Cáfolta a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján, hogy nem kapott megfelelő orvosi ellátást és emiatt halt meg fogva tartása alatt egy emberi jogi aktivista, Cao Sun-li.
A Fidesz szerint programjuk a családok és a munkavállalók terheinek további csökkentése. Nyílt levélben fordult az MSZP elnöke a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökéhez az ajánlóívekkel kapcsolatos visszaélések miatt. A Jobbik szerint 24 évet késett Biszku Béla volt belügyminiszter kedden induló pere
Nem az asszimiláció az egyetlen lehetőség a határon túli magyarok számára, ezt mutatja a szerbiai előrehozott választás és a szlovákiai államfőválasztás eredménye is. Mindkét voksoláson a korábbi tendenciák megfordulása, vagyis a magyar szervezetek erősödése látható - mondta az InfoRádiónak Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A hétvégi viharok nyomán egyes biztosítókhoz ezres nagyságrendű kárbejelentések is érkeztek, több tízmillió forintos - összesített - kárösszegekkel, közölték a biztosítók hétfőn az MTI-vel.
1989. március 17. péntek: Csökkent a bűncselekmények száma. Magyarországon 1,6 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el tavaly, mint a megelőző évben. Az ismert bűnelkövetők pedig 11 százalékkal voltak kevesebben.
Az Ipsos tíz tagállamban - köztük Magyarországon - végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban, de csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai közösségből.
Az Ipsos tíz tagállamban - köztük Magyarországon - végzett felmérése azt mutatja, hogy az emberek 68 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az EU-ban, de csak kevesen, 19 százaléknyian szeretnének kilépni az európai közösségből.
Pert indít a DK ha bebizonyosodik, hogy a honvédelmi miniszter valóban azt állította, hogy Vadai Ágnes ellen vádat emelt az ügyészség. Emellett Hende Csaba gondnokság alá helyezését is kezdeményezi a párt.
A WWF Magyarország nem tekinti a nemzeti érdekeket védő diplomáciai sikernek az inváziós fafajokra, köztük az akácra vonatkozó uniós jogszabályalkotás akadályozását, és felelőtlen szándéknak tartja az akác termesztését korlátozó hazai jogszabályok feloldását is - közölte a természetvédelmi szervezet hétfőn.
Újabb hóvihar sújtja az Egyesült Államok keleti partvidékét hétfőn, négy nappal a csillagászati tavasz kezdete előtt. Bizonyos területeken 30 centiméter hó hullott, iskolák zártak be és számos légi járatot töröltek.
A szociális ágazatban jelentős volt a fejlődés a 2010-es kormányváltás óta, mind a munkakörülményekben, mind a jövedelmi viszonyokban pozitív változások mentek végbe - mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék hétfőn azt a férfit, aki 106 késszúrással megölte volt házastársát, valamint 9 szúrással megsebezte annak élettársát a baranyai megyeszékhelyen egy panelépület lépcsőházában tavaly májusban.
A következő kormánynak mindenképpen folytatnia kell a devizahitelek megszüntetését - mondta az InfoRádiónak a nemzetgazdasági miniszter. Az Alkotmánybíróság határozatára a Fidesz és az MSZP is reagált. A választások előtt biztosan nem fog a kormány dönteni a devizahitelekkel kapcsolatos esetleges jogszabály-módosításról, hiszen nemcsak az Alkotmánybíróság döntésére, hanem az Európai Bíróság és a…
A sajtóban megjelent téves állításokkal szemben az új polgári törvénykönyvben (Ptk.) nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása, csupán a megszilárdult bírói gyakorlat kapott helyet a kódexben - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfőn az MTI-t. Hangsúlyozzák: az újonnan hatályba lépett törvénykönyv csak pontosítja a képmáshoz való jogok megsértésének…
Szumátra szigetén élő indonéz halászok azt állítják, hogy látták a március 8-án eltűnt malajziai repülőgépet, amely szerintük füstölt, és valószínűleg a tengerbe zuhant a Malaka-szoros környékén.
Négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába - jelentette be hétfőn Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője. Az ügyben a román miniszterelnök és az államfő is egyeztetett.
Horvátország nem kérte Magyarországtól, hogy a magyar légierő lássa el a horvát légtér védelmét - írja honlapján a horvát nemzetvédelmi minisztérium (MORH). A horvát-magyar együttműködésről Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt vasárnap Kunszálláson.
Az Egyesült Államok elleni atomcsapás lehetőségéről beszélt az orosz állami tévé adásában az ukrán válság kapcsán Dmitrij Kiszeljov, a számos televíziós és rádiócsatornát működtető orosz állami VGTRK társaság főszerkesztő-helyettese - jelentette hétfőn az amerikai média.
Az Alkotmánybíróság döntése szerint módosíthatók törvénnyel a korábban megkötött devizahitel-szerződések. Függetlenségi nyilatkozatot fogadott el a krími parlament, Brüsszel és Washington szankciókról döntött.
Litvánia kémkedéssel vádolta meg a vilniusi orosz nagykövetség egyik diplomatáját, aki állítólag a litván-európai uniós kapcsolatokra vonatkozóan próbált információkat szerezni.
A március 15-ei zászlófelvonás óta napközben díszőrség áll a Kossuth téren a nemzeti lobogó mellett. Az egység óránkénti őrségváltása kedvelt turistalátványosság lehet - mondta az InfoRádiónak a Budapest helyőrség parancsnoka.
Szándékosan hibás nukleáris alkatrészeket adtak el nyugati országok Iránnak, de még üzembe helyezésük előtt sikerült felfedezni a problémát - mondta hétfőn egy iráni tisztségviselő.
Egészen elképesztő méreteket kezd ölteni a selfie őrület. Az Arsenal kapusa úgy tűnik, már védeni sem tud anélkül, hogy telefonja karnyújtásnyira legyen tőle.
Nem tudom eldönteni, mi fáj Hende Csabának jobban, a gyűlölet a szívében vagy a légüres tér a fejében – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a honvédelmi miniszter azt állította, vádat emelt ellene az ügyészség.
Brüsszel és Washington több orosz és krími politikus vagyonát fagyasztotta be - Közben Putyin jóváhagyta a Krím csatlakozását célzó szerződéstervezetet.
Ma kezdődik az `56-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettel vádolt, 92 éves Biszku Béla büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Az egykori kommunista belügyminiszter ellen háborús bűntett és más bűncselekmény miatt tavaly október közepén emeltek vádat.