Megérkeztek az első levélszavazatok a Nemzeti Választási Irodához (NVI) - közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az új Országgyűlés egyik első döntése lesz a devizahitel-szerződések ügyének végleges megoldása - erről Gulyás Gergely beszélt az ATV Start című műsorában.
Megkezdődhet a budapesti Klebelsberg-kastély felújítása, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár jelenlétében csütörtökön letették a pesthidegkúti intézmény rekonstrukcióját szolgáló beruházás alapkövét.
Tabán Kinotéka néven csütörtökön újra megnyílt a Tabán mozi a Budavári Önkormányzat és a Budapest Film ötéves együttműködési megállapodásának köszönhetően, amelyet a helyszínen írtak alá.
Élet és halál között lebeg Törőcsik András, az Újpest negyvenötszörös válogatott ötvennyolc éves egykori futballistája, akin a Merényi Gusztáv Kórházban agyműtétet hajtottak végre.
Nem követettek el szabálytalanságot a Magnet Bank alkalmazottai a bissau-guineai számlák nyitásakor - közölte a bank elnöke az Indexen csütörtökön megjelent interjúban. A hírportál információi szerint Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese mellett további nyolc magyar állampolgárnak is volt bissau-guineai útlevélre nyitott számlája a bankban.
Nem követettek el szabálytalanságot a Magnet Bank alkalmazottai a bissau-guineai számlák nyitásakor – közölte a bank elnöke az Indexen csütörtökön megjelent interjúban. A hírportál információi szerint Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese mellett további nyolc magyar állampolgárnak is volt bissau-guineai útlevélre nyitott számlája a bankban.
Már gyártják a szavazólapokat az április 6-ai országgyűlési választáshoz. Önmagában a 18 jelölőszervezetet tartalmazó pártlista is másfélszer nagyobb, mint 2010-ben volt. Az A3-as méretével így még az sem nagyon fér el a szavazóhelyiségben, amelyek mérete eközben nem változik.
A párbeszédet csak őszintén és erős belső meggyőződéssel lehet elkezdeni és folytatni - mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke csütörtökön, Tihanyban.
Az MSZP-s Bárándy Gergely arról kérdezi Polt Péter legfőbb ügyészt, tervezi-e az ügyészség, hogy vádalkut köt a Simon-ügyben a Sólyom Airways tulajdonosával.
1989. március 20., hétfő: Először ülésezett a Minisztertanács új összetételű Tanácsadó testülete. A tanácsadók a Tudományos Akadémia szellemi bázisára támaszkodva véleményezik a stratégiai jelentőségű társadalmi-gazdasági folyamatokat, a kormányzati döntéseket.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szerdán összesen nyolc embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük egy a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr alezredest, valamint több más budapesti rendőrt és ügyvédet - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.
Párbeszédre van szükség, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Tihanyban, a szaktárca és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága szervezésében, Közös jövőnk - Közös felelősségünk címmel, a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről az apátsági látogatóközpontban megrendezett…
A kormány várakozásainak megfelelően alakult az idei első kéthavi egyenleg, az államháztartás központi alrendszerének január-februári hiánya 483,3 milliárd forint lett, ami 49,1 százaléka az éves előirányzatnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu honlapon csütörtökön.
Újra működik a süllyedő oszlop az V. kerületi Városház és a Kossuth Lajos utca sarkán, így mostantól újra csak engedéllyel lehet behajtani a Városház utcába - tájékoztatta az V. kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
A hétvégén is többfelé megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat a szél. Csapadékra vasárnap lehet számítani, a hétvége nagy részén jellemzően napos, meleg idő várható, 24 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.