okozni nekünk a modell a hazai menetpróba során, melynek útvonala nem véletlenül vezetett a Mátra szerpentinjein.
máj. 24
17:45
Lekapták a Subaru BRZ STI-t (Autónavigátor)
A Subaru michigani központjánál fotózták le a sportosabb lökhárítókat viselő Subaru BRZ-t. Fekete matricával takarták le az STI logót.
máj. 24
19:57
Ezeket hajtotta Roger Moore a mozivásznon (Autónavigátor)
James Bondként nem jutott Roger Moore-nak Aston Martin, máshol viszont igen. A kémfilmekből azonban így is rengeteg emlékezetes autós üldözés marad nekünk, ezekkel emlékezünk rá.
máj. 24
22:42
25 millió forint a Dodge 840 lóerős pokolgépe - de nem nálunk (Auto Pult)
0-100: 2,4 másodperc, negyed mérföld: 9,65 másodperc – szédületes adatokkal érkezett meg a világ első sorozatgyártású, utcai gyorsulásra tervezett autója, amelynek a Dodge Challenger adja az alapot. A Demon a 840 lóerős teljesítményéhez képest barátságos árcédulát kapott a tengerentúlon - ám mindez jócskán megemelkedik, ha szürkeimportból behoznánk egyet magunknak.
máj. 24
22:44
Az év végén érkezik az új Audi A7 (Auto Pult)
Sokat kellett várni rá, de úgy tűnik, végre megkezdődik az Audi modellpalettájának felső részén is a modellváltás. Az A8 új generációjáról néhány hónapon belül lerántják a leplet, majd a sort az új A7 folytatja: a legfrissebb információk szerint a decemberi Los Angeles-i Autószalon ad otthont a premiernek.
máj. 24
22:46
Merész különkiadással búcsúzik a Bentley Continental GT (Auto Pult)
Már csak hónapok vannak az új Continental GT premierjéig, így nem csoda, hogy a Bentley igyekszik mindent kihozni a sportos modell jelenlegi változatából. Erre bizonyíték a „24” utónévvel érkező különleges kiadás, amely a Supersports alapjain kínál kissé túl merész egyediséget.
máj. 24
22:48
Két különleges Golffal készült a Volkswagen a Wörthersee-re (Auto Pult)
Ismét megnyitotta kapuit a Wörthersee névre hallgató rendezvény, mely a Volkswagen konszern rajongói számára az év fénypontját jelenti. Tudják ezt a gyáriak is, és már hosszú évek óta minden alkalommal készülnek izgalmas prototípusokkal, tanulmányautókkal vagy éppen különkiadásokkal a seregszemlére, és természetesen idén sem lesz ez másként. Ezúttal két egyedi Golfot mutattak be a németek,…
máj. 24
22:50

Keresés