150.000.000, azaz százötvenmillió autót gyártott le eddig a Volkswagen 1937-es megalapítása óta. Talán odafigyeltek rá, de valószínűleg csak véletlen, hogy éppen a márka 80. születésnapján sikerült elérni ezt az elképesztő számot, a szóban forgó négykerekű pedig éppen egy Golf lett, amelyből a legtöbbet adta el a Volkswagen fennállása során.
Az exkluzív luxus és sportautókat gyártó márkák közül már többen is bejelentették, hogy a jövőben fontos szerepet játszik majd az elektromosság a fejlesztéseikben. Legutóbb az Aston Martin vezetője, Andy Palmer árulta el, hogy az angol sportautókat gyártó márka is a villanymotorok felé fordul, és egészen gyorsan lezajlik majd ez a változás.
Szinte hihetetlen, hogy a BMW i3 lassan már négy éve mutatkozott be: a bajorok futurisztikus, elektromos autója még most is úgy néz ki, mintha a jövőből jött volna vissza hozzánk. Ez azonban nem indokolja, hogy a németek eltekintsenek a szokásos félidős frissítésről, és ennek megfelelően meg is érkezett az i3 ráncfelvarrott verziója, méghozzá a sportosabb megjelenést és nagyobb teljesítményt…
Nagy bejelentésre készülnek a Toyotánál, és most nem a Supra érkezéséről van szó, annak végleges formáját már Frankfurtban láthatjuk, viszont új részleg nyitásáról beszélnek.
Továbbra sem kívánta megerősíteni a Fernando Alonsóval való egyeztetések hírét Paddy Lowe, a Williams résztulajdonosa, egyben technikai igazgatója, a szakember azonban elárulta, a spanyol versenyző is szóba jöhet a 2018-as év kapcsán. Tovább »
A Porsche Cayenne első generációjának bemutatkozásakor sokan kritizálták a márkát, mondván egyáltalán nem illik a kínálatba egy terepes modell. Azóta már tudjuk, hogy a gyáriak talán egész fennállásuk egyik legjobb döntését hozták meg, hiszen azóta is hatalmas sikereknek örvend a típus, amelynek éppen most mutatkozott be a harmadik generációja, mely új alapokra építkezve kívánja folytatni elődje…
Mindenki kedvenc Daciája nyugdíjba vonul, ugyanis érkezik az újonc, itt vannak róla az első fotók. Karaktere nem változott, modernebb megjelenéssel és szebb részletekkel születik újjá.
A legfrissebb hírek szerint egyre biztosabb, hogy a McLaren a 2018-as szezonban már nem a Honda erőforrásait használja a Forma-1-ben. A wokingi gárda a Renault motorjaira pályázik. Tovább »
A Bentley Continental GT már az első generáció bemutatkozása óta testesíti meg az igazi angol túrakupé fogalmát, és a gyáriak mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon. Erre pedig a legjobb példa a most bemutatott vadonatúj, harmadik generációs Continental GT, amely minden szempontból rengeteget fejlődött, külcsín tekintetében pedig az EXP 10 Speed 6 adta az ihletet.
A Frankfurti Autószalon hajrája nagy erőkkel indult meg, és ebből a Dacia sem szeretett volna kimaradni. A Renault tulajdonában lévő román gyártó már régen jelentkezett új modellel, ám a német nagyvárosba ezúttal az egyik legfontosabb típusuk utódját hozzák el, méghozzá az új generációs Duster képében, amiről már néhány fotót is megosztottak velünk.
A MINI már korábban bejelentette, hogy 2019-re megérkezik az első teljesen elektromos modelljük, és már az is kiderült korábban, hogy a Frankfurti Autószalonra elhozzák az újdonság előfutárát egy koncepció formájában, így már csak arra kellett várnunk, hogy bemutatkozzon a tanulmány. Mostanra pedig már ez is megtörtént, ugyanis a MINI online máris leleplezte az izgalmas Electric Conceptet.
Idén még biztosan nem fog tárgyalni Lewis Hamiltonnal a folytatásról a Mercedes Forma-1-es csapata – a brit szerződése 2018 végén jár le, idén pedig a vb-cím megnyerésére akar koncentrálni a páros. Tovább »
A Nissan 370Z bizony már jó ideje, pontosan 8 éve van jelen a japánok palettáján, így nem túlzás azt állítani, hogy megérett egy generációváltásra. A Nissannál azonban jelenleg háttérbe szorultak a sportos modellek, így utódra még egy darabig nem számíthatunk, de azért 2012 után egy újabb frissítéssel ismét igyekeztek fenntartani az érdeklődést a gyáriak, habár mostanra ez már nem egyszerű…
Nyilvánosságra hozták a múlt heti TISPOL akció eredményeit. Kimondottan a megengedett sebességet túllépőkre vadásztak, de három ember ellen eljárás is indult bűncselekmény gyanúja miatt.
