Csak néhány napig tartott az alkatrészhiány miatti leállás a fremonti üzemben, emellett az is kiderült, hogy mikor indulhat a Model Y németországi gyártása.
Videó Forró Péterrel, a Kvalix Automatika Kft. ügyvezetőjével és tulajdonosával, akivel az érintésmentes méréstechnikákról, valamint az optikai mérésekről beszélgettünk.
Nem lehetett panasz a Formula E első világbajnoki hétvégéje láttán, Rijádban minden megtörtént, ami egy autóversenyen előfordulhat. A Mercedes és a Jaguar ünnepelhetett igazán, de a szabályok visszásságai kissé beárnyékolták a villanyfényes hétvége eseményeit. A lényeg viszont, hogy Edoardo Mortara és Alex Lynn megúszta az ijesztő baleseteket. A Fo
Állapotot veszünk, nem kilométert – a fenti tanács bizonyos szinten alapigazság, de mi következetesen kitartunk az árnyalt gondolkodásmód mellett. Véleményünk szerint a kilométeróra állása igenis fontos paraméter egy jármű értékének megállapításakor – még ha a végső vételár végül számos egyéb tulajdonság figyelembevételével is dől el.
Egyre komolyabb népszerűségre tesznek szert a videójátékok, 2016-ban már „olimpiát” is tartottak a gamereknek, amely nem véletlenül a hivatalos ötkarikás
Hivatalos bejelentés alapján a Toyota Yarist választották a 2021-es Év Autójának. A hagyományos időpontban (a Genfi Autószalon előestéjén), hagyományos helyszínen (a Palexpo rendezvényközpontban), de továbbra sem hagyományos körülmények között (a tavalyihoz hasonlóan idén is elmarad az autós seregszemle) megrendezett díjátadón a szakemberek egy hét
Nem lehetett panasz a Formula E első világbajnoki hétvégéje láttán, Rijádban minden megtörtént, ami egy autóversenyen előfordulhat. A Mercedes és a Jaguar ünnepelhetett igazán, de a szabályok visszásságai kissé beárnyékolták a villanyfényes hétvége eseményeit. A lényeg viszont, hogy Edoardo Mortara és Alex Lynn megúszta az ijesztő baleseteket. A Fo
Ellátási fennakadások miatt stagnál a brit gyáripar aktivitása. Ennek ellenére a brit üzleti szektor derűlátásának mutatója hat és fél éve nem mért csúcson jár, jelezve, hogy a vállalatok a koronavírus-válság enyhülésére számítanak.
A Stellantis egy cseppet sem teketóriázik: a PSA és az FCA házassásának első gyermekei már jövőre az utakat fogják járni. Közöttük lesz a Jeep új alapmodellje is, amely a PSA platformjára épülhet fel.
A tavalyi év a koronavírus következtében a lakóautózás népszerűségének fokozódásáról is szólt, a kereslet pedig bizony kínálatot szül. Ha pedig ez megtörténik, akkor befuthatnak olyan különleges résmodellek is, mint cikkünk főhőse.
Várhatóan az idei év végén vagy 2022 elején mutatkozik be a Mercedes-Benz magyar vonatkozású kompakt modellsorozatának modellfrissítése. Az MBUX központi rendszert bevezető típus most megkapja az új, második generációt, de más újdonságokra is számíthatunk.
A Knorr-Bremse Budapest a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mérnökeivel és a vállalat beszállítóival együttműködésben magasan automatizált szerelősorokat fejlesztett ki.
Három férfi ellen indult eljárás bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával, közölte Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
Az autó sokunk számára több egy hétköznapi használati tárgynál. Sokan csinosítgatják járművüket, hogy a saját ízlésükre formálják azt. A művészek által kezelésbe vett autók szintén az alkotók stílusát hordozzák – még ha a végeredmény néha megosztóra is sikerül. Vegyük csak példának a képeken szereplő Posche Taycan 4S-t!
A Volvo döntése részben azon a véleményen alapul, hogy a jogalkotás, valamint az elérhető töltőinfrastruktúrák gyors térnyerése felgyorsíthatja a tisztán
Európában egész népszerűek a kisautós alapokra épülő crossoverek. A mai napon bemutatott Hyundai Bayon pont ebbe a (B-SUV-nek is hívott) szegmensbe érkezik. A francia baszk régió fővárosa Bayonne, amiből már-már szokásos ázsiai logikával vezethető le a típus neve. A Hyundai ezzel a jelöléssel a nyaralóövezetekről elnevezett típusok sorát gyarapítja
A vállalat kecskeméti székhelyén a beruházás során szoftverfejlesztést valósít meg, valamint szerelősorokkal, CNC-megmunkálógéppel és hőkezelőberendezéssel bővíti gépparkját.
A cég Kecskeméten 553 millió forintos beruházást valósít meg, a cél a gyártási kapacitás növelése. A fejlesztéssel a vállalat több mint 420 munkahelyet véd meg, ehhez pedig a kormány 277 millió forint támogatást nyújt.
Közúton bő ezer kilométer választja el egymástól az angliai Brackley-t és a németországi Affalterbachot. A szigetországban található a Mercedes-AMG F1 Team székhelye, a baden-württembergi kisváros pedig a Mercedes-AMG központja. A két cég a távolságot leküzdve szorosabbra fűzi a kapcsolatát, és új szintre emelik a kilenc éve tartó partneri viszonyt
India kész alacsonyabb működési költségeket biztosítani a Tesla számára, mint amit bárhol máshol a világon el lehet érni - jelentette ki Nitin Gadkari közlekedési miniszter a Reuters hírügynökségnek.
A jelenlegi autóipari trendek különösen nagy helyet adnak a nosztalgiázásnak, de a ’bezzeg régen’ a Ferrari esetében egy kicsit másról szól. A márka ugyanis nem vitte túlzásba sem az elektrifikációt, sem pedig a SUV modelleket, mégis úgy tűnik, hogy folyamatosan csökken a népszerűsége.
Az egymástól csak mérőszalag segítségével megkülönböztethető Audi-szedánok közé érkező e-tron GT több szempontból is kiemelkedik testvérei közül. Az ingolstadtiak feltűnő formát álmodtak a kínálat csúcsára érkező modellnek, amiből már látszik: az alkalmazott technológia terén a paletta tetejére szánják az elektromos újdonságot. Ez az árakra is igaz
Dobra Zoltán, Audi Hungaria járműgyártáson dolgozó vezetője a győri Széchenyi István Egyetem doktori iskolában az Ipar 4.0 kutatások egyik területén, az ember-robot együttműködés természetét vizsgálta.
Utoljára ma, március 3-án tapasztalhattunk drágulást a hazai benzinkutakon (a benzin literára 6, míg a gázolajé 2 forinttal emelkedett), péntektől pedig tovább folytatódik sajnos az üzemanyagár-rali: a MOL ma reggeli bejelentésének értelmében március 5-től csak a benzin ára fog emelkedni, literenként bruttó 3 forinttal.
A Volvo úgy döntött, hogy komolyan veszi az elektromos átalakulást, és egy meglepően közeli céldátumot határozott meg a belsőégésű motorok kivezetésére: a tulajdonos Geely Group döntése értelmében a svédek az évtized végére kivezetik a hagyományos erőforrásokat, így 2030-ra kizárólag villanyautók maradnak a kínálatban.