Oroszország több településén emlékeztek vasárnap, születésének 80. évfordulóján Jurij Gagarinra, aki Szaratovban töltötte fiatalságát, ipari technikumi éveit és ott tanult meg repülőgépet vezetni. A Moszkvától délkeletre fekvő Volga-menti nagyvárosban 25 ezer ember vett részt a szabadtéri ünnepen.
Elütött egy gyereket, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott egy autós vasárnap Sajóbábonyban, a gyerek könnyebb sérülést szenvedett, a sofőrt keresik - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Hédervári Nikolett Gagyapáti új polgármestere, miután a vasárnap megtartott időközi választáson ő kapta a legtöbb voksot - tájékoztatta Mitró János jegyző, a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.
Mostantól a korábbinál valamivel nagyobb méretű és kicsit komolyabb motorteljesítményű csónakokat sem kell kishajóként nyilvántartásba venni. A horgászok ezzel még nem tudnak száguldozni, de kicsit gyorsabban haladni igen - mondta el Kojnok Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főosztályvezetője.
A hír- és információközlés felgyorsulásával párhuzamosan, változott a mesék tempója is, ami negatív hatással van a fiatalok figyelmére, összpontosítási képességeire - mondta Lángi Éva gyógypedagógus-logopédus az Inforádió Aréna című műsorában.
Nem derül ki a választási informatikai rendszerből, hogy ki hány jelöltet támogatott. Újrakezdődik az elsőfokú büntetőper a több mint öt évvel ezelőtt kipattant UD Zrt.-ügyben.
Halálosan megfenyegették – ezt állítja Zuschlag János. A volt szocialista politikusnak egy bevásárlóközpontban mondta egy férfi azt, hogy „ezt nem felejtjük el neked, ezért meg fogsz halni.” Zuschlagot az ATV Híradója többször is kereste, de nem érte utol. A Hír tv-nek viszont nyilatkozott. Azt mondta: egy ellenzéki aktivista lehet a fenyegető.
Nem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét - válaszolta a párt sajtófőnöke az M1 Híradó megkeresésére vasárnap.
Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese Szerbiával, Németországgal, Horvátországgal, Franciaországgal és Spanyolország találkozik a csoportkörben.
"...elképzeléseink korántsem egyeznek azzal kapcsolatban, hogy mit jelent ma, Magyarországon, 2014 márciusában 1848 márciusának, a Nemzeti dalnak vagy a 12 pontnak az öröksége."
Nem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét - válaszolta a párt sajtófőnöke az M1 Híradó megkeresésére vasárnap.
Vízbe fulladt legalább 42 afrikai menekült vasárnap Jemen partjainál, miután hajójuk felborult az Ádeni-öbölben, a hajó utasai közül mintegy 30-at sikerült kimenteni - közölte a jemeni védelmi minisztérium.
A mexikói kormány bejelentette, hogy a szövetségi erők megölték helyi idő szerint vasárnap hajnalban az ország nyugati részén az egyik legnagyobb drogkartell 2010-ben már halottnak nyilvánított vezetőjét.
Szakértők szerint bármi is történt a Malaysia Airlines Boeing 777-esével szombat hajnalban, olyan gyorsan történt, hogy a pilótáknak nem volt ideje vészjelzést leadni - írta hétfőn az AP hírügynökség.
Az ukrán válság egyelőre csak korlátozottan hat a magyar gazdaságra, de a kormány figyeli a fejleményeket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az M1 A lényeg című műsorában.
Ukrajna egységét támogató aktivistákat fogtak el fegyveres önvédelmi csoportok két külön incidensben vasárnap az orosz erők által ellenőrzött Krím félszigeten - közölték kijevi aktivisták, illetve az egyik elhurcolt családja.
Ukrajna egységét támogató aktivistákat fogtak el fegyveres önvédelmi csoportok két külön incidensben vasárnap az orosz erők által ellenőrzött Krím félszigeten - közölték kijevi aktivisták, illetve az egyik elhurcolt családja.
Orbán Viktor vállalta a kockázatát annak, hogy a 2006 őszén kitört zavargások miatt instabillá válik az ország, Kósa Lajos viszont bírálta a Fidesz „utolsó töltényig” politikáját, valamint Orbán és a saját politikai karrierjének közeli végéről beszélt. Az atv.hu a 2006 szeptembere és decembere között keletkezett – és a Wikileaks által nyilvánosságra hozott – amerikai diplomáciai iratok között…
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Kalifornia partjait helyi idő szerint vasárnap késő este- közölte az Amerikai Földtani Intézet.
Újabb nemzeti dohányboltokat raboltak ki. Vasárnap Pesterzsébeten, szombat este pedig Győrben. A rabló a győri dohányboltba lépve késsel fenyegette meg az eladót és arra kényszerítette, hogy adja át a bevételt. Az akció mindössze fél percig tartott, majd a férfi pillanatok alatt elmenekült.
A Magyar Nemzet azt írja, hogy az állami menedzserpótlékok megszüntetése ellenére a BKV-nál a közelmúltig magas fizetés és sok százezer forintos pluszpénz is járt a kiemelt szakszervezeti vezetőknek. A Népszabadság a március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyv hatásairól ír.