Vélhetően másodhegedűssé válik a 2017-es szezon hátralévő részében a Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas – legalábbis erre utalt a német istálló ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda. Tovább »
A Smart múlt héten már megosztott egy ízelítőt a Frankfurti Autószalonra készülő elektromos városi koncepciójáról, ám a gyáriak úgy döntöttek, hogy még a seregszemle megnyitója előtt leleplezik a tanulmányt. A Vision EQ ForTwo névre hallgató négykerekűt tehát már most megmutatták nekünk a németek, és nem csalódtunk benne – egy igazi futurisztikus városi minivel készültek a mérnökök.
A Bentley Continental GT már az első generáció bemutatkozása óta testesíti meg az igazi angol túrakupé fogalmát, és a gyáriak mindent megtettek annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon. Erre pedig a legjobb példa a most bemutatott vadonatúj, harmadik generációs Continental GT, amely minden szempontból rengeteget fejlődött, külcsín tekintetében pedig az EXP 10 Speed 6 adta az ihletet.
A MINI már korábban bejelentette, hogy 2019-re megérkezik az első teljesen elektromos modelljük, és már az is kiderült korábban, hogy a Frankfurti Autószalonra elhozzák az újdonság előfutárát egy koncepció formájában, így már csak arra kellett várnunk, hogy bemutatkozzon a tanulmány. Mostanra pedig már ez is megtörtént, ugyanis a MINI online máris leleplezte az izgalmas Electric Conceptet.
A Nissan 370Z bizony már jó ideje, pontosan 8 éve van jelen a japánok palettáján, így nem túlzás azt állítani, hogy megérett egy generációváltásra. A Nissannál azonban jelenleg háttérbe szorultak a sportos modellek, így utódra még egy darabig nem számíthatunk, de azért 2012 után egy újabb frissítéssel ismét igyekeztek fenntartani az érdeklődést a gyáriak, habár mostanra ez már nem egyszerű…
A Smart múlt héten már megosztott egy ízelítőt a Frankfurti Autószalonra készülő elektromos városi koncepciójáról, ám a gyáriak úgy döntöttek, hogy még a seregszemle megnyitója előtt leleplezik a tanulmányt. A Vision EQ ForTwo névre hallgató négykerekűt tehát már most megmutatták nekünk a németek, és nem csalódtunk benne – egy igazi futurisztikus városi minivel készültek a mérnökök.
A Frankfurti Autószalon hajrája nagy erőkkel indult meg, és ebből a Dacia sem szeretett volna kimaradni. A Renault tulajdonában lévő román gyártó már régen jelentkezett új modellel, ám a német nagyvárosba ezúttal az egyik legfontosabb típusuk utódját hozzák el, méghozzá az új generációs Duster képében, amiről már néhány fotót is megosztottak velünk.
A Porsche Cayenne első generációjának bemutatkozásakor sokan kritizálták a márkát, mondván egyáltalán nem illik a kínálatba egy terepes modell. Azóta már tudjuk, hogy a gyáriak talán egész fennállásuk egyik legjobb döntését hozták meg, hiszen azóta is hatalmas sikereknek örvend a típus, amelynek éppen most mutatkozott be a harmadik generációja, mely új alapokra építkezve kívánja folytatni elődje…
Bár sokan tudják, hogy a gumik profilmélységére van előírás, azt kevesebben, hogy azok nem egységesek. Mutatjuk őket, ahogyan azt is, hogy milyen értékekkel kapjuk az új gumikat.
A kisautók mezőnye erőteljesen megoszlik: ott vannak a vidám csöppségek, amelyek színes egyéniségként csalnak mosolyt úgy általában mindenki arcára, míg a másik oldalt az egyre komolyabb megjelenésű és képességű típusok képviselik, amelyek lassan a kompaktok orra alá is borsot törnek. Vagy épp (bors)mentát morzsolnak, ahogy teszi azt aktuális tesztalanyunk a mentazöld színben felbukkanó új Ford…
A Kia még mindig hatalmas lendületben van: nemrég mutatkozott be a Stonic névre keresztelt kis crossoverük, a következő nagy projektjük pedig a vadonatúj Cee’d lesz. Utóbbira egyelőre még várnunk kell, de a Frankfurti Autószalonon a koreaiak bemutatnak majd egy látványos koncepcióautót, ami egyben a kompaktjuk előfutáraként is szolgál – a gyáriak pedig már egy ízelítőt is megosztottak velünk a…
A Ferrari nemrég mutatta be a 812 Superfast-et, mely lenyűgöző képességekkel rendelkezik, és ennek megfelelően természetesen az ára is csillagászati. Mindezek ellenére azt gondolnánk, hogy egy motor és fényezés nélküli példány, ami tulajdonképpen csak egy guruló szobor, nem ér meg több mint 85 millió forintot – az RM Sotheby’s aukcióház szakemberei azonban nem így gondolják, ugyanis szerintük…
Valtteri Bottas túl korainak tartja kijelenteni azt, hogy neki már nincs esélye a bajnoki cím megszerzésére. A finn igen nehéz hétvégét zárt Belgiumban, egész végig küzdött, ráadásul a dobogós helyét is elveszítette a biztonsági autó miatti újraindítás következtében, hiszen Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen is elé került. Tovább »
Lewis Hamilton szerint az idei világbajnokság végkimeneteléről dönthet az, hogy a Mercedes és a Ferrari mikor kezd el 2018-as versenyautójának fejlesztésére összpontosítani. Tovább »
A Kia még mindig hatalmas lendületben van: nemrég mutatkozott be a Stonic névre keresztelt kis crossoverük, a következő nagy projektjük pedig a vadonatúj Cee’d lesz. Utóbbira egyelőre még várnunk kell, de a Frankfurti Autószalonon a koreaiak bemutatnak majd egy látványos koncepcióautót, ami egyben a kompaktjuk előfutáraként is szolgál – a gyáriak pedig már egy ízelítőt is megosztottak velünk a…
A Ferrari nemrég mutatta be a 812 Superfast-et, mely lenyűgöző képességekkel rendelkezik, és ennek megfelelően természetesen az ára is csillagászati. Mindezek ellenére azt gondolnánk, hogy egy motor és fényezés nélküli példány, ami tulajdonképpen csak egy guruló szobor, nem ér meg több mint 85 millió forintot – az RM Sotheby’s aukcióház szakemberei azonban nem így gondolják, ugyanis szerintük…
A kisautók mezőnye erőteljesen megoszlik: ott vannak a vidám csöppségek, amelyek színes egyéniségként csalnak mosolyt úgy általában mindenki arcára, míg a másik oldalt az egyre komolyabb megjelenésű és képességű típusok képviselik, amelyek lassan a kompaktok orra alá is borsot törnek. Vagy épp (bors)mentát morzsolnak, ahogy teszi azt aktuális tesztalanyunk a mentazöld színben felbukkanó új Ford…
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn a minap egy interjúban elárulta, mindent megtesznek azért, hogy a jövőben megszabaduljanak a versenyzőket sújtó rajtbüntetésektől, azok ugyanis manapság túlságosan nagy hatással vannak a versenyzésre – a szakember a DRS-ről sincs jó véleménnyel. Tovább »
Az álmok talán nem mindig válnak valóra, de mégis azt mondhatjuk, hogy nélkülük kevésbé lenne érdekes az élet. Az autókért való rajongás elég költséges hobbinak mondható, így nekünk sajnos valamivel többször kell megélnünk a „csalódást”, hogy mégsem lesz miénk álmaink négykerekűje. Annál jobban szeretünk azonban eljátszani a gondolattal, hogy mégis a miénk az áhított jármű, ebben pedig nagy…
A Ferrari 2018-ban is változatlan felállással, a Sebastian Vettel – Kimi Räikkönen kettőssel vág neki a Forma-1-es világbajnokságnak, utóbbi versenyző szerződése azonban csupán 1 évre szól, helyére pedig állítólag Daniel Ricciardo is esélyes lehet. Tovább »
Az álmok talán nem mindig válnak valóra, de mégis azt mondhatjuk, hogy nélkülük kevésbé lenne érdekes az élet. Az autókért való rajongás elég költséges hobbinak mondható, így nekünk sajnos valamivel többször kell megélnünk a „csalódást”, hogy mégsem lesz miénk álmaink négykerekűje. Annál jobban szeretünk azonban eljátszani a gondolattal, hogy mégis a miénk az áhított jármű, ebben pedig nagy…
A Mercedes-Benz sportrészlege, az AMG idén ünnepli 50. születésnapját, így nem csoda, hogy a gyáriak igyekeztek minél nagyobb meglepetést okozni a rajongóknak. Ez pedig sikerült is nekik, ugyanis a Frankfurti Autószalonon – igaz, egyelőre csak prototípusként – leleplezik a Project One névre keresztelt hiperautójukat. Ezt pedig egy izgalmas kisfilmmel támasztották alá nemrég, amelyben nem kisebb…
„A Forma-1-hez vezető út” – ezzel a szlogennel mutatták be a 2018-as Forma-2-es versenygépet Monzában, amelyen bemutatkozott a jövőre bevezetendő Halo is. Tovább »
A Toyota eddig viszonylag csendben volt a Frankfurti Autószalonnal kapcsolatban, ám most rögtön két újdonságot is bejelentett, amelyek a német seregszemlén fognak bemutatkozni. Az egyik egyelőre csak koncepció fázisban lép színre, míg a másik egy fontos modell utódjaként érkezik a német nagyvárosba: a japánok elhozzák nekünk a C-HR Hy-Power Conceptet és a Land Cruiser legújabb generációját.
A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel Monzában kijelentette, a 2017-es szezon eddig eltelt részében egyszer sem favorizálta őt az olasz istálló Kimi Räikkönennel szemben. Tovább »